~JB~. I'm sure it's more than us. [Ł]

Emma, a francia származású lány kalandos utat jár be. Los Angelesben megismerkedik a Jonas Brothers tagjaival, akiknek megjelenése gyökeresen változtatja meg a lány életét. És amikor a zavaros elválás után, 7 év múlva ismét feltűnnek, Emma csak menekülni próbál érzelmei elől. Vajon a korábbi szerelme iránt még mindig érez valamit? És változtathat ezen az a tény, hogy Emma menyasszony? Ha megszeretnéd tudni, csak olvass bele:DDD

Friss topikok

Special and last moment

2010.01.24. 22:04 doore.us5

13. rész



Joe kocsijában ülve, és Nickre várva az idő elég lassan telt. Nick új gitár ment nézni, de már órák óta válogatott, ezért Joe eljött neki segíteni, de útban idefelé találkoztunk, és engem is elhozott. Joe 10 perce ment be, én meg már halálra untam magam. Szerencsére, pont akkor léptek ki az ajtón, mikor megfontoltam, hogy utánuk menjek-e. Joe visszaült a volán mögé, közben Nick berakta legújabb gitárját a csomagtartóba, és beült hátulra.
- Szia - köszöntem neki.
- Szia, Carrie! Mizujs? Hogy hogy itt? - kérdezte.
- Hát csak találkoztam Joeval... és felajánlotta, hogy elvisz kocsikázni - feleltem mosolyogva. - Na, és milyen gitárt vettél? - kíváncsiskodtam.
- Nagyszerűt! Ennek volt a legjobb hangja - büszkélkedett. - Na, meg persze remekül lehet rajta játszani és a kinézete sem utolsó. Már csak nevet kell neki találnom - nevetett.
- Ja, csak ne életed legelső szerelméről nevezd el, mint a legutóbbi gitárodat - motyogta Joe.
- Tényleg? Hogy hívták? - néztem a fiúra.
- Leslie Harrison - mondták kórusban.
Nem válaszoltam, csak mosolyogtam magamban. A belvárosból kifelé csendben utaztunk, csak a rádió szólt. Elhaladtunk egy mozi előtt, Nick pedig megállította bátyját.
- Emma, van kedved mozizni? - hajolt előre.
- Persze, van - mondtam, mintha kétség sem férhetne hozzá.
Kiszálltunk, elköszöntünk Joetól, és odaballagtunk a hirdetőtáblához.
- Mi a mai ajánlat? - kérdezte hangosan, de csak magától.
- Legyen ez - mutattam a legelső filmre a sorban.
- Akcióvígjáték... hát legyen - kuncogott, majd megvettük a jegyeket.
- Kukoricát? - ez költői kérdés volt.
Vett egy hatalmas adagot és megkerestük a megfelelő termet. A film negyed órán belül kezdődött, és nagyon izgalmasnak bizonyult. Hatalmas oltogatások voltak benne, de nem maradt el a verekedős rész sem. Két óra elteltével vigyorogva jöttünk ki a vetítés helyéről.
- Mit gondolsz, Joe eljön értünk? - kérdezte, ahogy kiléptünk a mozi főbejáratán.
- Nem tudom, de remélem!
Felhívta a bátyját, aki közölte, hogy 15 percen belül itt van értünk. Míg vártunk rá leültünk egy padra, és beszélgettünk.
- Holnap milyen nap is lesz? - kérdezte zavartan.
- Vasárnap. Tényleg, csinálunk valamit? Nekem csak tanulnom kéne... vagy neked is?
- Ja, valami olyasmi - húzta a száját. - De hétfőn elmehetünk valahova - ajánlotta.
- Hé, na! Mindjárt túl vagy rajta - biztattam. - Másfél hónap, ezt már fél lábon is kibírod. Gondolj bele: nekem még két évem van plusz a fősuli.
- Jesszus, inkább nem - nevetett.
Örültem, hogy elértem a kívánt hatást. Míg vártunk Joera kérdeztem tőle pár dolgot, aztán csak bátyja hülyeségeit hallgattuk. Egyenesen hazavittek, mert anya csak úgy tudtam, hogy sétálni megyek.
- Sziasztok! - köszöntem el, és besiettem a házba.
Anyu a hátsó kertben ült, jeges teát iszogatott, és egy női magazint lapozott. Leültem mellé a hintába.
- Szia, kislányom - mosolygott rám. - Merre jártál?
- Szia, Anyu! Hát találkoztam Joeval, ő épp Nickért ment, szóval engem is magával vitt. Gitárt akart venni, mármint Nick - magyaráztam. - És amikor végzett elmentünk moziba... Remélem nem baj - tetem hozzá.
- Nem, dehogy! Amúgy sem tudnám meg nem történtté tenni - vont vállat.
- Hát nem - helyeseltem.
Pár percig én is olvasgattam az újságját, de inkább felmentem a szobámba zenét hallgatni.
A vasárnapom is nagyjából így telt. Ültem a könyveim fölött, magoltam és olvastam egy történelem anyaggal kapcsolatos könyvet. Sophieval este egy értelmetlen filmet néztünk, emiatt elég későn kerültem ágyba. Ez meg is látszott rajtam másnap reggel. Egy karikás szemű Emma nézett vissza rám a tükörből. Próbáltam egy kis sminkkel elrejteni; ez elég jól sikerült. Felöltöztem, bedobáltam a könyveimet a táskámba és lementem a földszintre.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt! - köszöntem a reggeliző szüleimnek és testvéreimnek.
Én is szedtem magamnak a tojásból, majd Sophieval indultunk is a buszhoz. Pati arról beszélt az úton, hogy szerinte mennyire rosszul sikerült a földrajz dolgozata. Nem nagyon figyeltem rá, az ablakon bámultam ki. Diana, mikor találkozott a tekintetünk, a szemeit forgatta. Az utolsó kanyaroknál Noel vidított fel minket, akkorra szerencsére Pati is befejezte, legalábbis félbehagyta monológját. A buszról leszállva nekiütköztem valakinek. A táskámat leejtettem, felvettem, és ahogy felnéztem Isabellt pillantottam meg.  
A lány, mint mindig, most is a legdivatosabb ruhákban díszelgett, sminkje és haja tökéletes volt, épp a mai divatnak megfelelő. Fel sem érhettem hozzá a szürke topommal, a kék-kockás ingemmel és a fekete répanadrágommal. De mégsem a kinézete fogott meg., hanem a szokatlan arckifejezése. azt már megszoktam, hogy az osztályban a legtöbb emberre - köztük rám is- lenézően tekint, de most mintha csalódottság és meglepettség is bujkálna rajta. Szinte biztos: nem azért volt meglepett, mert összeütköztünk. És azonban se meglepett, se csalódott nem voltam. Előtörtek belőlem Isabell iránti érzelmeim: a düh és gyűlölet. Szerencsére Noel ott volt mellettem és idejében elhúzott a lány közeléből.
- Köszi - hálálkodtam már a hűvös falak között.
- Semmiség - legyintett.
Ketten tettünk egy kört a suli körül, hogy egy csöppet megnyugodjak, majd megkerestük a termünket. Patiék már ott voltak, beszélgettek.
- És lebu.... - hallottam Lily elharapott mondatát.
- Mi az? - kérdeztem.
- Semmi! Csak Lily arról beszélt, hogy múltkor lebukott puskázás közben - mondta gyorsan Diana.
- Ó, az nem jó - húztam a számat. - Milyen tantárgyból? - egymásra néztek, majd Lily gyorsan kibökte:
- Biológia.
Elég érdekesen viselkedtek, de nem foglalkoztam velük. Leültem a helyemre, rámosolyogtam Noelre, és vártam a tanítás kezdetét. Nem sok kedvem volt aznap suliban lenni: rossz előérzetem volt. Nem hittem benne, mert pár hete is ugyanígy éreztem és nem történt semmi. Csak kaptam egy ötöst irodalomból. Még meg is jegyeztem magamban: "na, így legyen legközelebb rossz előérzetem!" El is hesengettem.
Ez első óránk töri volt, és észrevettem, hogy az első sorból néhányan többször is hátra fordulnak és fürkészik az arcom. Mi történt? Ilyenkor rámeredtem a füzetemre. a tanár lelkesen szónokolt Lincoln elnökről, mi pedig jegyzeteltünk.
- Miss. Lamont, hogyan és mikor halt meg Lincoln elnök? - nézett rám.
- 1865-ben lelőtték a színházban - válaszoltam.
- Így van! Mr. Savoy... - és így ment végig az osztályon, rendszertelenül.
Kicsöngetéskor mindenki menekült a teremből. A következő órákon gyakran észrevettem, hogy Isabellék bámulnak, sőt mintha a szünetekben hallgatóznának is. Az egész akkor tisztázódott amikor a menzára mentünk, Pati, Diana, Laura, Lily és én.
- Szia - köszönt egy elsős lány. - Kérhetek egy autogrammot? - azzal felém nyújtotta az újságját.
Döbbenten néztem a lányra, aki tisztelettel nézett vissza, mintha egy híres színésznő lennék, vagy Madonna. Ránéztem a barátnőimre, akik arcán nem a várt meglepettséget láttam, hanem a félelmet, a felismerést...
- Ha megengeded - kivettem a lány kezéből az újságot.
Ő csak mosolygott rám, de nem foglalkoztam vele - mint rengeteg dologgal aznap. Lapoztam és lapoztam. Tudtam, hogy képek lesznek, hatalmas főcímmel. Meg is találtam a 27. oldalon. A cikk két oldalt foglalt el, nagy képekkel mellékelve. A "fő" képen Nick volt, ahogy egy kocsiban ül és egy lánnyal van; Mileyval. Lefagytam, lélegezni is elfelejtettem. A szalagcímet is csak harmadszorra fogtam fel: "Nick Jonas és Miley Cyrus újra együtt!".
A szövegre nem voltam kíváncsi, csak a képek miatt ájultam el majdnem. Ha nem is attól amin Nick és Miley kocsikáznak, hát akkor attól, amelyiken Nick és én kézen fogva sétálunk... És látszott az arcom. Tisztán ki lehetett venni, hogy az én vagyok. Hát ezért nézett rám olyan furcsán Isabell, mert ő Jonas Brothers rajongó, és nem értette mit eszik rajtam Nick. És a lányok az osztályból. Hát persze! Ők is mindannyian nagy rajongói a fiúknak. Remegett a kezem, ránéztem a mosolygó kislányra. Ő is rajongó volt, de őt mintha büszkeséggel töltené el, hogy velem, Nick Jonas barátnőjével jár egy suliba... Vagyis cikk alapján már csak ex-barátnője. Mi más is lehetne benne, ha az a főcím, hogy Mileyval újra együtt van?!
- Pati, gyere velem! - megfogtam barátnőm kezét és magam után húztam.
- Figyelj, Emma! Próbálj meg megnyugodni!
- Nem! Ezt nem hagyom annyiban. Csak segítened kell - bementem a női mosdóba.
- Miben? - fordult felém.
- Haza kell jutnom, most. Bemegyünk az iskolaorvoshoz, és elhiteted vele, hogy elájultam. És reméljük, hogy igazolja a következő óráimat... Megtennéd? - kértem.
- Hát persze - nevetett, megöleltük egymást.
- Akkor gyerünk!
Átmentünk a suliudvaron. Az iskolaorvos rendelője a hármas épületben volt, mikor odaértünk rátámaszkodtam Patira. Bekopogott.
- Szabad - hallottuk Mr. Walks, az iskolaorvos hangját odabentről. - Mit történt vele? - kérdezte rémülten, ahogy meglátott engem barátnőmre támaszkodva.
- Elájult miközben a menzára mentünk.
- Fektesd fel - rámutatott a falnál lévő fehér, kórházi ágyra. Pati felsegített rá, rákacsintottam. Mr. Walks visszatért egy pohár vízzel.
- Fáj valamid?
- A gyomrom, és szédülök egy kicsit - mondtam rekedtesen.
- Ájult már el korábban? - fordult a mögötte álló lányhoz.
- Nem, ez az első alkalom. De már reggel is panaszkodott, hogy nem érzi jól magát - füllentett Pati. Ezért hálás voltam: tehát tudja mennyit is jelent ez most nekem.
- Akkor miért nem maradtál otthon? - korholt le az orvos.
- Csak a buszon kezdtem rosszul érezni magam...
- Ah, ez így nem jó.. - motyogta. - Gondolod,hogy kibírod a többi órádat?
- Nem hiszem - húztam a számat.
- Rendben, várj itt. Írok neked igazolást, amit majd a barátnőd átad a tanáraidnak. Addig ezt idd meg - a kezembe nyomta a műanyag poharat, és ismét kiment. Felültem.
- Köszönöm szépen!
- Semmiség - szerénykedett Pati. Nem, nem! Ez igen is sokat jelentett nekem. Tisztáznom kell ezt a dolgot, és ehhez muszáj volt korábban lelépnem innen. Mr. Walks visszatért.
- Tessék - azzal odanyújtotta Patinak a cetlit.
- Köszönöm - motyogtuk egyszerre.
- Vigyázz magadra - mosolygott rám az orvos, kinyitotta nekünk az ajtót.
- Viszlát - köszöntünk el.
- Sziasztok.
Amint hallottuk, hogy becsukta az ajtót normális tempóra váltottunk. A suli kapujánál még megálltunk.
- Köszönöm, még egyszer! Ha kérdezik hol vagyok találj ki valamit.
- Persze, ebben király vagyok - nevetett. És vigyázz magadra - megölelt.
- Nyugi, vigyázok. Szia!
- Szia.
Lépteimet gyorsra, a megszokottnál sokkal gyorsabbra vettem. A telefonom a zsebemben volt, de csak az utca végén szedtem elő.  Tárcsáztam Nick számát, megköszörültem a torkom. Hatalmas gombóc volt benne, még mindig, de leküzdöttem. Most arra kellett koncentrálnom, hogy Nick ne hallja ki a hangomból a valós érzéseimet.
- Hallo?!
- Szia, Nick - köszöntem a legkedvesebb hangnemben.
- Carrie! Hogy hogy nem vagy suliban? - hallottam meglepett hangját.
- Hát elmaradt az utolsó két órám - magyaráztam. - És arra gondoltam, hogy nem találkozunk-e valahol. Anyu nem tudja, szóval még ráérek egy kicsit...
- Ja, értem. Persze, hogy találkozhatunk valahol! - kuncogott.
- Remek! Mondjuk a parton fél óra múlva?
- Ott leszek - ígérte.
- Akkor viszlát fél óra múlva - ismételtem, majd még elköszöntem és ki is nyomtam.
Lassítottam a lépteimen, és út közben még egyszer végig gondoltam mit akarok neki mondani...
     < NICK SZEMSZÖG >

Míg öltöztem Kevin szónoklatát hallgattam. Próbált az agyamra menni, de nem ment neki: már ki voltam. Bűntudatom volt, de nem akkora mint amekkorát Kevin elképzelt - és amekkorát én. Még mindig nagyon, mindennél jobban szerettem Carriet, de nem volt, nem éreztem az a lelkiismeret furdalást, amit kellett volna. Én tudtam, hogy Miley csak egy barát, ha a volt barátnőm is. Mi ezt már megbeszéltük, és így van jól. Barátokként. És egy baráttal akármikor elmehetek ebédelni! - akármit is mond a bátyám. Emma is jár vásárolni a barátnőivel, szóval erről ennyit.
- Meg fogod érdemelni, bármit is vág hozzád - okoskodott bátyám.
- Kevin! Lehet, hogy nem is tud róla. Honnan is tudná? - kérdeztem dühösen. Lehet, hogy mégis sikerült neki?
- Oké, öcsi. De hozzám ne gyere - tette még hozzá, és kiment a szobámból.
Elkészültem. A kezembe vettem a napszemüvegem és indultam. A partra pár perc volt alatt kiértem ,de Carriet még nem láttam. Leültem a legközelebbi padra, és ott vártam. Nem tudhatja, honnan is tudná?! Egy újság sem írta meg, nem mondták a tv-ben. Még próbáltam magam megnyugtatni ezzel kapcsolatban, de akkor lépteket hallottam.
- Szia - köszönt mosolyogva. Megnyugodtam. Soha nem tudta elrejteni az érzelmeit, az arca akár egy nyitott könyv, olyan volt. De most őszinte mosoly díszelgett rajta, semmi düh, rosszkedv.
- Szia - felálltam és csókkal köszöntöttem.
- Hogy vagy? - kérdezte miközben lerakta a táskáját és leült mellém.
- Meg vagyok - fürkésztem az arcát. Talán mégsem nyugodtam meg teljesen? Vagy megőrültem? De ő még mindig egyértelműen mosolygott.
- Mi az?
- Semmi, csak elgondolkodtam - feleltem gyorsan.
- És min? - kíváncsiskodott.
- Rajtad - vallottam be. Éreztem ahogy elvörösödök.
- Ó - sóhajtott -, már azt hittem Miley-n - még mindig mosolygott. Rémülten néztem rá, nem bírtam megszólalni.
- Na mi az? Nem bírsz megszólalni? Vagy csak nem ismersz semmiféle Mileyt? A férfiak általában így védekeznek - incselkedett, már mosoly nélkül.
- Ne-nem tudom mi-miről beszélsz - dadogtam.
- Nem-e? Pedig az egész ország tudja... Legalább is a város.
- Mégis mit? - tettettem az értetlen.
- Még van képed játszani az értetlent? - azzal elkezdte püfölni a mellkasomat teljes erőből. - Te rohadék, áruló, hazug! Hogy tehetted ezt? Megcsaltál! hát persze, hisz tegnap ˛˛nem értél rá˝. Legalább jól szórakoztál azzal a ribanccal?
- Nyugodj már meg! - elkaptam mindkét csuklóját. - Hadd magyarázzam meg!
- Jó, magyarázd! - kirántotta kezét a szorításomból, előre fordult, és karját összefonta a mellén.
- Figyelj, csak ebédelni mentünk. Nincs benne semmi, te is jársz vásárolni a barátnőiddel - mondtam ki az első dolgot ami az eszembe jutott.
- Ahaa, persze! Nem akarod az egész rám kenni? - kérdezte dühösen.
- Nem, csak hall... - ám közbevágott.
- Ó, már értem! Húzod az időt egy jobb kifogásért, de ne törd magad! Nem érdekelsz!
- Mi van abban, ha egy barátommal ebédelni megyek?! - már én is ingerült voltam. Miért nem bír végig hallgatni.

?
- De ő az ex-barátnőd!
- Te meg folyton Noelről áradozol. Meg arról az Adam-ről, David-ról! Azt hiszed nekem ez nem ennyire fájdalmas? - kérdeztem tőle.
- Ó, jaj te szegény! Még a végén annyira kiborulsz, hogy írsz egy dalt! Neked könnyű! Túllépsz rajtam, és csak akkor jutok eszedbe, amikor eljátszátok a rólam írt slágereidet - vágta hozzám. Nem volt igaza. Miért ne emlékeznék rá?
- Te még egy dalt sem érsz - kiáltottam rá, magam sem értettem miért.
- Te rohadt állat, neked még most is csak a karriered számít - kiáltott vissza dühösen. - Te soha nem leszel normális ember!
- Talán az lesz a legjobb, ha visszamész a normális Noelhez!
- Ez nagyszerű ötlet! Te meg menj szépen Mileyhoz. Legyetek boldogok, élj azzal a senkivel! - felkapta a táskáját.
- Nem mehetsz el! - ragadtam meg a karját.
- Miért nem? Ki vagy te, az apám? - kérdezte, a szemében a düh könnyei csillogtak. - Engedj el, Nicholas!
Nem mondtam semmit, csak álltam és próbáltam felmérni a veszteséget.
- Engedj el, te állat! Vége érted?! Soha többé nem akarlak látni! Felfogtad? Engedj el! - újra, és újra rám kiáltott, de nem engedtem el. Ekkor bal kezével behúzott egyet. Ezután már biztos voltam benne, hogy végzett velem. Elengedtem a karját. Ő pedig elrohant anélkül, hogy visszanézne. De miért is tette volna?Ott hagyott egyedül, magával vitte az összes boldog emléket.
Nekem pedig eszembe jutott egy réges régi, poros emlék. Ahogy magamhoz szorítottam, és azt hittem ezzel mindent megoldok. Akkor is így rohant el, és ugyanígy törtem össze. Ezer darabra, pont ahogy most.

A bejegyzés trackback címe:

https://me-jonasb.blog.hu/api/trackback/id/tr831699258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Era2294 2010.01.25. 13:05:18

Ne mááááááááár!!!
Dóra mond minden rendben lesz! mondd!! lécci:(
am jóóó hosszú lett, de mér ilyen?:'(
puszi(k)

doore.us5 2010.01.25. 20:09:11

igen, hosszú lett, de csak mert van ihletem, és tudom mi lesz az elkövetkező tizensok részben.(: emiatt büszke is vagyok magamra, de mindegy, ez most nem fontos.
sajnos, nem mondhatom el mi lesz..bocsi.:$ de garantálom, hogy hamarosan érkezik a folytatás..;)
puszi.<3

és köszönöööm.:D<333
süti beállítások módosítása