8. rész


- Caroline, nem megmondtam neked, hogy korán feküdj le?!
Anyám ideges hangja volt az első emlékem arról a napról. Nagyon késő lehetett, mert már a szobámba éreztem az ebéd illatát.
- De, mondtad - motyogta vissza, bár a szemeim még mindig csukva voltak.
- Akkor most azonnal kelj fel! - lerángatta rólam a takarót és addig nem ment ki a szobából míg be nem mentem a fürdőbe.
Ott én vettem egy zuhanyt, felöltöztem egy egyszerű farmerba és felsőbe, majd lementem, hogy tovább hallgassam anyám feddését.
- Mikor aludtál el? - kérdezte.
- Nem tudom... hajnali kettő körül...
- Remek, kis lányom! Szóval, el kéne menned vásárolni pár dolgot. Ron vállalkozott a szerepre, de egyedül nem engedem el - csúnyán néztem rá, ezért hozzá tette -, légy szíves.
- Rendben, anyu. És, mert olyan kedvem van, megbocsájtom, hogy felkeltettél - mondtam neki, de mielőtt válaszolhatott volna fogtak egy táskát, a pultra kikészített cetlit és a mellette lévő pénzt.
- Ronnie, jössz? - öcsém pár pillanattal később mellettem termett. - Majd jövünk - kiáltottam még vissza.
Ron az iskoláról beszélt nekem, mesélt számára humoros történeteket. Néhány valóban vicces volt, a többihez pedig vágtam egy műmosolyt. A szupermarketben kierőszakolt egy csokit belőlem... Mármint, hogy vegyem meg neki.
Mikor kiléptünk az áruház ajtaján elszörnyülködtünk. Szakadt az eső, bár 15 perce még sütött a nap. Lenéztem az öcsémre, ő pedig fel rám.
- Azt hiszem ugyanarra gondolunk...
- Igen! - felelte lelkesen.
- FUTÁS!
Egy kezemmel szorosan fogtam Ronét, a másikkal a táskát. Hazáig rohantunk, ám így is bőrig áztunk. Hatalmas buli volt
- Szia, anyu!
- Sike... jesszus! Hogy néztek ki?! - nézett anya meglepetten. Sophie kijött a nappaliból megnézni minket. Amikor meglátott elnevette magát.
- Öltözzetek át! Ezt pedig add ide - utasított anya. Ronnal felmentünk a szobánkba.
Kellett nekem ébredés után zuhanyozni.. Levettem magamról a vizes ruhát és kiakasztottam száradni. alaposan megtörülköztem majd kerestem egy újabb cuccot. Vizes hajamat szétengedtem - így könnyebben megszárad.
- Vizesen szebb voltál - vetette oda Sophie, csúnyán néztem rá.
- Én legalább szép vagyok - vágtam vissza.
- Hagyjátok abba! - szólt ki anya a konyhából.
Sophieval egymásra mosolyogtunk, hisz tudtuk az egész csak szórakozás volt.
A napban nem sok érdekességet láttam - a tanuláson kívül. A húgommal egy fér órán át néztem a tv-t aztán felmentem a szobámba. Ott bekapcsoltam a rádiót, hogy ne kelljen csendben ülnöm, leültem az asztalomhoz és elővettem a tanulni valókat. Nem vagyok az a stréber fajta, de Istenkém, 10. osztályos vagyok és rengeteget kell tanulnom. Így még akkor is tanultam amikor kopogtak. Azt gondoltam, hogy Sophie az, vagy az öcsém.
- Hé, tanulok! Te sem szereted ha zavarlak - kiáltottam ki. Nem is volt jó kedvem a 6 oldalas töri láttán.
- Akkor elmegyek - hallottam az Ő meglepett hangját az ajtó mögül. Felpattantam és rohantam ajtót nyitni, már a lépcső tetején járt.
- Komolyan azt hitted nem engedlek be? - kérdeztem egy csöppet vádlón.
- Komolyan azt mondtad nem engedsz be?- kérdezett vissza ugyanazzal a hangsúllyal.
- Azt hittem a tesóim azok - válaszoltam.
- Azt hittem nem akarsz látni a tegnapi miatt... - az ő válasza meggyőzőbb volt, semmi kétség.
- Sajnálom - morogtam. Odajött hozzám és megölelt.
- Semmi gond, rád nem tudnék haragudni!
Szorosabban fontam karjaimat a nyaka köré mialatt elsuttogtam egy "köszönöm"-öt.
- Fiatalok! - kiáltott Joe a földszintről. Egyszerre sóhajtottunk fel, majd megfogtuk egy más kezét és lementünk. Nick bátyjai és az én húgom a nappaliban telepedtek le a rossz időre tekintve.
- Mizu? - kérdezte Kevin megelőzve Joe kérdéseit arra vonatkozóan mit csináltunk. Ám nem adott időt válaszra, egyből folytatta. - Figyelj, Em, sajnálom! Tényleg kiakadtam, meg minden, de remélem nem vetted komolyan. Viszont most ezt: tényleg sajnálom!
- Nyugi, Kev! Egyáltalán nem haragszom rád, inkább magamra.
Ezzel sem mondtam igazat. Vagy legalábbis nem mondtam el mindent. Hiszen igen is mérges voltam Kevinre, de meg is bocsájtottam neki már valahol... Ha valakire dühös voltam az valóban én magam... na meg Miley. Rá mosolyogtam a legidősebb Jonasra és leültem a földre.
Joe a romantikus randiról számolt be, amit Camillának szervezett. Az elbeszéléséből arra következtettem, hogy mindketten nagyon jól érezték magukat.
- És mond csak, együtt vagytok? - kíváncsiskodott Sophie.
- Igen - Joe vigyorgott. - Tegnap megkérdeztem, hogy mi lenne ha... és beleegyezett!
- Szóval Joe Jonas és Camilla Belle már hivatalosan is egy pár... - foglaltam össze.
- Csak baráti körben hivatalos! A nyilvánosság előtt csak barátok vagyunk - szögezte le gyorsan Joe.
- Ó, értem. De Taylorral is ez volt... Azért remélem ez tovább fog tartani - rá kacsintottam a srácra, aki visszamosolygott rám.
- Na, és mi van veled és Daniellel? - néztem Kevinre.
- Nagyon jól meg vagyunk - nyugtatott meg.
- Akkor mindenki boldog - morogta keserűen húgom. Mindannyian ránéztünk. - Ne értsetek félre, ez remek! Csak hiányzik Richie...
- Ó, Sophie!
- Figyelj, ha el akarod felejteni akkor majd mi segítünk! - mondta lelkesen Joe. - Elmegyünk valami helyre ahol vannak jó képű srácok - ezúttal Joera néztünk döbbenten. - Most mi...?
- Ez aranyos, de azt hiszem most nem... majd legközelebb - Sophie azért hálásan rámosolygott a fiúra, majd gyorsan témát váltott.
- Olvastam valami olyat, hogy idén érettségizel... - Nickre nézett, én is felemeltem a fejem, hogy lássam az arcát. Eddig a vállának döntöttem a fejem.
- Igen, vannak ilyen terveim - zavarta, hogy hirtelen ő került a középpontba, elmosolyodtam.
- Ezt nem is említetted - korholtam. - Ez tök jó, de mikor tanulsz...?
- Hát reggelről volt nálam tanár... Szóval majd ha hazamentem - mondta.
A szó minden másra elterelődött. Nick, úgy látszik, teljesen túltette magát a tegnap esti, ma hajnali történéseket. Én viszont nem. Ő talán azt hitte, hogy megoldódott a probléma, hogy belőlem minden kételkedést elűzött a csókja. Ám tévedett. Nem, mert még mindig nem igazán hittem neki. Ám ezt nem akartam most felhozni. Majd máskor, ha csak kettesben leszünk. És nem lesz a közelben olyan tárgy amivel megölhetem... Oké, vicceltem.
Kevin és Joe épp Sophie kíváncsi kérdéseire válaszolgattak amikor megkordult a gyomrom. Féloldalasan elmosolyodtam.
- Ki éhes rajtam kívül? - kérdeztem.
- Én - jelentkezett Nick.
Egymásra nevettünk, majd felálltunk és bementünk a konyhába. Az anya által készített ebéd a tűzhelyen volt letakarva konyharuhával.
- Hm... Kérsz egy kis paradicsom levest? - néztem tányérért kutató fiúra.
- Inkább kihagyom, nem a kedvencem. Van valami hús? - miután levett két tányér odajött hozzám.
- Csirke és krumpli, salátával - néztem be a hűtőbe, a salátás tálat azzal a mozdulattal ki is vettem.
- Azt Nick bácsi szereti - kuncogtam.
Mindkettőnknek szedtem kaját a tányérra. Pár percig csendben eszegettünk, majd Nick törte meg a csendet.
- Mond csak, ami tegnap volt... komolyan megbocsájtottál Kevnek?
- Igen, már egyáltalán nem haragszom rá. Megértettem őt... - válaszoltam zavartan.
- Ennek örülök. És... nekem is? - tétovázott, ez meglepett.
- Neked miért?
- Hát amiért úgy elcsábítottalak... És nem hagytalak normálisan gondolkodni - morogta, de láttam ahogy belemosolyog a tányérjába.
- Öhm... nos, azon nem gondolkodtam, hogy neked meg kéne bocsájtanom. Így vehetjük úgy, hogy igen.
- Ez remek! - amennyire tudott fél kézzel átölelt.
A gyomrom megremegett, mert megint nem mondtam el mindent. De ez most nem volt lényeges, mert a 2 kérdésre a teljes igazságot mondtam. A második meg is lepett. Hogy jött ide ez? Oké, azt tudom hogyan jött ide. De ezt még mindig nem nagyon értem... Elcsábított, ez tiszta... és az is, hogy így talán nem adtam igaz választ tegnap.. vagyis ma reggel. Igen, most már érthető.
De akkor a teljes igazságot mondtam. Elcsábított, vagyis nem mondtam igazat, vagyis volt miért megbocsájtanom és meg is tettem. De az igazat mondtam. Hittem neki, hiszek neki! Vagy nem? Nem tudom, csak azt, hogy erre jó lenne gyorsan rájönni, mert hatalmas kalamajka lehet belőle. És egy temetés... megint vicceltem, bocsi.
- Elgondolkoztál valamin... - ez inkább kijelentés volt, mint kérdés, de egyből visszarángatott a valóságba
- Igen, bocsi.
Tovább eszegettünk, közben hallgattuk ahogy a többiek valami jó viccen nevetnek kint a nappaliban.
- Mikor kezditek a sorozatot? - kérdeztem, mikor már a koszos tányérokat pakoltam a mosogatóba.
- Kedden. Egy kicsit előre hoztuk a kezdést, mert apa aggódott, hogy nem tudjuk befejezni...
- És mi lesz az első részben? - kíváncsiskodtam tovább. Elmosolyodott.
- Nem örülnél neki...
- Ez csak egy sorozat - ellenkeztem. - És amúgy is, mi lehet olyan szörnyű?! Már az első részben kinyírsz valakit?
Oké, Emma! Ma csak a gyilkolászásról tudsz gondolkodni!!??
- Nem... Nick, akit alakítok könnyen szerelmes lesz ha megtetszik neki egy lány. És most ez miatt kerül bajba... Ugyanis a lánynak már van barátja. Nos, azt hiszem ennyit mondhatok el. Bemutató epizód... nem tudom mikor - elnevettem magam.
- Túl nagy a hasonlóság közted és a karaktered között - somolyogtam.
- Igen, talán... - közelebb húzott magához, keze a derekamon volt, a másikkal pedig az arcomat simogatta.
- Engem nem zavar... Csak régebben - tettem hozzá.
- Igen, észrevettem. Régebben nem is tudom mi lett volna velem, ha megölellek - elmélkedett.
- Kidoblak az ablakon, hozzád vágok valamit - soroltam a lehetséges esélyeit, ám egy csókkal elhallgattatott.
- És most?
- Már nem élnél - nevettem halkan.
- Azt hiszem ez nem nagy áldozat - mondta, majd újra megcsókolt.
- Fiatalok! - hallottuk Joe hívását másodszorra aznap. Egymásra mosolyogtunk és visszamentünk a nappaliba.
- Mit csináltatok eddig? Én már hatszor megebédeltem volna!
- Hat órakor ebédelni? Ehhez tehetség kell - nevetett Sophie.
- Nekem ez volt a reggeli - kérdőn néztek rám Jonasék. - Későn keltem.
- Az más, tudod, Nick is olyan hulla volt egész nap... - míg Kevin tovább elmélkedett lehajtottam a fejem és vigyáztam a tekintetem nehogy találkozzon Nickével. Ő is lehajtotta a fejét és próbálta elfojtani a nevetést.
- Ideje mennünk... - morogta Joe pár perccel később.
- Ó, miért? - kérdeztem húgommal egyszerre.
- Holnap sok dolgunk van... És Nicky-nek aludnia kell - öccse megütközve nézett Kevre.
- Hát, akkor szia, Nicky - Kevinnel összepacsiztunk, rám kacsintott.
- Szia, Joe! - a srác 2-2 puszival köszönt el mind tőlem, mind Sophietól.
- Cső, cső Nicky! Legyél jó, ne egyél mókust és aludj jól - mosolyogtam Nickre.
- Kicsi Carrie, ez a nagyok játéka. És csak Kev szokott mókust enni - válaszolt nevetve, majd még egy gyors puszit nyomott a számra és elmentek.
- Legalább nem unatkoztunk - motyogta.
- Az biztos...

bocsi, bocsi, hogy csak most van fennt. felraktam már kedd délelőtt, de csak vázlatként mentette el.:S:S bocsiiiii .:S:S És köszi Era, hogy szóltál.:)

BOCSIBOCSIBOCSI