3 reflektor 3 srácot világított meg. Kettő kezében gitár, a harmadik egy mikrofonnal. A közönség tombolt, a hugommal együtt. Jaaj. Mivel már volt ilyenekben tapasztalatom, így arra gondoltam, hogy mindjárt, 2 óra múlva vége. Wáá. De jó. XD Miután Jónásék elénekelték az első számot a mikrofonos srác megszólalt:
- Sziasztok! Örülök, hogy itt vagytok! Én Joe vagyok és ők itt a tesóim. Kevin- mutat a legmagasabb srácra- És Nick- a göndörke - Reméljük, hogy tetszeni fog a koncert. Jól érzitek magatokat? – erre mindenki sikított egyet- Jól van, ennek örülök! Akkor jöjjön is a következő szám.
Ez egy jó gyors, pattogós szám volt. Ezután egy lassabb, de erre is lehet táncolni, majd egy, aminek a címét is megjegyeztem: SOS. Ez még úgy, ahogy tetszett is. Ez után a 3 fiú elment átöltözni, majd folytatódott a koncert. Jó másfél óra múlva…
- Még mindig jól érzitek magatokat?- ez most Kevin volt. Újabb hatalmas sikoly a közönségtől. Ezek szerint jól érzik magukat . - Akkor most jöjjön egy lassú szám, és Joe! Kérlek, hívj fel valakit a színpadra . - mondta Kevin. Joe kiválasztott egy vörös hajú lányt a 3-4. sorból és elénekeltek neki egy (tényleg) szép számot.
- When you look me in the eyes- énekelte a 3 sráccal együtt az összes jelenlévő, kivéve egy.:P
A színpadra felhívott lány már a harmadik sornál elsírta magát. A végén már Sophienak is könnycseppek voltak a szeme sarkában. Na nee! Mikor vége lett a számnak a tömeg fülsiketítő sikoltást hallatott. Azt hittem megsüketülök, most már tényleg sajnálom, hogy nem hoztam füldugót. XD
- Nagyon szépen köszönjük!- kiáltotta Nick, akinek a hangját eddig nem nagyon lehetett hallani az éneklésen kívül.
- Akkor most jöhet az utolsó szám, a Hello Beautiful. Reméljük tetszeni fog! -mondta Joe a mikrofonba, és énekelni kezdtek.
A szám közben a szemem a 3 srác között mozgott, és próbáltam eldönteni, hogy a húgom kibe is eshetett bele.. Hmm. :D. A szám vége felé hirtelen megdermedtem. Jónásék már a dal utolsó sorait játszhatták, amikor én pont elkaptam Nick nézését. Egymás szemébe néztünk, egy tizedmásodpercig. De ez az egy pillanat megdermesztett.
-If I couldn’t see those eyes… - és újra a fülsiketítő hangok. A srácok meghajoltam, de Nick mintha nagyon gondolkodott volna vmi. Na mindegy, elég ezen néhány száz rajongónak rágódni, nekem nem muszáj. Miután a 3 fiú eltűnt Sophieval elkezdtünk araszolni a kijárat felé. Ez nem ment könnyen, ugyanis túl sokat próbáltak kijutni egyszerre. :D közben Sophie áradozott.
- Ahh. Hát mond meg, Em! Nem voltak jók?!- kérdezte
- Eltaláltad. Bár az SOS című szám még nekem is tetszett… egy kicsit- tettem hozzá. Utána Sophie még áradozott, de mire nagy nehezen kijutottunk az utcára már abbahagyta, mert látta, hogy egyáltalán nem figyelek rá. Inkább azon agyalta, hogy képzelődtem, vagy tényleg találkozott Nickkel a tekintetem. KÉPZELŐDTEM! Hisz ez egyértelmű. Meg amúgy is. Inkább ujjonganom kéne, hogy vége a koncertnek.
- Hívom apát. Itt soha az életben nem fogunk taxit. -mondta Sophie, miközben a telóját kereste a táskájában. Felhívta apát, aki azt mondta itt van amint csak tud. fél óra múlva apa megállt előttünk az úton.
- Sziasztok! Na, milyen volt a koncert?- érdeklődött
- Hello. Jó volt. Nagyon jó!- ujjongott Sophie
- Túléltem - fogalmaztam meg egy szóban a gondolataimat. Útközben nem történt semmi azon kívül, hogy Sophie megpróbált minden másodpercről pontosan beszámolni. Mikor hazaértünk én kívántam egy „ Jó éjt!” és felmentem a szobámba onnan a fürdőbe ott beálltam a zuhany alá. zuhanyzás után gyorsan elvégeztem az esti teendőket, majd bevágódtam az ágyba és egyből elnyomott az álom..
Reggel anya ébresztett.
- Emma Caroline! Nem tudom, hogy mikor kerültél ágyba, és nem is érdekel. De most azonnal felkelsz, rendbe szeded magad, felveszel egy normális ruhát és 10 per múlva lent állsz harci díszben- rángatott anyám.
- Jaajj! Mennyi az idő?- nyögtem a szememet törölgetve
- Fél 8. És negyed 9re bent kell lennünk az iskolában. - mondta anya és kiment a szobámból. Nagy nehezen bemásztam a fürdőbe és rendbe szedtem magam + fogat mostam. Utána kerestem egy normális öltözéket, ami egy fekete szoknyából, egy hozzá illő kosztümkabátból és egy fehér blúzból állt. Ennek jónak kell lenni- gondoltam. Majd lementem a földszintre.
- Pont 10 perc! Gyorsulsz kis lányom. - mondta apa, majd kivonult az ajtón és utána az egész család. Sophien ugyanolyan ruha volt mint rajtam. Amikor apám fél óra múlva megállt egy nagy vörös téglás épület előtt mind kiszálltunk, én pedig elolvastam mi volt a fekete vaskapura írva.
- Manual Arts High School - Los Angeles - olvastam a feliratot. A portásnak apám mutatott egy levelet, amikor az elolvasta beengedett a kapun.
- Jöjjenek utánam, kérem. Mark! Kérlek, maradj itt. - kiáltott hátra a válla fölött társának majd bevezetett minket az épületbe, fel a második emeletre. Ott egy ajtó előtt megállt, bekopogott majd egy „szabad” válasz után benyitott az igazgatói irodába.
- Jó napot, Igazgató úr. - üdvözölte a bajuszos, öltönyös embert, aki az író asztala mögött ült.
- Jó napot- köszöntünk mi is
- Ohh, George! Jó napot. Köszönöm, hogy idekísérte a vendégeinket. Most már elmehet. - mondta a pasas, aki nem tűnt túl szimpatikusnak.
- Jó napot! Kérem, foglaljanak helyet. - mutatott egy fekete bőr kanapéra, majd kilépett az íróasztala mögül.
- Na, hát akkor- kezdett bele a mondókájába.
