- Na hát akkor, örülök, hogy ezt az iskolát választották. - kezdte rám és Sophiera nézve- Én Steven Johnson vagyok, az iskola igazgatója. Korábban már beszéltem Önnel, Wilfried, és megkérdtem, hogy hozza el a lányai korábbi bizonyítványait-nézett apámra, aki elővett az aktatáskájából néhány zöld, kék és piros kiskönyvet, a korábbi bizonyítványainkat.
- Hm, nem is rosszak . - mondta miközben a bizonyítványomat nézte – Látom, az előző iskoláidban elég jól szerepeltél a művészeti tantárgyakban. Minek készülsz?- nézett rám
- Pszichológusnak. De nagyon szeretek rajzolni,és festeni. -válaszoltam miközben a szemem Mr. Johnsonra emeltem
- Igen, ezekkel, mármint a rajzolás és festés fejlesztésével itt is foglalkozunk. Tessék, itt vannak a lehetőségek . - nyomott a kezembe és Sophiéba egy lapot. Elolvastam, majd mikor végeztem elégedetten néztem a szüleimre.
- Nos, mit gondolsz, Em? - kérdezte apa. közben elvette tőlem a lapot, hogy ő is elolvassa
- Tetszik. Vannak külön rajz és zenei tagozat. Tetszik. - mosolyogtam
- Ohh, játszol valamilyen hangszeren?- nézett rám Mr. Johnson
- Igen. Zongorázom 8 és fél éve kezdtem
- Akkor, és te Sophie, mit gondolsz róla?- nézett anya kisebbik lányára
- Nekem is bejön. -mondta Sophie
- Nos, akkor én nagyon örülnék, ha Szeptember 1.-től a tanítványaink lennétek. Persze itt van néhány papír, amit ki kell töltenetek. - mondta Mr. Johnson és odaadott néhány papírlapot nekem és Sophienak. Kaptunk 1-1 tollat is és kezdtük kitölteni az űrlapot. Az alapvető kérdések voltak benne, a második lapon pedig, hogy milyen szakra kívánunk beiratkozni és hogy hányadik osztályt fogjuk kezdeni meg minden marhaság. XD Majd az egyik szülőnek alá kellett írni és már kész is volt.
- Köszönöm. A tanév szeptember elsején kezdődik reggel 10 órára kell itt lenni, az iskolai uniformisban. Az uniformist minden iskolai felszereléseket áruló üzletben be lehet szerezni. Még egyszer köszönöm.
- Mi köszönjük. Akkor, viszlát! - mondta apa
- Viszlát- köszönt el Mr. Johnson
- Viszlát köszöntem én majd kiléptünk a folyosóra. amíg be nem szálltunk az autóba csak még egy „ Viszlát!” hagyta el a szánkat, amit a portásnak intéztünk. a kocsiban azonban már apa arról beszélt, hogy holnap lesz egy vacsora, ami ott kell lennünk, de előtte elmehetünk beszerezni a cuccokat. Mivel már csak 1 hét van a nyári szünetből.. Na de jó. :/
- Ohh igen, lányok meg akartalak titeket kérni, hogy vigyétek el 3 körül ront az új barátjához, Frankie-hez. Tegnap megbeszélték, hogy ma is találkoznak. - szólt hátra anya a válla felett
- Hogy mi??!!- én és Sophie egyszerre
- Miért nem te viszed el? Tanulnom kell!- Sophie, közben meg sehol semmi. XD
- Mert állásinterjúra megyek. - jelentette ki anya, és úgy tűnt ezzel megnyerte a csatát.
- Na jó. - morogtuk Sophieval. Akkor ennek a Frankie gyereknek legalább jó képű bátyai legyenek- gondoltam- Bár attól tartok anya egyből ki is vágna a házból ha itt létem 3. napján bepasiznák. (:
mikor hazaértünk 10 óra körül volt az idő. Gyorsan felmentem átöltözni. Felvettem egy fehér farmer szoknyát és a sárga-fehér ujjatlanomat, a hajamat pedig feltűztem. Felvettem a kedvenc tornacsukámat és lementem szerezni egy kis kaját…
/ Délután 3 óra/
-Rooon!!Hol vagy? Megyünk!!- kiabáltam az előszobából az öcsémnek
- Jövök- jött a válasz valahonnan az emeletről. Fél perc múlva Ron leért mellém is kisietett az ajtón a kapuhoz ahol Sophie állt. Gyorsan bezártam az ajtót, a kulcsot bedobtam a táskámba majd elindultam a testvéreim felé. Sophienál egy térkép és a cetli amire anya Frankiék címét írta. Nagy nehezen megtaláltuk a házat, ami szintén, mint a miénk tipikus amerikai családi ház stílusban épült. Annyi volt a különbség, hogy ez kb. kétszer nagyobb volt és oldalt csak egy keskeny ösvény vezetett a hátsókertbe. Becsöngettem, és mint azt útközben megbeszéltük Sophieval, amikor egy nő ajtót nyitott ő szólalt meg. (remélem érthető volt. XD)
- Sziasztok!
- Jó napot!- köszöntünk
- Én, mi.. Izé. Tegnap állítólag az öcsénk, Ron és a maga fia, Frankie találkoztak… izé… Kathryn lányai vagyunk.
- És fia - suttogta mellettem Ron
- Ohh, igen. Már emlékszem. Gyertek be. - nyitotta ki a kaput előttünk. - amúgy én Denise Jonas vagyok. - nyújtotta a kezét felém
- Emma Caroline Lamont- fogtam meg a kezét.
- Sophie Lamont- nyújtott kezet a húgom is
- Ohh, és te vagy Ronald, akivel tegnap találkoztam- mondta Mr. Jonas, miközben beértünk a házba. A bejárati ajtó egy előszobába majd onnan egy újabb ajtó a nappaliba és lépcső felé nyílt.
Mrs. Jonas beinvitált minket a nappaliba, Ront pedig eligazította, hogy hol találja Frankie szobáját.
- Mrs. Jonas, ezt tényleg…
- Kérlek, szólítsatok Denisenek. - szakított félbe mosolyogva Denise.
- Oké, Denise. - mondtuk mosolyogva.
- Megvárjátok az öcséteket, vagy haza mentek, amíg meg nem unják a játékot?- kérdezte kedvesen Denise. Sophie rám nézett, olyan szemekkel, hogy „maraadjuuk” . XD Már megint volt egy olyan érzésem, hogy tud valamit amit én nem. Bár ő mindig is ilyen volt. túúl sokat tudott. xD
- Akkor szerintem megvárjuk őket. - mondta Sophie.
- Nos, ebben az esetben. Nem baj, ha én boldogítalak titeket még egy jó fél óráig? A fiaim akkor érnek haza, utána azt hiszem, velük jobban el tudtok majd beszélgetni- mosolygott Denise és a kanapéra mutatott, hogy üljünk le. Lehuppantunk az egyik kanapéra, Denise pedig a dohányzóasztal túloldalán lévő fotelbe ült. Jó sok mindenről beszélgettünk. Jó beszélgető társ volt. :D Olyan 4 óra felé hangokat hallottunk. Egy kocsi állt meg a ház előtt, majd 10 másodperccel később nyílt a bejárati ajtó.
- Anyaa!! Itt vagyunk!- kiáltott egy hang, mire Sophie megmozdult mellettem.
- Joe! Az a lábam!!- egy másik hang, Sophie megint megmozdult
- Anyaaa! Van kaja?- egy harmadik. Erre Sophie már meg is szólalt: „Jaajj”.
A három valaki se szó, se beszéd megcélozták a konyhát, Denise pedig utánuk ment. Ahogy hallani lehetett enni adott 3 kiéhezett fiának.
- Mi az?- kérdeztem a biztonság kedvéért franciául Sophietól
- Ez...Ők…Itt..Nem is gondoltam…Csak sejtettem…- dadogta
- Hogy mi?? Kik azok az Ők? Kinyögnéd??- mondtam értetlen arccal.
- Ők a…a… akiknek..tegnap… Joe…- ennyi telt ki tőle. De nekem még mindig nem esett le..Joe.. Ki a f.sz az a Joe? Na jó, ez nekem magas. Túl magas.
- Hm… ? Nem? Nyöögd ki- kérleltem Sophiet, de ő le volt taglózva. Ahh. Néhány percig csendben ültünk. Én figyeltem a húgom arcát, de az nem volt jobb állapotban. Kintről, a konyhából beszélgetés hallatszott, de nem igazán hallottam, sem értettem, hogy miről szólt. Sophie csak a falat nézte, majd:
- Jonas Brothers.
