41.rész


Az utolsó este Denise egy francia ételt csinált vacsorára. Kevin, miután megkérdezte mi az, azt hitte egy betegség, ám miután Nick belekóstolt ők is feláldozták magukat. :D  Utána megnéztünk egy filmet, amiben Joe kedvenc színésznője játszott. Az egész játékidő alatt azt beszélte, hogy milyen csinos, milyen jól alakít és milyen jó lenne, ha itt lenne.
Később Elvis nem hagyott aludni, szóval kb. fél 2ig beszélgetünk a sötétben Nickkel. Persze, ne gondoljatok semmire! A későn elalvás is az oka lehetett annak, hogy Denise dél körül jött fel ébreszteni minket.
Mikor nem járt sikerrel beküldte Frankiet és Ront, hogy ugráljanak az ágyon. Én reflexből megragadtam az első dolgot ami kezembe került, hogy leüssem valamelyikőjüket. Sajnos, Nick hajába kaptam bele, szegény gyerek ordítozott.
Igen, már a reggelünk is elég mozgalmas volt. Viszont mikor felöltözve lementünk a földszintre még érdekesebb jelenet tárult a szemünk elé. Joe egy francia(?) szótár fölé hajolt és irkált valamit.
- Sophie, Joe mit csinál? - néztem húgomra, aki a Jonas fivér mellett ült.
- Kitalálta, hogy néhány óra alatt tanítsam meg franciául... - megforgatta a szemeit, majd válaszolt egy kérdésre.
Szóval a délelőtt hátralévő része és a délután első 2 órája nagyjából így telt. Majd lecuccoltunk és indultunk. Kevin bá' volt kedves elvitt kocsival( <3 ). A ház még üres volt - anyáék gépe csak 11kor landol. Boldogan dobtam le magam a fotelembe, majd húztam fel a bőröndöt a szobámba. Wá, de hiányzott - gondoltam. Gyorsan kipakoltam, majd  levetettem magam az ágyamra. Ez is hiányzott. 2 hét, istenem, de hosszú volt. Nem baj, itt vagyok, itthon vagyok. Ez a legjobb. És még mi? Nem kell Nickkel egy szobában dekkolnom. :D
Ahogy elgondolkoztam ezen a hasam érdekes hangot hallatott. Kérdőn néztem rá.
- Éhes vagy? - kérdeztem tőle. Más hü.lyének nézne, de mindig megkérdezem a hasam. Beszélek hozzá.
Szóval mikor újra megkordult a hasam lementem a földszintre, de ekkor eszembe jutott, hogy a hűtő valószínűleg üres. :/
Gyorsan felmentem a szobámba egy táskáért, majd vettem ki pénzt a szekrényből és elmentem venni kaját.
- Elmentem vásárolni! - kiáltottam a hátam mögé és már az utcán is voltam.

/ egy kicsit később. Kb. annyival amíg vásároltam, ettünk,tv-ztünk/


Már 9 óra is elmúlt. Estére nem volt programom, hát elmentem zuhanyozni meg minden.
Már az ágyban feküdtem, álmatlanul. Arra gondoltam, hogy talán azért nem jön álom a szememre, mert későn keltem. De nem...
Valamit hiányoltam. Valami hiányzott és ez nem hagyott nyugodni. Szétnéztem a szobámban, de nem hiányzott semmi. Agyaltam ezen, nem hagyott nyugodni. Végül hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Anyáék - gondoltam boldogan.
Hirtelen ötlettől vezérelve, csak hogy ne a hiányérzetem uralkodjon rajtam, lerohantam a földszintre és megöleltem az elől jövő apámat.
- Emma, szia! Hát te még fent vagy? - viszonozta az ölelésemet.
- Nem tudtam aludni. Érdekesen érzem magam - mosolyogtam anyámra, majd őt is megöleltem.
- Hiányoztál - nézett le rám, miután elengedtem.
Segítettem nekik behurcolkodni, majd beszélgettünk egy kicsit. Ők nem voltak álmosak, aludtak a gépen.
- Nem kéne aludni menned? - kérdezte apa, mikor ránézett az órájára és az fél 1et mutatott.
- Nem vagyok álmos - jelentetem ki makacsul.
Ám ezt az állításomat hamarosan megcáfoltam. Nem sokkal később elaludtam a kanapén.

A vasárnap egész átlagosan telt. A gyerekek segítettek a szüleiknek a ház körül, közben mindenfélékről beszélgettek. Majd ebéd után mi 3an(a gyerekek) elmentünk tanulni. Később apával focit néztem...

/Hétfő/

A nap eseménytelenül telt. A rajz szakkör után az egyik lánnyal, Lucy-vel sétálgattam a buszmegálló felé. Ő beszélt, én pedig helyeseltem, ilyen szempontból jó társ volt. A téma, kedvenc bandájára a Jonas Brothers-re terelődött. Kedvence, legnagyobb meglepetésemre, nem Joe, a tinilányok álma, hanem Nick volt. Mikor ezt meghallottam gyomrom érdekesen összerándult. Késztetést éreztem arra, hogy egyszerűen leüssem Lucy-t.
- Azt hallottad, hogy új barátnője van? - kérdezte.
- Én azt hallottam, hogy megcáfolta a cikket - számomra ez volt az ésszerű válasz, tudva, hogy én vagyok az a lány.
- Érdekes volt, ahogy olvastam a cikket és nézegettem a képeket... valahogy ismerősnek tűnt a lány - segélykérően nézett rám.
- Nekem nem volt... lehet, hogy már találkoztál vele, nem?
- De lehet - helyeselt, miközben zavart arcomat kémlelte.
Ekkor megállt mellettünk egy kocsi, megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, de már hallottam is a hangot...
- Sziasztok!
- Hello - Lucy meglepetten köszönt míg én valamilyen szinten kelletlenül.
- Emma van kedved velem jönni? - kérdezte Nick Jonas. Ránéztem Lucy elképedt arcára, minden jel szerint felismerte az előtte álló srácot. Felém nézett és bólintott egy olyan arckifejezéssel : menj nyugodtan, meg vagyok egyedül is!
- Értem - válaszoltam.
Elköszöntünk a még midig csak tátogó Lucytől, majd már mentünk is.
- Azt hiszem felismert téged - mondtam, mikor befordult az első kereszteződésnél.
- Igen, azt hiszem egy rajongó volt...
- Viccelsz? Arról áradozott milyen jól nézel ki - tört ki belőlem, de meg is bántam. Féloldalas mosolyával nézett rám. Néhány percig nyugodtan ültem és néztem ki a szélvédőn de aztán...
- Hé, hova megyünk?
- Kérdezni szeretnék valamit... a partra - kicsit zavartan beszélt, ezt nem vettem jó jelnek.
Az út hátra lévő részében azon agyaltam, hogy mit akar kérdezni. Felvetődtek bennem elég félelmetes kérdések. Ezeket azzal hesengettem el, hogy valószínűleg az óriásteknősökről akar beszélni. Bár, ezt nem tartottam valószínűnek... sajnos.
Mikor megállt és kiszállt a kocsiból intett nekem, hogy kövessem. Nagyjából sikerült is. De volt valami a gyomromban, ami azt mondta, hogy fussak el. Minél messzebbre, annál jobb. Nem mertem, érdekelt mit akar mondani. Érdekelt, és féltem, hogy ez lesz a vesztem. Persze, tudtam, hogy nem akar vízbe fojtani, de akkor is. A kíváncsiságom, úh, hogy mennyire utáltam.
Most, miután szembe fordult velem, éreztem, hogy valami meg fog változni. Nyeltem hát egy nagyot, mire ő belekezdett.
- Na, szóval! Azt hiszem kezdem az elején. Az elmúlt két hét... szóval érdekes volt.. és zavart. Nem tudtam, hogy mi van, mi történik... Na, és most... Tegnap és tegnap előtt este alig aludtam. Valahogyan hiányérzetem volt. Hiába emlékeztettem magam arra, hogy semmi sem hiányzik, de nem nyugodtam meg. - Nem tudom az arcom miről árulkodott, de nagyon meglepődtem, én is ugyanezt éreztem az elmúlt 2 este... Nem baj, Em, hallgasd végig...
- De ma reggel, mikor 7kor felébredtem(ez tőle csoda), rájöttem mi hiányzik. Az, hogy nem keresed a matek könyvedet, hogy nem esel el a szoba közepén lévő tornacipődben, hogy nem mosolyogsz rajtam, mikor nem tudom a nevem. És.. na szóval, te nagyon jól tudod, hogy.. hogy velem mi van... - még mindig nem meri kimondani.
Még egyszer sem mondta a képembe. Gyerünk, itt az alkalom! Persze, nem azért, mert hallani akarom azt, hogy belém szeretett. De merje kimondani. ÉN ki merem mondani, hogy soha nem leszek a barátnője... Vagy nem?! LÉNYEGTELEN!!!!!
- Igen...?
- Azt szeretném ha válaszolnál egy kérésemre - fúúúúú, ezzel kezdte. :D
- Mond! - szóltam kíváncsian. Nagyot nyelt, majd kinyögte: