20. rész
Joe szavai olyan szinten összekavartak, hogy azon péntekig rágódtam rajtuk. Aztán rájöttem, hogy ez az egész arról szól, hogy Nick mikor mer elém állni és elmondani az igazat...vagyis, reméltem, hogy ezt jelentik. Sophienak elmondtam mit mondott Joe, de ő sem tudott segíteni. Vagy tudott volna, csak nem akart. Olyan érzésem volt, mintha mindenki tudná mi a helyzet csak én nem. Zavart, és meg akartam fejteni. Az idő csak telt, és nem tudtam, hogy mit, mikor és hol. Laura közölte velem, hogy a vak is tudja mi a helyzet. Huh! Pedig ő nem is tudja ki az a Nick Jonas… csak a meséimből. Aztán Pati és Diana hozzátette, hogy a süket és a néma is kitalálta volna már… na, mondhatom ez felvidított. Szóval most az a helyzet, hogy mindenki titkolózik, a szobámban vagyok, és fogalmam sincs milyen nap, vagy legalábbis hány óra van…
Azt hiszem, valaki kiabál. De nem tuti. Felkelek, és kinyitom a szobám ajtaját.
-Szólt valaki? – kiáltottam le
- Igen! Gyere le! – kiáltott vissza apám. Félénken lementem, majd megálltam a nappaliban.
- Mi az apa? – kérdeztem
- Emlékszel, hogy mára egy vacsorát beszéltem meg? – kérdezte és lézerszemeivel végigmért. Mintha a gondolataimban olvasna… Fogalmam sem volt, hogy miről beszél.
- Ő… - kezdtem.
- Szóval elfelejtetted. Vagyis… Nem fogtad fel – hangja szigorú, de a szeme kinevetett.
- Bocsi, apa! Tényleg. Összeszedem magam. Mennyi az idő? Mikorra megyünk? – próbáltam védekezni, és ténylegesen összeszedni magam.
- 4 óra van, és 8ra megyünk. Szóval még van időd összeszedni magad. Remélem, tényleg meg lesz, mert felemás zokni van rajtad – most már nyíltan nevetett. Talán ezért is szeretem apámat? :D Nevettem vele egy sort.
- Oké, hova megyünk? Nagyon kiöltözzek?- tudakoltam, mert tényleg normálisan akartam kinézni.
- Egy egyszerű étterembe, szóval nem kell magad kicsípni. Érted mire gondolok. Anyád egyik barátnőjének családjával vacsorázunk. Szóval nem munkaügy. Egyszerű baráti vacsi – biztosított a legjobbról.
- Oké! – mondtam, majd visszamentem a szobámba. Megnéztem a naptárat. Szeptember 14, vasárnap. Fúúú! :D Gyorsan elmentem lezuhanyozni, majd ruhát kerestem. Egy normálisabb farmer és egy zöld blúz mellett döntöttem. Kiraktam őket az ágyra, hogy csak föl kelljen venni őket.
/Háromnegyed 8/
Már fel vagyok öltözve, és várom, hogy anya is kész legyen. Mindannyian lent vagyunk. Amikor anya leért, már mentünk is a kocsihoz. Az étterem nem volt messze. Alig néhány perc kocsival.
Valami olasz étterem, szal itt elleszek. XD Bementünk, és a pincér odavezetett egy asztalhoz. Az még üres volt, szal anya barátnője még nem volt itt. Amíg vártunk Sophieval beszélgettem néhány marhaságról. Például arról, hogy a múltkor megszólította Richiet, és a srác visszaköszönt. Végül egy szép kis beszélgetés lett belőle, és az óta szinte minden nap beszélnek. :D
-… De nem tudom, hogy holnap mi lesz! Ma megint nem aludhatok. Ah, apa, anya és az ő vacsoráik! – fejezte be az álmodozást bosszankodással.
- Ez igaz! Én is inkább aludnék! – szólt közbe Frankie is aki Sophie mellett ült. A mellettem lévő szék üres volt oda, nem mert ülni senki. Jááj! :D Hamarosan megérkeztek a vacsora partnerek. Éhezek, végre- gondoltam. (:
- Áh! Hello, Denise! – üdvözölte anyám, a felé közeledő barna, göndör hajú nőt. Mögötte jött a férje, és a fiai.
- Szia, Kathryn! Hogy vagytok? Bocsánat a késésért! A fiúk fényképésznél voltak. – üdvözölte anyám barátnője anyámat. Megölelték egymást, meg minden.
- Sziasztok, lányok! Rég láttalak titeket. Frankie tegnap volt nálunk, ti miért nem jöttetek? – kérdezte kedvesen Denise Jonas. Oké! Milyen nap volt tegnap? :o
- Legközelebb mi is megyünk- jelentette ki Sophie, miután pedig Denise elfordult rosszallóan néztem rá. Azt is észrevettem, hogy amikor azt válaszoltam Denisenek, hogy „Tanulnunk kellett”, a háta mögött valaki kuncogott. Nem derült ki, hogy ki volt. Az érkezettek leültek. Kevin bá’ a másik asztalfőre, Denise anyám mellé, mellé Nick (szerencsésen szembe velem. :/), mellé Kevin. Mellém pedig Joe. Legalább lesz kivel hülyülni^^
És tényleg. Joeval, Nickkel, Kevinnel, Frankievel és Sophieval jól elvoltunk egész este. Szegény Ron miután evett 2 villával a spagettijéből bealudt. XD Ezzel fogják egy kicsit cikizni.
-Ron szokott bealudni? – kérdezte Joe
- Holnap suli – vontam meg a vállam
- Szegényke – szólt közbe Kevin az asztal másik oldaláról – Nekünk nem kell suliba járni. Csak kicsi Nicknek kell tanulgatnia… Hogy egyszer felnőtt férfi legyen… És lehessenek saját döntései… És, hogy meg tudja különböztetni Frankiet és Ront – mondta elgondolkodó hangon Kevin, de alig bírta befejezni röhögés nélkül. Joe és Frankie elröhögték magukat, Nick fülig elpirult.
- Az csak egyszer volt! És éppen akkor keltem fel! – tiltakozott vörös fejjel Nick.
- Ez nem kifogás, Nick! Ha Frankiék akarnak akár be is perelhetnek téged! – jelentette ki komoly hangon Joe
- Kit akarsz feljelenteni, kis fiam?- szólt közbe Denise, aki elkaphatott néhány szót.
- Senkit, anya, senkit! – sietett a válasszal Joe.
- Na! Kevin! Pereljük be Nicket! – úgy tűnik Frankie elhitte Kevin szavait.
- Nem perelsz be senkit – mondta komolyan Kevin bá’ – Kevin, ne beszélj marhaságokat.
Hallani lehetett Kevin bá’ hangján, hogy legszívesebben elröhögné magát, de azért ezt nem kéne. Nem sokáig maradtunk 10kor apám már a számlát kérdte. Aztán a „nagy” búcsúzkodás után kettéváltak utjaink.
-Aztán majd hívlak Emma! – szólt utánam Joe, de az nem derült ki, hogy miért fog hívni. Ok-s :) Ránéztem Sophiera, aki ugyanolyan bamba képet vágott, mint én. Belenyugodtam ebbe, mert egy másik kérdés még jobban foglalkoztatott. Azt hittem, hogy Nick felém sem fog nézni, az után, hogy összevesztünk. Az ellentéte történt. Szinte folyamatosan nézett. Mintha várt volna valamire, de nem tudom mire. Az igaz, hogy nem szólt hozzám. Otthon, gyorsan elmentem lezuhanyozni és fogat mosni, majd egyből beestem az ágyba.
