remélem nem leplek meg nagyon ezzel a résszel, Dalma:D
kéreeek komit:D:$ vagy annyira rossz, hogy inkább fejezzem be?:S csak szóljatok, és abbahagyom;(
28. rész
- Ismer engem? Ismerem önt? - kérdeztem tőle, miközben leengedtem a papírokat az ölembe. És akkor a nő, Patricia Stole elvigyorodott.
Én pedig egyből tudtam, hogy ő az! Ő az én Patim, a legjobb barátnőm LA-ből, aki minden bajomat meghallgatta és átsegített rajtuk. Pati itt van! Itt van, egész biztosan, mert szorosan ölel engem, ahogy az örömkönnyeimmel küszködök. És mosolyog, azzal a hatalmas mosolyával, vigasztal, miközben már ő is sír. Annyira hiányzott mintha a testvérem lenne. Nem láttam már több mint 6 éve minden ígéret ellenére. És mennyit változott azóta?! Szinte semmit. Mintha még mindig az a 16 éves, szerelmes tinilány lenne.
Eltoltam magamtól, hogy még jobban szemügyre vehessem. Első látásra valóban úgy tűnt mintha melírozva lenne a haja. De így már emlékeztem, hogy ez az eredeti hajszíne. Szélesen mosolygott, ő is engem méregetett. Zöld szemei könnyektől csillogtak.
- Emma, te semmit nem változtál – sóhajtotta.
- Ezt te is elmondhatod. Nagyon hiányoztál – feleltem.
- El sem hiszed te mennyire. Szörnyen szokatlan volt nélküled élni. Egy év alatt annyi különös szokásom lett, hogy egyszerűen nem tudtam tőlük megszabadulni – nevetett, és megint megölelt.
- Hé, mindig szerettél túlozni, de ez már tényleg sok! - Égnek emelte a szemeit, majd visszaült a székére, én pedig az asztalnak támaszkodtam, nem ültem vissza az mögé.
- Szóval, mondd csak – kezdtem, mikor túlestünk a viszontlátásunk ünneplésén -, igaz ez a "férj: Adam Keverett" dolog? Vagy csak azért írtad oda, hogy előbb felismerjelek? - hangosan felnevetett.
- Természetesen igaz – felelte. - Miért írnám oda, ha nem lenne?
- Tehát menyasszony vagy, gratulálok – újra átöleltem elpirult barátnőmet.
- Ahogy csak te – bólintott.
- Tessék? - értetlenkedtem. Felemelte bal kezemet és megmutatta nekem a saját gyűrűmet. - Ja, igen.
- És ki a szerencsés? - tudakolta mosolyogva.
- Dominic Logratte-nak hívják – válaszoltam miközben a gyűrűt fixíroztam. - Egy előkelő ügyvéd fia. Sophie középiskolai ballagásán találkoztam vele, ugyanis a húga, Audrie Sophie évfolyamtársa. Csak az a gáz, hogy nem igazán bírják egymást – sóhajtottam. Valóban lehetetlen helyzet volt...
- Biztosan elbűvölő – helyeselt Pati.
- Elbű... mi? Te mióta használsz ilyen szavakat?! - vontam fel a szemöldököm.
- Amióta tanárnak készülök – válaszolt. Látta elképed arckifejezésemet, ezért folytatta: - Semmi különös történet nincs, egyszerűen csak ezt ajánlották.
- Ajánlották?
- Igen. Amikor harmadikosok voltunk mindenkit végigkérdeztek mit szeretne csinálni... Én meg csak kinyögtem, hogy tanár leszek. Először hülyeségnek tűnt, de akkor elgondolkoztam rajta, és alig várom, hogy meglegyen a végzettségem – áradozott.
- Hát ez király! Biztosan nagyon jó tanár lesz belőled – bólintottam elismerően. - És milyen szakos is?
- Hát eredetileg biológia-kémia, de aztán az angol-történelem szakos mellett döntöttem. Ez az oka ennek az új szónak. Elbűvölő – ismételte, én pedig elnevettem magam.
- Szóval ott tartottunk, hogy a vőlegényedről beszéltél – tért vissza az eredeti témához. - Mesélj el mindent! Hol találkoztatok, mikor kérte meg a kezed? - követelte.
Én pedig szépen elmeséltem neki a pár nappal ezelőtti vacsorát és lánykérést. Aztán megemlítettem milyen jól fogadták mindkettőnk szülei. A Jonas család látogatásáról nem szóltam, azt gondoltam majd máskor. Ha én szervezem az esküvőjét úgyis lesz elég alkalmunk beszélgetni. Mikor már kifogytam a Dominickal közös élményeimből én kérdeztem Adamről.
- Amióta eljöttem együtt voltatok?
- Nem, persze, hogy nem! Volt egy idő amikor... hm, eltávolodtunk egymástól. Elég durva körülmények között szakítottunk. Egymáshoz vágtuk a legnagyobb hibákat, és minden amit el tudsz képzelni. Két évig voltunk külön. Nekem volt egy "átmeneti" barátom, és neki is barátnője, de valahogy mindketten hiányoltuk azt amit a másik iránt éreztünk. És akkor, Diana bátyja segített be. Megint összejöttünk, és azóta boldogabbak vagyunk mint valaha – sóhajtotta.
- A születésnapomon kérte meg a kezem, és megegyeztünk, hogy nagy esküvőt csinálunk. Aztán novemberben elkezdtünk nézelődni esküvőszervező iránt, hogy legyen időnk a nyárig mindent előkészíteni...
- Tehát így találtatok rám?
- Igen. Az ügynökségednek van egy amerikai fiókja, ugye? Velük is beszéltem korábban, de aztán kitaláltuk, hogy külföldön esküdnénk. Igaz, hogy így ugrik a nagy lakodalom dolog, de ezt túléljük. És külön nászutat sem kell szerveznünk, hiszen itt vagyunk Párizsban – bólintottam.
- Párizsnál nincs szebb hely a világon – motyogtam.
- Na jó, talán egy – nevetett. - Arra gondoltam talán van egy fiókotok itt is, és megtaláltam! Vele együtt téged is. Ott voltál az első sorban, és én egyből tudtam, hogy te vagy az. Nincs még egy francia-angol származású lány. Nincs akkora véletlen.
- Hát azt soha nem tudhatod!
Elmesélte még hogyan beszélték meg Adammal a kiutazást. Ő majd egy hónap múlva jön ide, amikor már az alap dolgok meg lesznek beszélve. Aztán jöhetnek a családtagok és a tanúk. Pati nagyon izgatott volt, ahogy én is. Talán azért, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy egy Los Angeles-i barátnőm esküvőjét fogom szervezni.
Már befejeztük az esküvő fontosabb részleteit (hely, időpont), és Pati épp az eljegyzésről mesélt, amikor Lucia újfent bekopogott.
- Emma, van egy újabb ügyfeled. De látom még nem végeztetek – tette hozzá meglepetten, amikor meglátta barátnőmet a székben. - Talán szóljak neki, hogy várjon pár percet?
- Nem, nyugodtan küld be! Úgy látszik ez a nő nem csak egy ügyfél, hanem régi barát is – válaszoltam mosolyogva.
- Valóban? Örülök a találkozásnak – Lucia kezet nyújtott Patinak, és mindketten bemutatkoztak. Aztán munkatársnőm kiment, és szólt a várakozónak, hogy bejöhet.
Ezt a nőt biztosan nem ismertem. Ezt azért próbáltam magamban lebiztosítani, mert Patitól kitelik, hogy elrángat még egy régi barátot, és "új ügyfél" ként bejelentett. A megjelenő nő szőke haja loknikban omlott vállára. Barna szemeit kihangsúlyoztam magasra ívelő szemöldöke. Bőre kreol, fekete farmerja feszült vékony lábain. Fehér kockás kabátját a karjára akasztotta, a táskájával együtt.
- Jó napot. Claire Richardson vagyok – felém nyújtotta a kezét, én pedig megfogtam azt.
- Emma Lamont, jó napot. Foglaljon helyet – mutattam a Pati melletti székre, de a nő nemet intett.
- Sajnálom, de sietek. Mondja, be tud engem zsúfolni a teendői közé?
- Azt hiszem igen. Jelenleg nem vagyok annyira elfoglalt – válaszoltam.
- Nagyszerű!
- Akkor, megkérhetem, hogy töltsön ki pár papírt? - kérdezem.
- Igen, igen persze – hadarta. Odanyújtottam a papírlapokat, ő pedig gyorsan töltögetni kezdte. Pati mosolyogva jelentőségteljesen égnek emelte a szemét. Én pedig rákacsintottam.
- Esetleg meg lehetne oldani, hogy valamelyik nap találkozzunk? - a nő fel sem nézett a papírról írás közben.
- Persze, mit szól a szombat délelőtthöz? - felemeltem a naptáramat, és vártam a válaszra.
- Igen, az jó lenne. Addigra a vőlegényem is megérkezik Bécsből – Pati elismerően bólintott. - Fél 11? A Routhard Café-ban? - már végzett is az írással, felém nyújtotta a lapot.
- Akkor Routhard Café, fél 11. Rendben, ott leszek. És köszönöm – hálásan mosolyogtam.
- Én köszönöm. Akkor viszlát hölgyeim – intett, és már el is tűnt az ajtó mögött.
- Viszlát – motyogtam a becsukódó ajtónak.
- Hát ez tényleg sietős volt – mondta tűnődő hangon Pati, majd egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
Szombat reggel bosszúsan ugrottam be a taxiba. Annyira hűvös, csípős szél fújt odakint, hogy amíg bezártam a kaput kifújta a szememből a könnyeket. A taxiban pedig még átmelegedni sem volt időm, már meg is érkeztünk. Gyorsan kifizettem a taxist, szívtam még egy mélyet a meleg levegőből, és kiléptem a hidegbe.
Átsiettem az úton, a 10 méteres utat a kávézóig pedig szinte futva tettem meg. Dominic valószínűleg jót mulatott volna rajtam. Pedig egyáltalán nem voltam mulatságos. A sálamat felhúztam a számig, a sapka alól éppen kiláttam. Mire odaértem a Routhard Café bejáratához a táskám is lecsúszott a vállamról, és ügyetlenül toltam be az üvegajtót.
Dobbantottam párat a lábammal, hogy lerázzam a csizmámra ragadt havat, levettem a sapkámat, hogy jobban lássak. Bár csak pár másodperce léptem be, máris éreztem a meleget. Körülnéztem az asztaloknál, pillantásommal kerestem Clarie Richardsont. Meg is láttam.
Ott ült az egyik hátsó asztalnál, szembe vele a vőlegénye, aki így háttal volt nekem. Igazán kíváncsi lettem a férfira, mert hát egy modell alkat menyasszonya van! Ahogy közelebb értem Claire észrevett. Mosolyogva intett nekem, és mondott valamit a vele szemben ülő férfinak. Az megfordult, hogy megnézze kiről van szó – ki fogva szervezni élete egyik legnagyobb eseményét. A férfi felém fordult, én pedig már csak pár asztalnyira voltam. De akkor megtorpantam, mert a vőlegényben felismertem az én régi barátomat, Nick Jonast.
