31.rész
A házunk előtt érdekes hangokra lettem figyelmes. Mintha valaki kiabált volna?! A hangok a hátsó udvarból jöttek, így egyből oda indultam. A teraszon apa ült az egyik székben, anya mellette állt, Ron mosolygott valamin mint a tejbetök, Sophie pedig az egyik fa alatt ült és ha jól láttam nagyon dühös volt. Miért? - Ez volt az első gondolatom amikor megláttam őket. Amikor Sohie meglátott odarohant hozzám, közben apa a nevemet sóhajtotta. mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi folyik itt, Sophie anyához fordult.
- Emma nem megy bele. Biztos vagyok benne. Most jelenleg utálja Nicket és nem lesz hajlandó 2 hétig a közelében lenni. - miközben Sophie beszélt, szemem a szüleim és közte cikázott.
- Mi van itt? - kérdeztem, kezdtem félni.
- Áh, csak annyi, hogy anyáéknak vissza kell menniük Chicagóba 2 hétre. - jelentette ki szenvtelen hangon Sophie.
- Frankievel lehetek 2 hétiiiiig! - ujjongott mosolyogva Ron.
- Miért lennél Frankievel 2 hétig? - értetlenkedtem. Mindenki rám nézett.
- Anya kitalálta, hogy mivel a legjobb barátnője Denise addig menjünk hozzájuk.
- Mi???!!!! De...De... Nekem meg Pati a legjobb barátnőm. Én hozzá megyek! - hadobáltam össze-vissza. Tudtam, hogy ez már el van döntve.
- Emma...
- Nem! Miért nem maradhatunk itt! Tudunk vigyázni egymásra. Volt már olyan, hogy egyedül hagytatok egy ideig. - próbáltam meggyőzni anyát, de ahogy Sophie rám nézett kivettem, hogy ezzel ő is próbálkozott.
- De ez nem olyan. Nem rég jöttünk ide! - érvelt anya.
- De... Kérlek... - ránéztem a hatalmas szemeimmel. Nem hatottam meg.
- Miért pont Jónásék?
- Azt hittem kedveled Denise fiait... - szólt elgondolkodva apa.
- Igen, de... - kezdtem, de a szavamba vágott.
- Akkor nem lesz semmi probléma! - zárta le apa a veszekedést. - Sophieval nagy dühösen felmentünk a szobáinkba.
5 perce sem ültem az ágyamon a falat nézve, amikor valaki kopogott.
- Szabad. - válaszoltam a kopogásra. Anya jött be. Leült mellém és megfogta a kezem.
- Emma, tudom, hogy mérges vagy rám. De kérlek érts meg. Vagy legalább próbáld meg.
- Miért nem maradhatunk itthon? És miért pont Jónásék??? - tettem fel az engem aggasztó kérdéseket.
- Megértesz, ha azt mondom, hogy féltelek? - anya rám nézett a nagy, barna szemeivel. Egyértelműen tőle örököltem a szemeimet.
- Meg, csak... nehezen. - elhúztam a számat.
- És miért pont Jónásék? Azt hittem, hogy kedveled a srácokat. - az arcomat fürkészte, mint mindig, amikor nem ért.
- Igen, csak...
- Még mindig Nick? - kérdezte
- Ah, igen. Ma beszéltem vele. Kierőszakolt egy megbocsájtást, de félek, nem kellett volna. - Sóhajtottam egyet,majd folytattam. - Megkérdeztem őt mit érez valójában. Nem mondta ki, de rávezetett. Szerelmes beél és rám kente. hozzám vágta, hogy az én hibám, mert csinos vagyok. De.. senki nem mondta neki, hogy rám kell nézni.
Hagyta, hogy ömöljön belőlem a szó.
- 2 hét elég lesz tisztázni? - mosolyogva nézett értetlen arcomra. - Ő még mindig abban bízik, hogy belé szeretsz. Tudom, tudom, te sosem fogsz... De jól gondold meg.
Még rám kacsintott egyszer az ajtóból majd eltűnt. Áhhhh! Nem lehet igaz. Ez csak veled történhet meg, Emma Caroline! Amikor Vincenttel jártam még Montrealban nem voltak ekkora csavarok. Ebből is látszik, hogy nem egymásnak vagyunk teremtve. Nicknek szépen el kell felejtenie mindent. Igen... De ha 2 hétig ott leszek a közelében hogy fogja elfelejteni? Jáájjj!:S
Ma 2 részt kaptatok.:D *boldog* ♥
