4. rész


Végül megálltunk és levette a szememről a kendőt. Amit először megpillantottam az nem az rablóm arca volt, hanem egy gyönyörű panoráma. Egy csendes partszakaszon, ott is egy nagyobb sziklán álltam. A tenger narancssárgán fénylett a lemenő naptól, addig ért ameddig csak a szem ellátott. Miközben elnyűgözve álltam a sziklán és néztem a tájat Anonimus hátulról átölelt.
- Mit gondolsz? - kérdezte Nick selymes hangján mikor rémülten megfordultam.
- Azt, hogy utállak, mert elraboltál - válaszoltam nevetve.
Rám mosolygott, én pedig átöleltem; megcsókolt. Pár percig csendben öleltük egymást.
- Hogy sikerült ezt megcsinálnod? - szakítottam meg a csendet.
- Nos - kezdte, közben kézen fogott és elvezetett valahova -, szívesen mondanám,  hogy igen, de nem. Érthetőbben?... Csak utána érdeklődtem mit szeretsz, ebben Sophie, Pati és a többi barátod készségesen segítettek. Aztán el kellett téged tüntetni... erre a feladatra Ron nagyon lelkesen jelentkezett - nevetett.
- Köszönöm!
- Nincs mit, de még van pár meglepetésem. Például ez... - rámutatott egy pokrócra, amin egy piknik kosár feküdt, mellette pár gyertya és egy csokor virág. Döbbentem meredtem rá. - Naaa! Csukd be a szád!
Nevetett, közben megpróbálta becsukni a kezével a számat, de gyorsabb voltam nála.
- Ezt soha nem fogom tudni megköszönni - motyogtam.
- Hagyd már - elpirult.^^
Oda sétáltunk a pokróchoz, leültünk rá majd a kezembe nyomta a csokrot.
- Magamtól jöttem rá a kedvenc virágodra... Vagyis te is segítettél - magyarázta.
- Nem emlékszem, hogy a virágokról beszélgettünk volna - feleltem zavartan.
- Nem is! De egyszer azt motyogtad álmodban, hogy "hiányoznak a Nagyi rózsái...".
- Na nee! - nevettem döbbenten.
- De, igen is! És akkor mérges voltam, mert már majdnem elaludtam...erre te elkezdesz beszélni a Nagyid rózsáiról!? De úgy látszik jól jött - rám mosolygott a leggyönyörűbb mosolyával, elpirulva meglöktem a vállát.
- Ne viccelődj! A Nagyinak igenis gyönyörű rózsái vannak... Majdnem olyan szépek mint ezek.
- Kedves... - a fejemet a vállára hajtottam, a szabad kezével átölelt.
Pár percig megint csendben ültünk. Nézegettem az eget és a tengert, közben próbáltam rájönni mit tartogat még...
- Miért jöttünk ide? - kerekedett rajtam túl a kíváncsiságom.
- Vártam már mikor kérdezed meg - halkan kuncogott. Belenyúlt a kosárba, közben normális felültem, hogy lássam mit csinál. Elővett egy ezüst játék autót - olyat mint a 8-9 éves fiúknak szokás venni.
- Öhm... köszi - nevettem zavartam, közelebbről is megnéztem az autót.
- Tudom bizarr, hogy ilyet vettem neked... ilyet inkább az öcsémnek vagy a tiédnek vehetnék... De anyukád nem engedte, hogy normál méretű kocsit vegyek neked - miközben ő szemrebbenés nélkül beszélt nekem elakadt a lélegzetem.
Mit mondott? Jól hallottam? Vagy szóljak valakinek, hogy kérjen időpontot a fülészetre...?! Nem, biztosan rosszul hallottam. Még hogy "normál méretű kocsit vegyek"... ilyet Nick soha nem mondana...vagy igen? Ő nem hagyta abba a beszélést, csak pár másodperccel később vette észre, hogy nem figyelek.
- Jól vagy?
- Nem! Ismételd meg, kérlek, amit mondtál... - motyogtam.
- Azt, hogy Sophietól elvettem az ötletét? - kérdezte. Mégis hogy jött a kocsi után Sophie?!
- Az előtt...
- Az, hogy szerintem az ezüst szín a legjobb?
- Igen, jól hallottam, hogy ennek - felmutattam a játékautót - akartad megvenni a nagyobb változatát?
- Nos, én nem Ferrarri-ra gondoltam... - motyogta zavartan.
- Én arra gondoltam, hogy tényleg azt mondod-e: "kocsit veszek neked" - elnevette magát.
- Hát ezen akadtál ki! Kicsi Carrie, ezen nem kell aggódnod, anyukád megtiltotta - biztosított mosolyogva.
- És ha nem tiltja meg? - húztam tovább.
- Akkor megvettem volna... Jajj, ne mond már, hogy nem akarsz egy saját kocsit! - fakadt ki nevetve. - Akkor legalább addig megszabadulnál a barom osztálytársaidtól... - jó, jó, szeretjük őket - mosolyogtam. - És lehetne jogsid... meg ilyenek.
- Én nem azon akadtam ki, hogy jogsim lehetne - nyugtattam meg, közben megfogtam a kezét. - Inkább azon, hogy te nekem akarsz kocsit venni... Egyedül. A saját pénzedből - meglepetten sóhajtott.
- Miért?
- Mert nagyon drága egy kocsi... Jaj, Nick! Sokkal értelmesebb dolgokra is költheted a pénzed. Nem kell nekem kocsi! Főleg nem tőled - és kérlek ne sértődj meg! - tette hozzá. Látta az arcomon, hogy hajthatatlan vagyok, így inkább magához húzott.
- Akkor mit szeretnél?
- Nem tudom... - pár másodperc gondolkodás után aztán már tudtam: - Meg szeretném tudni miért hívtál "kicsi Carrie"-nek.
- Azért, mert... mert mostantól így foglak hívni - mondta.
- Ó! És miért? - kíváncsiskodtam.
- Mert ez sokkal kislányosabb mint az Emma. Kicsi Carrie - ismételgette.
- Kislány vagyok? - kérdeztem tettetett felháborodással.
- Igen, egy szórakozott kislány. Na, ne nézz már így! Hozzám képest igen is kicsi vagy - nevetett az arckifejezésemen, ugyanis ezúttal nem kellett tettetnem a felháborodást.
- Fél év... - szörnyen humoros vagy - krákogtam. - És igazából nem is fél év!
- Nem nyitok vitát! Kicsi vagy és kész! Ha nem is a korodra értem, de akkor a magasságodra - mondta tovább.
- Te sem vagy valami óriási - nevettem.
- Nem... de nagyon szeretlek, kicsi Carrie! És ez növel a magasságomon - mondta ezúttal nagyon komolyan. Felnéztem az arcába, láttam, hogy engem bámul a hatalmas barna szemeivel.
- És milyen magas vagy?
- Mint a Szabadság szobor... Sőt, magasabb! Mint a Mount Everest háromszor...és még a Szabadság szobor.
- Nem vagyok matematikus...az milyen magas? - grimaszoltam. Értette a poén, nevetett.
- Nagyon magas, de...te?
- Mint említetted én alacsonyabb vagyok. De pont annyival, hogy meg tudjam - puszit nyomtam a szájára majd folytattam - csinálni ezt.
Elmosolyodott, majd megint belenyúlt a kosárba.
- Szóval félbeszakítottál. azt akartam mondani, hogy a kocsi helyett azért vettem neked valamit. Egy fehér dobozkát nyújtott oda nekem. Félénken bontogatni kezdtem. Attól féltem valami méregdrága dolog lesz benne ám boldogan csalódtam. Egy üvegtábla volt benne, belegravíroztatva pedig, hogy "Have I told you lately...(L)." [kép itt =>  http://www.pressies4princesses.co.uk/spaceform/have-i-told-you.shtml#]
Pár másodpercig nézegettem  táblát, majd szorosan átöleltem Nicket és köszönetképp megcsókoltam.
- Köszönöm! Ez kedves... - motyogtam meghatottan.
- És itt van ez is... - elővett a háta mögül egy borzas macit, akinek egy NAGY rúzsfolt volt az arcán, persze direkt.
- Ez... cuki - nevettem.
- Örülök - mosolygott.
- Na, szóval... mit szeretnél csinálni? - kérdezte újabb pár perces csend után.
- Öhm... azt hittem azért jöttünk ide, mert te tudod mit karunk csinálni - motyogtam zavartan.
Újra nevetett, majd anélkül, hogy elengedett volna ledőlt a hátára. Így én a mellkasára kerültem. Felnéztem az arcára, láttam ahogy az eget bámulja. Pár másodpercig a szemét néztem, és azt ahogy a csillagok tükröződnek benne, aztán én is felfelé fordítottam a szememet és néztem az eget.
Meg kell mondanom, gyönyörű volt. A városból alig lehetett látni a csillagokat, ám itt tiszta volta  levegő. Ennyi csillagot legutóbb Karácsonykor láttam, Párizs mellett. Elgondolkodva bámultam az eget. Néha éreztem magamon Nick pillantását, de túlságosan elgondolkoztam. Több mint fél órán keresztül feküdtünk egymás mellett és néztük hol az eget, hol egymást. Bár én inkább az előbbit, Nick pedig az utóbbit.
Talán el is szundítottam a mellkasán. Olyan meleg és puha volt. Ráadásul a legjobb parfümje volt rajta, így attól is elkábultam. Csak azt érzékeltem, hogy a karjában visz. Kinyitottam a szemem.
- Bocsi! Mennél inkább a saját lábadon? - kérdezte amint meglátta, hogy nézem.
- Csak ha nehéz vagyok...
- Akkor jó - jó ízűen nevetett.
Ő folytatta az útját a kocsi felé, én pedig újra álomba zuhantam gyengéd karjai között.