~JB~. I'm sure it's more than us. [Ł]

39. rész



miután mindketten jól laktunk fogtuk magunkat és hazaindultunk.
A délutánom tanulással telt. Másnap egy töri dogát írtunk, szóval arra kellett tanulnom. Plusz ott volt még a rajz, a kézfejről. :/ Nem sok kedvem volt megcsinálni, de végül rávettem magam. Úgy határoztam, hogy annak a kezét rajzolom le, akivel először találkozok. Kivétel Sophie és Denise. A saját szerencsémet ismerve, volt egy belső félelmem arról kivel hoz össze a sors. Így is lett. A lépcső közepén találkoztam szobatársammal, Nick Jonas-szal.
Mosolyogva jött felém, de ábrázatom elég szörnyű lehetett, mert félénken nézett rám és kérdezte, jól vagyok-e.
- Igen, persze - válaszoltam miután rendezni tudtam vonásaimat. - Csak van egy számomra rossz hírem.
- Kíváncsi vagyok!
- Szóval, megfogadtam magamban, hogy akivel először találkozok az lesz a modellem... - nyögtem ki nagy nehézségek árán.
- Az én lábamat is le akarod rajzolni? - ugratott, lesújtó pillantást vetettem rá.
- Öhm.. csak a kezedet - féloldalas mosolyra húzta a száját, közben szemügyre vette a kézét.
- Rendbe, gyerünk - egyezett bele és visszaindult a szobájába.
Az íróasztal mellé állított egy széket, arra ült ő, én pedig az eleve ott lévőre. Bal kezét felrakta az asztalra és nézte, hogyan ügyködök. Rajzolás közben franciául szidtam a tanárt, de csak nagyon halkan. A csendet ezen kívül néhány kérdés szakította félbe. Értetlenül néztem fel az arcába, mikor megkérdezte milyen volt a film. Aztán rájöttem, hogy reggel Sophieal beszélgettem erről. Tehát innen tudta, hogy később jövök. De ez nem ok arra, hogy értem jöjjön.
Már egész jól haladtam, mikor egy pillanatra megállt a kezemben a ceruza. A gyűrűsujján lévő gyűrűt eddig nem is vettem észre. Vagy észre vettem, csak nem néztem meg jobban.
- Tisztaság gyűrű - magyarázta, mikor meglátta, hogy a gyűrűt nézem.
Elmotyogtam egy értemet s levettem a szemem a gyűrűről. 10 perccel később  megkönnyebbülten sóhajtottam:
- Kész vagyok! Király! Ezért Nobel-díjat érdemlek.
mosolyogva kivette a kezemből alkotásomat és megnézte. Néhányszor megfordította, közben érdekesen nézett, majd kijelentette:
- Szép kezem van -.-"

 A keddi napon rengeteg kérdésre kellett válaszolnom( a töri doga mellett is). Lauráék tudni akartak mindent. Amennyire lehetett elmondtam nekik a történteket. Utána pedig egyre idiótább kérdésekre kellett válaszolnom. Szóval így telt a keddem a suliban.
Nem mentem rajzra, csak odaadtam a rajzot a tanárnak. A busz felé Pati még valamilyen újságot beszélt, de nem értetem mit, majd megkérdezte, ma is Nickkel megyek-e haza.
- Nem! - kiáltottam rémülten, majd gyorsan témát váltottam.
Nick tényleg nem jött értem, és ezért hálát adtam az égieknek. Így húgommal sétálhattam haza, aki az angol dolgozat miatt háborgott. A házban nem találtunk senkit, csak Ront.
- Szia, öcsi - köszöntem.
- Sziasztok - nevetett ránk.
- Jonasék? - nézett körül Sophie, közben lehuppantam Ron mellé a kanapéra.
- Kb. fél órája mentek el. Tessék - a kezembe nyomott egy cetlit.
"Sziasztok! Elmentünk dolgozni. Majd jövünk, de lehet, hogy csak késő este. Nick üzeni, hogy etessétek meg Elvist. Joe és a többi Jonas."
- Joe írta, arra az esetre felkészülve, ha nem hinnétek nekem - motyogta Ron miközben én olvastam. Nevetve összeborzoltam a haját, majd  vele néztük a tévét.
Szóval a keddi napom Jonasék nélkül telt. Igaz, sokat kellett tanulnom így nem éreztem Joe hü.lye vicceinek hiányát. Éjszaka érhettek haza, mikor én már boldogan alukáltam. ^^
A reggeli ébredésnél csak azt tartottam érdekesnek, hogy a fejem valaki vállán fekszik. Persze, hogy Nickén. Rémülten ültem fel. Szobatársam félálomban megtapogatta azt a vállát ahol néhány másodperce az én fejem volt. Fogtam a cuccomat és beviharoztam a fürdőbe. Összeraktam magam egy emberi lénnyé valamint felöltöztem. Nyugi, Em, már csak 3 nap - gondoltam magamban. Igen, 3 nap, de mi fog addig történni. Hisz ez nagyon zavaros. Egyszer úgy foglalkozik velem mint a legjobb barátjával, haverjával. máskor teljesen máshogy néz rám. Szinte ki lehet olvasni a szemeiből, hogy belém van zúgva. Anya, miért itéltetek ekkora szenvedésre. Miért nincs Jonaséknak két személyes vendégszobájuk???!!!
Jobb lesz máson elmélkedni.
Ma matek doga - fúú, ez nem sokkal jobb téma. Nick az ágyon ült és érdeklődve nézett rám. Nem mertem megszólalni, túlságosan össze voltam zavarodva. Intetem neki s már kint is voltam a szobából.
- Jó reggelt, Denise
- Reggelt, Em - üdvözölt a fiúk anyja. - Kérsz tojást? - ránéztem a serpenyőre, nem volt étvágyam.
- Nem, köszönöm. Van csoki? - Az asztalnál evő Sophie szörnyülködve nézett rám.
- Csoki? - ismételte Denise-szel kórusban.
- Igen. Ma matek dogát írok és a csoki agyserkentő - válaszoltam meglepődött képükbe.
- Oh, ott van -  a ház asszonya rámutatott az egyik szekrényre.
Odamentem és kivettem egy fél táblát, amit mosolyogva csúsztattam a táskámba. Míg Sophiera vártam a legidősebb fivér mászott be a konyhába és anyja nem kis rémületére egy hajtásra lehúzott két pohár kávét.
- Mikor értetek haza? - kérdeztem mikor befejezte az ivást.
- Éjfélkor - válaszolt fia helyett Denise.
Épp mikor Sophie bejelentette, hogy mehetünk Kevin belefejelt az előtte lévő rántottába. Gyorsan elköszöntünk és kispuriztunk a szabadba.
Túléltem a szerdát. Míg Lily-vel (aki levázolta a helyzetet és kiderült, bátyja erőltette ki az infókat) a matek tanárt szidtuk, Pati egy csomó embert odarángatott az asztalunkhoz. Ez a csomó ember Lily és Noel volt. XD A sráccal végig röhögtük az ebéd szünetet. Alig ettünk valamit, mert kitalálta, hogy a konyhás nő az ebéd fölött vágta a lábkörmét. :D Akárhányszor valamelyikőnk bele akart harapni (az amúgy otthonról hozott szenyába), elkiáltotta magát :
- Vigyázz, köröm-invázióóóó!
Aznap sem jött értem senki, és már kezdtem örülni, hogy Nick felhagyott e szokásával.
Viszont...
Csütörtökön hátra kellett hagynom Lillyt, Laurát, Patit és Dianát sőt még Sophie húgomat is. Mindegyikőjüknek valamilyen foglalkozásra kellett menni. Így Noellel ballagtunk a buszhoz. Megint viccekkel traktált, amik a nyuszikáról szóltak.
- A következőt? - ezt kérdezgette minden elmondott után.
- Persze, de most mondj egyet a rókáról is.
- Arról nem tudok - vallotta be, kinyújtottam a nyelvem.
- Jah, de kereshetek néhányat - mosolyogta.
- Oké, legalább holnap is tudsz szórakoztatni - biztattam.
- Ne várjunk addig! Ma délután? - incselkedett mosolyogva.
- Miért is ne?
- Rendben, akkor ott - az utolsó szót nagyon sejtelmesen mondta.
- Igen, ott - ismételtem.
A járdán ekkor megállt egy autó. Nevetve elhaladtunk mellette, de valaki utánunk szólt:
- Emma?
Megdermedtem, a mosoly lefagyott az arcomról. Noel kíváncsian fordult meg, de amikor meglátta amit meglátott visszafordult felém.
- Már nem azért, Carrie(így hívott, hiába mondtam, neki, hogy ne tegye), de ez a srác tisztára úgy néz ki mint Nick Jonas és ismer téged - suttogta.
- Attól tartok ő Nick Jonas - motyogtam -, és ismer is engem. És most arra vár, hogy megforduljak - szavaimat csak a mellettem álló Noel hallhatta.
- Fussunk el? - suttogta mosolyogva.
- Rendben!
- Emma?
- Jajj, várj már! most azt tervezi, hogy fusson el - fordult Nickhez Noel.
Mi??! Megfojtom - zsörtölődtem magamban. Mivel már Noel is Nick felé volt fordulva, hát én is odanéztem.
- Hello - köszöntem.
- Szia, Em. Van kedved velem jönni? - tudtam, hogy ezért jött. Pedig már örültem.
Ránéztem Noelra, egy olyan nézéssel, hogy segíts.
- Nyugodtan menj, elvagyok egyedül is. Majd kérdezek rókás viccet a sofőrtől - ha azt hitte, hogy a végére tett irónia megmenti, akkor tévedt. Azt reméltem, megment és nem kell Nickkel tartanom,de úgy látszik, ő ürül a szenvedésemnek. Kelletlenül megszólaltam:
- Rendben! De aztán ne favicc legyen - néztem Noelra, majd Nickre: - Gyerünk.
- Sziasztok!
- Szia
Ha ezek után azt reméltem, hogy csendben megúszom az utazást, hát tévedtem.
- Ő ki volt? Osztálytársad? - kíváncsiskodott sofőröm.
- Igen - válaszoltam kurtán.
- Naa, Emma. Ne légy ennyire mérges. Nem akartalak elrángatni tőle - ez bocsánat kérés volt?
- Oké, nem leszek! - vágtam rá, még mindig egy kicsit dühösen. Megcsörrent a telefonom.
- Hallo? - szóltam bele.
- Emma, kicsim - a nagyim volt az Franciaországból, hangja elgyötört. Mi történt? - gondoltam rémülten.
- Nagyi, örülök, hogy hallak! Mi történt? - kérdésemre elsírta magát, félősen nyeltem egyet.
- Nagyapád... - csak ennyit bírt kinyögni, de megértettem.
A papa mindig nagyon beteges volt. Sokat volt kórházban, de mindig nevetve jött ki onnan. Hát, most már nem...
- Én... - kezdtem, de elfelejtettem mit akartam mondani.
- Semmi baj, Emma. Csak azért hívtalak, hogy tudd. Anyádat már hívtam, ő mondta, hogy hívjalak - a nagyi hangja néhány helyen elcsuklott, még mindig sírt, de megpróbálta elfojtani.
- Értem.
- Leteszem. Tudom, hogy nem tudtok jönni a temetésre, nagyon sajnálom. A papa örülne nektek - a végét nagyon nehezen bírta kimondani, majd egyből le is tette.
Próbáltam nyugodtan lélegezni, de nem jött össze.
- Emma, mi történt? - kérdezte Nick, aki persze egy szót sem értett a beszélgetésből. Talán rájött abból, hogy egy könnycsepp csordult le az arcomon. Gyorsan letöröltem, majd megráztam a fejem. Talán, hogy kitisztuljon, talán, hogy tudassam Nicckel, most nem vagyok képes válaszolni. Az út hátra lévő részében néhányszor még rákérdezett, arra, hogy mi történt, nem válaszoltam. Mikor megállt a Jonas ház előtt, én nem fogtam fel, hogy ki kéne szállni.
- Emma? - újra megráztam a fejem. Kiszállt és néhány másodperccel később kinyitotta az anyósülés felőli ajtót. - Mi történt? Nekem elmondhatod.
Fejrázás, majd megfogta a kezem és kihúzott a kocsiból. Megint megkérdezte mi a baj, majd kitört belőlem a sírás. Próbáltam elfojtani, de nem ment. Nick értetlenül nézett rám, majd - talán hirtelen ötlettől vezérelve -, átölelt. Minden más esetben ellöktem volna magamtól, de ez volt az egy amikor nem. Inkább viszonoztam az ölelést és belesírtam a vállába.