65. rész
Hétfő reggel, csak azért, hogy jobb kedvem legyen felkeltem reggel 5kor és egy nagy bögre tea mellett leültem a tv elé. Az egyik csatornán 5től 7ig Mr. Bean-t játszottak minden hétköznap. Azt gondoltam, hogy ez majd egy kicsit feldob.
Be is jött. Magamban röhögve mentem Sophieval a buszhoz, aki boldogan könyvelte el, hogy jó kedvem van. És ennek én is örültem. Egész nap mindenkivel szórakoztam.
- Jól vagy, Em? Nem szoktál nekem örülni - vigyorgott sunyin Adam.
- Szerelmes - magyarázta Fred.
- Persze, beléd - vihogta Noel.
Elkezdtek azon veszekedni, hogy kibe vagyok szerelmes. Okos emberkék:)
Szóval próbáljátok így elképzelni a napomat. Délután felhívtam Joet, hogy bocsánatot kérjek a vasárnapi viselkedésemért. Azt mondta őt nem zavarta, de azért elég muris voltam. Hát igen, el bírtam képzelni magamat.
Kedden Pati arra kért menjek vele vásárolni, de szomorúan közöltem: egy fityingem sincs... Így nem lett semmi a vásárlásból, bár nem is volt szükségem új ruhára. Oké, tudom sokan nem szükség kérdésére vásárolnak, de én ilyen vagyok. Általában. :)
Szerdán és csütörtökön rengeteget kellett tanulnom. Annyi időm sem volt, hogy köpjek egyet. De ha jobban belegondoltam akkor rájöttem, hogy az összes tanár nagyon meghúz minket. Félév és hát ha máskor nem ilyenkor tanulni kéne. Pénteken 2 órán szóban feleltünk, kettőn írásbelit írtunk és még egy olyan felelés is volt, hogy a tanár mondott egy nevet és kérdést. Ha tudtad ötös, ha nem egyes. Ugye, milyen jó módszer? Én is imádtam...
Péntek délelőtt az egyik szünetben Noellel beszélgettünk arról, hogy csináljunk-e valamit. Azt találta ki, hogy szombaton elvisz valahova.
- Nem, nem mondom el - felelte ellentmondást nem tűrő hangon kíváncsi kérdéseimre.
Annak örültem, hogy szombat estére volt programom, de pénteken újabb unalmas órák elé néztem. Elmentem volna Sophieval valahova, csak úgy, de ő az osztálytársaival ment pizzázni. Anya Denise-szel volt valahol, apa dolgozott, Ron pedig valami kirándulásra ment. Szóval 6ig no társaság. Egyedül ültem a nappaliban kedvenc kötetem társaságában - így foglaltam le magam.
Épp megéheztem és mentem volna a konyhába, amikor csöngettek. Sóhajtottam és irányt változtattam. A látogató türelmetlenül csöngetett újra meg újra.
- Megyek már! - kiáltottam.
Mihelyst kinyitottam az ajtót Nick esett be rajta.
- Nick! - sóhajtottam. - Mit csinálsz?
- Én... beszélnünk kell - felelte zavartan.
Egészében egy kicsit furcsán festett. Narancs póló volt rajta és kék farmer. A szemei olyanok voltak mintha sírt volna. Szétnézett, majd betrappolt a nappaliba.
- Egyedül vagy itthon? - kérdezte, miközben felnézett a lépcsőn.
- Igen, de kérlek ülj le! Szörnyen idegesítő ez a járkálás. - én már rág visszaültem a kanapéra, de ő fel alá kezdett járkálni.
- Mi történt?
- Szakítottam Selenával - felelte tömören.
Tátott szájjal bámultam rá miközben a gyomrom ugrálni kezdett, a szívem pedig hevesen vert. Még mindig fel alá járkált.
- Nick állj meg! - szóltam rá szigorúan.
Tett még pár kört, majd végleg leült az asztal sarkára.
- Miért? - néztem fel rá.
- Nem tudom... - vállat vont és a kezét vizsgálgatta.
Pár percig csendben ültünk. Ő még mindig a kezét nézte én pedig őt. Megpróbáltam normálisan, nyugodtan gondolkodni, de csak az cikázott az agyamban, hogy szakított vele. Szakított Selenával.
- Oké, miattad! - szólalt meg hirtelen.
- Mi...attam? - tátogtam döbbenten.
- Igen, miattad. De ezt neki... neki nem mondtam - elég kényelmetlenül érezhette magát.
- De.. de nem értem - motyogtam. Előre hajoltam, így a távolság fél méterre csökkent közöttünk. Ilyet még nem csináltam a közelében.
- Nem...nem akarnád tudni - ellenkezett.
- Én döntöm el, hogy mit akarok! - csattantam fel.
- Oké! De én megmondtam - védekezésképp felemelte mindkét kezét, majd belekezdett:
- Azért szakítottam vele, mert nem bírtalak kiverni a fejemből. Azért, mert téged szeretlek jobban. És, mert... mert - felvontam a szemöldököm -, mert reméltem, hogy megváltoztak az érzéseid...
Most én álltam fel és kezdtem ide-oda járkálni. Ennyire feltűnt neki? Ennyire látszik rajtam, hogy szeretem? Jézus! :S Lehet, hogy abból gondolja, ahogy a múlthéten viselkedtem.
- Miből gondolod? - kérdeztem, de nem hagytam abba a járkálást.
- Mit? -értetlenkedett.
- Hogy megváltoztak az érzéseim - magyaráztam türelmetlenül.
- Csak reméltem...megváltoztak? - felcsillant a szeme.
- Öhm... - felvonta a szemöldökét. - Nem... - feleltem végül. Ott az igéreted, Emma - emlékeztettem magamat. miközben ráharaptam a nyelvemre. Még mindig felvont szemöldökkel vizsgált. Bár hazamenne - kívántam. Akkor nem kéne ilyen helyzetekbe hozom magam...:S
- Oké, és...ezt megkérdezhetted volna, nem? Ezért nem érte meg szakítanod... Selenával. - Szörnyen nehéz volt ezt kimondanom. Legbelül ordítottam miközben az arcomra közömbös kifejezés ült. El akartam neki mondani mindent. De nem lehetett.
- Nos - megköszörülte a torkát, féltem a folytatástól. - Arra gondoltam, hogy ha talán... ha talán megváltozott valami akkor talán...
- Talán szakítok a barátommal? - fejeztem be a mondatot. Bólintott.
Hát ez az. Gondolhattam volna, hogy van valami a háttérben. Valami ami a szakításra adott neki okot. A képébe akartam ordítani, hogy nem is jártam volna Noellel, ha tudom, hogy még szeret. Nem, nem használtam ki Noelt. De olyan jól adta előezt a szerepet Nick. És hittem az álarcnak?! Olyan vak vagy, Emma! Tudtam viszont, hogy ezt sem vághatom hozzá. Hisz akkor tisztán látna.
És milyen aranyos. Csak miattam szakított Selenával.
Ám a 'de aranyos srác ez a Nick' érzést elnyomta a felgyülemlő dühöm. Mégis hogy képzelhet ilyet? Elmúlt az a perc amikor 'csak úgy' a nyakába ugrottam volna. Régen elmúlt. Ha másfél hónappal előbb mondja ezt akkor biztosan boldogan ugrálnék. De én túlságosan szeretem Noel. Túlságosan ahhoz, hogy így megbántsam.
- Én... sajnálom... - motyogta.
- Figyelj, nem tudom mit gondoltál, mit fogok csinálni, de elkéstél - szóltam és megpróbáltam megnyugodni.
- Elkéstem... Miét késtem el? - felpattant - Októberben visszautasítottál, decemberben jön ez a gyógyegér, neki igent mondasz. Most meg azzal hü.lyítesz, hogy elkéstem?!
- Ne nevezd őt így! Te sem vagy jobb - figyelmeztettem.
- Persze! Hisz ő jó fiú, ő megad mindent. Neki van ideje rád. Így van, ugye?!
- Igen így! - kiáltottam rá. - Mert amikor én nemet mondtam neked te elrohantál! Nem vettél rólam tudomást! Te letámadtál! Csak úgy megcsókoltál! Már amikor először találkoztunk valami bajod volt! Te soha, de soha nem tudtál normálisan viselkedni a közelemben! - Rázúdítottam a dühömet, de tovább ellenkezett.
- És ő mit csinált? Szépen rád nézett?! Vagy ő addig próbálkozott amíg meg nem kedvelted? - kérdezte dühösen.
- Nem! Ő engedte, hogy megismerjem. Nem mondta az első beszélgetésünkkor, hogy "bocsi járunk?"
- Én sem csináltam ezt - tiltakozott.
- Nem ,de céloztál rá! Meg amúgy is. Honnan tudnád ki vagyok? Veled nem lehet órákig társalogni. Neked mindig dolgod van! Ha más nem akkor Selena hív! Ugye, hogy igazam van?!
- Talán ezért - kezdte -, mert nekem hivatásom van! Meg amúgy sem tudom mit bírsz benne.
- Hivatásod van?! Röhögnöm kell! Ki vagy te?! Nick Jonas akibe belezúgott több millió tini, csak azért, mert szép szemei vannak és olyan gyönyörűen mosolyog! - Vágtam hozzá, bár legbelül tudtam, hogy én is a szemeibe és a mosolyába szerettem bele.
- Tudod mit bírok benne? Azt, hogy képes áldozatot hozni. Képes azt mondani a húgának, hogy bocsi most nem érek rá! És ő egyszer... egyszer sem bántott még meg! - Azt utolsó mondatom nagyon nagy hatással
volt rá.
- Én soha nem akartalak megbántani - motyogta megsemmisülten.
- De megtetted! És most is azt teszed! - Pár másodpercig csendben álltunk egymással szemben. gondolkodtam a következő lépésen, majd kimondtam:
- Menj el!
- Nem.
- Menj el! - ismételtem.
- Nem - ellenkezett tovább.
Dühösen kitrappoltam az előszobába kitártam az ajtót és visszamentem hozzá. Még egy nem és agyon ütöm - fordult meg bennem.
- Nicholas Jerry Jonas! Tűnj el innen!
Ez volt az első alkalom amikor kimondtam a teljes nevét. Ez őt is meglepte. Még egyszer rám nézett, majd elindult az előszobába. Ott megállt. A pillanat töredékéig azt hittem, hogy megint visszanéz rám. Ahogy most összevesztünk, talán utoljára. Ám egy másik pillanat töredékkel később összeesett.
elhiszitek, ha azt mondom eddig ez sikerült a legjobban?:D imádom.<3 és most nem az ego beszél belőlem.. najo egy kicsit.^^ de akkoris.:) remélem nektek is ugyanennyire tetszett.:) ha igen, ha nem kommenteljetek. ide vagy emailt is írhattok[ dorikah_us5.fan@citromail.hu]
köszönöm szabinának, hogy írt.meg katicának.meg barbynak aki nagyon sokszor ír.<3 meg nekedis grétikee.:) meg ginikének, aki okot adott egy újabb balhéra.^^XD
oké, namegyek. *kommenteeek*
sziasztok.puszi.:*
