Sziiasztok!
Először is bocsi, hogy ritkán van rész, de nagyon elfoglalt voltam:S Megígérem, hogy mostmár ha nem is minden nap, de 2 naponta lesz rész. ;D
Remélem ez is tetszeni fog, bár egy kicsit hosszű lett, na nem baj.:D Ha tetsz ikírjatok ide komit, vagy az email címemre(dorikah_us5.fan@citromail.hu)
Puszii, Dórii :**
45. rész
Kopogtak.
Miután kikiáltottam egy "szabad"-ot, Pati kíváncsi arca kukkantott be az ajtón. A 2 lány láttán nem mutatott meglepettséget, így arra következtettem, hogy anyám már beszámolt neki a látogatókról. Miközben bejött én elkezdtem a bemutatást.
- Pati, ők itt a Ginny és Bella, Chicaago-ból. Bells, Ginny ő itt Pati, az osztálytársam - beszéd közben pedig mutogattam.
- És a legjobb itteni barátnőd - tette hozzá mosolyogva Pati, miközben leült mellém. Nevetve bólintottam. A 3 lány elkezdett ismerkedni. Hogy ez miből állt? Hát abból, hogy megvitatták melyik a leghelyesebb angol, amerikai színész... :/ ÉN nagy részben csak nevettem rajtuk.
- Orlando Bloom? - kérdezte enyhe pirrel az arcán Ginny.
- Hm... a Karib tenger kalózaiban jól néz ki - állította Pati, Bells hátba veregette Ginnyt.
- Látod, örülhetsz. Úgy látszik Orlando neked lett teremtve.
- Azt leszámítva, hogy nem tudja, hogy egyáltalán létezel - mosolyogtam. Pati kérdőn nézett rám. - Tudod, mióta Ginny meglátta a pasit a Gyűrűk urában, bele van esve.
Ginny most már teljesen elpirult, gyorsan el is terelte a témát.
- És most jársz valakivel? Vagy tetszik valaki?
Jajj - nyögtem csak magamban. Ez nem jó téma, tuti rám fog terelődni a szó. Igen, rám, és én nem tudom ,hogy mit válaszoljak. Ki tetszik? ... Ki is? ...
Mi közben én ezt elméletben végig gondoltam Pati válaszolt a kérdésre, sőt Bella is.
- Nem, nem - Pati ráadásul még a kezét is felemelte, mintha bűn lenne. Már nyitotta Ginny a száját, hogy tőlem is megkérdezze, de akkor kopogtak... Ma már hanyadszor?!
- Áhh - nyögtem szinte hangtalanul, majd odamentem az ajtóhoz. Féltem, hogy ha megint kiáltok egy "szabad"-ot ahelyett inkább egy olyan ordítás lesz, mint "húzz el", vagy "kit érdekelsz? Menj haza akárki vagy is!". Ezt nem akartam, hisz még a végén sértődés lesz. Kelletlenül felálltam hát, a 3 lány nem kis meglepődésére, majd odabicegtem az ajtóhoz. (Elzsibbadt a lábam.)
Az ajtó mögött Ron állt.
- Szia, öcsi - mosolyogtam rá, közben átmászott a kezem alatt és odaszaladt Ginny-hez. Mindig is nagyon szerette a lányt.
- Sziasztok. Em - mondta, miközben már Ginny ölében ült -, el szeretnék menni Frankie-hez.
- Hát akkor menj, nyugodtan - válaszoltam kicsit értetlenül, hisz nem értettem miért közli ezt velem. Ha csak...
- Anya azt kéri, hogy kísérj el - dalolta öcsém, eltátottam a szám.
- Miért? - Enny telt tőlem, persze chicago-ból szalajtott barátnőim átvették tőlem a beszélgetést.
- Szívesen elkísérünk, ha akarod mindannyian - nézett le az ölében ülő fiúra Ginny. Gyilkos pillantást kapott.
- Igen, jól esne egy kis séta - erősítette meg barátnőjét Bella. Még egy gyilkos pillantás.
- Én is elmegyek. Nem akaródzik még haza menni - mosolygott mellőlem Pati. Itt a 3. gyilkos pillantás- ha így folytatom tömeggyilkos leszek...
Mind a 4en rám néztek, mintha várnák az ítéletet. Nem volt választásom, bár ez volt az utolsó dolog amit a pénteki napomra terveztem.
- Jól van, gyerünk - sóhajtottam tehetetlenül.
Ron mosolyogva szaladt elől, kézen fogva húzta Ginny-t. Anyámnak még odakiáltottam egy"elkísérjük Ront" szöveget, majd követtem a többieket a szabadba.
Az úton Ron és Ginny beszélgettek, ők mentek elől kézen fogava mint egy pár. Ott volt, persze a több mint 8 év korkülönbség. Szóval ők mentek elől, mögöttük Bella, középen én és Pati. Érdekesen festhettünk, de nem baj. :D
- Szóval mi most ahhoz a Frankiehez megyünk? - kérdezte Bella, Pati mosolygott.
- Igen, ahhoz - válaszoltam, közben nézegettem a házakat amik mellett elhaladtunk.
Ron elég gyorsra fogta a tempót így körülbelül 3 perc alatt Jonasékhoz értünk. Ez alatt a rövid idő alatt azon imádkoztam, hogy csak Frankie legyen otthon... és talán Denise. Csak Nick ne, csak Nick ne - ezt ismételgettem. Ron akart csöngetni, de nem érte fel a csengőt, így Ginny rásegített. :D Én gyorsban belopakodtam Ginny mögé, aki hál' Istennek magasabb volt nálam.
Az ajtó kinyílt, és bennem félig összeomlott a világ, Joe volt az. A haja érdekesen állt, mint aki most szabadult egy párna csatából. Miközben a kulccsal közeledett Bella érdekesen sóhajtott.
- Mi az? Bejön? - kérdeztem suttogva, hogy csak ő hallja.
- Tudod, kb. egy hónapja láttam Joeról egy képet. Élőben sokkal helyesebb - elfojtva nevettem, Bella sértődötten nézett rám.
- Elhiszem, Sophie meg sem bírt szólalni amikor meglátta - motyogtam bocsánat kérésként, miközben Joe már nyitotta a kaput.
- Azt elhiszem - kaptam még a választ, majd Joe berángatott minket a kertbe.
Ron már megkapta az infót Frankie hollétéről, Joe a hátsóudvar felé invitált minket.
- Bocsi, de csak Ront kísértük - tiltakoztam gyorsan, mielőtt Nick megjelenhetne.
- Emma, tudom miért akarsz elmenekülni - nézett le rám Joe, nagyot nyeltem.
- Utál engem - vontam vállat szomorúan.
- Dehooogy iiis - sóhajtotta Joe. - Azon már réges- rég túl van.
Mindannyian kérdőn néztünk rá, közben hátra rángatott engem kézen fogva a hátsókertbe. A többi lány követett.
- Hogy érted, hogy túl van? - értetlenkedtem.
- Most saját magát utálja.
Mögöttem felhangzott egy elfojtott, prüszkölős nevetés. Bella és Ginny egymás száját fogták be, nehogy hangosan felkacagjanak. Joe szavain én is elmosolyogtam, de még mindig kíváncsiskodtam.
- Hogy érted?
- Gyertek, megmutatom... de előbb mutass be a barátnőidnek - Joe rámutatott a mögöttem álló 3 lányra. Bella és Ginny egyszerre hagyta a abba a nevetést. Az, hogy Joe Jonas a nevüket kérdezi most fontosabb volt. Azon, hogy Nick utálja magát még lehet majd nevetni. :D
- Ő itt Pati, az osztálytársam - mutattam a tőlem balra álló lányra. És ők itt Bella, és Ginny, Chicagóból.
Joe mindhárom lánynak megrázta a kezét, Bella kicsit el is pirult.
- Remek, most már mehetünk is. A hátsó ajtón keresztül bement a házba, mi követtük. Azt hittem, hogy az emeletre fog menni, de nem. A "hangszeres szoba" felé indult. Az ajtó be volt csukva, de lehetett hangokat hallani mögüle. Joe rá is tapasztotta a fülét az ajtóra, követtük a példáját. Nick magában beszélt.
- Ez nem jó. Mi rímel arra hogy "alone"?! - kérdezte csak úgy saját magától. - Emma, Emma...Caro... Carrie - az arcomra rémület és félelem ült ki, míg a többiek nagyon mosolyogtak.
Most nekem ír dalt? Vagy mi? közben folytatódott a szóáradat odabent.
- Szólni fogok apának, hogy vegyen egy új gitárt...
- Még egyet? - Joe még jobban fülelt, közben pedig:
- Vagy majd mondom Carrienek, hogy vegyen egyet. Azzal leüthetem magam.
Miután ez elhangzott Pati gyorsan elszaladt a lépcsőhöz, hogy kiröhöghesse magát.
- Leüthesse magát? - tátogtam Joe felé.
- Látod?! - Tátogta vissza.
- Nem is. Inkább bele verem a fejem a falba, igen ez jó lesz. Majd mondom Sophie-nak, hogy menjen rajtam végig az acélbetétes bakancsával... azt is Em-nek vette - hatalmas sóhaj -, szegény én. Talán... - eszébe juthatott valami, közben Pati visszatért.
- Kiröhögted magad? - suttogta neki Ginny, a kérdezett mosolyogva bólintott.
- Kéne egy gördeszka - kiáltott Nick odabent, majd lépteket hallottunk. Amilyen gyorsan csak tudtunk iszkoltunk, de sajnos mindenki más felé, ennek viszont az lett a vége, hogy elestünk egymás lábában és a földön kötöttünk ki. Közben Nick kinyitotta az ajtót és meglátott minket a földön.
- Joe most azonnal szedd ki a lábad a számból - nyögtem a kupac legaljáról, miközben próbáltam nem megfulladni.
- Mit csináltok? - kérdezte Nick csak úgy, mellékesen.
Talán már ment volna a gördeszkáért, ha nem foglaltuk volna el az egész folyosót. Talán nem is foglalkozott volna azzal, hogy ott vagyunk és hallgatózunk. Talán nem is foglalkozott volna... velem...
Ahogy ezt végig gondoltam hatalmasat rándult a gyomrom. Mintha egy szörnyeteg lenne benne... Egy szörnyetek aki kiállt valamiért, csak nem tudom miért.
- Az a füleeeem - hallottam egy sikkantást, de nem tudtam megállapítani a hang tulaját.
Közben Nick átlépett Patin, rá egyenesen a kezemre, de csak ment tovább. Nagy nehezen feltápászkodtunk, majd mielőtt akárki egy szót szólt volna, kiszaladtunk a kertbe, hogy ott vitassuk meg a hallottakat.
Bennem viszont csak 2 érzés tombolt, de azok nagyon-nagyon erősen.
Az összezavarodottság. Igen, össze voltam zavarodva. Hisz odabent a szobában Nick még a nevemet sóhajtotta, úgy mintha attól várna gyógyítást. De amikor kinyitotta az ajtót és meglátta a kupacunkat, velem együtt, nem mondott semmit. Nem mutatta a meglepettséget, nem nézett úgy rám mint aki ufót lát. Egyszerűen csak észrevett és elfordította a tekintetét?
Na, ez meg mit jelent? Jajj, Istenem - gondoltam magamban - , megoldódhatna ez a probléma végleg, örökre. Az lenne a legjobb ha mindenki tisztázná az érzéseit és békében élnénk...
De itt, ennél a pontnál volt a következő probléma, a másik tomboló érzés.
A csalódottsággal keveredett szomorúság.
Szomorú voltam, amiért nem vett észre, nem köszönt, nem tett semmit. Csupán elfordította a tekintetét? Miért? Miért tette ezt? ÉS miért érzem én ezt?
Miért is vagyok csalódott? Talán, mert azt reméltem, hogy felsegít? Hisz most éppen én vagyok a köz ellenség... Vagy ha az nem is, de talán az utolsó ember akit felsegítene...
ÉS legfőképp miért van bennem ennyi kérdés???? Miért vagyok ennyire összezavarodva? Ha Nick a barátom lenne, egy haverom akkor tuti nem ezt érezném - futott át rajtam.
De mekkora hü.lye gondolat ez, Emma! Hiszen mégis mit érzel iránta? Barátságot, hisz neki is megmondtad.
Barátságot. Sokszor éreztem már azt, hogy valakit barátként szeretek. Például Joe vagy Kevin, hogy, fiút említsek.
De soha nem volt ILYEN nehéz...
