sajnálom, hogy eddig nem volt rész.
majdnem egy egész hónapig nem volt gépem, aminek nagyon örültem:/ De elhatároztam, hogy befejezem a történetet. lehet hogy hónapok múlva lesz folytatás(na jó nem ,mert belehúzok;DD), de befejezem. Én már csak ilyen vagyok. Amit lekezdtem rendesen el is végzem. Sokat kaptam ettől a történettől - ez most valószínűleg nevetségesen hagzik, de így van. És köszönöm. De még nincs vége, még szeretnék kapni. Először is hozzászólásokat, már ha valaki ennyi idő után mindig olvassa.
Mégegyszer sajnálom.
Ja, és szeretném leszögezni, hogy ez mostantól nem rajongói történet...Vége:) Mostantól ez én vagyok.
csók(K)
ps.: a részt ajánlom annak az embernek akiben bízhatok örökké, és aki, bár jót akar, minden mondatával összezavar. Köszönöm, Gina, hogy vagy nekem (L) hiányzol.
nyáladzás vége, olvassatok mostmár:P
31. rész
Claire a hasához kapott és hirtelen összeesett. Rémülten rogytam le mellé, és szólongattam, hátha magához tér, de nem. Nem mertem ott hagyni, inkább gyorsan megnyomtam Dominic gyorshívóját. Elég sokáig tartott mire felvette.
- Dominic már azt hittem sosem veszed fel! – kiáltottam bele idegesen.
- Hm, Nick vagyok!
- Mi a francot csinálsz Dom telefonján? – a meglepettségtől még azt is elfelejtettem, hogy a női mosdóban térdelek egy ájult nő mellett, aki nem mellékesen annak a pasinak a barátnője akivel társalgok…
- Csak játszottam – és ő nem is a legfiatalabb Jonas testvér!
- Jó, jó, nem érdekel! Nick, itt vagyok a női mosdóban, és Claire elájult. Azonnal gyertek ide, és hívjatok egy mentőt is. – Azt hiszem szükségünk lesz re – ezt azért nem tettem hozzá, mert nem az én dolgom. Meg amúgy nem is biztos, hogy Claire terhes.
Persze, a dolgok nagyon is úgy állnak. Claire szüntelenül eszik, aztán rosszul van tőle. Pár napja ugyan így rosszul lett, csak akkor volt ott más is, nem csak én. Így, teljesen egyedül azért ijesztő volt ahogy egyszer csak összeesett. Jesszusom, mikor jön már Nick és Dominic? Fogalmam sem volt mit kell ilyenkor csinálni. Nem is mertem hozzányúlni Clairehez, mert mi van, ha megölöm? Már fél perce hívtam őket, hol vannak?!
Claire még lélegzik és ez szerintem jó jel!
- Na végre! Hol voltatok?! – néztem fel a berontó férfiakra.
- Az a pasas nem akart beengedni – felelte Dominic, közben Nick már letérdelt Claire mellé, és enyhén pofozgatni kezdte az arcát. Kérdezett valamit Domtól, de nem figyeltem.
- Pár perc.
Ennyi idő kellett, hogy ideérjenek a mentősök és bevigyék Clairet. Nick elment vele a mentőben. Gyorsan szóltam Sophienak, hogy nyugodtam folytassák a bulizást, de mi lelépünk Nickkel, mert Claire rosszul van. Semmi gond nincs, csak ájulás, de azért nem árt kivizsgálni. Sophie jobbulást kívánt Clairnek, majd elköszöntünk és Egy perccel később Dominic mellett ültem a kocsiban, és a Saint Marcell kórház felé hajtottunk.
A nővérpultnál megérdeklődtem, hol van Claire Richardson, de azt mondták még kivizsgáláson.
- Hölgyem, ha gondolja itt, a váróban is maradhat, de Ms. Richardson az 56-os vizsgálóban van. Harmadik emelet, közvetlenül a lépcső mellett – szólt utánam a vörös nővérke.
- Köszönöm! Viszlát – és már indultunk is fel.
- Drágám, biztosan bele akarsz ebbe keveredni? – kérdezte Dominic a liftben, ahol mellettünk állt még egy Anyuka és kisfia.
- Igen, Dom! Tudod, Nicknek nem mondtam el a teljes igazságot.
- Mivel kapcsolatban? – nézett le rám.
- Hát… én azt meséltem, Claire egyszer még hozzám beszélt, a másik pillanatban meg a földön hevert – Dominic felvonta a szemöldökét, hogy mi van ezen magyarázni való. – És valójában mi… Szóval arról beszéltünk, hogy Claire rosszul létei és egyéb tünetei a terhességre illenek – tartottam egy kisebb szünetet mielőtt kimondtam volna az utolsó két szót.
De szerencsére Dominicot nem izgatta a dolog annyira, mint hittem. Ő csak annyit mondott, hogy jól tettem, hogy nem én avattam be Nicket. Ez az ő és a barátnőjének magányügye. Lehet, hogy Claire akar még várni a bejelentéssel.
- Remélem, igazad van – mosolyogtam rá, közben pedig a lift megérkezett.
Szét sem kellett néznünk, mert ahogy kiszálltunk a liftből beleütköztünk Nickbe. Idegesen járkált fel-alá, de nem a legjobb helyen. Dom lehuppant az egyik rikító sárga székre, én pedig Nicket próbáltam megnyugtatni.
- Figyelj, nem lesz semmi baj. Ez csak egy egyszerű ájulás. A héten már többször is volt ilyen, ugye? Akkor sem volt semmi baj, hát most sem lesz.
- Hát épp ez az, Carrie! – sóhajtozta újra meg újra. Először megbotránkoztam a megszólításon, de nem kezdtem prédikálni. – Ez már a második a héten, és komolyan megijeszt. Azt állítja semmi baja, de nem hiszek neki.
- Hát nem ez a szép a női elmében, haver? – szólt oda Dominic valami horgász magazin mögül. – Mit sem értünk a női elméből, mégis mennyire vonz – sóhajtott, és elégedett folytatta az olvasást. Gyilkos pillantást mértem rá, és újra Nick felé fordultam.
- Hozzak neked egy kávét?
- Az jó lenne, Carrie – mosolygott rám
Rápillantottam Dominicra és a pillantásommal jegyeztem, hogy vigyázzon Nickre. Aztán elsiettem keresni egy kávéautomatát. Tudtam, hogy Nick utálja az ilyen „kórházi” kávét, de sajnos nem tehettem mást. Mégsem fogom a legközelebbi kávézóban szaladgálni. Meg, őszintén szólva nem is mertem őket sokáig együtt hagyni. Ismertem Dominicot, és tudtam, hogy néha elveti a sulykot. Főleg ha olyanok érzéseiről van szó, akit ő nem bír. A baj nem ez volt, de Nicket is ismertem. Bár elég régről, de nem sokat változott azóta. Feszült helyzetben visszacsap, ebben száz százalékig biztos vagyok. És akkor Claire nem csak a lehetséges terhessége miatt, hanem a vőlegényéért is aggódhat.
De mi van, ha Claire valóban terhes? Akkor, bár nem szabadna erre gondolnom, de ez csak azt jelentheti, hogy Nick megszegte az esküjét. Persze ez egy olyan dolog, amit 10 éve fogadott, amikor még fiatal srác volt, és ha van józan esze, akkor már rég megszabadult a szüzességétől, mint minden normális 25 éves pasitól. Bár nekem mindig azt mondta, megtartja… Nevetséges, ez már 8 éve volt! Én is mondtam neki ilyeneket.
Mégis mi van, ha nem?
Talán nem kellene ezen gondolkodnom, mikor ez egyáltalán nem tartozik rám. Nicholas Jonas azzal hempereg, akivel jólesik neki, tőlem aztán egy éjszakai klub-bérlete is lehet. Az ő élete, azt tesz vele, amit akar. Már az is bolond dolog volt, hogy ezt a tisztaság gyűrűt bevállalta. Az összes barátja, akinek volt ilyenje, megszegte a szavát. Miley Cyrusról kiderült már nagyon régen! Aztán volt még Demi? Az ő ügye botrányos volt, csak úgy, mint az élete 2011-től. Ha másnak nem is, neki világvége volt akkor. Aztán még ez meg az, meg ez meg az, és az összes híres, menő barátja eltűnt a süllyesztőben.
Erre megjelenek én, akit az újságok mindig a jó kislányként emlegettek és kijelentem, hogy
- Jaj, Nick, hát persze, hogy megrendezem az esküvődet! Mindig is ez volt a legnagyobb vágyam, hogy mint ex-barátnőd a lagzidat szervezgessem! Öribarik? Puszi?
Találtam egy automatát, igazán felemelő érzés. A biztonság kedvéért Dominicnak is vettem egy kávét, nehogy a fárasztó nap után kiakadjon és olyat tegyen amit megbánunk. A gép elég lassan reagált, körülbelül tízszer nyomtam meg a ’kávé’ gombot, mire zúgni kezdett. Aztán még egyszer eljátszottam ezt, és visszasiettem a két fiúhoz.
Nick még mindig fel-alá járkált, Dominic pedig már nem a horgászmagazint olvasta, hanem az idegeskedő Nicket figyelte. Vajon hányszor tette már meg ezt a kört, amit leró? Amikor meghallották a lépteimet mindketten felemelték a fejüket. Dominic elmosolyodott.
- Már azt hittem sosem érsz vissza.
- A gép nagyon lassan működött, és nehezen is találtam rá. De itt van – azzal átnyújtottam mindkettejüknek a forró italt.
Nick elvette a sajátját, de csak tartotta a kezében és folytatta a mászkálást. Meg sem próbáltam leültetni, inkább én foglaltam helyet a Dominic melletti székben. Megfogta a kezem, én pedig élveztem puha és meleg kezét. Vállára hajtottam a fejem és mindketten Nicket bámultuk. Egy idő után elég unalmassá vált, de annak azért örültem, hogy Nick bele-bele kortyol a kávéba. Fogalmam sem volt milyen rossz íze lehet annak a löttynek.
- Jesszus, Emma, mi a fracot hoztál, mérget? – ez volt Dominic véleménye róla, amikor belekortyolt. Azzal lerakta a földre, a szék alá, és nem is gondolt rá többet.
Nick viszont eliszogatta. Az volt az érzésem, hogy neki jelenleg teljesen mindegy milyen mérgező cuccal traktálom, csak az foglalkoztatta, mikor jelenik meg egy orvos és számol be neki a menyasszonya állapotáról. Már lassan egy órája ültünk ott, amikor megjelent egy fél kopasz, 60-as éveiben járó, ősz férfi. Szürke köpenyt viselt, nyakában sztetoszkóppal közeledett felénk.
- Jó estét kívánok! Maguk Claire Richardson hozzátartozói?
- A vőlegénye vagyok – nyújtott kezet Nick. – Ők közeli barátok – mutatott ránk.
- Jó estét – köszöntünk.
- A kezelő orvosa vagyok, Robert Mace.
- Doktor Mace, mi van a barátnőmmel? – kérdezte Nick, ha lehet még idegesebben.
- Ms. Richardson jól van, ez csak egy egyszerű rosszul lét volt. Jelenleg még alszik, de amint felébredt bemehetnek hozzá.
- Értem, köszönjük – bólintottam.
- Ha valami gond van, csak nyomják meg a nővérhívót. Viszontlátásra! – azzal elment a lépcsők irányába. Nick felénk fordult.
- Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek, de most már nyugodtan hazamehettek – kezdte, de félbe szakítottam.
- Nick, sajnálom, de beszélni szeretnék Clairrel, amint felébredt. Nagyon fontos. És amúgy sem üldözhetsz el ezzel a dumával, ismerlek. Nem megyünk sehova, mert Calire akkor ájult el, amikor vele voltam. Érdekel, mi van vele! – mondtam a leghatározottabb hangon, amit meg tudtam ütni.
- Oké –sóhajtotta, majd végre ledobta a magát arra a székre, ahol eddig én ültem. Dominic szorosabban ölelte a derekamat, felnéztem rá.
- Biztos vagy ebben?
- Mégis miben? – értetlenkedtem.
- Szerintem hagynunk kéne őket. Ez nem a mi dolgunk, Emma – hangja kérlelő volt, mintha rá akarna ébreszteni, hogy valamit rosszul teszek.
- Tévedsz – súgtam neki, mert nem akarta, hogy Nick meghallja, és rájöjjön, hogy mi ketten talán többet tudunk, mint ő. – Emlékeztetlek, hogy én sokkal jobban ismerem Nicket, mint te és van egy dolog, amiben biztosnak kell lennem. És ez rengeteget jelent nekem.
- Miért, mi az?
- Valami olyan, ami miatt az egész kapcsolatomat újra kell gondolnom Nickkel. Valami olyan, ami valamikor többet adhatott volna nekünk. Vagy nem is tudom… - elbizonytalanodtam, de valahol mégis tudtam, hogy akkor más lenne.
- Rendben, Em – bólintott Dom, és hátra pillantott Nickre.
- Te már meg sem próbálsz megérteni? – kérdeztem ilyedten.
- Mégis minek? Három éve próbálom megfejteni a gondolatmeneteidet…
- Pedig néha nagyon jól megy! – biztattam.
-… a húgomat pedig huszonkét éve. Nagyon fárasztó dolog tud lenni.
- Ne add fel – kértem.
- Ez csak neked buli – nevetett. Legszívesebben megütöttem volna, amikor rájöttem, hogy szórakozik velem. Persze, csak viccből, nem akarok bunyóba keveredni. Megfordultam, hogy a szemébe nézhessek és elmondjam a véleményem, de erre nem került sor, Claire szobájából kijött egy nővér.
- A beteg felébredt, bemehetnek hozzá.
Nick abban a pillanatban felpattant és már rohant is a kórterembe. Dominickal egymásra néztünk, majd ő megforgatta a szemét, és követtük Nicket.
Claire egy kórházi ágyon feküdt, ami valószínűleg nem a legkényelmesebb volt. Legalább is elég furcsa arcot vágott, mintha bántaná valami a hátát. Kék kórházi hálóinget viselt, az ágyneműje ugyanolyan színű volt. Az ágya melletti kis éjjeliszekrényen egy nagy bögre és kancsó állt, teával. Rajta volt még Claire táskája, csak az a picike, amit Sophie bulijára hozott. Nick már odahúzott az ágya mellé egy széket, és Claire kezét szorongatta. Lehet, hogy ez váltotta ki azt az érdekes arckifejezést? Dominiccal leültünk a Claire melletti ágyra.
Egyedül volt a szobában, ami egyébként sem volt nagy, csak két ágy volt benne, valamint egy nagyobb szekrény, amibe ruhákat lehetett akasztani. A falak halvány sárgák voltak, mintha kiszívta volna őket a nap. Nem tudtam megállapítani, hogy ez mennyire reális, ugyanis éjszaka volt. A világítás erős volt, így rendesen körülnézhettem. Ráadásul szokatlanul otthonos volt. Már amennyire egy kórházi szoba otthonos lehet.
Clairere pillantottam.
- Köszönöm – mondta nekem.
- Igazán nincs mit – feleltem. Komolyan nincs miért hálálkodnia, hiszen csak azt tettem, amit bárki más tett volna a helyemben.
- Beszélhetnék veled? – kérdezte. Meglepetten néztem Nickre, aki ugyanúgy bámulta menyasszonyát. De Dominic bólintott, és amikor ezt a másik férfi is látta, elengedte Claire kezét. Elhaladt mellettem, de nem nézett rám. Bizonyára dühös – gondoltam -, ha már a barátnője felébredt és nem ő az első, akivel beszélni akart. Hanem az esküvőjüket szervező, ex-barátnője. Aztán egy nagyon hosszú másodperccel később becsukódott mögöttük az ajtó.
- Gyere, ülj le – hívott Claire. Én hátra pillantottam, hogy Nickék valóban elmentek-e. Nem állt az ajtóban senki, szóval átültem Nick helyére.
- Miről szeretnél beszélni?
- Egy nagyon fontos dologról. De előtte meg kell ígérned, hogy nem mondod el Nicknek!
Vajon mi lehet az? – ötlött fel bennem szinte azonnal. Ha nem mondhatom el Nicknek, biztosan valami nagyon fontos és kellemetlen?
- Rendben, Calire, megígérem! – válaszoltam, de inkább kíváncsiságból. Nagyot sóhajtott.
- Ez valami, amit tényleg csak magadban átkozhatsz. És én meg fogom érteni, ha elítélsz miatta. Én is ezt tenném… – felvontam a szemöldököm, mert már tényleg nem tudtam, mit gondoljak. Az is megfordult a fejemben, hogy megölt valaki. -… és ne gondold azt, hogy már nem szeretem Nicket! – Egész biztosan megölt valakit.
- Claire, megöltél valakit? – szaladt ki belőlem. Őszintén, nem is gondolkodtam, csak a hangomat hallottam. Bocsánatkérően néztem rá.
- Csak meg fogok – válaszolt titokzatosan.
- Mégis miről beszélsz? Kérlek, ne kertelj, miről van szó?! – felemeltem a hangom, mert meguntam, hogy csak kerülgeti a mondandóját.
- Rendben, mondom már. El kell hinned, hogy ez nekem is nehéz.
- Mégis mi lehet az, Claire?! – újra sóhajtott, de ezúttal a türelmetlenségemen.
- Akkor most jól figyelj, ne szólj bele, akármennyire megbotránkoztat a dolog – bólintottam. – Terhes vagyok – nyögte ki végre, a pár másodperces hatásszünetet követően. Elvesztettem a fonalat. Miért kell ekkora feneket keríteni annak, ha valaki terhes? És miért nem mondhatom el Nicknek?
- Hisz ez nagyszerű hír, Claire, gratulálok! – Őszintén örültem nekik. Legalább megnyugodhatok, hogy Claire nem ölt meg senkit. Vagyis? – Az előbb azt mondtad, hogy meg fogsz valakit ö-ö-ölni… - és akkor rájöttem mire gondolt. Hogy miért nem mondhatom el Nicknek, hogy miért kerített ennek ekkora felhajtást. Hogy miért ájult el. Minden…
- Nem vetetheted el, Claire! Nem ölhetsz meg egy embert, aki semmit nem tett azon kívül, hogy megfogant! Ez őrültség, azonnal verd ki a fejedből – kirántottam a kezemet az övéből, felpattantam és idegesen kezdtem fel-alá járkálni. Úgy, ahogy Nick tette fél órával korábban.
- Emma, hadd magyarázzam el! Kérlek, figyelj rám – felém nyújtotta a karját. Nem is láttam mikor ült fel az ágyban. Nem akartam megérteni, mert ez akárhogy nézzük gyilkosság. Megálltam az ágya előtt, rátámaszkodtam a lábfára, úgy néztem a szemébe.
- Akkor magyarázd, gyerünk. De én nem fogom megérteni – mondtam szigorúan. Kétségbeesetten sóhajtott.
- Őszintén szólva igazad van, hogy dühös vagy rám, csak nem a miatt, ami miatt kellene. A gyerek – megérintette a hasát – valóban nem tett semmit. De én igen – az utolsó szót megnyomta. Próbáltam előre gondolkozni, de nem jutott eszembe semmi, hogy mire gondolhat.
- Mi? – kérdeztem értetlenül.
- A gyerek… Szóval nem Nicktől van!
Kimondta. Abban a pillanatban azt hittem én fogok elájulni. És valóban nagy traumaként ért a dolog, mert muszáj voltam lehuppannom Claire lábaihoz. A gyerek nem Nicktől van – visszajátszódtak a fejemben szavai. Bárhogyan akartam elűzni őket, ott voltak, és most már mindig ott is lesznek. Claire megszegte a szabályokat, és viselnie kell a következményeit. De ez azt is jelenti, hogy Nick tiszta. Ő nem szegett meg semmit, vagyis… Ez nem olyan biztos. Muszáj megkérdeznem.
- És Nick? – kérdeztem. Először nem értette, mire gondolok. Megint elkezdte magyarázni, hogy nem mondhatom el neki a dolgot, ez a kettőnk titka legyen! De én közöltem vele mire gondolok.
- Ó, vagy úgy! Nem, Emma, még nem. Tudom, hogy fontos neked Nick. Ezért kértelek meg téged, hogy segíts nekem. A barátnője voltál, ismered őt.
- Az már nagyon régen volt – vetettem oda, miközben csak az járt az agyamban, hogy Nick milyen becsületes. Nem lehetek benne biztos, de Joe állítása szerint Claire előtt nem volt senkije, csak én. És ő…
- De imádott téged. Hidd el, én tudom. És azt is, hogy engem soha nem fog úgy szeretni, mint téged.
- Ne beszélj őrültségeket, kérlek! – ingerülté kezdtem válni.
- Komolyan beszélek.
- Ha hat évvel korábban mondod ezt, akkor elhiszem. 2016 van, nem pedig 2009, Claire. Egyáltalán emlékszel még kivel jártál te 6-7 évvel ezelőtt?!
- Nem, de ti teljesen mások vagytok. Tudod mit, hagyjuk. Szóval, segítesz nekem? – egy pillanatig nem tudtam, mire gondol. Aztán már nem tudtam mit mondani. Nem hazudhatok Nicknek. Nem tudok neki hazudni.
- Rendben van, Claire. Nem mondom el neki, segítek neked – fogalmam sem volt, mi mondatja ezt velem. Közölnöm kell Dominiccal, hogy öljön meg.
- Köszönöm szépen – sóhajtotta már sokkal nyugodtabban. Visszadőlt a párnára, és egy másodpercre lehunyta a szemét.
- Most inkább hagylak pihenni. Azt hiszem, az elkövetkezendő napok nagyon nehezek lesznek neked.
- Jól van. Ha gondolod, beküldheted Nicket, biztosan nagyon ideges – lehet is – gondoltam. Felálltam, fogtam a kabátomat és indultam az ajtó felé, amikor valami az eszembe jutott.
- Claire, ismerem? Nick ismeri? – fordultam vissza hozzá.
- Nem, a chicagoi utamon ismertem meg – felelte. Bólintottam, majd jobbulást és jó pihenést kívántam neki. Aztán kisiettem a kórteremből.
Mind a két pasi ott ült az ócska székeken, és az ajtót bámulták, amin éppen kiléptem. Nick felpattant és odajött hozzám.
- Emma, mi történt?
- Semmi, csak beszélgettünk pár női dologról – kihangsúlyoztam a női jelzőt.
- Rendben. Gondolod, hogy most már bemehetek hozzá? – kérdezte gyengéden. Lehet, hogy a pár perce ért trauma, lehet, hogy az éjszakai időpont tette, de majdnem elolvadtam a hangjától. Pedig tudtam, hogy nem nekem szól. Felnéztem rá hatalmas szemekkel, amikből kételkedést olvashatott ki.
- Igen, mondta, hogy szeretne látni – rámosolyogtam. – Dominic, megyünk?
- Igen, persze, drágám! Viszlát, Nick – kezet nyújtott neki, aki megrázta azt.
- Jobbulást kívánok Clairenek. És Nick, kérlek vigyázz rá! Szia – intettem, majd megfogtam Dominic kezét, és húzni kezdtem a liftek felé.
- Na jó, Emma, akkor most magyarázd el mi volt ez – a parancsoló hangnem megijesztett.
- Mit? – tettettem az idiótát. Már a kocsiban ültünk, így könnyebb volt a tekintetét kerülni.
- Mióta vagy te Claire Richardsonnal ilyen jóban? – vonta fel a szemöldökét.
- Huh, Dom, ez nagyon nehéz.
- Neked vagy Clairnek?
- Most már mindkettőnknek. Megígértette velem, hogy nem mondom el Nicknek, és ezt neked is meg kell tartanod, ha tudni szeretnéd.
- Befogom – vigyorgott. Láttam rajta, hogy viccelődik, mégis elmondtam neki. Talán, mert azt reméltem, ha megtudja, komolyan veszi? Ha így gondoltam, akkor nagyot buktam a 3-éve-ismered-a-pasidat-teszten. Dominic ugyanis tovább viccelődött.
- Hát Emma, én a helyedben elmondanám Nicknek. Ha az én egyik ex-csajom akarna hozzá menni egy olyan analfabéta pasihoz, mint amilyen nő Claire… Hát megpróbálnám megóvni őt ettől a hibától.
- Én nem akarok senkit megvédeni semmiféle hibától. Nick és köztem mindennek vége, és nem értem miért van mindenki fennakadva azon, hogy valaha egy másik földrészen együtt jártunk. Dominic, ezt nem akarom még neked is magyarázgatni, aki nagyon jól tudja, mi van! – fakadtam ki.
- Rendben. Sajnálom, hogy felhúztalak – hangja ezúttal óvatos volt. Hazaértünk, de még a kocsiban folytattuk a beszélgetésünket.
- Nem húztál fel, csak Claire… hát egészen megviselt ezzel a hírrel – megértően bólintott. – És tudod, hogy kivel csalta Nicket? Egy chicagói pasival! – akárhogy is van, ez nagyon kiakasztott. Hisz egyszer én is éltem ott.
- Milyen felelőtlen bűn… a helyében valami jött-mentre bíztam volna magam – érdekes hangot hallatott az ajkaival. Viszont észrevettem, hogy megint viccelődik, meglöktem a mellét.
- De te nem tennél ilyet, ugye?
- Hát persze, hogy nem – súgta a fülembe. Aztán lehajolt és megcsókolt.
Csengéden, mégis védelmezőn ölelt magához, mint aki éppen azt bizonyítja: soha nem csalódhatsz bennem.
