P.s.: ezt a részt Gregor Schlierenzauernek ajánlom, aki első olimpiáján megnyerte első olimpiai érmét, egy bronzot.:D ♥

13. rész



Joe kocsijában ülve, és Nickre várva az idő elég lassan telt. Nick új gitár ment nézni, de már órák óta válogatott, ezért Joe eljött neki segíteni, de útban idefelé találkoztunk, és engem is elhozott. Joe 10 perce ment be, én meg már halálra untam magam. Szerencsére, pont akkor léptek ki az ajtón, mikor megfontoltam, hogy utánuk menjek-e. Joe visszaült a volán mögé, közben Nick berakta legújabb gitárját a csomagtartóba, és beült hátulra.
- Szia - köszöntem neki.
- Szia, Carrie! Mizujs? Hogy hogy itt? - kérdezte.
- Hát csak találkoztam Joeval... és felajánlotta, hogy elvisz kocsikázni - feleltem mosolyogva. - Na, és milyen gitárt vettél? - kíváncsiskodtam.
- Nagyszerűt! Ennek volt a legjobb hangja - büszkélkedett. - Na, meg persze remekül lehet rajta játszani és a kinézete sem utolsó. Már csak nevet kell neki találnom - nevetett.
- Ja, csak ne életed legelső szerelméről nevezd el, mint a legutóbbi gitárodat - motyogta Joe.
- Tényleg? Hogy hívták? - néztem a fiúra.
- Leslie Harrison - mondták kórusban.
Nem válaszoltam, csak mosolyogtam magamban. A belvárosból kifelé csendben utaztunk, csak a rádió szólt. Elhaladtunk egy mozi előtt, Nick pedig megállította bátyját.
- Emma, van kedved mozizni? - hajolt előre.
- Persze, van - mondtam, mintha kétség sem férhetne hozzá.
Kiszálltunk, elköszöntünk Joetól, és odaballagtunk a hirdetőtáblához.
- Mi a mai ajánlat? - kérdezte hangosan, de csak magától.
- Legyen ez - mutattam a legelső filmre a sorban.
- Akcióvígjáték... hát legyen - kuncogott, majd megvettük a jegyeket.
- Kukoricát? - ez költői kérdés volt.
Vett egy hatalmas adagot és megkerestük a megfelelő termet. A film negyed órán belül kezdődött, és nagyon izgalmasnak bizonyult. Hatalmas oltogatások voltak benne, de nem maradt el a verekedős rész sem. Két óra elteltével vigyorogva jöttünk ki a vetítés helyéről.
- Mit gondolsz, Joe eljön értünk? - kérdezte, ahogy kiléptünk a mozi főbejáratán.
- Nem tudom, de remélem!
Felhívta a bátyját, aki közölte, hogy 15 percen belül itt van értünk. Míg vártunk rá leültünk egy padra, és beszélgettünk.
- Holnap milyen nap is lesz? - kérdezte zavartan.
- Vasárnap. Tényleg, csinálunk valamit? Nekem csak tanulnom kéne... vagy neked is?
- Ja, valami olyasmi - húzta a száját. - De hétfőn elmehetünk valahova - ajánlotta.
- Hé, na! Mindjárt túl vagy rajta - biztattam. - Másfél hónap, ezt már fél lábon is kibírod. Gondolj bele: nekem még két évem van plusz a fősuli.
- Jesszus, inkább nem - nevetett.
Örültem, hogy elértem a kívánt hatást. Míg vártunk Joera kérdeztem tőle pár dolgot, aztán csak bátyja hülyeségeit hallgattuk. Egyenesen hazavittek, mert anya csak úgy tudtam, hogy sétálni megyek.
- Sziasztok! - köszöntem el, és besiettem a házba.
Anyu a hátsó kertben ült, jeges teát iszogatott, és egy női magazint lapozott. Leültem mellé a hintába.
- Szia, kislányom - mosolygott rám. - Merre jártál?
- Szia, Anyu! Hát találkoztam Joeval, ő épp Nickért ment, szóval engem is magával vitt. Gitárt akart venni, mármint Nick - magyaráztam. - És amikor végzett elmentünk moziba... Remélem nem baj - tetem hozzá.
- Nem, dehogy! Amúgy sem tudnám meg nem történtté tenni - vont vállat.
- Hát nem - helyeseltem.
Pár percig én is olvasgattam az újságját, de inkább felmentem a szobámba zenét hallgatni.
A vasárnapom is nagyjából így telt. Ültem a könyveim fölött, magoltam és olvastam egy történelem anyaggal kapcsolatos könyvet. Sophieval este egy értelmetlen filmet néztünk, emiatt elég későn kerültem ágyba. Ez meg is látszott rajtam másnap reggel. Egy karikás szemű Emma nézett vissza rám a tükörből. Próbáltam egy kis sminkkel elrejteni; ez elég jól sikerült. Felöltöztem, bedobáltam a könyveimet a táskámba és lementem a földszintre.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt! - köszöntem a reggeliző szüleimnek és testvéreimnek.
Én is szedtem magamnak a tojásból, majd Sophieval indultunk is a buszhoz. Pati arról beszélt az úton, hogy szerinte mennyire rosszul sikerült a földrajz dolgozata. Nem nagyon figyeltem rá, az ablakon bámultam ki. Diana, mikor találkozott a tekintetünk, a szemeit forgatta. Az utolsó kanyaroknál Noel vidított fel minket, akkorra szerencsére Pati is befejezte, legalábbis félbehagyta monológját. A buszról leszállva nekiütköztem valakinek. A táskámat leejtettem, felvettem, és ahogy felnéztem Isabellt pillantottam meg.  
A lány, mint mindig, most is a legdivatosabb ruhákban díszelgett, sminkje és haja tökéletes volt, épp a mai divatnak megfelelő. Fel sem érhettem hozzá a szürke topommal, a kék-kockás ingemmel és a fekete répanadrágommal. De mégsem a kinézete fogott meg., hanem a szokatlan arckifejezése. azt már megszoktam, hogy az osztályban a legtöbb emberre - köztük rám is- lenézően tekint, de most mintha csalódottság és meglepettség is bujkálna rajta. Szinte biztos: nem azért volt meglepett, mert összeütköztünk. És azonban se meglepett, se csalódott nem voltam. Előtörtek belőlem Isabell iránti érzelmeim: a düh és gyűlölet. Szerencsére Noel ott volt mellettem és idejében elhúzott a lány közeléből.
- Köszi - hálálkodtam már a hűvös falak között.
- Semmiség - legyintett.
Ketten tettünk egy kört a suli körül, hogy egy csöppet megnyugodjak, majd megkerestük a termünket. Patiék már ott voltak, beszélgettek.
- És lebu.... - hallottam Lily elharapott mondatát.
- Mi az? - kérdeztem.
- Semmi! Csak Lily arról beszélt, hogy múltkor lebukott puskázás közben - mondta gyorsan Diana.
- Ó, az nem jó - húztam a számat. - Milyen tantárgyból? - egymásra néztek, majd Lily gyorsan kibökte:
- Biológia.
Elég érdekesen viselkedtek, de nem foglalkoztam velük. Leültem a helyemre, rámosolyogtam Noelre, és vártam a tanítás kezdetét. Nem sok kedvem volt aznap suliban lenni: rossz előérzetem volt. Nem hittem benne, mert pár hete is ugyanígy éreztem és nem történt semmi. Csak kaptam egy ötöst irodalomból. Még meg is jegyeztem magamban: "na, így legyen legközelebb rossz előérzetem!" El is hesengettem.
Ez első óránk töri volt, és észrevettem, hogy az első sorból néhányan többször is hátra fordulnak és fürkészik az arcom. Mi történt? Ilyenkor rámeredtem a füzetemre. a tanár lelkesen szónokolt Lincoln elnökről, mi pedig jegyzeteltünk.
- Miss. Lamont, hogyan és mikor halt meg Lincoln elnök? - nézett rám.
- 1865-ben lelőtték a színházban - válaszoltam.
- Így van! Mr. Savoy... - és így ment végig az osztályon, rendszertelenül.
Kicsöngetéskor mindenki menekült a teremből. A következő órákon gyakran észrevettem, hogy Isabellék bámulnak, sőt mintha a szünetekben hallgatóznának is. Az egész akkor tisztázódott amikor a menzára mentünk, Pati, Diana, Laura, Lily és én.
- Szia - köszönt egy elsős lány. - Kérhetek egy autogrammot? - azzal felém nyújtotta az újságját.
Döbbenten néztem a lányra, aki tisztelettel nézett vissza, mintha egy híres színésznő lennék, vagy Madonna. Ránéztem a barátnőimre, akik arcán nem a várt meglepettséget láttam, hanem a félelmet, a felismerést...
- Ha megengeded - kivettem a lány kezéből az újságot.
Ő csak mosolygott rám, de nem foglalkoztam vele - mint rengeteg dologgal aznap. Lapoztam és lapoztam. Tudtam, hogy képek lesznek, hatalmas főcímmel. Meg is találtam a 27. oldalon. A cikk két oldalt foglalt el, nagy képekkel mellékelve. A "fő" képen Nick volt, ahogy egy kocsiban ül és egy lánnyal van; Mileyval. Lefagytam, lélegezni is elfelejtettem. A szalagcímet is csak harmadszorra fogtam fel: "Nick Jonas és Miley Cyrus újra együtt!".
A szövegre nem voltam kíváncsi, csak a képek miatt ájultam el majdnem. Ha nem is attól amin Nick és Miley kocsikáznak, hát akkor attól, amelyiken Nick és én kézen fogva sétálunk... És látszott az arcom. Tisztán ki lehetett venni, hogy az én vagyok. Hát ezért nézett rám olyan furcsán Isabell, mert ő Jonas Brothers rajongó, és nem értette mit eszik rajtam Nick. És a lányok az osztályból. Hát persze! Ők is mindannyian nagy rajongói a fiúknak. Remegett a kezem, ránéztem a mosolygó kislányra. Ő is rajongó volt, de őt mintha büszkeséggel töltené el, hogy velem, Nick Jonas barátnőjével jár egy suliba... Vagyis cikk alapján már csak ex-barátnője. Mi más is lehetne benne, ha az a főcím, hogy Mileyval újra együtt van?!
- Pati, gyere velem! - megfogtam barátnőm kezét és magam után húztam.
- Figyelj, Emma! Próbálj meg megnyugodni!
- Nem! Ezt nem hagyom annyiban. Csak segítened kell - bementem a női mosdóba.
- Miben? - fordult felém.
- Haza kell jutnom, most. Bemegyünk az iskolaorvoshoz, és elhiteted vele, hogy elájultam. És reméljük, hogy igazolja a következő óráimat... Megtennéd? - kértem.
- Hát persze - nevetett, megöleltük egymást.
- Akkor gyerünk!
Átmentünk a suliudvaron. Az iskolaorvos rendelője a hármas épületben volt, mikor odaértünk rátámaszkodtam Patira. Bekopogott.
- Szabad - hallottuk Mr. Walks, az iskolaorvos hangját odabentről. - Mit történt vele? - kérdezte rémülten, ahogy meglátott engem barátnőmre támaszkodva.
- Elájult miközben a menzára mentünk.
- Fektesd fel - rámutatott a falnál lévő fehér, kórházi ágyra. Pati felsegített rá, rákacsintottam. Mr. Walks visszatért egy pohár vízzel.
- Fáj valamid?
- A gyomrom, és szédülök egy kicsit - mondtam rekedtesen.
- Ájult már el korábban? - fordult a mögötte álló lányhoz.
- Nem, ez az első alkalom. De már reggel is panaszkodott, hogy nem érzi jól magát - füllentett Pati. Ezért hálás voltam: tehát tudja mennyit is jelent ez most nekem.
- Akkor miért nem maradtál otthon? - korholt le az orvos.
- Csak a buszon kezdtem rosszul érezni magam...
- Ah, ez így nem jó.. - motyogta. - Gondolod,hogy kibírod a többi órádat?
- Nem hiszem - húztam a számat.
- Rendben, várj itt. Írok neked igazolást, amit majd a barátnőd átad a tanáraidnak. Addig ezt idd meg - a kezembe nyomta a műanyag poharat, és ismét kiment. Felültem.
- Köszönöm szépen!
- Semmiség - szerénykedett Pati. Nem, nem! Ez igen is sokat jelentett nekem. Tisztáznom kell ezt a dolgot, és ehhez muszáj volt korábban lelépnem innen. Mr. Walks visszatért.
- Tessék - azzal odanyújtotta Patinak a cetlit.
- Köszönöm - motyogtuk egyszerre.
- Vigyázz magadra - mosolygott rám az orvos, kinyitotta nekünk az ajtót.
- Viszlát - köszöntünk el.
- Sziasztok.
Amint hallottuk, hogy becsukta az ajtót normális tempóra váltottunk. A suli kapujánál még megálltunk.
- Köszönöm, még egyszer! Ha kérdezik hol vagyok találj ki valamit.
- Persze, ebben király vagyok - nevetett. És vigyázz magadra - megölelt.
- Nyugi, vigyázok. Szia!
- Szia.
Lépteimet gyorsra, a megszokottnál sokkal gyorsabbra vettem. A telefonom a zsebemben volt, de csak az utca végén szedtem elő.  Tárcsáztam Nick számát, megköszörültem a torkom. Hatalmas gombóc volt benne, még mindig, de leküzdöttem. Most arra kellett koncentrálnom, hogy Nick ne hallja ki a hangomból a valós érzéseimet.
- Hallo?!
- Szia, Nick - köszöntem a legkedvesebb hangnemben.
- Carrie! Hogy hogy nem vagy suliban? - hallottam meglepett hangját.
- Hát elmaradt az utolsó két órám - magyaráztam. - És arra gondoltam, hogy nem találkozunk-e valahol. Anyu nem tudja, szóval még ráérek egy kicsit...
- Ja, értem. Persze, hogy találkozhatunk valahol! - kuncogott.
- Remek! Mondjuk a parton fél óra múlva?
- Ott leszek - ígérte.
- Akkor viszlát fél óra múlva - ismételtem, majd még elköszöntem és ki is nyomtam.
Lassítottam a lépteimen, és út közben még egyszer végig gondoltam mit akarok neki mondani...
     < NICK SZEMSZÖG >

Míg öltöztem Kevin szónoklatát hallgattam. Próbált az agyamra menni, de nem ment neki: már ki voltam. Bűntudatom volt, de nem akkora mint amekkorát Kevin elképzelt - és amekkorát én. Még mindig nagyon, mindennél jobban szerettem Carriet, de nem volt, nem éreztem az a lelkiismeret furdalást, amit kellett volna. Én tudtam, hogy Miley csak egy barát, ha a volt barátnőm is. Mi ezt már megbeszéltük, és így van jól. Barátokként. És egy baráttal akármikor elmehetek ebédelni! - akármit is mond a bátyám. Emma is jár vásárolni a barátnőivel, szóval erről ennyit.
- Meg fogod érdemelni, bármit is vág hozzád - okoskodott bátyám.
- Kevin! Lehet, hogy nem is tud róla. Honnan is tudná? - kérdeztem dühösen. Lehet, hogy mégis sikerült neki?
- Oké, öcsi. De hozzám ne gyere - tette még hozzá, és kiment a szobámból.
Elkészültem. A kezembe vettem a napszemüvegem és indultam. A partra pár perc volt alatt kiértem ,de Carriet még nem láttam. Leültem a legközelebbi padra, és ott vártam. Nem tudhatja, honnan is tudná?! Egy újság sem írta meg, nem mondták a tv-ben. Még próbáltam magam megnyugtatni ezzel kapcsolatban, de akkor lépteket hallottam.
- Szia - köszönt mosolyogva. Megnyugodtam. Soha nem tudta elrejteni az érzelmeit, az arca akár egy nyitott könyv, olyan volt. De most őszinte mosoly díszelgett rajta, semmi düh, rosszkedv.
- Szia - felálltam és csókkal köszöntöttem.
- Hogy vagy? - kérdezte miközben lerakta a táskáját és leült mellém.
- Meg vagyok - fürkésztem az arcát. Talán mégsem nyugodtam meg teljesen? Vagy megőrültem? De ő még mindig egyértelműen mosolygott.
- Mi az?
- Semmi, csak elgondolkodtam - feleltem gyorsan.
- És min? - kíváncsiskodott.
- Rajtad - vallottam be. Éreztem ahogy elvörösödök.
- Ó - sóhajtott -, már azt hittem Miley-n - még mindig mosolygott. Rémülten néztem rá, nem bírtam megszólalni.
- Na mi az? Nem bírsz megszólalni? Vagy csak nem ismersz semmiféle Mileyt? A férfiak általában így védekeznek - incselkedett, már mosoly nélkül.
- Ne-nem tudom mi-miről beszélsz - dadogtam.
- Nem-e? Pedig az egész ország tudja... Legalább is a város.
- Mégis mit? - tettettem az értetlen.
- Még van képed játszani az értetlent? - azzal elkezdte püfölni a mellkasomat teljes erőből. - Te rohadék, áruló, hazug! Hogy tehetted ezt? Megcsaltál! hát persze, hisz tegnap ˛˛nem értél rá˝. Legalább jól szórakoztál azzal a ribanccal?
- Nyugodj már meg! - elkaptam mindkét csuklóját. - Hadd magyarázzam meg!
- Jó, magyarázd! - kirántotta kezét a szorításomból, előre fordult, és karját összefonta a mellén.
- Figyelj, csak ebédelni mentünk. Nincs benne semmi, te is jársz vásárolni a barátnőiddel - mondtam ki az első dolgot ami az eszembe jutott.
- Ahaa, persze! Nem akarod az egész rám kenni? - kérdezte dühösen.
- Nem, csak hall... - ám közbevágott.
- Ó, már értem! Húzod az időt egy jobb kifogásért, de ne törd magad! Nem érdekelsz!
- Mi van abban, ha egy barátommal ebédelni megyek?! - már én is ingerült voltam. Miért nem bír végig hallgatni.

?
- De ő az ex-barátnőd!
- Te meg folyton Noelről áradozol. Meg arról az Adam-ről, David-ról! Azt hiszed nekem ez nem ennyire fájdalmas? - kérdeztem tőle.
- Ó, jaj te szegény! Még a végén annyira kiborulsz, hogy írsz egy dalt! Neked könnyű! Túllépsz rajtam, és csak akkor jutok eszedbe, amikor eljátszátok a rólam írt slágereidet - vágta hozzám. Nem volt igaza. Miért ne emlékeznék rá?
- Te még egy dalt sem érsz - kiáltottam rá, magam sem értettem miért.
- Te rohadt állat, neked még most is csak a karriered számít - kiáltott vissza dühösen. - Te soha nem leszel normális ember!
- Talán az lesz a legjobb, ha visszamész a normális Noelhez!
- Ez nagyszerű ötlet! Te meg menj szépen Mileyhoz. Legyetek boldogok, élj azzal a senkivel! - felkapta a táskáját.
- Nem mehetsz el! - ragadtam meg a karját.
- Miért nem? Ki vagy te, az apám? - kérdezte, a szemében a düh könnyei csillogtak. - Engedj el, Nicholas!
Nem mondtam semmit, csak álltam és próbáltam felmérni a veszteséget.
- Engedj el, te állat! Vége érted?! Soha többé nem akarlak látni! Felfogtad? Engedj el! - újra, és újra rám kiáltott, de nem engedtem el. Ekkor bal kezével behúzott egyet. Ezután már biztos voltam benne, hogy végzett velem. Elengedtem a karját. Ő pedig elrohant anélkül, hogy visszanézne. De miért is tette volna?Ott hagyott egyedül, magával vitte az összes boldog emléket.
Nekem pedig eszembe jutott egy réges régi, poros emlék. Ahogy magamhoz szorítottam, és azt hittem ezzel mindent megoldok. Akkor is így rohant el, és ugyanígy törtem össze. Ezer darabra, pont ahogy most.

bocsi, de az előző részből lehagytam egy képet:D szóval itt lenne Emma ruhája: (és a bal oldalit kel lnézni.:P)ennyi és komiiikat írjatok, légyszii.:P:):(

12. rész


Már felébredtem, de a szemeim még csukva voltak. Az álomvilágomban akartam maradni, hisz olyan szép volt. De rájöttem, hogy nem sokat heverészhetek, mert úgyis beront valaki. Szóval lassan kinyitottam a szemem. A szobámban hatalmas rendetlenség volt.
Tegnap átjött Lily és Noel, beszélgettünk, kóláztunk és pizzát ettünk. Hát, most a pizzás dobozok a földön, a kólás üvegek mellett. Még jó, hogy Anya nem volt a szobámba. A srácok ékfél előtt pár perccel mentek el, és én ruhástul dőltem az ágyba. Anyu benyitott - még jó, hogy rá gondoltam.
- Emma Caroline rakj rendet a szobádban - és már ki is ment.
Hatalmasat sóhajtottam, és bementem a fürdőbe. A zuhany alatt pedig elgondolkodtam....
Noel és Lily tegnap este azzal köszöntek el, hogy "Boldog névnapot!", én pedig döbbenten néztem rájuk. Névnap..? És akkor beugrott: április 19-e lesz holnap, vagy is ma már az van...:D Nem emlékeztem rá, mert két hónapja nem tartom számon a dátumot. Suliban a füzet sarkába felírom, de nem fogom igazán fel. Ezt azzal magyaráztam, hogy Nickék már két hónapja nagy erőkkel dolgoznak. Nagyjából három hete kezdték el a CD felvételét, addig a sorozatukat forgatták. Egyszer elhívtak a forgatásra, ezek után már nem csodáltam, hogy ennyire élvezik. A munka rengetek nagyszerű ember között folyik. mintha a legjobb barátaikkal csinálnák ezt. Joe azt mondta, neki ez olyan érzés, mint ha a suli színjátszó körében játszana a legjobb haverjaival. :D
És míg a Jonas tesók forgattak vagy épp a CD-jükön dolgoztak a húgom sem lustálkodott. Pár hete van együtt egy Eric nevű fiúval. Eric az évfolyamtársam, és meg kell mondjam: láttam már helyesebb srácot is. De ha Sophienak ő kell, akkor minek akadékoskodjak? Mégis olyan deja vú érzésem van amikor rájuk nézek. Mintha Sophie... csak játszana. Mint mikor én voltam Noellel. Ő be meri magának vallani, hogy IGEN IS csak féltékennyé próbálja tenni Richie Torrest. És ha valóban ez a terve akkor eddig jól működik... Richienek is van barátnője, talán ezért van Sophienak is? A fiatalkon olyan bonyolultak!... én is az vagyok. :/ De Sophie nagyon jó ebben. Biztos vagyok benne, hogy hetek alatt Richie agyára fog menni, és megint együtt lesznek.
És mi lesz Ericcel? Nos, annyi mint a többi sráccal akit kidobtak. Azért sajnálni fogom. :)
Dianával erről beszéltünk a múltkor. Vagy is nagyon múltkor, mert akkor nem voltak együtt Alex-szal. Igen, szakítottak. De azóta megint együtt vannak, szóval lényegtelen! Hogy miért szakítottak? Még ők sem tudták. Talán csak elegük lett a másikból.
- Ha elegük lett volna egymásból, akkor nem két napig tartott volna a "szakítottunk" állapot  - mondta Sophie pár nappal az "újraösszejövünk" állapot megkezdése után.
Diana csak azzal magyarázta: minden kapcsolatban vannak jó is rossz idők. Nos, nálunk meg volt az első, és kibírtuk! Ebből már tudjuk, hogy szeretjük egymást. Pati ennél a résznél könnyezte el magát.
- Te hogy tudsz ilyen szépeket mondani? - kérdezte mérgesen, miközben a könnyeit törölgette.
- Te hogy tudsz ilyenen sírni?
- Nem vicces, de megható volt!
És akkor fél órán keresztül veszekedtek azon, hogy megható volt-e... Hihetetlen.
Pati jelenleg nem jár senkivel. Bár mind úgy gondoltuk, hogy a karácsonyi bálon valamennyire összemelegedtek Adam-mel, nem így lett. Vagy igen, csak nem merik maguknak bevallani. Istenkém, mindig én vagyok az aki a másik oldalt is látja? Amikor lemondtam Patinak, hogy mit gondolok kinevetett és azt mondta:
- Hiába reménykedsz....
Fogadni mernék, hogy igazam van. És bár kérdeztem róla Adam-ot ő is csak sóhajtott egyet és elkergette a szép reményeimet. Pedig olyan jó lenne boldogan látni a barátnőimet. Amikor Diana vagy én a pasinkkal töltött délutánról beszélünk ő firkál egy papírra, rágja a körmét, vagy csak néz ki a fejéből, fél füllel figyel csak. Nem ez zavar, hanem a boldogtalansága. És nem is értem. Lily és Laura remekül meg vannak pasik nélkül.
- Minek nekünk pasi, megvagyunk, nem? - mondogatják.
Igazuk van, minek? Ott vannak egymásnak, a legjobb barátnők. Ennek nagyon örülök. És a legjobban: Laura maradt a deszkázásnál. Nem lett rocker - köszönöm! :D
És Noel, a drága Noel? Ő éli az életét. A szünetekben beül az ablakba - ami miatt Laura nagyon dühös rá.
- Az az én helyem volt, amíg az az ikergyerek el nem foglalta - bosszankodik majdnem minden nap.
De ez senkit nem érdekel, és már Laura is beleegyezett, csak úgy megszokásból mondja. Noel eleinte rányújtotta a nyelvét, majd tovább bámulta az udvart. Néha mintha magányos lenne, de ezt csak én veszem észre rajta. Vagyis egyik barátnőm sem említette, hogy így gondolná. Én pedig nem mondom neki. Legyen ez az én és Noel titkunk... már ha valóban magányos. :)
Én meg csak vagyok... épp öltözök, hogy meghallgathassam anyám monológját a későn fekvésről, meg ilyenekről. De nem gondolja komolyan. Mindig elmondja mennyire nem szereti, ha hajnali 2kor fekszem le. El sem tudja képzelni mit csinálok addig. Igazából én sem tudom. Elfelejtem, de nem zavar.
- Na végre! Jó reggelt - mosolygott.
- Szia, Anyu.
- Van kedved segíteni? - felém nyújtotta a fakanalat, amit lelkesen megfogtam.
Megfőztünk, bár Anya már majdnem végzett. Aztán megterítettem, szóltunk a többieknek és leültünk enni. Már a másodikat ettük, mikor Apa megszólalt:
- Mit csináltok ma délután?
- Én Ericcel megyek moziba... ha nem baj - tette hozzá Sophie. (:
- Persze, menj csak! - mosolygott Anya.
- Te, Emma?
- Hm... nem tudom - vallottam be.
- Ó, tényleg, Nick mondta, hogy ma ráér - fordult felém Sophie.
- Valóban? - csodálkoztam. - Akkor már van programom.
- És te, Ron? - Apu átnézett az asztal fölött és megállapodott a pillantása egyetlen fián.
- Tanulok?
- Remek ötlet, fiam! - Sophieval köhögésnek színleltük nevetésünket.
Ezután nem váltottunk több szót. Sophie és én bepakoltuk a koszos tányérokat a mosogatóba, majd mindketten felmentünk a szobánkba. A telefonom amit fent felejtettem az ágyamon zümmögött. Odasiettem hozzá, ám mielőtt benyomtam volna a zöld gombot lehuppantam az ágyra.
- Hallo?
- Szia, Carrie! - hallottam a lelkes Nicket.
- Ó, szia - mosolyogtam.
- Van kedved átjönni hozzánk? - tért a lényegre.
- Igen, van - nevettem.
- Rendben! akkor negyed óra múlva nálunk?
- Ott leszek. Szia - köszöntem el.
- Szia!
A telefonom visszadobtam az ágyra, és be mentem a gardróbba. Kerestem egy másik cuccot, mert a szakadt farmerom nem utcára való öltözék. :P Kivettem a szekrényből egy piros-fekete-fehér térd fölé érő ruhát, és egy lapos szandált. Felvettem őket, a hajamat szétengedtem és egy táskával a kezemben lementem a földszintre.
- Anyu, elmentem!
- Rendben, de maradj sokáig, holnap suli - mondta egy könyv mögül.
- Oké.
Becsuktam magam után az ajtót, és már az utcákat róttam. Alig 10 perccel később már csöngettem. Nick kinézett az ajtón, rám mosolygott.
- Nyitva van - benyitottam, és odamentem hozzá.
- Szia!
- Szia, hogy vagy? - kérdezte miközben kitárta nekem az ajtót.
- Egész jól, és te?
- Hm.. én is - nevetett.
- Mit fogunk csinálni? - kíváncsiskodtam.
- hát nem tudom... amihez kedved van! A többiek elmentek, egyedül vagyunk - miközben beszélt leült a nappalban az egyik kanapéra, és engem is maga mellé húzott.
- Hova mentek?
- Joe és Kevin a barátnőikkel vannak, Anya és Apa néhány barátjukkal találkozik, Frank pedig valamelyik barátjánál videó játékon játszik - magyarázta.
- De elfoglaltak - kuncogtam.
- Szörnyen - megforgatta a szemeit. Pár másodpercig csendben ültünk, majd felállt, én is automatikusan követtem a mozdulatát.
- Ne,ne! Várj meg itt, mindjárt jövök - tolt vissza a kanapéra. Bólintottam.
Felment az emeletre, én pedig hallgatózni próbáltam. De semmit nem hallottam. Fél perccel később visszatért. Leült velem szembe az asztalra.
- Emlékszem mit hittem november végén? - Pár másodpercig vártam, hogy folytassa.
- Nem - feleltem inkább.
- Azt hittem névnapod van - emlékeztetett.
- Á, tényleg! És a kedvenc csokidat adtad nekem - mondtam már felvilágosultan.
- De akkor mondtad, hogy áprilisban tartod a névnapod - mosolygott. - Tessék, boldog névnapot!
Ránéztem a kis csomagra, majd ismét az arcára. Egy kicsit remegett a kezem ahogy elvettem tőle az ajándékot. Vajon mennyit költhetett rám, megint? Leszedtem a csomagolást, és egy dobozt pillantottam meg. Ebből még semmire nem jöttem rá. Kinyitottam a dobozt, majd kivettem a benne található ezüst kulcstartót. Négy hattyút ábrázolt, szóhoz sem jutottam. Végig simítottam rajta az ujjammal.
- Tetszik?
- Ez... gyönyörű! - suttogtam. - De ezt nem fogadhatom el... - visszaraktam a dobozába a kulcstartót és Nick kezébe nyomtam.
- Kérlek szépen! Tudod mennyit keresgéltem a tökéletes ajándékot - mondta lágyan.
- Megértem, de én ezt soha nem tudom majd neked visszaadni - ellenkezdtem tovább.
- Hát akkor minek örültnél? - tárta szét a karját.
- Valaminek amiért nem fizettél - közelebb hajoltam hozzá, és a szemébe néztem.
- Kérlek - motyogta, megráztam a fejem. - Jó, akkor valamit kitalálok.
A dobozt lerakta  maga mellé az asztalra, majd felállt, és járkálni kezdett. Egy jó percig mindketten hallgattunk: ő fel-alá járkált, én a szememmel követtem. Végül megállt és visszaült az asztalra.
- Nekem ezt azzal adod vissza, hogy a barátnőm vagy - próbálkozott. Na jó, ezzel egy kicsit ellágyított. Nem akartam megbántani, de olyan sokat költ rám! Miért teszi ezt? Csak bűntudatod kelt bennem...
- Nick én... - hatalmas szemeivel kérlelőn nézett rám. Hatalmasat sóhajtottam. - Rendben, de ezek után ne vegyél nekem semmit, kérlek - mondtam.
- Köszönöm, köszönöm! - szorosan átölelt, alig kaptam levegőt.
- Én is örülök, Nick, de nem kapok levegőt!
- Jaj, bocsi - elengedett, de még mindig mosolygott.
- Minek örülsz ennyire? - kérdeztem.
- Annak, hogy elfogadtad az ajándékot... és persze annak, hogy többet nem költök rád - tette hozzá.
- Nem is - bólogattam. - Köszönöm - ezúttal én öleltem meg. - Ezt a szép ajándékot, és, hogy többet nem költesz rám.
Nevetett.
- Elmegyünk sétálni? - kérdezte pár másodperc múlva.
- Rendben, menjünk - bólintottam.
Bezártuk az ajtót, és útnak eredtünk. Általában a part felé szoktunk menni, mert ott sok hely van sétálni. De ezúttal balra fordultunk az utca végén, és a belváros felé lépkedtünk. Ahogy kézen fogva ballagtunk elbeszélgettünk. Elsősorban ő mesélt az elmúlt hetéről, majd én is a suliban történtekről. Sokat nevettünk, észre sem vettük hogyan repül az idő. Már elég messze elkóvályogtunk, mikor az út mellett megláttam egy épületet.
- Nézd! - mutattam felé.
Valószínűleg iskola volt, mielőtt így elhagyták. Elég rossz állapotban volt, az ablakok betörve és az ajtó sem volt a helyén. Bárki bármikor ki-be járhatott. Nicket magam után húzva mentem közelebb. Az ajtó felett a felirat még épp volt: 'Westside School of Balett'. Szemügyre vettem az épületet, majd felmentem a lépcsőkön és beléptem az épületbe. Nick mögöttem jött, valószínűleg nem tartotta jó ötletnek a szétnézést.
- Vajon miért hagyták így megrongálni? - kérdeztem, inkább csak magamtól.
- Valószínűleg csődbe ment a fenntartó - motyogta Nick. Hátra fordultam és láttam, hogy megállt az ajtótól pár méterre. Én már a következő ajtónál voltam. Kinyújtottam felé a kezem.
- Nem mersz beljebb jönni? - kérdeztem tőle egy kis mosollyal az arcomon.
- Attól félek ránk omlik - felelte.
- Ha a rongálókra nem omlott rá, ránk se fog.
Hezitált, de elindult felém. Megfogta a kinyújtotta kezem és együtt nyitottunk be a következő terembe. Ez egy próba terem lehetett, ugyanis a falakat végig tükrök borították. Néhány be volt törve, végig repedve. Derékmagasságban egy korlát futott végig a falon, a tükrök előtt. Egy szekrény állt a terem másik felén, a sarokban. Mellette egy kis asztal - valószínűleg azon volt a magnó, vagy a nem tudom mi...
Nick újra elengedte a kezem, de ezúttal csak az ablakhoz ment. Egy pillanatig követtem a szememmel, aztán tovább nézelődtem. Már ha volt mit nézni egy tükrökkel teli szobában...:) A tükörképen kíváncsian nézett vissza rám, ás azt is látta ahogy Nick ujjaival végigsimít az ablakkereten. Hátat fordítottam az egyik tükörképemnek, leültem a földre, és bámultam a másik Emmát.
- Mire gondolsz? - kérdeztem a még mindig kinéző fiút.
- Arra, hogy azoknak a kislányoknak akik idejártak valószínűleg agy álom szakadt félbe... - odajött hozzám és leült mellém.
- Aha, valószínűleg - motyogtam ahogy a vállának dőltem.
Ültünk és néztük magunkat a tükörben. Amikor ő elvigyorodott én is mosolyogtam. Grimaszokat vágott, nevettem. Szamárfület mutatott, az arcába nyomtam a kezem, hogy ne lásson. Aztán lenyugodtunk, vagy szünetet tartottunk a baromkodásban. Ki tudja?
- Ha lesz egy lányom táncolni fog... mert az olyan szép dolog - szólaltam meg hirtelen.
- Valóban? És ha fiad lesz? - kérdezte meglepetten.
- Akkor katonaiskolába adom - nevettem, Ő pedig rosszallóan rázta a fejét. - Csak vicceltem! Ha fiam lesz , akkor sportoló lesz... Igen, ha tetszeni fog neki, akkor úszó, vagy valami ilyesmi... De semmiképp nem fog focizni - elhúztam a számat. (amerikai focira gondol - by szerk.)
- Baseball?
- Az nem rossz sport... csak majd valaki előtte elmagyarázza mindkettőnknek a szabályokat - nevettem halkan.
- Látszik, hogy francia vagy - sóhajtott.
- És angol... Tudod, ezért szeretem a teád, meg minden. Ezért nem tudok krikettezni - nevetett. - És mi, franciák a fociban vagyunk jók!(normál focira gondol - by szerk.) Meg a bicózásban, tuod, Tour de France... - láttam ahogy a szemeit forgatja. - Hé, ez nem fair!
- Én amerikai vagyok, ezért tudok baseballozni... És ezért utálom a teát. Szeretek bicózni, de hülye lennék ezer kilométereket letekerni pár hét alatt - újra nevetett, oldalba böktem.
- Hé, csak megjegyzés képen': látom az arcod.
- Jó, jó, bocsánat! - szabadkozott.
- És miért szeretnéd ha táncolna a lányod? - kérdezte egy perccel később.
- Hát, mert az gyönyörű dolog, ha valaki szépen tud táncolni - magyaráztam. - És, mert én is akartam, csak nem lehetett - tettem hozzá halkabban.
- Miért nem?
- Elköltöztünk... és Madridban először nem mertem, aztán... aztán sem - mondtam.
Gondolkozott azon mit válaszoljon. De válasz helyett felállt, leporolta magát és engem is felhúzott.
- Mire készülsz?
Ismertem a szemében ezt a csillogást, valamit ki akar próbálni. Így csillogott a szeme mielőtt először megcsókolt, mikor másodszor, és a legtöbb őrült ötlete előtt.
- Csak kövess - felelte halkan.
Jobb kezével átkarolta a derekam, a bal kezével megfogta az enyémet, majd felemelte. A szemembe nézett, és lépett. automatikusan követtem a mozdulatát, és folytatta. Miközben egyre gyorsabban táncoltunk körbe, erősebben fogta a derekam. Ő sem volt tisztában vele merre vezet - elvesztünk egymás szemeiben. Csak lépkedtünk körbe a teremben, zene nélkül. De így jobb lett volna, mint zenével. Hosszú perceken keresztül táncoltunk a teremben, majd kitáncolt velem az ajtón és megállt.
- Tényleg gyönyörű dolog, ha valaki tud táncolni - mosolygott.
Puszit nyomott a homlokomra, és kimentünk az épületből. Az utcáról még egyszer visszanéztem rá. Az úton visszafelé ismét nevetgéltünk. Visszaértünk hozzájuk, de nem mentünk be a házba. Csak leültünk az ajtó előtti lépcsőre.
- Köszönöm - szakítottam félbe a csendet.
- Mit köszönsz?
- Ezt a napot. Az ajándékodat, az ígéretedet - elmosolyodtam -, és azt a táncot.
- Nincs mit!
Pár percig csendben ültünk, vagyis kérdezősködtem az utolsó heti munkákról. Megállt egy kocsi a ház előtt, amiből kiszállt Denise. Kivett egy szatyrot a csomagtartóból, és amíg bejött a kapun Kevin bá' beparkolt a garázsba.
- Sziasztok! Hogy telt a délután.
- Jól - válaszoltuk egyszerre.
- Gyertek be, hoztam egy kis süteményt - mosolygott ránk.
- Köszönöm, de én megyek - álltam fel.
- Ó, ne már, Carrie! Csak most jöttél - szomorkodott Nick.
- Aha - nevettem. - Hamarosan találkozunk - néztem rá, majd gyors csókot nyomtam a szájára.
- Viszlát - köszöntem el.
- Szia!
Hazabattyogtam. Anya megkérdezte mi volt, elmondtam neki, hogy sétálni voltunk, aztán felmentem a szobámba.
Talán Nick nem is tudja mennyit jelentette nekem ez a délután. Minden szempontból hálás voltam, még akkor is, ha tudtam: az ígéretét nem fogja betartani.

bocsánat, ezer bocsánat, hogy csak most hoztam..:S tanulnom kellett meg minden... azért remélem tetszett a rész és nagyon örülnék néhány megbocsájtó kommentnek.:P izgalomofokozásként hozzáteszem, hogy a következő két-három részben egy nagy fordulat lesz a történetben.:D már én is várom, hogy emgírhassam:D

csak ennyit akartam. mégegyszer bocsi. sziasztok:*

Hm... régebben már gondoltam rá, hogy keresgélek képeket a szereplőkhöz, de nem volt se kedvem, se időm.

Ám most, annak tiszteletére, hogy rengeteget kéne tanulnom a felvételire megcsináltam:D Szerencsére a legtöbb képen teljesen oylan kinézetűemberek vannak, amilyennek elképzeltem a szereplőket.:D (kivétel aki saját maga.xD - gondolok itt a híres emberkékre;)

Szóval a főszereplők és egyéb mellékszereplők:

Emma Caroline Lamont: kepfeltoltes.hu/100109/EmmaCL_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Sophie Lamont: kepfeltoltes.hu/view/100109/Sophie__s_face_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ron Lamont: kepfeltoltes.hu/100109/Ronnie_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kathryn Andrews-Lamont: kepfeltoltes.hu/100109/Kathryn_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Wilfried Lamont: kepfeltoltes.hu/100109/Wilfried_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Nick Jonas: kepfeltoltes.hu/100109/NickJ_www.kepfeltoltes.hu_.png

Joe Jonas: kepfeltoltes.hu/100109/JoeJ_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kevin Jonas és Danielle Deleasa: kepfeltoltes.hu/100109/Kevin__s_Danielle_www.kepfeltoltes.hu_.png

Laura Brown: kepfeltoltes.hu/100109/Laura_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Diana Varveger: kepfeltoltes.hu/100109/Diana_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Pati Stole: kepfeltoltes.hu/100109/Pati_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Lily Savoy: kepfeltoltes.hu/100109/Lily_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Noel Savoy: kepfeltoltes.hu/100109/Noel_Savoy_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

                 kepfeltoltes.hu/100109/Noel_Savoy2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Isabell Moon: kepfeltoltes.hu/100109/Isabell_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Adam Keverett: kepfeltoltes.hu/view/100109/Adam_Keverett_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Nagyi Párizsból: kepfeltoltes.hu/100109/Nagyi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Miley Cyrus: kepfeltoltes.hu/100109/MileyCyrus_www.kepfeltoltes.hu_.png

Selena Gomez: kepfeltoltes.hu/100109/Selena_Gomez_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Szóval ennyit találtam:D de lehet, hogy ha találok valami jót Bellának és Ginny-ne kakkor jelentkezem.^^ és rész lesz majd valamikor kedd körül.;DDD

komment.*-*

U.i.: Gréti, jookép.^^

Katica: igen, a bulik miatt nem volt rész.XD:$:$:$

11. rész


Vasárnap reggel elég későn keltem, de még azért 11 előtt. Sophie bejött a szobámba - meghallotta ahogy zuhanyzok. amikor a fürdőből jöttem ki már az ágyamon ült és rám várt.
- Egy perc - mondtam neki. Gyorsan kerestem egy megfelelő ruhát.
- Na, mit szeretnél? - kérdeztem már felöltözve.
- Azt, hogy mi volt tegnap Nickkel...
- Ó, hogy azt - somolyogtam.
Elmeséltem neki mindent, bár nem túl részletesen. Amíg nincs pasija csak ennyire számíthat. *ördögi kacaj*
- Ez tök jó! Nagyon romantikus - áradozott.
- Igen... - hümmögtem. - És van valaki a láthatáron? - kíváncsiskodtam. Zavarba jött, elfordította a fejét, majd miután várt két másodpercet így felelt:
- Még nem biztos...
Sóhajtottam.
- Értem. De, ha nem baj én most mennék. Kíváncsi vagyok, hogy Diana és Alex mit csináltak - rámosolyogtam Sophiera, majd ott hagytam.
Dianáék házáig pár perc az út, és nekem végig a húgom járt a fejemben. Mégis mi van? Mi történt? Anyu valamelyik nap azt mondta, hogy egy fiúval van... Akkor? Mi történt azzal a sráccal? Valahogy ki kell derítenem... Közben odaértem Dianékhoz. Csengettem, majd az anyja nyitott ajtót.
- Csókolom. Diana itthon van?
- Szia! Persze, a szobájában - mondta kedvesen.
- Köszönöm - és már mentem is az emeletre.
Diana épp tvzett, de ahogy beléptem kikapcsolta. Leültem vele szembe az ágyra, felnéztem az arcába.
- Mire vagy kíváncsi? - kérdezte.
- Mire? Mindenre! - nevettem.
- Oké! Szóval elmentünk egy tóhoz csónakázni, valahova a város mellé. Aztán sétálgattunk és beszélgettünk - mondta.
- Milyen tó? Szép volt?
- Nem tudom a nevét. De nagyon szép volt - mosolygott. - Néztük a naplementét, meg minden.
- Ez tök jó - sóhajtottam boldogan. Tehát ő is jól érezte magát - ennek nagyon örültem.
- És ti voltatok valahol Nickkel? - kíváncsiskodott.
- Igen. De én erről semmit nem tudtam - ismét - nevetett rajtam, és el kellett ismernem: ez valóban mulatságos. - Egy vidámparkba mentünk és mint a 8 évesek próbáltunk mi mindent - újra nevetett. - Aztán megvacsoráztunk és tűzijátékot néztünk - egyszerre sóhajtottunk, majd nevettünk.
- Romantikus - motyogta.
- Az nem kifejezés - bólogattam.
- Hát akkor mindketten jól éreztük magunkat a pasinkkal - összegezte a tegnap estét.
- Hál' Istennek! Na, de mesélj még! Mi van veletek. Olyan keveset beszélünk suliban....
És akkor mesélt. Mivel eddig csak annyit tudtam a kapcsolatukról, hogy a karácsonyi bálon "melegedtek" össze, több mindenbe is beavatott. Például, hogy hogyan csókolta meg, hogyan kérdezte meg lenne-e a barátnője... és a többi. (: Aztán mikor mindent elmondott ami eszébe jutott engem kérdezett:
- És Nick? Úgy hallottam sorozatuk lesz a Disney-n. Igaz?
- Igen, és holnap... vagy ma kezdik a forgatást. Nagyon elfoglalt lesz - mondtam szomorkásan. - Forgatás, aztán új CD és turné...
- Fú, nem irigylem - motyogta őszintén. - De addig elleszel velünk. Hidd el, Lily alig várja, hogy vásárolni mehessetek és Pati is kifogyott a pletykákból - kuncogtam. - Na meg Laura unja a deszkázást...
- Komolyan? Hát akkor mit fog csinálni? - csodálkoztam.
- Rocker lesz - erre kitört belőlünk a nevetés, de olyan szinten, hogy az már röhögőgörcs volt. :D
- Már könnyezek - köhögtem. ránéztem az órára. - Jaaj, nekem most mennem kell. De majd holnap beszélünk a suliban - rámosolyogtam.
- Rendben, persze. Szia!
Két puszival elköszöntünk, majd siettem haza. Anya megígértette velem, hogy nem leszek sokáig, és már így is több mint egy órát szórakoztunk. :) Ki kell élni a fiatal kort. 2 év múlva felnőtt leszek... vagyis 5. Imádom az amerikai nagykorúság rendszert!^^
Anya a nappaliban ült és tv-t nézett. Leültem mellé és in is megnéztem az az idióta romantikus filmet. Az anyák csak ilyet néznek? - kérdeztem magamtól, bár nevettem is rajta. Majd a film befejeztével anya felment az emeletre, én pedig kapcsolgattam a tvt. Végig mentem a csatornákon, majd megállapodtam egy téli sportnál, de csak azért, mert francia ugrott.
- Hahaaa! Ennyi vagy csoro némeeet - nevettem mikor a német ugró csak a francia után tudott bejönni. Aztán végigkáromkodtam az egész adást, mert mindenki a francia pasi elé jött be....
- Kisebbet, kisebbet te nyomorult!  -kiabáltam az éppen soron lévőnek. hát igen, ilyen vagyok né... jól beleélem magam.
- Nőljé ketté, te nyomo... de jól nézel ki - hagytam félbe a srác ócsárlását.
- Ki néz ki jól? - kérdezte apa és Nick ahogy beléptek az ajtón.
- Á, senki - sóhajtottam, és kikapcsoltam a tv-t. - Sziasztok.
- Szia - Nick puszit nyomott az arcomra, apa pedig bement a konyhába.
- Mit csinálsz itt? kérdeztem tőle.
- Eljöttem meglátogatni a barátnőmet - mondta.
- Értem... - leült mellém.
- Mit néztél? Ki helyes? - kérdezősködött.
- Valami barom sportot. És az egyik ...fú bakker... - sóhajtottam.
- Akkor én... - kezdte, felállt és elindult az ajtó felé. Tudtam, hogy szórakozik ezért utána dobtam egy párnát, az jól tarkón találta.
- Na, azért még kapsz - nevetett.
Megfogott, feldobott a hátára és kirohant velem az udvarra. Én már halálra röhögtem magam, akkor elkezdett csikizni.
- Ne... Nick... meghalook.... - nyögdécseltem.
10 perccel később abbahagyta, de rám feküdt így nem tudtam felkelni.
- Olyan vicces vagy, Nicky - mondtam neki.
- Te is, Carl - vágott vissza.
- Szállj le rólam és megajándékozlak - alkudoztam.
- Mivel?
- Az titok - motyogtam.
Felállt és engem is felsegített. Aztán tartotta a markát, hogy mit rakok bele. Elmosolyodtam, de fogalmam sem volt mit adjak neki. Kezdte összeráncolni a homlokát, már tudta: nem kap semmit.
- Buta vagy - korholt le.
- Tudom - vállat vontam. - Elmegyünk sétálni?
- Rendben, gyerünk!  -mondta lelkesen és kézenfogva elindultunk.
Lementünk a partra, ott csak sétáltunk a homokban. Február közepe volt, mégis olyan meleg mint Párizsban a tavasz közepén... Érdekes egy éghajlat. Itt még hó sincs!
- Nincs... És mi nem is szánkózunk - helyeselt a mellettem lépkedő srác.
- Hm...? Jaj, bocsi - szabadkoztam, mikor rájöttem: hangosan gondolkodtam.
Tovább mentünk a langyos homokban, nem szóltunk egymáshoz. Nem voltunk haragban, inkább hallgattuk egymást a csöndben. És mintha így is többet mondtunk volna, vagy megőrültem... Hirtelen lehuppant a homokba, engem is magával rántott. Az ölébe húzott és a hajammal ekezdett játszani. Néztem a szemét, és úgy az egész arcát. (:
Szája sarkában mosoly bujkált, néha cukkolta a hajamat. Egy idő után megelégeltem.
- Mintha a tiéd jobb lenne... Szénaboglya - fogtam meg egy tincset.
- Bleee! - rám nyújtotta a nyelvét.
- Gyerekes vagy - nevettem.
- Te meg lányos.
- Te meg... fiús - vágtam vissza, mire mindketten nevetni kezdtünk.
- Kicsi Carrie, még jó, hogy fiús vagyok... hisz fiú vagyok - magyarázta mosolyogva.
- Igen, de én meg lány vagyok! És lányos...
- Sosem kedveltem a biológiát - fintorgott.
- Én sem... olyan biológiás - nevettem.
- Te jól vagy? - rárakta a kezét a homlokomra.
- Persze, miért ne lennék! - mondtam meglepetten.
- Olyan hü.lyeségeket beszélsz - kuncogott.
Jobbra döntöttem a fejemet, úgy néztem rá, mint az idiótákra.
- Hát ez van... de azért hiányozni fogsz - motyogtam.
- Öhm.. miért, hova megyek? - megböktem az oldalát. A kezemmel rajzoltam egy karikát, a másikat pedig "körbe utaztattam". - Ó, már tudom hova megyek. De az csak májusban lesz...
- Igen, de addig... - úgy csináltam mintha lefényképezném.
- De attól még láthatsz!
- Ja, kihagytam az... - úgy csináltam mintha énekelnék.
- Carrie, attól még fogunk találkozni, hogy forgatok... és felvesszük a CDt - a megfelelő szavaknál utánozott engem. - A turné pedig - ő is körözött a levegőben - olyan gyorsan el fog telni, hogy csak azt veszed észre, megint a nyakadon lógok - rám mosolygott.
- Ja... - morogtam keserűen. Ezúttal ő fordította el a fejét, de csak, hogy lássa az arcomat, amit lehajtottam.
- Ennyire elszomorít? - megráztam a fejem. - Aha - nevetett rajtam. Pedig nem is voltam mulatságos.
- Nem lógsz a nyakamon. Örülök, hogy itt vagy.
- Na látod! És majd a barátaid segítenek nem rám gondolni - biztatott.
- Hm...
- Na, gyere, ne szomorkodjunk itt! - biztatóan rám mosolygott, és felhúzott a földről.
Elindultunk haza és azon törtem az agyam milyen is lesz. Túlélem, hát persze! De akkor is. már megszoktam, hogy itt van mellettem... Jó, jó Emma, nyugi és menni fog. Amúgy sem megy még egy ideig messzire... Legalább is úgy tudom, hogy az államon belül marad.
Ez a gondolat egy kicsit megnevettetett, és már nem is voltam annyira feszült. :D

több okból kell bocsánatot kérnem...

első: bocsi, hogy nagyon hosszú idő után hoztam részt:S

második: bocsi, hogy ennyi várakozás után csak eggy ilyen nyomorékot kaptok..:S

igen..:S rossz vagyok, de cserébe a várakozásért holnap kaptok egy speciális ajándékot.:D nem mondom el mi az, lehet találggaatni.:P szóval most érjétek be szegény nyomorult részemmel(amihez barátnőm matekon adott tippeket^^). :D

sziasztok.<3

P.s.: boldog szülinapot, Greg! Utólag is. ♥

B.U.É.K

Minden kedves olvasómnak. <3

10. rész



Megálltunk egy vaskapus valami előtt.
- Még mindig nem mondod el? - kérdeztem.
Megrázta a fejét majd kiszállt, és engem is kisegített a kocsiból. Nagyon mosolygott valamin, de már rá sem kérdeztem. Kézen fogott és bementünk a kapun. Csodálkozva bámultam magam elé. Egy vidámparkba hozott. Tátott szájjal néztem körbe, míg végül meg nem állapodott rajta a pillantásom. Szelíden becsukta a számat.
- Tetszik?
- Szép! De miért kellett így kiöltöznünk? - kérdeztem.
- Majd megtudod - titokzatoskodott és elhúzott egyenesen.
- Hú, mond csak, félsz a magasban?
- Nem!
- Felülünk? - rámutatott az óriáskerékre. Elmosolyodtam és bólintottam.
Odamentünk a hapekhez, aki segített beszállni és kibiztosítani magunkat. Nem is emlékszem mikor ültem utoljára óriáskeréken - gondoltam magamban. Talán Kanadában, a nemzeti ünnepkor. Vigyorogva néztem a város fényeit a magasból. Éreztem magamon Nick tekintetét, de amikor felnéztem elkapta a tekintetét. Összefonódó ujjainkat néztem, mikor újfent megkérdeztem:
- Most már elmondod miért hoztál ide?
- Nem tudod hányadika van?
- Ne... ó! - a megvilágosodás hatalmas erővel sújtott le rám. Tényleg, hisz február 14-e van, Valentin nap! Hát persze! milyen buta, feledékeny is vagyok! Hisz venni is akartam neki valamit.
- Na, ugye!
- Ez nagyon aranyos tőled, de én nem vettem neked semmit - mondtam félénken.
- Semmi baj, majd bepótolod! - vigasztalt.
Miután leszálltunk az óriáskerékről még felültünk pár dologra, vagyis mindenre. Már egész sötét volt, amikor leszálltunk az utolsóról, a nagy körhintáról.
- Most pedig... - kezdte, de nem fejezte be.
- Átölelte a derekamat a bal kezével és végig vezetett egy bokrokkal övezett ösvényen. Mikor onnan kiértünk egy gyönyörűen feldíszített teraszt pillantottam meg, amin egy megterített asztal állt. Ismét meglepetten néztem rá.
- Ez... gyönyörű! Ezt mind te intézted? - ámélkodtam.
- Egy kis segítséggel. Na gyere, a kedvenc kajádat rendeltem.
- Komolyan nem kellett volna - szerénykedtem újra, már a teraszon.
Nem méltatott válaszra, helyette segített leülni, majd ő is helyet foglalt a kerek asztal másik oldalán. Ránéztem az üres tányérra, majd rá. Mulatságosan festhettem, ugyanis elnevette magát. Két másodperccel később egy pincér jelent meg kezében egy hatalmas, kerek tállal. Amint letette az asztalra felismertem a piros szósszal és sajttal megszórt tésztát.
- Honnan tudtad, hogy a spagetti a kedvencem?
- Sophie mondta... furcsáltam is. Nem tudtam róla, hogy jártál Olaszországban - félre billentette a fejét, úgy vizsgálta az arcom.
- Valóban nem. De a barátaim megszerettették velem - elmosolyodtam.
Közben a pincér mindkettőnk tányérjára szedett a spagettiből, majd eltűnt.
- És mit gondolsz?
- Még mindig szégyenlem magam amiért kiment a fejemből - motyogtam.
- Ne tedd.. - kezdte, de közbe vágtam.
- Hidd el, ettől még nagyon örülök neki, hogy ezt mind megszervezted nekem! Tényleg... - átnyúltam az asztalon és megfogtam a kezét. Lenézett az asztalra, majd vissza rám.
- Ennek nagyon örülök - vigyorgott. - De most együnk, akkor! Éhen halok - együtt nevettünk, majd hozzáfogtunk a kaja elpusztításához.
Mikor mindketten jól laktunk még beszélgettünk egy kicsit az asztalnál. Ekkor már egész sötét volt, csak néhány lámpás égett körülöttünk. Mikor az asztal közepén álló gyertya is csonkig égett Nick felállt, megfogta a kezem és elvezetett a vidámpark közepén lévő tóhoz. Ott megálltunk és néztünk magunk elé.
Erősebben fogta a kezem, átnézett a tó másik partjára, még véletlenül sem rám. Épp az arcát tanulmányoztam amikor csattanást hallottam. Felnéztem az égre és még épp elkaptam ahogy a piros rakéta szétrobban.
Az elkövetkező 5 percben a színes tűzijátékot figyeltük. Az utolsó rakéta fellövése után végre rám nézett. Fogalmam sem volt milyen képet vágok, talán mosolyogtam.
- Na, mit gondolsz? - maga felé fordított.
- nem hiszem el...
- Mit? - értetlenkedett.
- Azt, hogy ezt mind miattam csináltad - magyaráztam suttogva, átöleltem.
- Ó, kicsi Carrie! - sóhajtott.
- Köszönöm szépen, ezt nem érdemeltem meg - mondtam a vállának.
- De... - ellenkezett, de nem vitatkoztam tovább.
Inkább még szorosabban bújtam hozzá. Eszembe jutott amikor először hagytam, hogy így átöleljen. Könnyek gyűltek a szemembe, de nem akartam sírni ezért megpróbáltam gyorsan letörölni a könnyeimet. Ám Őt nem verhettem át.
- Miért sírsz? - eltolt magától, hogy lássa az arcomat.
- Semmi, csak meghatódtam - válaszoltam.
Ujjával letörölte a könnyeimet, majd megint magához ölelt. Így álltunk nagyon hosszú ideig. Kábulatba estem édes illatától. Mindenütt ott volt: a levegőben, a hajában, az ingében. Puha, meleg keze a derekamra simult, kirázott tőle a hideg, de ekkor csak még erősebben fogott. Mintha nem akarna elengedni. Persze ezt egyáltalán nem bántam - inkább örültem neki. Én is azt kívántam, bárcsak örökké itt állhatnék, ahogy a karjaiban tart...
Végre enyhített az ölelésen és felnézhettem az arcára, igaz csak egy másodpercre. Csókja most tovább tartott mint máskor, és örültem, hogy megint erősen ölel. Már egészen élveztem amikor elengedett. A karom még mindig a nyaka köré fonódott, ezt szépen le is emelte onnan. Megfogta a jobb kezemet és kiindultunk a kocsihoz.
- Tényleg köszönöm - mondtam ahogy beszálltam a kocsiba.
- Pedig tényleg nincs mit.
Mosolyogtam és ő indított. A hazafelé vezető úton nem szólaltunk meg. A csend egyáltalán nem zavaró, sőt inkább megnyugtató volt. A bőröm még mindig égett attól ahogy hozzám ért. De olyan akaratos vagyok - gondoltam miután rájöttem: csak arra várok, hogy újra hozzám érjen. Elég legyen, Emma!
Miután megállt a házunk előtt felém fordult, én is felé.
- Érdekesen nézel - motyogtam és éreztem ahogy elvörösödök.
- Valóban? - kérdezte meglepetten.
- Igen. Legutóbb akkor néztél rám így, amikor én tudtam, hogy szeretsz, de azt nem, hogy én is téged. Akkor éreztem magam legutóbb így.
- És most mit érzel? - kíváncsiskodott.
- Hálát, köszönetet, boldogságot, és egyben szomorúságot, de legfőképp szeretetet - mosolyogtam.
- Igen, azt hiszem én is. hálát, mert itt vagy velem, és köszönetet, mert nem akadtál ki a kis ajándékom miatt. Boldog vagyok, mert még tart az éjszaka és szomorú, mert hamarosan kinyitod azt az ajtót és bemész a házba. De igen, legfőképp szeretetet, mert ilyen közel vagy hozzám és én ennyire szeretlek.
A szavai annyira elgyengítettek, hogy nehezemre esett lélegezni. Esetlenül átöleltem, majd egy hosszú csókot nyomtam a szájára.
- Bocsáss meg - suttogtam.
Kinyitottam az ajtót, kiszálltam és bementem a házba.

Sziasztok!

Ezúton is szeretnék mindannyiótoknak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni. Remélem mindenki jól fogja magát érezni és békésen telnek majd az ünnepek. Sok ajándééék:D Remélem ti is kaptok jó sokat.;) A két ünnep között még jelentkezek résszel, mert most megindult az IHELTFOLYAM^^ :D

Spanyol: Feliz Navidad (by Raquel)

Horvát: Sretan Brozic (csak Nella-nak.:)

Német: Fröhliche Wiehnachten   ( Gregor Schlierenzauer, kepp winning:D)

Francia: Joyeux Noel  (érteeed, Noel?XD ♥ amúgy, csak mert Emma is francia:)

Angol: Merry Christmas  ( ezt magamtól írtaaaaaaaaaaam:DXDXD:D:D:D *büszke^^)

Jóéjt.;) :*

9. rész


Tudom, hogy nem lehetek rá mérges. Egyszerűen ez egy hatalmas marhaság. Tisztázta magát, vagy nem? Akkor meg?! ... Igen, ez lesz a legjobb! Ha majd egyszer, sok év múlva, még mindig együtt leszünk rákérdezek. Vagy ha nem, akkor talán már tudni fogok. Igen, talán, remélem. :) szóval megbocsájtok neki? - tettem fel a kérdést magamnak, utoljára. Igen, bár ez csak a fajta elfelejtés lesz - feleltem magamnak és elmosolyodtam.
Ez a ¸kis´ párbeszéd csütörtök reggel játszódott le bennem miközben a sulihoz készülődtem. Tisztázni akartam - legalább magammal a szombati bonyodalmakat, és  örültem, hogy sikerült. Bár Nick nem tudhatta, hogy egész szerdán ezen gondolkozom, mégis sejtett valamit.
- Nyugi, jól vagyok! Semmi baj - nyugtatgattam szinte percenként, ugyanis nem halasztotta el megkérdezni párszor a nap folyamán. Mikor fél 8 után leparkolt a házunk előtt és én beszálltam mellé akkor is ez volt az első kérdése:
- Minden oké?
- Hát persze! Tisztáztam magamban a kérdést és nem fog több fejtörést okozni mosolyogtam rá biztatón.
- Ennek örülök - mondta és indított.
Útközben megérdeklődte milyen óráim lesznek, aztán én is kérdezősködtem a napjáról.
- Tanulok. Eddig nem hajtottak meg ennyire. Hetente 2 alkalom, most meg? 5?! Mi ez már? - bosszankodott ahogy a pirosnál álltunk.
- Vizsga időszak. Látod, és te nevettél rajtam, hogy éjszakába nyúlóan tanulok! - gúnyolódtam vele.
- Köszi..
- Na, de most komolyan! Ugye, milyen rossz? - kérdeztem engesztelően. Gyengén mosolygott.
- Igen, valóban az. De megéri, nem? - kérdezte.
- Igen, megéri - helyeseltem.
Megérkeztünk a sulihoz. Elköszöntem tőle és beindultam az épületbe. Ott találkoztam Lily-vel, aki elég jó kedvében volt. Elbeszélgettünk, de amikor beértünk a terembe Will rám szállt és egész nap rajtam lógott.
Kérdezősködött, sportról beszélt, vagyis lefoglalt minden értelemben. Nem akartam megbántani: szépen válaszolgattam a kérdéseire és mosolyogtam a viccein. Később megtudtam, hogy csak azért vagyunk ilyen jóban, mert fogadtak Adam-mel.
- Mond, Emma, mit gondolsz rólam? - kérdezte a harmadik órai szünetben amikor az egyik folyosó ablakában ültünk.
- Azt, hogy egy vicces, jó fej srác vagy aki tud marhaságokról beszélni, de néha nagyon komoly is egyben - mondtam el őszintén.
- Ó, köszi!
- Nincs mit. És azt is gondolom, hogy szerezned kéne egy barátnőt... - meglepetten nézett rám, de láttam a szemében, hogy örül a kijelentésemnek.
- Nem is tudom... ha segítesz... - morogta félénken. Meglepődtem: még nem hallottam így beszélni, de azért megveregettem a hátát miközben így szóltam:
- Hát persze! :D
Visszamosolygott rám és tovább beszélgettünk. A lányokat meglepte, hogy egész nap Will-lel lógtam, de a buszon elmagyaráztam nekik mi a helyzet.
- Adam már csak ilyen... - motyogta Pati.
- Te már csak tudod! - röhögtem egy jót, a lány bosszúsan nézett rám.
- Viccet félre téve, azért ez jó dolog. Legalább megismered Willet is. Jó fej, tényleg, de tavaly sokkal többet volta  középpontban. Mintha megunta volna...
- Nem tudom, lehet - morogta Diana is.
- Szerintem nem! Will még mindig a középpontban van, csak már mások is - szólalt meg az előttünk ülő Noel.
- Ki? - kérdeztük egyszerre.
- Isabell - felhördültem.
- Igaza van - helyeselt Pati és Diana.
- Igen, valóban. A csaj mintha... nem is tudom. Át vette volna az uralmat - ez a leírás megnevettetett mindannyiunkat.
- Talán mint Sharpey a HSM-ben. Ő "uralkodik" így az iskola felett... - somolyogtam.
- Ja, de Isabell-nek még csak a suli van meg - sóhajtott szinte megkönnyebbülten Lily.
- Hál' Istennek - motyogtuk egyszerre Noellal. Elnevettük magunkat, majd a Savoy ikrek leszálltak.
A következő megállónál Dianával és Patival az oldalamon én is leszálltam a buszról, majd hazaindultam. A délutáni programtervezetem nagyjából így nézett ki: tv nézés, olvasgatás, Ronnal játszás és tanulás. Igen, semmi érdekes nem látszott.
- Segíts nekem, akkor! - mondta Anya, mikor panaszkodtam neki.
- Öhm... oké, csak megírom a leckét - szóltam gyorsan és felsiettem a szobámba.
Tényleg megírtam a leckémet, amivel végeztem is olyan fél 6 körül. Lementem segítettem anyának.

*kicsit később*

Nick érdekesen viselkedik. Másnap reggel amikor suliba vitt túlságosan sokat beszélt - ennek persze örültem. :) Aztán épp, hogy kiszálltam a kocsiból már el is hajtott. Jó, hogy az egyik lábam nem maradt a kocsiban! Ezt csak annak nyilvánítottam, hogy siet valahova. Akármilyen dolga lehet egy fiúnak, nem? Miután megnyugtattam magamat és végig ültem 7 órát hazamentem. Vagy legalábbis felszálltam a buszra ami hazavitt. Ezúttal egyedül voltam, mert a barátaimnak dolguk volt. Will szórakoztatott a busz indulásáig, de mivel ő csak pár utcányira lakik a sulitól, gyalog ment.
Otthon nem találtam senkit, csak egy cetlit a konyhapulton. "Elmentem Denise-szel vásárolgatni, Ron az osztálytársánál, Sophie valami sráccal ment el moziba. Apa 6 után jön, jó legyél! Anyu" ez állt a papírdarabkán. Remek, ma sem lesz társaságom. Gondolkoztam rajta, hogy áthívom Nicket. Végül fel is hívtam, de foglaltat jelzett. Hm.... mit csinálhat ez a srác? Pár perc múlva megcsörrent a telefonom - Nick hívott.
- Szia!
- Szia! Bocsi, hogy nem vettem fel. Ritával egyeztettünk pár dolgot a sorozathoz... - magyarázkodott. És jól hallottam: lihegett?
- Semmi baj, megértem! - mondtam egy csöppet nyugodtabban.
- És, miért kerestél? - kíváncsiskodott.
- Csak, hogy nem szeretnél-e átjönni? Azért gondoltam, mert úgyis unatkozok, nem kell sokat tanulnom... na meg senki nincs itthon akit boldogíthatnék - nevettem a végén.
- Nem rossz ötlet. Ha adsz egy fél órát akkor ott leszek - egyezett bele Nick.
- Rendben, várlak!
- Hehe, ok! Szia - köszönt el.
- Csók!
Addig leültem TVzni, bár csak bámultam a képernyőt, a TVt nem kapcsoltam be. Szóval bámultam ki a fejemből, amikor fél órával később meghallottam az ismerős dudát. Felpattantam a fotelből és rohantam ajtót nyitni. Nick még csak a kapun jött be.
- Szia - lelkesen integettem neki.
- De örülsz nekem - nevetett.
- Hm... igen, baj? - kiskutya szemekkel néztem fel az arcába.
- Nem - mosolygott.
Átölelte a derekamat, megcsókolt miközben a karomat a nyaka köré fontam. Nem tudtam miért, de hiányzott az illata.  Mikor elváltak ajkain a homlokomat az állának támasztottam.
- Olyan vagy mint amikor a kis kutya gazdája aki elmegy három hétre és utána a kutya üdvözli. Nos, azt hiszem én vagyok a gazda és te a kutyus - suttogta.
- Ez kedves hasonlat volt - morogtam.
- Ühm...
- Nem jössz be? - kérdeztem pár másodperccel később.
- Szívesen - kuncogott. Felmentünk a szobámba, ott leültünk az ágyra.
- És, mit csináltál ma? - tudakoltam.
- Semmi érdekeset. Joe megkért, hogy intézzek el neki pár dolgot. Mi vagyok én, kutya?! De ezen kívül semmi különöset. És te? Mi volt a suliba? - grimaszt vágtam.
- Semmi érdekes. Tudod, mi ilyenkor csak dekkolunk a melegben - együtt nevettünk. - De tényleg! Montrealban volt egy osztálytársam aki szín egyes volt. Az osztályfőnökünk azt mondogatta neki: fiam, te is csak melegedni jársz ide.
- Az mekkora már! Megismerném a srácot - nevetett újra.
- Ne akard - ellenkeztem. - Érdekes személyiség, folyton csajozik, és amikor szakít vele egy akkor összetör mindent ami a keze ügyébe kerül... Viszont arra emlékszem, hogy milyen jól el lehetett vele beszélgetni - tettem hozzá, csak, hogy jót is mondjak a srácról.
- Elhiszem - kinyújtotta a nyelvét, vettem a célzást.
- Beteg vagy - mondtam és játékosan megböktem a mellét.
Elszórakoztunk minden marhaságon, de értelmes dolgokról is beszélgettünk. Később mikor apa hazajött lementünk enni egy kicsit, aztán kártyáztunk. 7 óra után hívta őt Kevin, hogy hol van. Egy pillanatra - míg beszéltek - felrémlett milyen volt amikor Selena mindig hívogatta, hogy hol van. El is nevettem magam.
- Min nevettél? - kérdezte mikor már a lépcsőn mentünk le.
- Eszembe jutott milyen volt amikor Selena hívogatott, hogy hol vagy és miért vagy velem... - válaszoltam neki.
- Ez vicces? - csodálkozott.
- Igen, legalább is, hogy ez Kevről jutott eszembe.
- Aha, így valóban más. Viszlát Mr. és Mrs Lamont! - köszönt el a szüleimtől, akik a nappaliban beszélgettek.
- Szia!
- Akkor holnap találkozunk? - kérdezte már a kapuban.
- Rendben! Mikor? - egyeztem bele.
- Nem tudom, majd felhívlak! - ajánlotta.
- Oké - bólintottam. - Akkor szia!
- Jó éjt! - egy kis csókot nyomott az ajkaimra, majd beszállt a kocsijába és integetve elhajtott.

*Másnap*

Miután Sophieval elmentem az egyik osztálytársához. A lány pár könyvet akart kölcsönadni húgomnak, aki megkért, hogy segítsek neki cipekedni. Szóval mikor hazaértem és bementem a szobámba az ágyon egy rózsaszín és fekete valami fogadott. közelebb mentem és láttam, hogy egy gyönyörű ruha az és egy fekete dzseki, ágy mellett pedig egy cipős doboz feküdt. Leültem az ágyra és elolvastam a ruhán fekvő cetlit.
¸¸Ezt vedd fel, légy szíves mikor 4re érted megyek. Tudom, hogy nem a legszebb darab, de anyu választotta. Nick´´
Nem a legszebb darab?! Szinte biztos voltam benne, hogy sok száz dolláros a ruha. Megnéztem a cip őt is, ami pont az én méretem volt, egy fekete magassarkú. De miért vett nekem ilyet Nick? Nem tudtam, de reméltem, hogy el fogja magyarázni. Elmentem zuhanyozni és hajat mosni. A hajamat egy kicsit begöndörítettem, majd feltettem egy narancsos sminket. Négy óra előtt pár perccel pedig már a ruhában, a cipőben és a dzsekiben pózoltam a tükör előtt.
Egész végig azon törtem a fejem mi lehet a srác célja, de nem bírtam rájönni. Négykor megint meghallottam az ismerős dudaszót. Lementem ajtót nyitni.
- De csinos vagy! Honnan van a ruha? - kérdezte anyu.
- Nicktől kaptam. elmegyek vele... valahova. Majd jövök!
- Rendben, szia!
- Szia!
Nick kinyitotta nekem a kocsi ajtót, de kíváncsi kérdéseimre nem válaszolt. Szörnyen izgatott voltam, a fejemben száz kérdés cikázott, amikor megálltunk egy vaskapus valami előtt.

Így képzeljétek Emma ruháját. :D

Demi, ugye, milyen szép?:D<3