17. rész
- Menj arra a lépcső felé! Én meg benézek ide – mondta Joe a csigalépcső felé intve. Elindultam, és amikor lent nem láttam sehol sem Nicket felmentem a lépcsőn. És bár ne mentem volna.
Ott találtam Nicket. Háttal volt nekem, és egy csajjal csókolózott. A meglepődéstől majdnem leestem a lépcsőn. Inkább nem zavartam őket, így visszamentem Joehoz.
-Megtaláltam! – kiáltottam neki
- Igen? Hol van? Mit csinál? – kérdezte Joe, közben kimászott egy nagyobb szekrény izéből.(:
- Fent van ott – mutattam a lépcső felé – és egy lánnyal csókolózik.
- Mit csinál? – elkerekedett szemekkel nézett rám Joe.
- CSÓKOLÓÓÓZIK! – ordítottam a képébe – Menj, nézd meg. Én nem akartam zavarni őket - mosolyogtam
- És te mosolyogsz?
- Mit kéne tennem?
- Pl. megölni a csajt
- Mi?! Hát terroristának nézek ki?
- Nem – vigyorgott Joe – Inkább ne zavarjuk őket. Majd írok neki egy sms-t, hogy jöjjön, vagy kinyírom.
- Így könnyű – mosolyogtam
- Én mindig a könnyű utat választom – válaszolt, közben visszaértünk Kevinékhez.
- Nick? – kérdezte Kevin
- Smárol – válaszoltunk
- Mit csinál? – röhögött Frankie és már rohant is abba az irányba ahonnan jöttünk Joeval.
- De ne ronts rájuk! – kiáltott utána Kevin.
- Tuti, hogy nem fog! Csak az lesz az első kérdése, hogy „Milyen volt?” – mondta Joe. Néhány perc múlva visszatért Frankie.
- Mindjárt jön. Azt mondta még elbúcsúzik – Sophie döbbent arcot vágott, Joe röhögött Kevinnel együtt, én meg Sophie nézésén csodálkoztam.
- Min vagy így meglepődve? – kérdeztem
- Majd otthon. – hangzott a kurta válasz
- O-oké! – mondtam, közben pedig megérkezett Nick. Rám mosolygott, szóval nem vette észre, hogy én észrevettem őt. (remélem értettétek. XD by: szerk.)
- Megyünk? – kérdezte. Kevin horkantott egyet, majd indult a kijárat felé.
- Lányok, hazavigyünk titeket? – kérdezte Frankie
- Ne…
- Oké! – vágott Sophie a szavamba, most én néztem bambán. xD
Beszálltunk a kisbuszba, és indultunk. Útközben a fiúk sok hülyeséget összebeszéltek.
-Na, akkor jó éjt.
- Sziasztok! – köszöntek el, és bementünk. Megegyeztünk Sophieval, hogy miután mindketten lezuhanyoztunk átmegyek hozzá, és elmondja, amit nem akart a koncert után. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam és átrohantan Sophiehoz. Ő még a fürdőben volt, így lehuppantam a fotelba és vártam. Nem sokkal később bejött és beszélgetni kezdtünk.
- Na, szóval, miért voltál olyan meglepett, amikor Frankie visszajött Nickéktől? – kérdeztem
- Hát, az nagyon meglepett például, hogy olyan higgadtan közölted, hogy „Smárol egy csajjal”. Azt hittem ki fogsz akadni egy ilyen eseten. – érvelt a húgom
- Te gondoltad, hogy ez lesz? Vagy mi?
- Nem! Persze, hogy nem tudtam! De úgy voltam vele, hogy kiakadnál, ha mégis ilyen történne.
- Hm.. Talán. De amúgy.. Én találtam meg őket.. És azt hittem leesek a lépcsőn. Szal, nem nagyon hittem a szememnek. De aztán Joeval viccé tettük az egészet.
- De nem szóltál nekik?
- Úgy érted nem zavartam-e meg őket? – kérdeztem vissza
- Igen.
- Nem. Nem akartam zavarni, szal érted. Nekem sem tetszene. Meg gondolom neked se. – mondtam, az utolsó mondatnál Sophie elpirult.
- Hát nem. – mondta
- Mi? Most miért pirulsz el? Kivel csókolóztál az utóbbi időkben? – kérdeztem ledöbbenve
- Senkivel! – vágta rá Sophie
- Mi van azzal a Richie Torresel? – kérdeztem kacsintva
- Olyan helyes! Pénteken Ivy csak úgy köszönt neki, hogy „ Szia, Richie! Mi újság?” Én meg lestem előbb Ivy-re majd Richiere.
- Komoly? ÉN még nem találkoztam ezzel a sráccal… -mondtam
- Nem? Hm.. Azt tudom, hogy Szerdán a 3. órája Matek… Nem lehet, hogy te is a közelben vagy akkor?
- Hm.. Nekem akkor azt hiszem rajzom van.. Szal nem nagyon. Pont a suli másik felében van a rajzterem. Huh – nyögtem oda a végére.
- Hát akkor… - kezdte Sophie és 10 perc alatt kidolgoztunk egy tervet, aminek az eredménye az volt, hogy én láthatom Richiet.
- De remélem tényleg helyes – jegyeztem meg, amikor Sophie kijelentette, hogy a terv kész és Kedden az órák után megpróbálhatom látni a srácot, mert neki törije, nekem meg művészettörim. huh. XD
- Azt meghiszem!- mondta Sophie és elkezdte mesélni, hogy milyen helyes Richie… Azt már nem tudom mikor aludtunk el, de azt biztosra, hogy akkor éjjel nagyon elaludtam a nyakam. xD Reggel alig bírtam mozgatni.
- Milyen nap van? – kérdeztem Sophiet
- Hülye vagy? Valami könnyebbet!
- Ki vagyok?
- Fogadok, hogy Ron!
- Aha! Telitalálat! Menjünk le táplálkozni – ajánlottam, és nagy nehezen feltápászkodtam.
- Hm.. Valamibe beleléptem – mondta Sophie, és leszedte a lábára ragadt papírt. Lementünk, anya és Ron a nappaliban voltak.
- Délutánt!
- Mi van?
- Délután 2 óra!
- Huh, Em! Egy cseppet elaludtunk! – röhögött Sophie
- Egy cseppet! Mi van reggelire? – kérdeztem felélénkülve
- Inkább ebédre, nem? – kérdezte Ron
- Mi már ettünk, de ott van az asztalon minden! – mondta anya, mire mi bementünk a konyhába bevágtunk két-két tányér levest és jól is laktunk. Felmentünk felöltözni, meg ilyenek. Utána sétáltunk egyet, és folytattuk a tegnap este abbahagyott beszélgetést.
- Szóval akkor most mi a helyzet? – kérdezte Sophie, miközben átmentünk egy útkereszteződésen.
- Kik között? – tettettem értetlenkedést, pedig nagyon is tudtam, kikre gondol Sophie
- Hát közted meg Nick között.
- Eddig sem volt semmi több mint barátság – jelentettem ki, mire Sophie felnyögött.
- És ha holnap jön és szerelmet vall? – kérdezte
- Akkor kihajítom, mert matekot tanulok. – mondtam rezzenéstelen arccal.
- Beteg vagy!- mondta Sophie, mire elmosolyodtam. Sétáltunk néhány kört, majd hazamentünk, mert nem ártott volna egy kicsit tanulni is. xD
/Másnap/
Reggel minden ugyanúgy kezdődött, ahogy a hátfők szoktak. A suliban sem volt semmi. Annyi, hogy Lauráékkal megbeszéltünk egy találkozót 5re. Otthon egy kis pihenés után neki ugrottam a tanulni valóknak. Pont végeztem, és leültem a nappaliba elolvasni apa reggeli újságját, amikor csengettek. Mivel Sophie pont akkor jött le a lépcsőn őt ugrasztottam ajtót nyitni.
-Nyiisd kiii! – mondtam neki
- Jajj, Emma! Ha valamelyik barátnőd kiváglak az ablakon – fenyegetőzött Sophie, de azért ment megnézni ki az. Néhány másodperc múlva hallottam, hogy valakivel beszélget, de azt nem értettem, hogy miről. Aztán megint néhány másodperc és Sophie visszatért, vagyis visszaszaladt.
- Sophie? Ki az? Mi történt? – kérdeztem, de nem válaszolt, hanem inkább felszaladt a lépcsőn, én meg döbbenten néztem utána. Nyögni sem tudtam. Aztán…
- Emma?
- Höh? – fordultam a hang irányába. Fú, majdnem leestem a kanapéról. Nick állt az előszobából nyíló ajtóban.
- Jajj! – mondtam, mikor újra magamnál voltam.
- Bocsi! Csak…- szabadkozott, kérdőn néztem rá – Csak… Joe mondta, hogy…
- Mi?
- Hát Joe mondta, hogy… Te… Láttad… Meg minden… Sajnálom… - összevissza beszél, döntöttem el. Mire gondol? Mit mondott Joe?
- Nick, nyugi! Mit mondott Joe? – kérdeztem artikulálva
- Háthogytetaláltálmegengem… tegnap… - egy levegővel elhadarta, de csak annyit értettem, hogy „tegnap”. Ez is elég volt. Már tudtam mire gondol. Grimaszt vágtam, de azt még mindig nem tudtamiért közöli velem azt, hogy tegnap láttam őt és egy lányt.
- És…
- És, dühös vagy?- Ő is? Igen az, mert mindenki ezt kérdezgeti!
- Ahh! Ki volt az a lány?
- Ő… - asszem, megleptem:) – Miley-nak hívják.
- Szép név
- Dühös vagy? – ismételte
- Mindenki ezt kérdezi! Miért lennék?
- Mindenki?- értetlenkedett.
- Joe, Sophie, te. Holnap Ron fogja megkérdezni, nem? – mondtam flegmán.
- Szal, mérges vagy. Gondolhattam volna. Hülye voltam. – inkább magának mondhatta, mert közben a fejét forgatta
- Muszáj mindig a legrosszabbra gondolnod? – kérdeztem, közben felálltam. Lassan indulnom kellett volna, mert már fél 5 volt.
- Muszáj! Igen! Mert nem vagy hajlandó elmondani azt, hogy mit gondolsz!
- Nem hiszem, hogy akarod tudni! – mondtam, és most már tényleg dühös voltam.
- De akarom! – ő is ideges volt
- Oké! Nem értelek! Nem nagy jelentősségű dolgok, de olyan gyanúsak. Mi van akkor, ha láttalak tegnap azzal a lánnyal. Miért lennék dühös? Ez olyan mintha megkérdezném Joet arról, hogy „Bocsi, de ugye megbocsájtasz, mert tegnap láttál smárolni xy-nal”?
- Ez egyáltalán nem olyan! Nem értesz semmit!- már majdnem kiabált
- Nem? Akkor magyarázd el és érteni fogom. – mondtam higgadtan
- Nem. – mondta
- És még csodálkozol, hogy nem értek semmit. – kérdeztem felháborodva
- Inkább örülök neki. Most már bánom, hogy ezt gondoltam.
- Mit gondoltál?
- Azt, hogy… Nem érdekes! Szerintem jobb lesz, ha nem találkozunk egy ideig. – jelentette ki, majd elindult az ajtó felé.
- Kerestelek egyszer is? Te hívtál! Te viselkedtél úgy, mint aki fél, hogy elveszít valamit!- kiabáltam utána, majd néhány másodperc múlva hallottam, ahogy becsapódik az ajtó. Csak Sophie és Ron voltak itthon, de nem érdekelt, hogy mindent hallhattak. Felmentem a táskámért, belehajigáltam a fontos cuccokat, majd lerohantam a földszintre.
- Elmentem! –kiáltottam hátra, majd kiviharoztam az ajtón. Gyorsan mentem, szinte szaladtam a megbeszélt hely felé. Nagyon ideges voltam, és tudtam, hogy a lányokkal majd felszabadulok egy kicsit… Talán. Remélem. 5 perc alatt ott voltam, és már mindhárman rám vártak.
