13.rész
Mikor hazaértem Sophienak muszáj voltam elmondani mindent, aztán felmentem a szobámba és összefirkantottam a leckéket. Mikor végeztem már fél 10 volt szal gyorsan elmentem fürdeni meg fogat mosni és mikor ezzel is végeztem lefeküdtem, mert eléggé kimerültem…
Reggel több okból is izgatott voltam. Azért, mert mára beszéltem meg Ginnyvel egy beszélgetést telefonon. Ginny a legjobb barátnőm volt Chicagoban. Olyan volt mint egy tesó és már amióta eljöttünk nem beszéltem vele. Másrészt pedig, mert tudtam, hogy Nick ma hívni fog. Bár őszintén szólva nem tudtam ez miért tesz boldoggá vagy izgatottá. De nem is törődtem vele. Inkább összeszedtem magam, felöltöztem és lementem a táskámmal a nappaliba. A pultra készített szenyót bedobtam a táskámban és ittam egy pohár teát. Közben lejött Sophie is és 5 perc múlva indultunk a buszmegállóba. Diana és Pati már ott voltak.
-Jó reggelt- ásított Diana
- Sziasztok!
- Hello!
- Álmosak vagytok? – kérdezte Sophie
- Áh, csöppet sem – ásított újra Diana. Mikor megjött a busz egymás utána szálltunk fel és foglaltuk el a helyünket. Azt hittem út közben Diana elalszik, de ez végül nem következett be.
/ Suli után/
A szobámban ültem és vártam Ginny hívását. A telefonom rövidesen meg is csörrent és gyorsan felkaptam amikor láttam a kijelzőn a hívó fél számát.
-Sziiiaa! – szóltam bele
- Helloooo Em! – kiáltott a telefonba Ginny a másik oldalon
- Jajj, de örülök neked. – röhögtem – Hogy vagy?
- Nagyon jól. Rengeteg mesélnivalóm van. És veled mizujs? – kérdezte és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Nekem is sok mondanivalóm van. De kezd te! Milyen Chicago?
- hát elég unalmas nélküled. De Bells-el megvagyunk. Képzeld, Bellára rászállt valami srác. Jackson a neve. Nagyon helyes- röhögött Ginny – A gyerek egész héten követi. De még csak elsős. Azt hiszi, hogy Bellsnél labdába rúghat. Na de ez semmi…. – és elmesélte, hogy láttak egy nagyon, de nagyon helyes srácot tegnap a parkolóban és, hogy állítólag a dili unokaöccse.
- Na nem mondod! Muszáj lefényképezned! - szólítottam fel nevetve.
- Meg lesz, nyugi – mondta majd tovább mesélt. Kiderült, hogy Chris nem bukott meg semmiből, de már az első kémiát bekarózott, meg ilyen marhaságok.
- Na, de eleget fecsegtem már. Mesélj te is! Milyen LA? – kérdezte kíváncsian mire én belekezdtem a mesélésbe. A Jonas koncerttől Ron új haverjáig. Aztán az új suliról és Lauráékról majd arról. hogy Jonasékkal elég jóban vagyunk. Baráti viszonyban minden féle képen.
- És helyesek? Vagy ők valami híres együttes? Sosem hallottam róluk. – gondolkozhatott el.
- Igen, valami nagyon híres bandát alkotnak ők hárman testvérek. Sophie új kedvencei, na de ez van, ugye. – mondtam
- És ez a Nick, akiről olyan sokat mesélsz… Legalább jól néz ki? – kérdezte gyanakvó hangon.
- Hát.. nem is tudom. Nem csúnya azt le lehet szögezni. De nem is az esetem. – jelentettem ki nem túl meggyőző hangon, amiből Ginny egyből levonta a következtetést.
- Szal, bejön! Tudtam én. Na de figyu. Én még ma rákeresek a neten. Hogy is hívják? Nick Jonas? Szép név. – szintem biztos voltam benne, hogy az arcán ördögi mosoly terül szét.
- De rossz vagy! De ezért szeretlek. – röhögtem.
- Én is téged. Na de figyu, majd beszélünk még. Legyél jó. Anyám 10 perce mondja, hogy menjek le.
- Okés! Értem. Majd beszélünk. Sziia! Puszi – mondtam
- Szia! – köszönt el ő is majd leraktunk a telefont. Hah! (: Örültem, mert most már legalább tudtam néhány dolgot arról mi történik Chicagóban. Nagyon sokat beszélgettünk. Mikor megláttam az órám kijelzőjét azt hittem elájulok. 4:00 volt. Vagyis…
-Csööör-csööörrr – telefonom
… Vagyis mindjárt elkezd csörögni a telefonom. :)
-Igen? - szóltam bele
- Szia! Nick vagyok – mondta a vonal másik végén Nick
- Szia, Nick. – mondtam mosolyogva.
- Tegnap megígértem, hogy hívlak. Emlékszel?
- Hát persze!
- Van még a keresztrejtvényeidből?
- Miért ne lenne? – kérdeztem gyanakvóan. Egyszerűen nem tudtam mire akar kilyukadni.
- Átmehetek? Péntek van. Ideje lazítani… Naa Emma. Légyszi.. – kérlelt
- Jajj, nick. Na jól van gyere át! – egyeztem bele röhögve – De.. Tudod hol lakunk? – kérdeztem
- Őőő. Izé.. – kezdte
- Akkor szerezz gyorsan egy papírt! – mondtam majd lediktáltam neki a címet.
- Oké! Azt hiszem 10 perc és ott vagyok. Majd becsöngetek vagy valami – mondta izgatottan
- Akkor, szia!
- Szia – letettük. Gyrosan átgondoltam a történteket. Keresztrejtvény?! Honnan szedi ezt a marhaságot. Na mindegy. A könyveimet gyorsan elpakoltam az ágyról és leszökdeltem a nappaliba. Ron már megint Lazy Town-t nézett.
- Már megint vagy még mindig? – kérdeztem miközben lehuppantam mellé
- Még mindig – mosolygott Ron. Elnéztem vele a mesét, majd amikor csöngettek mentem kinyitni.
- Szia! – köszönt Nick, amikor meglátott az ajtó mögött.
- Szia! Gyere be! Nincs bezárva – mondtam. Ő bejött és előttem bement a házba.
- Szép! – mondta
- Köszi!-
- Hol van a szobád? – kérdezte mire én a lépcső felé mutattam. Elindult felfelé, de az emeleten megállt.
- Balra a második – mondtam mire hatalmas mosoly került az arcára
- Mi az? – kérdeztem miközben beléptem a szobába és kinyitottam az ablakot.
- Semmi. Csak nálunk az én szobám is az első emeleten balra a második. – rám mosolygott közben pedig levetette magát az ágyamra.
- Érdekes- hagytam rá és leültem mellé az ágyra – Na, és miért akartál átjönni? – kérdeztem
- Nem tudom. Mert unatkoztam? – grimaszt vágott, közben pedig fel sem nézett a matek könyvemből, amit véletlenül az ágyon hagytam.
- Taláán – mondtam gyanakvóan. Néhány percig csendben ültünk. Ő a matek könyvet lapozgatta én pedig csak néztem őt.
- Mi az? – kérdezte
- Szereted a matekot? – kérdeztem
- Bírom – mosolygott és végre lerakta a könyvet.
- Nick?
- Emma? – mosolyogtam. Kikészített amikor ezt csinálta- Amúgy döntöttél már koncertet érintően?
- Nem is gondolkodtam rajta! – makacskodtam
- Van a húgodnak csinos barátnője? – kérdezte huncut mosollyal
- Teeee! – mondtam és hozzávágtam az egyik párnát. Ebből szép kis párnacsata alakult ki. A végén már a földön feküdtünk és fulladoztunk a röhögéstől.
- Te beteg vagy! – nyögtem
- Te is! Te kezdted! – nevetett, erre megint kapott egy párnát. Miután leszedte azt a fejéről megragadta a kezem, hogy ne tudjak még egy adag párnát nyomni a képébe.
- Engedj el, Nick – mondtam hangosan, erre megfogta a másik kezemet is.
- Nem! Most nem. Csak várj egy percet. – kezdte hangosan ám az utolsó mondatot már suttogta. Felém fordult és mivel mindkét kezemet erősen fogta muszáj voltam én is rá nézni.
- Engedj el – próbálkoztam újra, de nem engedett. Néhány másodpercig elnézett valahova aztán a szemembe. Nem tudtam, hogy mit csináljak és hirtelen a gyomrom is görcsbe ugrott. Valahogy fölém került az arca bár nem tudom hogyan. Egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám és én már tartottam a folytatástól. Szóval ezt érzi igazából? De én nem! Én csak mint barátot szeretem. Még mindig közeledett és közben barna szemei az enyémet figyelték. Már csak néhány mm-re volt az arcomtól az ő arca…
