Ez még magamhoz képest is nagyon rövid lett. Megmagyarázom, már nagyon el akartam küldeni ide. De nem is akarok sok mindenent írni így előre. Maradjunk annyiban, hogy előre is köszi annak aki ráér és elolvassa:) És mivel szörnyű napom volt, azoknak dedikálom a részt, akiknek szintén szörnyű napjuk volt. Elsősorban azonban Evelin, neked, mert türelmes vagy, és bár legszívesebben tömeggyilkosságot követnél el miattam, mevárod míg ezt megírom, és csak utána kezdesz panaszkodni. ;) (én nyertem a fogadást♥)
Aztán még Csengőnek, aki nem tudom, hogy elolvassa-e, de ma beteg volt, és Rozi egész nap szomorkodott miatta. El bírjátok képzelni, egy csendes Rozit?:O
Oké, oké, abbahagytam! Elég hosszú lett. :$ Mégegyszer köszi! (K):):):)
33. rész
Akármiről is beszélt Pati az elmúlt három órában, nekem fogalmam sincs róla. Úgy érzem végig csak egy robot voltam, aki ha kérdezik, válaszol, de nem őszintén, inkább csak kimondja az első dolgot, ami eszébe jut.
Később ezt a reagálást sem értettem. Azt hittem jobb színésznő vagyok ennél, és most leszerepeltem. Ha pedig a színészetnél tartunk mi volt az a kocsiban? Egy normális emberi lény lekevert volna egy pofon a nyomuló ex-pasinak, hogy megjegyezze mit szabad és mit nem. Aztán elmondaná neki mi a véleményét, és ha úgy áll a dolog, megfenyegeti. Erre jövök én, az egyáltalán nem normális egyed és semmit nem tesz az ex-pasi nyomulása ellen, sőt még vissza is csókol.
Magamnak nem hazudhatok – jövök rá. Az olyan lenne, mint elárulni magam. Szóval, ha őszintén be kell vallanom - és nem szívesen teszem -, akkor az van, hogy nagyon jó csók volt. Vagyis, még annál is jobb, sokkal, de sokkal jobb. És amikor ott tartott a karjai között csak az járt a fejemben, hogy nem enged el, és még szorosabban öleljen. Na ez hogyan lehet? Valószínűleg belekevert valamit az italomba.
Amikor arról beszélt, hogy miattam jött vissza… Azt hiszem, elhittem. Ebből is látszik, hogy nem voltam magamnál egész nap. Nem szabadott volna reménykednem, mert – és ez a legfőbb indok -, már nem szeretem Nicket. Ráadásul mindketten elköteleztük magunkat. Szeretnék megbizonyosodni magamban az esküvőmmel kapcsolatban, hogy mindent jól teszek. Saját magammal fairnek lenni – ez volt az újévi fogadalmam. Ez az előtt volt, hogy Nickék visszajöttek.
Őszintén szólva, azt még nem is gondoltam végig, mi van, ha igazat mondott délután?! Az, hogy kiszedje belőlem Claire titkát, csak egy indok legyen, ami mögé bújhat. És később egy másik ok, amiért elhagyja. Aztán jönne az a rész, hogy megpróbál újra elcsábítani, és a végén hozzámennék feleségül. Ez a szép a női elmében. Olyan dolgokról álmodozok, amik nem fognak megtörténni - egész biztosan. Ráadásul ezek nem is kedvesek számomra. Miért nem azon jár az agyam milyen virág illene leginkább Patihoz? Azzal talán még mennék is valamire. Bár a jelenlegi állapotomban valami temetővirággal díszíteném a parkot, és kötelező lenne a sötét viselet.
- Emma, talán haza kellene menned – hallom Pati hangját. Hirtelen ébreszt fel a mélázásomból, egy másodpercig azt sem tudom hol vagyok. Majd megjelenik előttem az egyszerű albérlet, és barátnőmre pillantok.
- Jól vagyok!
- Ezt mondd annak, aki elhiszi – sóhajtotta, majd odanyújtott egy kis pénzt. – Menj haza, vegyél egy forró fürdőt és feküdj le. Úgy látom a mai nap nagyon kiborított. Meg sem merem kérdezni, mivel állt Claire – szó nélkül bámultam az elém dobott eurókat -, vagy Nick.
- Az egésznek én vagyok az oka. Legyen elég annyi: befolyásolható vagyok – sóhajtottam, majd felkaptam a pénzt. – Köszönöm Pati! Akkor holnap találkozunk – hadartam, majd szinte kirohantam a szobából.
Amikor becsuktam magam mögött a kaput, egy pillanatra úgy éreztem visszakell fordulnom. Kegyetlen voltam Patival, pedig nem érdemli meg. Az lenne a legjobb, ha visszafordulnék, bocsánatot kérnék tőle, amiért nem figyeltem rá, és elölről kezdeni a dolgokat. Így haboztam egy pillanatig a küszöbön állva. Aztán eszembe jutott, hogy holnap megyünk a virágpiacra. Majd akkor megmagyarázom neki, talán jobb is ha alszok rá egyet – jelentettem ki magamban.
Fél órával később, amikor a taxit megállt az épület előtt, én pedig felmásztam a lépcsőn minden erőmet reménykedésbe fektettem. Szerettem volna, ha Dominic átlagos napon von túl, és nekem annyi lenne a dolgom, hogy meghallgassam. Aztán, majd ha kérdezi mi volt… hát, az már nehezebb dió lesz.
A kabátomat felakasztottam az előszobában, a cipőt lerúgtam a lábamról.
- Te vagy az, drágám? – kiáltott ki Dom a hálóból, legalábbis abból az irányból.
- Igen, mindjárt megyek – szóltam vissza. Megnéztem magam az előszobatükörben, és boldogan állapítottam meg, hogy nem nézek ki sehogy.
Beléptem a nappaliba. Az ablakok kitárva, Dominic valószínűleg kiélvezni a tavaszi nap utolsó meleg perceit. Benéztem a konyhába, ahol csak pár papírdobozt találtam – gondolhattam volna, hogy nem fog főzni magának. Egyszerűbb rendelni egy kis olasz kaját, nem?! Remélem, hagyott nekem is.
Végül rátaláltam. Ott hasalt a hálóban, a franciaágyon, előtte a laptopja. Az is feltűnt, hogy nincs rajta póló – ami még ebben a percben is elakasztotta a lélegzetem egy pillanatra. Megkocogtattam az ajtófélfát, ő pedig felnézett. Majd azonnal el is mosolyodott, és intett, hogy menjek oda hozzá.
- Hiányoztál. Többet nem hagyhatsz magamra ilyen sokáig – kinyújtotta a kezét, megfogtam, és odahúzott magához.
- Azt hittem te is dolgozol. Hát nem terelték el a figyelmedet?
- Arra csak te vagy képes – mondta, és megcsókolt. A gyomrom görcsbe ugrott, és nem a jó értelemben. Eltoltam magamtól.
- Fáradt vagyok – magyarázkodtam.
- Milyen volt? Mármint mennyire volt a… kastélynéző?
- Őszintén? – elvigyorodott. – Szörnyű volt, az a hely borzalmas, de azt hiszem Clairenek tökéletesen megfelel. Ráadásul megkaptam a vendéglistát, és egy ruhatervező telefonszámát. És te, te kinevetsz?! Ezt azonnal hagyd abba, Dominic – mondtam sértődötten, de ő csak tovább kacagott. – Mi vicces van ebben? – karjaimat összefontam a mellemen, csúnyán néztem rá.
- Emma, látnod kellene az arcodat. Ha nem ismernélek is tudnám mennyire feszült vagy – megsimogatta az arcomat, a dühöm pedig enyhülni kezdett.
- Csak egy napot lennél a helyemben és biztosan nem nevetnél ki többet – sóhajtottam.
- Szóval mi a gond a ruhatervezővel? – tért vissza egy korábbi mondatomra.
- Az a pasas nem tud varrni! Érted te ezt?! Semmit nem tud, amit egy tervezőnek tudnia kell. Szerintem még ron is jobban rajzol nála.
- Ne hülyéskedj, Ron még egy pálcikaembert sem tud rajzolni.
- Hát erről beszélek – bólintottam, és odafeküdtem mellé. – De inkább te meséld el milyen napod volt!
Fél 10-kor már a megbeszélt helyen vártam Patira. Nálam volt a lista, amire az esélyes virágok voltak felsorolva, de persze minden Patin múlott. Még volt pár perce, hogy megérkezzen, addig is leültem egy közeli padra. A tavaszi szél bele-belefújt a hajamba, nekem pedig eszembe jutott milyen régen jártam a fodrászomnál. Egész belemerültem a hajammal kapcsolatos problémáimba, mire megkocogtatták a vállam, és ott állt a barátnőm.
Virágmintás szoknyát viselt, halványszínű blúzzal és egy hasonló árnyalatú kabáttal. Felálltam és megöleltem köszönés képen. Közölte, hogy sietnünk kell, mert Adam gépje 1 órakor száll le, és ki szeretne menni elé. Ennek okán hosszabb léptekkel haladtunk át a kovácsoltvas kapun, amin egy tábla lógott: Párizsi Virágpiac. Amerre csak néztünk asztalokat, pultokat láttunk, amelyeken több száz virág sorakozott.
Pati már korábban kijelentette, hogy szeretne rózsákat. Mivel a díszítés elsősorban halványlilából és fehérből fog állni, a fehér rózsa mellett döntöttünk. Aztán a listámon lévő virágok után kezdtünk kutatni. A keresgélés közben arról kérdeztem, mit szól Adam ahhoz, amit eddig megszerveztünk.
- Küldtem neki képeket a parkról, amit választottunk. Azt mondja nem csalódott bennünk. Elsősorban pedig rád büszke, hogy visszafogtál. Tudod, ő csak egy egyszerű esküvőt szeretett volna.
- Ennek nagyon örülök. De te sem úgy jöttél hozzám, hogy 5 csillagos szállodát, vörös rózsaszirmokat, és szexi pasikat akarsz a lánybúcsúra.
- Ezt az oldalamat még nem ismered.
Majd megszagolt egy tulipánt, és hozzátette:
- Amúgy a lánybúcsúmat a másik esküvőszervező legjobb barátnőmre bíztam – és belemosolygott a virágba. – Ilyet is szeretnék, nagyon szép. Mi is ez? – kérdezte felvont szemöldökkel. Láttam, ahogyan koncentrál, tudva, hogy ismeri a virágot, csak a nevére nem emlékszik.
- Tulipán – nevettem. – Nem igazán mindennapi, de azt hiszem jó lesz. Ez a lila? – rámutattam egy vödörre, ő pedig bólintott.
- Nem tudom Adam hányadán áll a lila tulipánnal vagy akármilyen virággal. Még szerencse, hogy nem nekem kell virágot vásárolni neki. Gondban lennék.
- És nem csak te. Szerintem a férfiak nem is szeretik a virágokat. Kivéve a kedves virágárus bácsi – tettem hozzá, amikor a pult mögött álló idős férfi felvonta a szemöldökét. Pati nevetett.
- A saját esküvőddel hogy állsz?
- Nagyjából biztos, hogy én leszek a menyasszony – feleltem egy újabb virágot szagolgatva.
- Hát a vőlegény?
- Dominic, ha addig le nem lép.
- Miért lépne le? – kérdezte, de én nem válaszoltam, csak álltam mögötte, míg ő egy kék virág nevéről kérdezősködött. – Emma, elmondod mi történt tegnap Nickkel?
- Miből gondolod, hogy Nickkel volt valami? – vontam vállat.
- Abból, hogy Claire nem tudna ennyire kiborítani. Még ma is látom az arcodon – elmosolyodott.
- Ó, miért ismersz ennyire?! – sóhajtottam. – Igazából mindketten betettek…
- Csak Nick érdekel.
- Ugye nem mondod el Dominicnak?! – néztem rá esdeklőn.
- Kezdesz megijeszteni, Emma. Rendben, megígérem, hogy nem mondom el neki, akármi is legyen az!
- Hát az úgy volt, hogy – elmeséltem mindent, ami tegnap délelőtt történt. Attól kezdve, ahogy Nick átvert, addig a csókig.
- Ezt nem mondhatom el Dominicnak? – hangjában csalódottság bujkált, de ugyanúgy felháborodott is a hallottakon.
- Hát persze, hogy nem! Azonnal felbontaná az eljegyzést.
- Már megbocsáss, Emma, de ezt igazán elmondhatod neki – vonta meg a vállát.
- Várjunk csak, kihagytam valamit?! Említettem, hogy megcsókolt? – egy másodpercre valóban azt hittem, kihagytam a történetből.
- Nem, mondtad. Figyelj, arra gondolok, hogy ha elmesélnéd ezt Domnak, akkor biztosan beveri Nick képét – nemes egyszerűséggel adta elő, én mégis megálltam a mozdulat közepén.
- Ki akarja, hogy Nicket leüssük? – értetlenkedtem.
- Hát, ezt normál esetben neked kellene akarnod. De a hangsúlyodból, és abból, ahogy róla beszélsz, talán ki is jelenthetjük, hogy ez nem normál eset.
- Minden normális, Pati!
- Ha te mondod – hagyta rám.
Azzal, hogy megpróbálja kiforgatni a szavaimat nem megy semmire. És mi van, ha nem akarom, hogy Dominic tudjon akár a legkisebb mozdulatról a tegnapi napon. Talán ez érthető. Megjelenik itt Nick és én a karjaiba bomlok? Egyáltalán nem felnőtt nőhöz méltó viselkedés. Főleg nem egy menyasszonyhoz… Ezt Patinak is el kell mondanom, ő már csak egy hónapra van az „örök elkötelezettségtől”. Tudnia kell, mit mondhat el egy feleség a férjének. És a tegnap köztem és Nick között történt dolgok, egyértelműen a nem mondjuk el kategóriába tartoznak.
Akármilyen gyorsan haladtunk, nem tudtunk végezni fél 1-ig. Amikor áthaladtunk a kapu alatt, még megbeszéltük, mikor megyünk a varrónőhöz, mind Pati ruhája, mind Adam szmokingja ügyében. Pati fogott egy taxit, ami a repülőtérre viszi őt, én pedig vásárolni indultam.
A bevásárló központból hazahajtottam, de ezúttal nem a lakásomba, hanem a szüleimhez. Az idő kettő-három körül járt, így szinte biztos voltam benne, hogy Anyu otthon van. Igazam is volt, a nappali ablakai, melyek a ház előtti udvarra néztek nyitva voltak. Leparkoltam a kocsifelhajtón, és besiettem a házba.
- Anyu, itthon vagy? – kiáltottam az előszobába lépve.
- Szia, drágám. Itt vagyunk az étkezőben – hallottam válaszát.
- Vagytok? – és az előszoba végén jobbra fordulva megpillantottam Anyut, ahogy egyik barátnőjével beszélget.
- Jó napot, Madam Plutot. Hogy van? – kérdeztem udvariasan.
- Szia, Emma. Köszönöm, jól vagyok, csak átjöttem beszélgetni egy kicsit Kath-el.
- Kérsz teát, kicsim? – Anyu a konyha felé intett, hogy nyugodtan szolgáljam ki magam.
- Nem, köszi – mosolyodtam el. – Sophie itthon van? Vagy Ron?
- Sophie a barátaival ment a belvárosba, de Ron itthon van. Ó, igen, és megkért, hogy küldjelek fel, valamiben segítened kell neki – valami ilyesmit mondott. – Anyu rám mosolygott, én pedig bólintottam és elindultam fel az emeletre. Ott pedig bekopogtam az öcsémhez.
- Hé, Ron, itt vagy?! Anyu mondta, hogy kerestél – nyitottam be a szobájába egy kihallatszó szabad után.
- Ja, igen, helló, Emma!
- Szia, Emma – a hang a sarokból jött, én pedig arra fordultam.
- Nick?! Te mit keresel itt?
/a címet nem tudom honnan szedtem. talán majd egyszer rájövök:D:D/
