3. rész


Végül is nem kaptam ki nagyon. Apu csak annyit mondott: péntek van, majd közölte a hűtőben van a vacsora. Döbbenten néztem ár, de megálltam kommentár nélkül. Miután ettem felmentem a szobámba, elfoglaltam magam 10 óráig majd elmentem zuhanyozni és fogat mosni, és lefeküdtem aludni.
Szombat reggelenként általában 10 óra után kelek, ám ma már 7 órakor fel voltam. Odamásztam a naptárhoz és kiszíneztem még egy rubrikát. Január 31. Örültem, hogy mindjárt itt a nagy nap, ám elszomorított, hogy eddig senkinek nem jutott az eszmébe. Elkenődve kerestem ruhát a szekrényben, mentem öltözni utána pedig le reggelizni.
Anya rántottát csinált, apu már az asztalnál ült és újságot olvasott. Leültem mellé, eszegetni kezdtem a rántottámat, miközben kakaót iszogattam. Pár perccel később apa lerakta az újságot, egyből felkaptam, hátradőltem a székben és olvasni kezdtem.
- Van benne valami? Apád soha nem mond semmit - kérdezte anyu.
- Nem, nincs - mondtam reménytelenül.
- Na, és mit csináltatok tegnap Nickkel? - kíváncsiskodott.
- Megsétáltattuk Elvist, zenéltünk, híradót néztünk Kevin bá'-val. Joe kiakadt, mert megvertük őket kéziben - mosolyogtam.
- Mennyire?
- Harminckettő huszonhétre.
- És Nick elnevezte a hasát - rosszallón ráztam a fejem. - Borisnak - anya elnevette magát.
- Értelmes.
- Ebben egyetértünk - vigyorogtam.
Halálra untam magam egész nap. Elővettem a könyveimet, de se kedvem se erőm nem volt tanulni. Leültem a zongorámhoz de csak néztem ki a fejemből. Ásítoztam, aztán csuklottam; semmi nem történt.
Vasárnap reggel arra ébredtem, hogy valaki hatalmas sebességgel száguld a lépcsőn, aztán kitárul a szobám ajtaja és Ron kiabál:
- Emma, kelj fel! Hasadra süt a nap! Apával bemegyünk az irodába! Gyere máááááár!
Dühösen sóhajtottam, majd gyorsan felvettem magamra egy lila csőgatyát és egy szívecskés pólót, a lila Converse-met majd hagytam, hogy Ron lehúzzon a lépcsőn. Apa a kocsiban ülve várt ránk, Sophieval együtt. Ronnal ültem a hátsó ülésen és egész úton be sem állt a szája. Körülbelül az első kanyarig figyeltem, hogy miről beszél, aztán felraktam a napszemüvegem és csak bámultam ki az autókra.
Apa munkahelye a belvárosban volt. Még nem jártam itt. Egy több 10 emeletes épület parkolójába hajtott be, majd fellifteztünk a 15. emeletre. Ott végig mentünk két folyosón, majd a 45-ös ajtón benyitottunk. Tágas iroda volt, az ablak alatti íróasztaltól jobbra egy szekrény állt, tele aktákkal. A bal oldali fal mellett két fotel volt, én be is ültem az egyikbe. Sophie a másikba, Ron pedig az ölembe. A délelőttünket itt töltöttük. Apának nem volt sok dolga:
- Csak azért kellett bejönnöm, hogy lássanak. De kettőkor mehetek is - bizonygatta.
Beszélgettünk, nevetgéltünk. Nem igazán értettem, hogy mi értelme volt kocsikázni ennyit azért, hogy itt üljek pár órát. Az öcsém észjárásán amúgy is nehéz volt eligazodni... És Sophie is olyan furcsa volt. Ha nem az órára pillantgatott fél percenként, akkor a kezét tördelte. Mintha attól tartana, hogy valami nem jön össze. Majd megkérdezem - áh, minek?, hisz nem is érdekel!
Kezdtem nagyon megunni az ülést.
- Apu, elmegyek sétálgatni. Nem, nyugi, visszatalálok  -tettem hozzá a ki nem mondott kérdésre a választ.
Bólintott, én pedig már kint is voltam a folyosón. Tettem néhány kört, az épület elég nagyon volt ahhoz, hogy kisétáljam magam. Nem vagyok az a típus, aki órákat bír egy helyben ülni. Közben gondolkodtam.
Hisz ma van a tizenhatodik szülinapom, és én apám munkahelyén császkálok! Mennyire hihetetlen fordulatot vett az életed, Emma - mondtam magamnak. Visszagondoltam azokra a dolgokra amiket Bellával és Ginnyvel elterveztünk. Chicago nem volt a legmelegebb hely februárban, általában esett a hó. Erre Los Angelesben nem számíthattam. Max az esőre, de a nap nagyon erősen sütött, volt vagy 25 fok.
Bella azt hajtogatta, hogy a kedvenc kávézónkban lesz a buli. A hely elég nagy volt, képes 50 ember befogadására is. Ginny, aki nagyon jól tudott rajzolni gyakran lerajzolta, hogyan képzeli el a díszítést. A hatalmas, díszes tortát a tetején egy nagy 16-ossal. Ahogy a kedvenc számainkra ropjuk. És mennyit nevettünk egymás hü.lye ötletein. Amikor Bella kitalálta, hogy az állatkertben, az oroszlánok között akarja felvágni a tortáját. És az épp arra menő Chris megjegyezte:
- Akkor nem csak a torta lesz összevágva.
Végül nem így lett. Ginny bulija a vidámpark egy félreeső kis parkjában volt, Belláé pedig a parton. Bella szülinapja volt az utolsó bulink együtt. Igaz, csak két hétre rá jöttünk el onnan, de már túlságosan előtérbe került a költözés így nem tudtunk olyan sokat együtt lenni. Bár amikor csak tudtak átjöttek hozzám, és én is hozzájuk.
Közben betértem egy mosdóba. Csak, hogy megnézzem hogyan festek. A szemem sarkában könnycseppek gyülekeztek. Letöröltem őket és elhatároztam, hogy többet nem nosztalgiázok, mert csak rossz kedvem lesz tőle. Ránéztem az órámra, fél 2. Még egyszer végignéztem a tükörképemen majd mentem és megkerestem apa irodáját. Amikor beléptem már mindhárman készülődtek az induláshoz.
- Na, találtál valamit? - kíváncsiskodott apa.
Egy mosolyt erőltettem az arcomra, majd válaszoltam:
- Nem, semmit.
Apa elköszönt a munkatársaitól, majd indultunk is. Épp a pirosnál álltunk, mikor Sophie megkérdezte:
- Apa, le tudnál rakni Ivy-éknél? Megkért, hogy menjek át valamikor...
- Persze! Csak majd segíts a tájékozódásban - felelte apa mosolyogva.
Elég nehezen jutottunk ki a külvárosba, mert velünk együtt sokan igyekeztek haza, vagy épp a városon kívülre. Apa kétszer is rossz utcába fordult be, mert Sophie nem volt jó navigáló. Végül eltaláltunk Ivy házához, Sophie kiszállt mi pedig tovább mentünk.
- Engem elviszel Frankhez? - kérdezte nagy óvatosan Ron.
Apa felvonta a szemöldökét, de azért bólintott.
- Te nem mész Nickhez? - kérdezte tőlem a Jonas ház előtt.
- Nem, most nem - feleltem kedvetlenül.
Nem fűzött kommentárt, inkább egyenesen hazahajtott. Már majdnem beállt a garázsba amikor meglepetten felkiáltott:
- Hát nem elfelejtettem tankolni! Muszáj elmennem!
- Szia - köszöntem el, válaszra sem méltatva kesergését.
Elhajtott, én pedig keresgélni kezdtem a kulcsomat. Rémlett valami, hogy a tank tele van. Hisz anya tegnap tankolt a kocsiba. Nembaj, apám néha össze van zavarodva, lehet, hogy ez is egy ugyanolyan eset. Sehol nem találtam a kulcsomat. Átkutattam a zsebeimet, de azokban csak a telefonom volt. Becsöngettem, de harmadszorra sem nyitott ajtót senki. Akkor felhívtam anyut.
- Anya! Hol vagy? - szóltam bele köszönés nélkül.
- Denissel vagyok - jött a meglepett válasz. - Te hol vagy? Ron nemrég jött be...
- Ja, semmi, csak nem volt kedvem bemenni. A kulcs ott van a váza alatt? - kérdeztem még végül.
- Igen, mint mindig.
- Oké, akkor csak bejutok - nevettem keserűen.
- Remélem. Szia!
- Szia - majd leraktuk.
Vettem egy nagy levegőt, majd lassan kifújtam. Megvárhatnám apát, de semmi kedvem itt ülni, mint a nem tudom kik... a csövesek. Sóhajtottam még egyet, majd átmásztam a kerítésen. ritkán csináltam ilyet, általában amikor kizárom magam. Anya nem szerette, Ron viszont nagyon szórakoztatónak találta. A bejárati ajtó mellet állt egy váza. Az alá szoktuk rejteni a kulcsot olyan barmoknak, mint én - akik kizárják magukat. Előkerestem, majd kinyitottam az ajtót.
A házban szokatlanul sötét volt. A redőnyök lehúzva, a függönyök is behúzva, mintha valaki szellemet akarna idézni. Ledobtam a kulcsot a cipős szekrényre és tovább mentem a nappaliba. Arra sem volt időm, hogy megijedjek a sötét alaktól a szoba közepén, mert hatalmas hangzavar tört ki és mindenki ezt kiáltotta:
- BOLDOG SZÜLINAPOT!
Mindenki ott állt előttem. Kevin, Joe, Kevin bá', Denise, Anya, Pati, Laura, Diana, Lily, Noel, Adam, Fred, még Will is. Aztán Mike, pár osztálytársam, Lucy rajzról, ha jól láttam még Danielle is ott volt Kevin mögött. És végül Ő.
A szoba közepén állt, egy lépéssel a többiek előtt. A leggyönyörűbb mosolyával az arcán nézett rám és várta a reakciómat. Még mindig szörnyen meglepette voltam, a szemébe néztem és kattant egy csavar az agyamban.
Hát ezért viselkedett így mindenki. Ezért kellett ma elmennem apa irodájába. Ezért nem tett senki megjegyzést a szülinapommal kapcsolatban. Azért, hogy azt higgyem elfelejtették. Hát ez nagyon jól sikerült. Egész héten kétségbe voltam esve, és mint kiderült ok nélkül. boldog voltam.
Visszamosolyogtam Nickre, majd odarohantam hozzá és szorosan átöleltem.
- Köszönöm - suttogtam a fülébe.
Mielőtt bármit mondhatott volna a többiek is odaértek hozzám. Sorra átöleltek, puszit nyomtak az arcomra és boldog szülinapot kívántak. Mindenkivel beszéltem pár sort. Amíg engem elnyelt a tömeg Nick megint eltűnt.
- Nagyon meglepődtél, ugye? - kérdezte mosolyogva Laura, miután három puszival köszönt nekem.
- Az nem kifejezés - nevettem. - Még mindig nem ébredtem fel a kábulatból.
- Remélem tetszeni fog az ajándékod - huncutul rám kacsintott, majd mielőtt akármit kérdezhettem volna átadta a helyét Dianának.
Mindenki lelkes volt. Közben kimentünk az udvarba. Már csak a szüleimnek akartam megköszönni  ezt az egészet, amikor hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja.
- Em, Emma! Gyere ide, légy szíves! - Joe egy emelvényen állt és hevesen integetett felém.
Odasiettem, hogy megtudjam mit szeretne. Ám mikor mellé értem nem hozzám, hanem az összegyűlt társasághoz szólt.
- Hahó, emberek! Ki akarja látni a tortát?
- Én! - kiáltottak kórusban.
Egy asztalkán tolták felém a hatalmas gyümölcstortát. Lapos volt, a tetejére tejszínből az volt kiírva, hogy "Boldog szülinapot, Emma". (Úgy képzeljétek el, mint Mileynak a Hannah Montana-ban.) Körben 16 gyertya volt rajta. Meglepetten mosolyogtam és azt tátogtam Joenak, hogy "imádlak". Közben a torta megérkezett elém.
- Gyerünk! Kívánj valamit és fújd el! - hallottam Lily hangját valahonnan előlem.
De mit kívánjak? Hisz nagyszerű barátaim vannak - akik ezt szervezték nekem. A családom összetartó, és tökéletes. Van egy remek barátom - aki mellesleg még mindig nem került elő... De attól még remek srác! Mit is, mit is?Pár másodperc gondolkodás után aztán nagy levegőt vettem és elfújtam a gyertyákat, miközben ezt kívántam magamban:
- Azt kívánom, hogy minden maradjon így, ilyen jól!
Lehet, hogy nem a legjobb kívánság, de jelen pillanatban ez tűnt a legfontosabbnak. És ha jobban belegondolok akkor ez is. Hisz kívántam már olyat, hogy a suli leghelyesebb sráca legyen a barátom. Nem jött össze, helyette 2 hónappal később elköltöztünk.
Lily és Pati segítettek felvágni a tortát, Kevin pedig tányérokat és villákat osztogatott. Amúgy a torta nagyon finom volt. ( *__* ) Mikor mindenki jól lakott, DJ Nyúl(Will) elindította a zenét. Épp Danielle-l beszélgettem, ám Noel karon ragadott és elhúzott táncolni.
- Bocsi! - kiáltottam még vissza Danielle-nek.
- Nagyon rég táncoltunk - vigyorgott kajánul Noel.
- Igen, még decemberben - bólogattam.
Tényleg rég volt, oké, csak másfél hónapja. De az rég volt.:(:)
Rengeteget táncoltam Noellal, aztán jött Lily.
- Jól van, öcsi. Add át a terepet a nővérednek - jót nevettünk Lilyn, aztán Noel odament Adamhez és Willhez.
- Nick nagyon jó fej - kezdte mosolyogva Lily. - Büszke lehetsz, hogy ilyen barátod van.
- Igen, tudom hogy jó fej - nevettem.
- Az egészet ő tervezte. Ő hívta össze a barátaidat, ő rendelt kaját, piát. Még DJ Nyulat is felkérte - folytatta barátnőm.
- Komolyan?! Én azt hittem, hogy ti is segítettetek neki. Úgy értem, hogy megosztva. Te a nem tudom mit, Nick a székeket, és így tovább - mondtam meglepetten.
- Hát, segítséget annyit kért, hogy mi a kedvenc tortát, de azt csak Sophie tudta. Apudat és ront megkérte, hogy tüntessenek el a délelőttre - magyarázta.
- Ó! Akkor azért kellett kerülőt tennünk.
Mikor a tortát vágtuk, apa, Sophie és Ron akkor jöttek be.
- Ezt nem fogom elfelejteni - mosolyogtam.
- Remélem is!
Ezután inkább csak jelentéktelen dolgokról beszélgettünk. Rengeteget nevettünk is. Az osztálytársaimmal körbeültünk egy asztalt és üvegeztünk. Abból csak az lett, hogy Adam lehetetlen dolgokat kérdezett, így végül sorban mindenki kiszállt. Lassan kezdtem hiányolni Nicket, mert mióta megérkeztem csak egyszer láttam. Neki is meg akartam köszönni.
- Kev?! Hol az öcséd? - kérdeztem a mellettem elhaladó Kevintől.
- Ott áll - mutatott a kert szélére.
Reménykedve néztem oda, de láttam, hogy Joe az.
- Nem Joe! A másik öcséd - sóhajtottam.
- Ó, hogy Nick! Nem tudom hol van. Azóta nem láttam, hogy megjöttél...
Elhúztam a számat, Kevin látta, hogy mást nem akarok kérdezi így tovább ment.
- Ne legyél savanyú, gyere - mondta lelkesen Pati és visszahúzott a táncolókhoz.
Már kezdett sötétedni, mikor leültem egy kicsit kifújni magam és inni. Belekortyoltam az üdítőmbe, de akkor minden elsötétedett. Nem, nem ájultam el, hanem valaki bekötötte a szemem. Rémültem kapkodtam, hátha elkapok azt a valakit.
Anonimus kivette a kezemből a poharat és lerakta az asztalra, a hangokból ítélve. Aztán megfogta a csuklómat és a tömegen keresztül elvezetett valahova. Besegített a kocsijába.
- Hé, valaki! Szedd le ezt a szememről, különben... - nem tudtam folytatni, mert nem tudtam mi lesz különben.
Anonimus nem szólalt meg az úton. Már negyed órája utaztunk valamerre, amikor megállt az autóval, kisegített belőle. Kézen fogott és elvezetett valahova.
- Szedd leee! - kérleltem.
Közben reméltem, hogy nem valami rabló rabolt el. De ahoz Anonimus túlságosan gyengéden viselkedett. Végül megálltunk és levette a szememről a kendőt.

bocsii.ezerszer bocsi, hogy csak most van rész. de rengeteget dolgoztam rajta...már tegnap is fel akartam rakni, de azért még pár sort hozzátettem. remélem tetszik.és köszi a komikaaat.<3

ezer puszi.