11. rész


Vasárnap reggel elég későn keltem, de még azért 11 előtt. Sophie bejött a szobámba - meghallotta ahogy zuhanyzok. amikor a fürdőből jöttem ki már az ágyamon ült és rám várt.
- Egy perc - mondtam neki. Gyorsan kerestem egy megfelelő ruhát.
- Na, mit szeretnél? - kérdeztem már felöltözve.
- Azt, hogy mi volt tegnap Nickkel...
- Ó, hogy azt - somolyogtam.
Elmeséltem neki mindent, bár nem túl részletesen. Amíg nincs pasija csak ennyire számíthat. *ördögi kacaj*
- Ez tök jó! Nagyon romantikus - áradozott.
- Igen... - hümmögtem. - És van valaki a láthatáron? - kíváncsiskodtam. Zavarba jött, elfordította a fejét, majd miután várt két másodpercet így felelt:
- Még nem biztos...
Sóhajtottam.
- Értem. De, ha nem baj én most mennék. Kíváncsi vagyok, hogy Diana és Alex mit csináltak - rámosolyogtam Sophiera, majd ott hagytam.
Dianáék házáig pár perc az út, és nekem végig a húgom járt a fejemben. Mégis mi van? Mi történt? Anyu valamelyik nap azt mondta, hogy egy fiúval van... Akkor? Mi történt azzal a sráccal? Valahogy ki kell derítenem... Közben odaértem Dianékhoz. Csengettem, majd az anyja nyitott ajtót.
- Csókolom. Diana itthon van?
- Szia! Persze, a szobájában - mondta kedvesen.
- Köszönöm - és már mentem is az emeletre.
Diana épp tvzett, de ahogy beléptem kikapcsolta. Leültem vele szembe az ágyra, felnéztem az arcába.
- Mire vagy kíváncsi? - kérdezte.
- Mire? Mindenre! - nevettem.
- Oké! Szóval elmentünk egy tóhoz csónakázni, valahova a város mellé. Aztán sétálgattunk és beszélgettünk - mondta.
- Milyen tó? Szép volt?
- Nem tudom a nevét. De nagyon szép volt - mosolygott. - Néztük a naplementét, meg minden.
- Ez tök jó - sóhajtottam boldogan. Tehát ő is jól érezte magát - ennek nagyon örültem.
- És ti voltatok valahol Nickkel? - kíváncsiskodott.
- Igen. De én erről semmit nem tudtam - ismét - nevetett rajtam, és el kellett ismernem: ez valóban mulatságos. - Egy vidámparkba mentünk és mint a 8 évesek próbáltunk mi mindent - újra nevetett. - Aztán megvacsoráztunk és tűzijátékot néztünk - egyszerre sóhajtottunk, majd nevettünk.
- Romantikus - motyogta.
- Az nem kifejezés - bólogattam.
- Hát akkor mindketten jól éreztük magunkat a pasinkkal - összegezte a tegnap estét.
- Hál' Istennek! Na, de mesélj még! Mi van veletek. Olyan keveset beszélünk suliban....
És akkor mesélt. Mivel eddig csak annyit tudtam a kapcsolatukról, hogy a karácsonyi bálon "melegedtek" össze, több mindenbe is beavatott. Például, hogy hogyan csókolta meg, hogyan kérdezte meg lenne-e a barátnője... és a többi. (: Aztán mikor mindent elmondott ami eszébe jutott engem kérdezett:
- És Nick? Úgy hallottam sorozatuk lesz a Disney-n. Igaz?
- Igen, és holnap... vagy ma kezdik a forgatást. Nagyon elfoglalt lesz - mondtam szomorkásan. - Forgatás, aztán új CD és turné...
- Fú, nem irigylem - motyogta őszintén. - De addig elleszel velünk. Hidd el, Lily alig várja, hogy vásárolni mehessetek és Pati is kifogyott a pletykákból - kuncogtam. - Na meg Laura unja a deszkázást...
- Komolyan? Hát akkor mit fog csinálni? - csodálkoztam.
- Rocker lesz - erre kitört belőlünk a nevetés, de olyan szinten, hogy az már röhögőgörcs volt. :D
- Már könnyezek - köhögtem. ránéztem az órára. - Jaaj, nekem most mennem kell. De majd holnap beszélünk a suliban - rámosolyogtam.
- Rendben, persze. Szia!
Két puszival elköszöntünk, majd siettem haza. Anya megígértette velem, hogy nem leszek sokáig, és már így is több mint egy órát szórakoztunk. :) Ki kell élni a fiatal kort. 2 év múlva felnőtt leszek... vagyis 5. Imádom az amerikai nagykorúság rendszert!^^
Anya a nappaliban ült és tv-t nézett. Leültem mellé és in is megnéztem az az idióta romantikus filmet. Az anyák csak ilyet néznek? - kérdeztem magamtól, bár nevettem is rajta. Majd a film befejeztével anya felment az emeletre, én pedig kapcsolgattam a tvt. Végig mentem a csatornákon, majd megállapodtam egy téli sportnál, de csak azért, mert francia ugrott.
- Hahaaa! Ennyi vagy csoro némeeet - nevettem mikor a német ugró csak a francia után tudott bejönni. Aztán végigkáromkodtam az egész adást, mert mindenki a francia pasi elé jött be....
- Kisebbet, kisebbet te nyomorult!  -kiabáltam az éppen soron lévőnek. hát igen, ilyen vagyok né... jól beleélem magam.
- Nőljé ketté, te nyomo... de jól nézel ki - hagytam félbe a srác ócsárlását.
- Ki néz ki jól? - kérdezte apa és Nick ahogy beléptek az ajtón.
- Á, senki - sóhajtottam, és kikapcsoltam a tv-t. - Sziasztok.
- Szia - Nick puszit nyomott az arcomra, apa pedig bement a konyhába.
- Mit csinálsz itt? kérdeztem tőle.
- Eljöttem meglátogatni a barátnőmet - mondta.
- Értem... - leült mellém.
- Mit néztél? Ki helyes? - kérdezősködött.
- Valami barom sportot. És az egyik ...fú bakker... - sóhajtottam.
- Akkor én... - kezdte, felállt és elindult az ajtó felé. Tudtam, hogy szórakozik ezért utána dobtam egy párnát, az jól tarkón találta.
- Na, azért még kapsz - nevetett.
Megfogott, feldobott a hátára és kirohant velem az udvarra. Én már halálra röhögtem magam, akkor elkezdett csikizni.
- Ne... Nick... meghalook.... - nyögdécseltem.
10 perccel később abbahagyta, de rám feküdt így nem tudtam felkelni.
- Olyan vicces vagy, Nicky - mondtam neki.
- Te is, Carl - vágott vissza.
- Szállj le rólam és megajándékozlak - alkudoztam.
- Mivel?
- Az titok - motyogtam.
Felállt és engem is felsegített. Aztán tartotta a markát, hogy mit rakok bele. Elmosolyodtam, de fogalmam sem volt mit adjak neki. Kezdte összeráncolni a homlokát, már tudta: nem kap semmit.
- Buta vagy - korholt le.
- Tudom - vállat vontam. - Elmegyünk sétálni?
- Rendben, gyerünk!  -mondta lelkesen és kézenfogva elindultunk.
Lementünk a partra, ott csak sétáltunk a homokban. Február közepe volt, mégis olyan meleg mint Párizsban a tavasz közepén... Érdekes egy éghajlat. Itt még hó sincs!
- Nincs... És mi nem is szánkózunk - helyeselt a mellettem lépkedő srác.
- Hm...? Jaj, bocsi - szabadkoztam, mikor rájöttem: hangosan gondolkodtam.
Tovább mentünk a langyos homokban, nem szóltunk egymáshoz. Nem voltunk haragban, inkább hallgattuk egymást a csöndben. És mintha így is többet mondtunk volna, vagy megőrültem... Hirtelen lehuppant a homokba, engem is magával rántott. Az ölébe húzott és a hajammal ekezdett játszani. Néztem a szemét, és úgy az egész arcát. (:
Szája sarkában mosoly bujkált, néha cukkolta a hajamat. Egy idő után megelégeltem.
- Mintha a tiéd jobb lenne... Szénaboglya - fogtam meg egy tincset.
- Bleee! - rám nyújtotta a nyelvét.
- Gyerekes vagy - nevettem.
- Te meg lányos.
- Te meg... fiús - vágtam vissza, mire mindketten nevetni kezdtünk.
- Kicsi Carrie, még jó, hogy fiús vagyok... hisz fiú vagyok - magyarázta mosolyogva.
- Igen, de én meg lány vagyok! És lányos...
- Sosem kedveltem a biológiát - fintorgott.
- Én sem... olyan biológiás - nevettem.
- Te jól vagy? - rárakta a kezét a homlokomra.
- Persze, miért ne lennék! - mondtam meglepetten.
- Olyan hü.lyeségeket beszélsz - kuncogott.
Jobbra döntöttem a fejemet, úgy néztem rá, mint az idiótákra.
- Hát ez van... de azért hiányozni fogsz - motyogtam.
- Öhm.. miért, hova megyek? - megböktem az oldalát. A kezemmel rajzoltam egy karikát, a másikat pedig "körbe utaztattam". - Ó, már tudom hova megyek. De az csak májusban lesz...
- Igen, de addig... - úgy csináltam mintha lefényképezném.
- De attól még láthatsz!
- Ja, kihagytam az... - úgy csináltam mintha énekelnék.
- Carrie, attól még fogunk találkozni, hogy forgatok... és felvesszük a CDt - a megfelelő szavaknál utánozott engem. - A turné pedig - ő is körözött a levegőben - olyan gyorsan el fog telni, hogy csak azt veszed észre, megint a nyakadon lógok - rám mosolygott.
- Ja... - morogtam keserűen. Ezúttal ő fordította el a fejét, de csak, hogy lássa az arcomat, amit lehajtottam.
- Ennyire elszomorít? - megráztam a fejem. - Aha - nevetett rajtam. Pedig nem is voltam mulatságos.
- Nem lógsz a nyakamon. Örülök, hogy itt vagy.
- Na látod! És majd a barátaid segítenek nem rám gondolni - biztatott.
- Hm...
- Na, gyere, ne szomorkodjunk itt! - biztatóan rám mosolygott, és felhúzott a földről.
Elindultunk haza és azon törtem az agyam milyen is lesz. Túlélem, hát persze! De akkor is. már megszoktam, hogy itt van mellettem... Jó, jó Emma, nyugi és menni fog. Amúgy sem megy még egy ideig messzire... Legalább is úgy tudom, hogy az államon belül marad.
Ez a gondolat egy kicsit megnevettetett, és már nem is voltam annyira feszült. :D

több okból kell bocsánatot kérnem...

első: bocsi, hogy nagyon hosszú idő után hoztam részt:S

második: bocsi, hogy ennyi várakozás után csak eggy ilyen nyomorékot kaptok..:S

igen..:S rossz vagyok, de cserébe a várakozásért holnap kaptok egy speciális ajándékot.:D nem mondom el mi az, lehet találggaatni.:P szóval most érjétek be szegény nyomorult részemmel(amihez barátnőm matekon adott tippeket^^). :D

sziasztok.<3

P.s.: boldog szülinapot, Greg! Utólag is. ♥