15. rész
Este rosszul aludtam és már fél 7kor felébredtem. Utána már nem bírtam visszaaludni szal inkább felöltöztem. Akármilyen korán is volt anya már a konyhában sürgött-forgott és nem nézett nagyot, amikor meglátott.
-Jó reggelt! Hát te? – kérdezte meglepetten
- Jó reggelt! Nem tudtam aludni. – elhúztam a számat és felültem a pultra. Rosszallóan nézett rám, de nem szólt semmit. Néztem ahogy keverget valamit a tűzhelyen.
- Segítsek valamiben? – kérdeztem. Na, ilyet tényleg nem sokszor kérdezek.
- Öhm. Takaríts össze a szobádban! Vagy a nappaliban. Emma mi történt? – hát igen, anyám elég jól ismer. :/
- Semmi. – jelentettem ki – Megyek, kitakarítok a nappaliban! – majd rohantam ki a konyhából.
Másfél óra alatt végeztem csak. De az biztos, hogy nagyítóval se lehetett volna porszemet találni. :) Amíg sikáltam a nappalit a többiek lejöttek. Ott ültek a pult mellett és reggeliztek, amikor elégedett arccal bementem a konyhába és bevágtam a portörlő rongyot a mosogató alá.
-Minden tiszta? – röhögött Sophie
- Teljes mértékben. – mosolyogtam és szedtem magamnak a virsliből. Kaja után felmentem a szobába és már majdnem hívtam Laurát amikor Sophie berontott.
- Muszáj! Muszáj! – kiabálta
- Sophie?
- El kell jönnöd!
- Mégis hova? – türelmetlenkedtem
- Hova? Hova? Velem! Koncertre! – ordította a képembe
- Mi van? Na nem, Sophie! Milyen koncertre?
- Jon… - kezdte, de én közbe szóltam
- Jonas? Nem! Semmi esély. Még ha valami másra hívnál, akkor talán! De nem, nem és nem!! Hívd el Ront- tettem hozzá
- De… Ott beszélhetnél Nickkel! - váltott taktikát
- Éppen ezért nem! Nem én fogok hozzá menni, hanem majd szépen ő. Bocsi – nem adtam be a derekam és tudtam, hogy sehogyan nem tud elhúzni.
- Oké – elszontyolodott, de a mosoly ott maradt az arcán.
- Mi az?
- Semmi! Nem baj! Már nekem sincs sok kedvem menni –rám mosolygott majd kiment. Totál összezavart.
/ Jonaséknál /
A család éppen reggelizik. Kevin bá’ újságot olvas, Joe dúdol, Frankie anyjával beszél, Nick meg Kevinnel.
-Frankie, mikor mész Ronhoz? – kérdezte Nick türelmetlenül. Igaz még csak 9 óra volt, ő már menni akart.
- Jelenleg eszek – válaszolt Frankie – Olyan 11 körül szeretnék menni. De csak azért mert este koncertetek lesz és el akarok menni.
- Húúúúú – hurrogott Joe, mire Kevin bá’ fejen vágta az újsággal.
- Na, de!! – tiltakozott Joe
- Hagyd békén az öcsédet. Inkább örülnél neki, hogy Frankie ott lesz ma este. – adta meg a választ a fejbe kólintásra Kevin bá’.
- Örülök neki – vigyorgott Joe, de inkább tovább ette a reggelijét…
* 2 órával később, ugyanitt*
- Anya! Elmentünk. Majd jövünk! – kiáltott Nick az ajtóból és már indultak is Frankivel
/ Nálunk/
Éppen a tv-ben keresgélek valami jó műsort, de nem sok sikerrel. Sophie elment az osztálytársaival valahova, anya elment vásárolni, apa dolgozik. Ron fent van a szobájában és valamit csinál – gondolom.
-Nem igaz, hogy nincs semmi ebben a tv-ben! – nyögtem fel, majd kikapcsoltam a tv-t és indultam fel, amikor valaki csengetett. Mentem kinyitni az ajtót. Nem lepődtem meg amikor megláttam Frankiet, mert tudtam, hogy jött Ronhoz.
- Szia, Frankie – köszöntem neki
- Szia, Emma!
- Ron! Frankie itt van! – kiáltottam fel az öcsémnek, aki 10 másodpercen belül már lent is volt. Közben Frankie bejött.
- Szia! – üdvözölték egymás a srácok
- Gyere! – mondta Ron és elindulta a lépcső irányába. ÉN meg sóhajtottam és becsuktam az ajtót… De nem tudtam. Kitártam hát, hogy megnézzem mi baja.
- Te? – kérdeztem Nicktől, aki ott állt az ajtó előtt
- Én. – mondta – Bejöhetek?
- Gyere – mondtam néhány másodperc gondolkodás után. Na, most vajon mit akar? Bocsánatot kérni? Vagy megint csak lelépni néhány szó után? – gondoltam.
Letelepedett az egyik fotelba én meg visszaültem oda ahol korábban ültem.
-Szóval, – kezdte – Tudom, hogy tegnap hatalmas gyökér voltam, de bocsánatot szeretnék kérni.
Húztam a számat, ezt ő is észrevette.
-Nagyon dühös vagy? – kérdezte
- Eléggé. Tudod… Egyáltalán nem értettem mi volt a baj. Bár még most sem tudom mi volt. Azt hittem mondtam valamit.
- Nem. Csak… Adsz nekem még egy esélyt? – kérdezte és mélyen a szemembe nézett.
- Gondolkozhatok rajta? – kérdeztem
- Ha gondolod – most ő húzta a száját.
- Oké! – felugrottam, elindultam a lépcső irányába
- Hé! Itt hagysz? – kérdezte szomorúan
- Ő… Izé… - tanácstalan voltam. Egyedül akartam lenni, hogy tudjak gondolkodni, de mégis csak szemétség lenni itt hagyni egyedül. Ahh.. De nehéz az élet. :) Sóhajtottam egyet majd válaszoltam:
- Na, jó! Gyere! – mondtam
Boldogan állt fel, mint egy 5 éves és jött utánam. Megcéloztam a szobámat és lehuppantam az ágyra. Mikor becsukta az ajtót és megfordult hirtelen megtorpant.
-Mi az? – kérdeztem, de már tudtam miért állt meg. Az ablak alatt állt a zongorám, és megbűvölten nézte.
- Nick, jól vagy? – kérdeztem emelt hangon.
- Igen, jól! – vigyorgott – Zongorázol? – kérdezte, és megint a hangszerre nézett.
- A-haaa – mondtam. Végre levette a szemét a zongoráról és lehuppant az íróasztalom előtti székbe. Következett a nem közkedvelt csend. Ez nekem jól jött, mert tudtam közben gondolkozni. Arra jutottam a kb. 5 perces csöndben, hogy…
- Megbocsátok – mondtam hirtelen. Csak úgy kibukott belőlem, de igen, azt hiszem jól meggondoltam.
- Tessék? – úgy tűnik meglepte, hogy hirtelen megszólaltam.
- Megbocsátok – ismételtem
- Köszi – mosolygott. Újabb csend.
- Miért?
- Hm?
- Miért bocsájtasz meg? – kérdezte
- Hm… Mert úgy gondolom, hogy ez nem olyan probléma, ami miatt össze kéne veszni. – mosolyogtam, ő is.
