19. rész
Aznap már nem zaklattam magam azzal, hogy Nicket meg a hóbortjain gondolkozzak. Inkább apám újságját bújtam, megfejtettem benne a keresztrejtvényt, meg ilyenek. Másnap reggel eszembe sem jutott, és Sophieval is elkerültük a témát. Ő inkább arról áradozott, hogy Richie milyen helyes. Jó volna- gondoltam-, ha összejönnének. Szerintem nem csúnya a srác. Találkoztam vele egyszer a folyosón, a mellettem lépkedő Laura meg is állapította: „Ez a gyerek tényleg helyes. Jó ízlése van a húgodnak!” Hát igen. :)
-Meg kéne szólítanod! – szóltam bele az álmodozásba
- Mi?! – nagyon kiakadt – Nem tudom. Ivy is mondta már. Meg Pati, a múltkor. De hát, na! Be vagyok szarva. – röhögött
- Én is be lennék. De régebben valami olyat beszéltél, hogy „Joe olyan helyes” – emlékeztettem, miközben beértünk a suliba. Reggel gyalog jöttünk, mert korán keltünk, és beszélgetni is akartunk.
- Tudom. – teljesen elpirult
- Köszönj neki, kérdezd meg hogy vagy… Meg ilyenek – bíztattam, a hátát veregetve.
- Megpróbálom. Na, szia! – mondta, amikor elértük a termet ahol az első órája lesz. Továbbmentem immár egyedül. Néhány méterrel a termünk előtt elém vágott Isabel barátnőivel.
-… És egyáltalán nem értem miért csinálja ezt. Pedig szerintem egyáltalán nem csinos - hallottam Isabel lenéző hangját. Bevonultak a terembe, én követtem őket.
- Sziasztok! – köszöntem Dianáéknak.
- Reggelt- köszöntek vissza.
- Akkor délután jössz?- kérdezte Pati
- Persze, de csak ha nem baj! – mondtam
- Nem! – rám mosolygott, majd elment a helyére, mert bejött a tanár.
A nap gyorsan eltelt, talán azért is, mert tudtam, hogy jól fog telni a délután. Reggel mondtam anyáéknak, hogy suli után egyből Patihoz megyek, szóval ne keressenek. Pati néhány utcára lakott tőlünk. Szép, 2 emeletes házuk volt, nagy kerttel és tipikus amerikai házhatással. :) Pati szobája elég nagy, kb. akkora, mint az enyém. Szép sötétbarna bútorokkal berendezve. Tv, az íróasztalon laptop, mellette könyv hegyek. Az ágy nem sokkal az íróasztal mellette. Az ajtóval szemközti falon teraszajtó és nagy ablakok voltak. Szóval, tök jó berendezés. XD
-Szép a szobád! – mondtam
- Köszi! – elpirult, majd ledobta a táskáját z íróasztal mellé, én pedig az ágyára az enyémet.
- Na, mit fogunk csinálni? – kérdeztem
- Hm… Nem tudom. Arra gondoltam kibeszélhetnénk embereket. Vagy ha nagyon akarsz, tanulhatunk is – az utolsó szavaknál elég csúnyán nézett, mire elnevettem, magam.
- Nem, nem akarok – mondtam
- Oké! – mosolygott.
Délután sokat nevettünk. Sok mindent elmondott az osztálytársainkról, arról, hogy mi volt az első, és egyetlen osztálykiránduláson, meg ilyeneken. Aztán 6 körül elindultam haza, mert persze a házival semmit sem foglalkoztunk.
-Nyugi, Em! Tuti, hogy Nick nem fog keresni. Ha meg fog, akkor zárkózz be, mássz ki az ablakon és fuss ide! – mondta szórakozottan, amikor lefelé mentünk a lépcsőn.
- Remélem is! Majd igyekszem találni valamit amin lemászhatok – válaszoltam nevetve – Jó estét Mrs. Stole! – köszöntem Pati anyjának.
- Nyitva hagyom az ablakomat – mosolygott
- Oksa! – Akkor szia! Majd jövök, vagy holnap találkozunk – búcsúztam el
- Szia! – köszönt, és elmentem.
5 perc alatt otthon voltam, anyát a nappaliban találtam.
- Szia, kicsim!
- Szia, anya! – üdvözöltem.
- Kaja 8kor lesz, most a sütőben van. Milyen volt délután? – kérdezte
- Jó bolt. Sokat szórakoztunk. Persze megcsináltunk minden leckét. – tettem hozzá ártatlanul
- Ennek örülök – mosolygott, láthatólag bevette
- Felmegyek a szobámba. – jelentettem ki
- Rendben – mondta, majd amikor a lépcső közepénél jártam utánam kiáltotta – Keresett egy srác, jó negyed órája! Mondtam, hogy nem vagy itthon, de felengedtem a szobádba, mert azt mondta sürgős!
- Mi?! – sikítottam halálra váltan. – Ki volt az?
- Nem tudom – vont vállat, majd elment megnézni a kaját a sütőben.
Nyeltem egy nagyon, majd tovább indultam. Biztos voltam, hogy Nick az, és nem akartam vele beszélni. Lassan mentem a szobám felé, többször meg is álltam, de végül eldöntöttem, hogy ez az én terepen, és simán ki tudok ugrani az ablakon és elrohanni Patihoz. Ez segített, így egy kicsit bátrabban nyitottam be a szobámba. Sötét volt, mert a redőnyöket még reggel lehúztam, így alig láttam valamit. A félhomályban nem láttam senkit, odamentem az ablakhoz és felhúztam a redőnyt. Nem Nick volt az! Megkönnyebbültem. Joe ült abban a fotelban, amit Sophie szokott használni.
-Szia! Nem baj, hogy itt vagyok? – kérdezte
- Szia! Nem, egyáltalán. De megijedtem, amikor anya szólt, hogy valaki van itt. – mondtam mosolyogva, miközben leraktam a táskám, és leültem az íróasztalomhoz a széket felé fordítva.
- Azt hitted Nick, ugye?
- Aha
- Hát, valahol róla szeretnék veled beszélni.
- Jaj! – nyögtem
- Nyugi! Nem ordítalak le – mosolygott a rémületemen
- O- ké
- Szóval, tudom, hogy tegnap egy csöppet – újra felnyögtem – összevesztetek. Nick nem mondott semmit, de azt hiszem néhány dolgot megint összetört. Anyám kiakadt, Kevin Frankievel azt tervezi, hogy törékeny dolgokat vesz Nicknek szülinapjára, hogy össze tudja törni őket. De ez talán nem is olyan vicces. A délelőtti fotózáson 20 percig nyaggatták, hogy mosolyogjon. Képzelheted!
- Én nem…- kezdtem, de felemelte a mutató ujját, hogy hallgassak
- Emma, tudom, hogy nem te tehetsz erről. Nicknek, most az a problémája, hogy smárol Mileyval, és te megláttad őket.
- De ezzel mi a baj? – szóltam közbe – Engem egyáltalán nem zavar! Tőlem azzal smárol akivel akar. Én csak… - nem tudtam befejezni. Egyszerűen nem találtam a megfelelő szót a kapcsolatunk leírására.
- Tudom. És szerintem ezt ő is tudja. Tudja, hogy te csak a barátja akarsz lenni.
- Akkor meg? Miért problémázik ennyit? – kérdeztem, mert elvesztettem a fonalat
- Mert nem tudja, hogy ő mit akar!
- Mi van? – értetlenkedtem
- Jól értetted.
- De az nem azt jelenti, hogy le kell ordítani a fejem, meg ilyenek! – mondtam felháborodva
- Ez jogos – mondta, és hátradőlt a fotelban. Néhány másodperces csend után megszólaltam.
- De, nem is sejted mit érez?
- Talán! De nem mondom el. Majd ha akarja, ő elmondja, és amúgy is… El fogja mondani – miután ezt kijelentette felállt – Most megyek. Majd még beszélünk. És remélem, tisztázzátok az ügyet Nickkel. Már vettem neki ajándékot, és nem vázát. Sőt nem is törékeny dolgot. – mosolygott
- Szia, Emma! – köszönt el, majd kiment a szobámból.
