7. rész
Másnap dél körül úgy döntöttem, hogy felhívom Nicket. Nem tudom, mert jött ez a gondolat, de jó ötletnek tűnt. :D Megkerestem a cetlit, amit tegnap előtt adott, és tárcsáztam a számot. 2szer csöngött ki, és már fel is vette.
-Hallo, Nick Jonas beszél. - szólt bele
- Jó napot kívánok, pszichiátria! Nick Jonast keresem, be lett utalva és nem jelent meg.- mondtam bele komoly hangon
- Tessék? Sajnálom, azt hiszem, egy másik Nick Jonast keres. - szólt bele meglepett, ám komoly hangon
- Sajnálom, de nem. Biztos vagyok benne, hogy tegnap egy hölgy beutalta magát- röhögtem a telefonba
- Milyen hölgy???
- Emma vagyok, csoroh - röhögtem bele a telefonba.
- Áááhhh! Én meg tiszta besz.rtam, hogy Joe már megint szórakozott- röhögött már ő is.
- Neem, na jó. Nem baj, hogy felhívtalak? Mondtad, hogy hívhatlak, szal hívtalak. Érteeed- röhögtem még mindig. Úgy látszik, ma jó napom van. :D
- Nem baj, sőt örülök. Na és miért hívtál? -kérdezte
- Hát, izé, nem megyünk le a partra, vagy valahova?
- Okés, jó ötlet. tudok egy jó helyet. A Gold bar és Stanley utca sarkán van egy fagyizó, ott jó lesz neked?- kérdezte, és hallottam a hangján, hogy örül.
- Ő… Várj egy kicsit, megnézem a térképet. Egy perc. - mondtam, majd gyorsan megkerestem a térképemet, amit még Chicagóban vettem és megkerestem a Gold bar és a Stanley utcát. Nem is voltak annyira messze. Gyalog kb. 10 perc. De jó. Hahahahaa
- Okés, megtaláltam. Nekem jó lesz. Nincs is messze- mondtam bele a telefonba
- Oh, rendben. Akkor mondjuk fél óra múlva ott?- hallottam a hangján, hogy most már legalább van programja és nem is akármilyen, és hallhatólag ennek örült:D
- Rendben, akkor ott. Szia!- köszöntem el
- Hello . köszönt el ő is, majd leraktuk. Gyorsan megrohamoztam a gardróbomat, hogy találjak vmi normálisat, ugyanis eddig csak egy shortban és ujjatlanban voltam. Találtam egy tök jó zöld térdnadrágot, hozzá pedig egy sárga topot, feliratokkal. Hajamat összefogtam, mert elég meleg volt odakint. Az egyik válltáskámba bedobáltam a fontos dolgokat és a térképemet, majd elindultam. Még a konyhába betérve odakiáltottam anyának, hogy megyek sétálni és kiléptem az utcára. Jól gondoltam, 10 perc alatt megtaláltam azt a fagyizót, ahova Nickkel beszéltem találkozót. Egész jól nézett ki.:D Mármint a fagyizó kívülről. Áhh! :D Nem sokkal később egy valaki napszemüvegben és baseball sapkában odalépett hozzám.
- Szia, Emma! Nick vagyok, nyugi - volt is szükség a nyugtatásra, hiszen, amikor meg kopogtatta a vállam egyenesen besz.rtam. xD
- Jajj, Nick! Sziia! Megijesztettél, minek ez a gusztustalan napszemüveg??- kérdeztem, és tényleg szörnyű volt rajta az a napszemcsi. Kb. olyan, mint amilyeneket még anyámék hordtak szebb koraikban.:D
- Bocsi, csak tudod, nem akarom, hogy egy csomó lány rám szálljon. Na de menjünk be!- a mondat elején elhúzta a száját, de a végén már mosolygott. Bementünk, és kértünk fagyit.
- Egy sztracsatellát és egy csokit kérek!- mondtam a pult mögött álló srácnak.
- Egy diabetikust kérek - mondta Nick is, és miután kikaptuk leültünk az egyik asztalhoz. ÉN eközben nagy szemekkel néztem rá.
- Mi az? - kérdezte, mikor észrevette, hogy nagy szemekkel nézek.
- Diabetikus?
- Aha. De… Oh, tényleg. Hisz te nem vagy fan. - mosolygott, erre én grimaszoltam egyet. - Igen, cukorbeteg vagyok- elszomorodott, engem pedig nagyon leütött ez a hír.
- Szegény. Nagyon rossz lehet. - bátorítóan rámosolyogtam, erre megint egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. Sok mindenről beszélgettünk, még elnyaltuk a fagyit. Utána elmentünk sétálni, amikor egy padra leültünk, pont azzal nyaggattam, hogy énekeljen nekem valamit.
- De hiszen mondtad, hogy voltál már koncerten, és nem szereted a „szépfiú bandákat” - tiltakozott, de ezzel nem ment semmire.:D
- Igen, tudom! De én hallani szeretném élőben a hangodat. Mert a koncerteken a hangfalak meg a mikrofonok eltorzítják a hangot. Meg, pl. ha valaki playbackel. -röhögtem rá
- Hé! mi nem playbackelünk!!! Muszáj? - nagyon nem akart. De akkor is fog. :D xD
- Légysziii - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Ah, na jó. Mit énekeljek?- a kiskutya szem bejött. xD
- Nem tudom. Mondjuk valami szépet
- Hm….
When you look me in the eyes,
And tell me that you love me.
Everything's alright,
When you're right here by my side.
When I hold you in my arms,
I know that it's forever.
I just gotta let you know,
I never wanna let you go.
-Fúúú! Nagyon király! Ismerős, mintha énekeltétek volna..
- Igen, minden koncerten elénekeljük. - mosolygott rám. Elég érdekesen éreztem magam, mert amíg énekelt végig a szemembe nézett
- Király! Még a végén fan leszek. Mit mondtam? :O -ezen mindketten nevettünk.
- Légyszi, ne legyél. jó lenne egy olyan barát, aki nem fan. De azért örülök, hogy tetszett.
Ezek után még beszélgettünk erről-, arról, de 3 körül mennie kellett, mert fotózásra és autogramosztásra mentek.
-Oké, értem. De kérhetek egy autogramot én is? Mármint Sophienak?
- Ok! Szívesen- majd röhögve aláírt egy lapot a noteszemben és külön odaírta, hogy „; Sophienak szeretettel” :D
- El fog ájulni. Már most tuti.
- Na, hát akkor majd hívlak, rendben?- kérdezte
- Persze! Akkor, szia! - köszöntem el
- Szia! - majd egy puszit nyomott az arcomra és elindult egy fekete kocsi felé.
