~JB~. I'm sure it's more than us. [Ł]

12.rész

Sophie a part irányába vezetett. Gyorsan odaértünk, majd vártunk a fiúkra akik néhány percre rá szintén megjöttek.

-Sziasztok! – köszöntünk

- Sziasztok! - köszöntek

- Tök jó hogy eljöttetek! Tudjuk, hogy suli van nektek, de na, értitek!  - mosolygott Joe, közben elindultunk a parton.

- Kibírjuk. Amúgy meg az első hét még nem durva – mondta Sophie mire én lesújtóan ránéztem. Volt is okom. A kémia tanárunk mindjárt az első órán bejelentette, hogy a következő órán ismétlő dolgozatot írunk. Na pifff. -.-”

- Em?

- Emma!

- Emma?

- Tessék?

- Jól vagy?

- Köszönöm kérdésed, jól! És te Ni?

- Nick! – röhögött Nick. XD

- Nick, jól vagy?

- Jól!

 Míg mi így szórakoztunk a többiek a hasukat fogták, a végén meg már mi is.

-Ni, te beteg vagy!

- Te meg nem vagy 100-as Em!

- Összeilletek! – szólt közbe Kevin

- Fogd be! – kiáltottuk egyszerre Nickkel, erre még jobban kitört a röhögés. Nagy sokára mire abbahagytuk a röhögést végre elkezdtünk normálisan beszélgetni, bár Joe és Kevin gyakran közbe szúrtak 1-1 beszólást, amik miatt a pokolba kívántam őket.

- Honnan szedtek ennyi marhaságot? – kérdezte egyszer Sophie miután Joe megkérte Nick helyett a kezemet. :O :O XD

- Egyszerű. - válaszolta Kevin – Nickkel egy szobában kell aludni. „Mi van?!” – gondoltam. Mik derülnek ki. Szegény Nick

- Nem is alszotok velem egy szobában – durcázott Nick

- Nem, ez igaz – esett gondolkodóba Joe

- Szóval csak kitaláltátok. – mutattam rá – Hagyjátok az öcsétek. Én sem bántom Sophiet vagy Ront.

- Áhh, dehooogy –legyintett Sophie

- De tényleg nem! – bizonygattam.

- Na, látod. Mi sem. Csak viccelünk vele. De nagyon elvörösödik, ha otthon szóba kerültök…- gondolkodott el Joe

-  Te meg akkor vörösödsz el ha háttal áll neked Danielle – mondta csak úgy mellékesen Nick, mire Joe vörösödött el

- Mi van? – kérdezte Kevin, közben Sophieval meghaltunk a röhögésben

- Semmi – mondta Joe

-  Áh, semmi! Csak annyi, hogy teljesen belezúgtál Kevin barátnőjébe

- ???? – Kevin

- Nem igaz! Tudod, hogy nem. – védekezett Joe, és látszott Kevinen, hogy kezd hinni neki.

- Szent a béke! – jelentették ki, miközben Sophieval még mindig nevettünk.

- Na látod, Em! Jobb, hogy nem maradtál otthon a keresztrejtvényeiddel – mondta Sophie

- Hát már látom.

Ezek után még nagyon sokat szórakoztunk, majd mikor indulni készültünk kaptam egy sms-t.

-Bocsi! – gyorsan elköszöntem a fiúktól és előrementem, hogy elolvassam az sms-t.

„Szia! Találkozzunk 6:30-kor ott ahova Sophieval jöttél délután. Nick”

Öhm..Mi? :o Biztos. Hát végül is ráérek. Lehet, hogy csak ki akarja magyarázni azt amit Joe és Kevin beszéltek. Amíg gondolkoztam Sophie utolért.

-Na ki írt? – kérdezte izgatottan

- Nick

- Kicsoda? – hitetlenkedett Sophie és kivette a kezemből a mobilom. Elolvasta az sms-t és magabiztosan rám nézett.

- tuti, hogy bocsánatot akar kérni Joék miatt – jelentette ki.

- Majd meglátjuk – mondtam. Amikor már ott voltunk ahova még délután megbeszéltünk a fiúkkal Nick nem volt ott.

- Akkor, szia! És sok sikert! – mosolygott Sophie és elment. Leültem az egyik padra és vártam, amikor Nick megérkezett leült mellém, és 2 percig csak ültünk.

- Most mi lesz? – kérdeztem végül – Nem mondasz semmit? Kezd hűvös lenni.

- Fázol? – végre rám nézett

- Nem – mondtam – Csak szeretném tudni miért hívtál ide. És hogyan írtad azt az sms-t?

- Ügyesen. Majd egyszer megmutatom hogyan. – rám mosolygott, majd folytatta: - Szóval, tényleg bocsi, azért amit délután Joe és Kevin leművelt. Fogalmam sincs honnan szedték ezeket a marhaságokat! – rosszallóan nézett el a távolba.

- Nem baj – nyugtattam meg – Csak kérdezhetek valamit?

- Persze!

- Nem akarlak megbántani, de olyan érdekes vagy.. Úgy értem nem kell bocsánatot kérni minden apróságért, csak nekem furcsa ez vagy mindig ilyen vagy? Megbántottalak?

- Nem bántottál meg, nyugi! Igen, tudod, én mindig is ilyen voltam. Joe szerint ez a gyenge pontom. Mardos a lelkiismeret-furdalás, ha valakit megbántok. – mosolygott – Biztos nem fázol?

- Biztos, na de mi ugye csak barátok vagyunk? – kérdeztem a „csak”-ot megnyomva.

- Hát persze – mondta mosolyogva, de láttam, hogy a szeme nem mosolyog. Szóval neki ez nem elég? Vagy megint csak félreértettem?

- Akkor.. Em?

- Már megint?- röhögtem

- Aha! Hívhatlak Em-nek? – kérdezte szép szemekkel

- Igen, ha én is hívhatlak Ni-nek.

- Megegyeztünk- nyújtotta a kezét és kezet ráztunk. Utána elindultunk haza, közben arról beszélt Nick, hogy mikor lesz a következő koncertjük.

-  Biztos vagy te ebben? – kérdeztem miután felajánlott egy VIP jegyet

- Igen!

- De a rajongók… És én nem vagyok az..

- El akarsz jönni? - szakított félbe

- Nem tudom… Mikor lesz ez a koncert? Ha nem lesz kedvem majd elmegy Sophie valakivel. – erre elhúzta a száját - Ennyire szeretnéd? Biztos hogy nem volt délután Joenak igaza, Nick?

- Akkor jöjjön egyedül Sophie! Nem kell jönni – szórakozott

- Jaaajj Nick! Megőrjítesz! – röhögtem

- Na nekem itt be kell mennem az utcába – mondta végül

- Okés, majd beszélünk! Jó éjt! – köszöntem el

- Holnap hívlak 4 körül – kacsintott - Jó éjt! – mondta majd 2 puszit nyomott az arcomra és befordult az utcába én pedig meglepetten mentem tovább…

Sziasztok!

Kb itt tartok most. Majd próbálok legalább minden második nap jelentkezni új résszel. Ha nem jön össze, akkor majd később.. :P

Remélem eddig tetszett és azt is, hogy sokan fogjátok olvasni.

Írjatok kommenteke.t^^ vagy emailt. ( dorikah_us5.fan@citromail.hu)

De tőlem akár msn-re is felvehettek. ( tolnai.dora@hotmail.com )

Szal majd írjatok.^^ Addigis Hello.(:

11.rész

Amikor odaértem  fagyizóhoz csak Pati volt ott.

-Szia! – köszöntem neki

- Sziia! –köszönt  amikor meglátott engem

- Többiek? – kérdeztem

- Még nincsenek itt. De szerintem az ott Diana! – mondta és egy emberkére mutatott, aki abból az irányból jött ahonnan én is.

- Igen, ez tényleg ő lesz. – mondtam, amikor már meg tudtam állapítani, hogy az tényleg Diana.

- Halii! – köszönt nekünk Diana

- Szia!

- Már csak Laura hiányzik – nyújtotta a nyelvét Pati. 5 perc múlva azonban már Laura is megérkezett és együtt mentünk be a fagyizóba. Kértünk fagyit majd leültünk egy asztalhoz a hátsó részben, és beszélgetni kezdtünk.

- Em, emlékszem mondtad, hogy nem bírod a „szépfiúkból álló bandákat”. Most kik a hugod kedvencei? – kérdezte elmélyülve Laura

- Most? Várj.. Asszem valami Jónásék – mondtam, és be is ugrott. Joe Jonas. XD Ron haverjai.^^

- Jónásék? A Jonas Brothers-re gondolsz? – röhögött Pati és Diana

- Aham – bólogattam –Mi az ami ennyire vicces? – tettem hozzá mikor már egy perce ezen röhögtek. Láttam, hogy Laura sem tudja min

- Tudjátok, Isabel. Szóval most állítólag a Jonas Brothers nagyon menő. Jó a zenéjük, jól játszanak hangszereken, jó a hangjuk, testvérek és nem utolsó sorban jól is néznek ki – húzta a száját Diana

- Igen, és most ők Isabel nagy kedvencei. Ma is reggel, amikor jöttünk erről beszélt a két barátnőjével, Norával és Maryvel. Isabelnek valami Joe tetszik. Tudjáátok! – tájékoztatott Pati

- Aha, ismerem. – szóltam el magam, mire három csodálkozó szempár meredt rám.

- Mi van? – kérdezték

- Háát – kezdtem és elmeséltem nekik, hogy el kellett kísérnem Sophiet egy Jonas koncertre és, hogy Ron összebarátkozott a három srác öccsével, Frankievel. Valamint, hogy egész jó fejek – ezt elég nehezen hitték el. XD

- Végül is. Abból, ahogy meséltél róluk nem tűnnek szemétnek, vagy elszálltaknak. – töprengett Diana

 Ezen a témán sokáig elbeszélgettünk, majd utána még néhány dologról. Kifaggattak szinte az egész életemről, és arról, hogy voltak-e helyes srácok mondjuk Chicagóban…

-Nem mondhatnám. Nekem egyik sem jött be. – válaszoltam mosolyogva. Mikor ők már szinte mindent tudtak rólam én is kérdezgetni kezdtem őket. Jó sok mindent megtudtam, majd fél 8 körül úgy döntöttünk, hogy már tényleg itt az ideje hazamenni. Mikor hazaértem felmentem a szobámba és varázsoltam valamit a feladott leckével és bepakoltam holnapra. Elmentem fürdeni majd pizsamában lementem a földszintre. Anyáék a nappaliban voltak.

- Sziasztok! – köszöntem

- Szia! –köszöntek nekem ők is miközben a konyha felé vettem az irányt.

-  Ilyenkor akarsz enni? – kérdezte ledöbbenve anya

- Aha! Alig ettem ma. Éhes vagyok – mondtam mosolyogva és ettem egy kis müzlit majd visszamentem a nappaliba és bekapcsoltam a tv-t.

- Sophie? – kérdeztem 5 perc múlva

- Szerintem a szobájában van. – válaszolt apa. Nem sokkal később felmentem lefeküdni mert kell az alvás. is. xD

Nem sokkal később felmentem lefeküdni mert kell az alvás.is. xD
 
 /2 nap múlva/

Az óra csörgésére keltem.Kimásztam az ágyból és bementem a fürdőbe. 15 perc múlva már normális fejjel, öltözékben és táskával a vállamon mentem le.Már mindenki lent volt csak apa nem, ugyanis ő korán elment. Mikor Sophieval a buszmegállóba mentünk arról beszélgettünk, hogy Sophie hogy tudna össze jönni Richievel. Jó téma volt. A buszra várva találkoztunk Dianával és Patival is.
A suliban nem volt semmi extra, szóval túléltem. Délutánra a  lányokkal nem terveztünk semmit szal nyugodtan ültem a szobámban és rejtvényt fejtettem, amikor Sophie rontott be.
-Tudod, hogy nem leszel érte oda, de az előbb hívott Nick, hogy nem akarunk-e elmenni valahova és azt kérte, hogy majd hívjam vissza. Szóval mit gondolsz? - kérdezte izgatottan.
- Hm... Mi az arany vegyjele? Ag?
- Nem! Az az ezüsté! Au. De most kérlek, válaszolj a kérdésemre - mondta Sophie miközben kivette a kezemből a keresztrejtvényes újságot és a tollat.
- Nem tudom, Sophie. Kéne mennem?- kérdeztem
- Igen! Kéne!  - mondta Sophie majd se szó, se beszéd behúzott a gardróbba és kiválasztott egy normálisabb ruhát, majd amíg felöltöztem addig ült a szobámban és utána együtt indultunk, bár én semmilyen beleegyezést nem nyilvánítottam

10. rész


Sophival reggel a becsöngetés előtt 5 perccel értünk be a suliba. Ő megkereste a saját termét én meg az enyémet. Mikor beléptem csak az osztály három negyede volt ott. Laura azonban már szokásos helyén, az ablakpárkányon ült. A cuccomat leraktam a padomra, és odamentem hozzá. Ahogy végig néztem rajta szinte tutira vettem, hogy gördeszkázik.
- Szia!- köszöntem neki
- Jó reggelt! Látom fel tudtál kelni - mosolygott rám.
- Igen - nevettem- Nem volt nehéz, ugyanis tegnap korán lefeküdtem. De te frissebb vagy, mint én - kacsintottam rá
- Áh, igen. Mert én csak 10 percre lakom innen, szóval nem volt nehéz ideérni -gúnyolódott.
- Deszkázol? -kérdeztem hirtelen
- Igen! -újságolta mosolyogva, közben pedig beesett Diana és Pati is. Lepakoltak és ők is odajöttek hozzánk.
- Sziasztok! -köszöntem nekik Laurával.
- Sziasztok!- köszöntek kórusban
- Képzeljétek kivel találkoztunk -mondta egy kis gúnnyal a hangjában Diana
- Isabellel - mondta vészjósló hangon Pati, mire Laura arcára idegesség ült ki.
- Mi? - néztem értetlenül - Ki az az Isabel? - kérdeztem őket, ám a kérdésemre csak az ajtó felé fordultak. Éppen most lépett be rajta egy szőke, magas, csinos és persze fogpiszkáló vékony lány. A ruhái méregdrágák lehettek, és volt egy olyan érzésem, hogy ő a suli „menő csaja”. Isabel leült az első padsorban középre, és láttam, hogy a legtöbb fiú az osztályban sóvár szemeket mereszt rá. Isabel mögött két lány jött be és leültek a lány két oldalára. Ők is szőkék voltak, de nem olyan szépek mint Isabel, már ha őt annak lehetett mondani. Ők lehetnek a „szolgálói” -gondoltam.
- Szóval ő a menő csaj? -kérdeztem
- Igen, így is fogalmazhatnánk. Nagyon el van szállva, mert az apja holt gazdag. - válaszolt megvető hangon Pati és levette szemét Isabelről. Látszott mindhárom lányon, hogy nem igazán mondhatók kebelbarátnőknek Isabellel. Nem volt több időnk beszélgetni, mert jött be a matek tanár és gyorsan a helyünkre intett minket. A matek óra nagyon lassan telt el. A tanár valami ismétlő  dolgozatról beszélt, utána pedig kiadott 4 oldalt olvasni a könyvben és néhány feladatot is. Utána az angol óra szerencsére gyorsan eltelt. Aztán történelem, fizika, ének és egy művészettörténet. Nagyon durva nap volt, de hál’ Istennek gyorsan azon kaptam magam, hogy a buszmegállóban állok Lauráékkal. Mint kiderült, Diana és Pati nem messze tőlünk laknak, csak 2 utcányira. Laura nem lakott a közelünkben, de mivel útba esett neki a buszmegálló így elkísért minket.
- Délután elmegyünk valahova? - kérdezte hirtelen Pati
- Okés! Tőlem! Benne vagyok!- hangzottak a válaszok kórusban.
- Okés, akkor 5kor a Gold bar és a Stanley utca végén a fagyizóban- mondta Pati
- Rendben- mondtuk, és gyorsan felszálltunk a megérkezett buszra. Útközben egyre több mindent tudtam meg Patiról és Dianáról. Jó érzés volt, hogy valakikkel összebarátkoztam, és ráadásul ilyen könnyen.
- Na és van barátod, Emma? -kérdezte Pati az után, hogy leszálltunk a buszról.
- Nincs - mosolyogtam. - És nektek?
- Nincs- mondták mindketten
- Áhh, a 3 szingli csaj. - röhögtem
- Négy, mert Laurának sincs. - ezen mindhárman nevettünk.
- Na akkor 5kor! És ne felejts el!- mondta Diana
- Nem fogom. Sziasztok!
-Szia! - köszöntek el, ugyanis szétváltunk és én befordultam az utcába ők pedig egyenesen mentek tovább. Otthon nem találtam senkit. Felvittem a cuccomat a szobámba és átöltöztem. Felvettem, egy fehér shortot és egy fehér topot, majd lementem a földszintre. Ron pont akkor ért haza.
- Szia, öcsi!- köszöntem neki
- Szia, Em!- köszönt ő is, majd ledobta a táskáját a cipős szekrényre. - Van valami kaja? -kérdezte, miközben bement a konyhába
- Nem tudom. Én is nem rég jöttem. De sztem ha keresel, találsz. Mennyi az idő? - válaszoltam neki, miközben követtem a konyhába.
- Köszi! Asszem fél 4. Sophie itthon van?
- Nem, még nincs. - válaszoltam
- Értem - mondta Ron, majd le is tudtuk a beszélgetést. Ő csinált magának egy szendvicset és leült a pulthoz enni. Én meg csak ültem mellette és néztem. 10 percre rá Sophie is beesett az ajtón.
- Sziasztok!- köszönt nekünk, mikor meglátott
- Szia! -köszöntünk neki
- Képzeld Em, lekéstem a buszt. - röhögött, mire én és Ron is elkezdtünk nevetni.
- Na, és hogyan késted le? -kérdezte miután abbahagytuk a nevetést.
- Hát úgy, hogy elbeszélgettem Ivyvel, és csak azt láttam, ahogy a busz elindul.
- Az szép!- röhögött még mindig Ron
- Szép! Ahoz képest gyorsan hazaértél. - mondtam, és tényleg meglepődtem, hogy ilyen gyorsan ideért, gyalog.
- Igen! Mert szaladtam - nézett rám büszkén a húgocskám.
- Sok eszed van. - mondtam - Na, gyere, és mond el mi volt olyan fontos ,ami miatt lekésted a buszt. - húztam magam mögött föl az emeletre Sophiet. Bementünk a szobájába és én lehuppantam az egyik fotelba ő pedig leült az egyik puffra.
- Na, mesélj! Tetszik valakiii? -kérdeztem
- Háát, talááán. De nem csak ez miatt maradtam le. Ivy nagyon sok mindent mondott, ami érdekes volt. Meg beszélgettünk arról a srácról - mondta az „arról”-t hangsúlyozva. xD
- Oooh! Na és hogy hívják? -kérdeztem, ugyanis nagyon érdekelt kibe szerelmes a húúgocskám.:)
- Richie Torres- nek hívják - mondta és valahova „elszállt”  

- Értem, szép név. Osztálytársad?
- Nem, sajnos. A folyosón láttam meg, és Ivy mondta, hogy hogyan hívják. 16 éves, veled egy idős. Nem rég töltötte be a 16-ot. -közölte az infókat mosolyogva Sophie
- Oh, én még nem vagyok 16. - mondtam - Tudod, hogy csak februárban leszek annyi. De ez not problem - rámosolyogtam
- Na jah, és te találkoztál valaki érdekessel? Egy helyes srác? Vagy valaki?- kérdezősködött ő is. Én elmeséltem neki, hogy találkoztam valami Isabellel, és a „szolgáival”.
- Igen, velük én is találkoztam a mosdóban. Ott sminkelték magukat a tükrök előtt. Alig engedtek minket oda. - emlékezett vissza Sophie, és elhúzta a száját -Nem igazán szimpatikus az a csaj.
- Hát nekem sem. Na de most mennem kell. Mond meg anyának, hogy elmentem a lányokkal egy fagyizóba, és hogy majd jövök. Sziaa!- mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára és már mentem is.
- Szia, Ron! - kiáltottam be a nappaliba, és már az utcán is voltam. Még csak háromnegyed 5 volt, de ismertem magamat és tudtam, hogy idő kell ahhoz, hogy odaérjek a fagyizóhoz.

9. rész


Reggel anya ébresztett.
-Caroline azonnal kellj fel - mondta tíz perccel az után, hogy feljött ébreszteni, ugyanis egyáltalán nem akaródzott felkelni. Nagy nehezen erőt vettem magamon és bementem a fürdőbe fogat mosni és fésülködni. Utána felvettem az egyenruhát, amit a tanévnyitóra kellett felvennünk.=/ Egy mínusz pont az iskolának. xD Miután felvettem a ruhámat és a cipőt is lementem a földszintre. Sophie már ott volt, és ő is egyenruhában feszített.
- Jó reggelt!- köszöntem
- Jó reggelt - köszönt Sophie és apa.
- Apa, ugye nem kell majd minden nap ebben járnunk? - kérdezte Sophie kétségbe esetten.
- Nem, dehogy- mosolygott apa - csak most kell felvennetek, valamint ünnepélyeket vagy nagyobb eseményekkor.
Ez engem és Sophiet is megnyugtatott. 5 perccel később pedig már a kocsiban ültünk és mentünk a suli felé. Mikor odaértünk már állt néhány kocsi az épület előtt. Szépen beballagtunk, majd én is és Sophie is megkerestünk a saját osztálytermünket. Az enyém az 1 emeleten volt, Sophié pedig a 2.-on. Mikor bementem a terembe csak 3 lány akik az ablaknál beszélgettek, valamint 2 fiú voltak ott. Gyorsan kerestem magamnak egy padot a hátsó sorban, remélve hogy ott nem ül senki. Egy perce sem ültem le mikor az egyik lány, akik eddig a többivel beszélgetett odajött hozzám. Alacsony volt. Nem magasabb, mint én, és fekete haját összefogta. Szemei zöldes-kékek voltak.
-Szia! Én Laura Brown vagyok, láttam, hogy új vagy itt. hogy hívnak? - kérdezte tök kedvesen. Nem is gondoltam, hogy az első ember, aki hozzám szól kedves lesz. XD
- Szia! Én Emma Caroline Lamont vagyok. Igen, nem rég költöztünk LA-ba. - válaszoltam.
- Nincs kedved beszélgetni egy kicsit velem és a többi lánnyal. Bemutatkoznánk neked. És persze meg is szeretnénk ismerni. Ha gondolod akár körbe vezethetünk, vagy akármi.- kedvesen mosolygott.
-De, miért ne? - válaszoltam és odamentünk a barátnőihez.
- Sziasztok!- köszöntem a 2 lánynak
- Szia!- köszöntek ők is
- Csajok,ő itt Emma Caroline. Emma, ők itt Patricia és Diana- mutatott be minket egymásnak Laura. Patricia egy szőkésbarna hajú, zöld szemű lány volt. Nagyjából olyan magas, mint én. Diana szőke és barna szemű lány, aki egy jó 5 centivel magasabb, mint én.
- Szép a neved. - mondta Diana
- Köszi - mosolyogtam rá.
- Emmának vagy Carolinenak szereted, ha szólítanak? - kérdezte Patricia, miközben végig nézett rajtam. Rajtuk is ugyanolyan egyenruha volt, mint rajtam. Ez megnyugtatott. :D
- Hát Emmának, Em-nek szeretem. Inkább csak anyum szokott Carolinenak szólítani, ha mérges rám. - mosolyogtam, mire ők elnevették magukat - ÉS titeket, van valami becenevetek?
- Hát engem inkább Patinak szoktak hívni. Nem igazán szeretem ha Patriciának szólítanak. Úgy vagyok, mint te. Csak anya hív úgy. - ezen megint nevettünk. Az első benyomásom a 3 lányról egyértelműen az volt, hogy viccesek és szimpatikusak.
- És mond csak, mikor költöztetek ide? - kérdezte Laura miközben visszaült az ablakpárkányba
- Nem régen. Egy jó hete. Szóval még térképpel mászkálok mindenhova. De lassan már megtanulom, hogy mi, hol, mikor, hánykor.
- Hát igen, nem olyan könnyű az. És honnan költöztetek ide? -kérdezte Pati
- Chicagóból - válaszoltam csüggedten. Mindhárman hallattak egy „Ohhh”- t
- És szomorú, vagy amiért ide költöztetek?- kérdezte a vállamat veregetve Diana
- Hát, igazából már megszoktam. - mondtam. Miközben beszélgettünk a terembe folyamatosan szálingóztak az emberkék. Mindenki elfoglalta a helyét. Néhány másodperc múlva bejött egy tanár, mi pedig gyorsan a helyünkre iszkoltunk.
- Üdvözöllek titeket újra itt! Mint látjátok, egy új diákot köszönthetünk köreinkben. Kérlek, gyere ki és mutatkozz be. -szólított fel a tanár és én kelletlenül kimentem az osztály elé.
- Sziasztok -köszöntem - Emma Caroline Lamontnak hívnak és nem rég költöztünk ide Los Angelesbe a családommal. - mondtam el a mondani valómat, majd a tanár visszaküldött a helyemre.
- Rendben, akkor most a szokásos ismertetőt fogom felolvasni, és remélem, hogy nagyobb figyelemmel fogjátok végighallgatni, mint tavaly. - mondta a tanár, majd leült a tanári asztal mögé, amin egy kis táblára egy volt írva: Mrs. Lucia Johnson. Szóval így hívják. Jó tudni - mosolyogtam magamba. Amit felolvasott papír sajnos ugyan arról szólt, amiről az előző sulimban is beszéltek ilyenkor a tanárok. Nem igazán tudtam odafigyelni, bár 1-2 szót szerencsére elkaptam. Inkább azzal mulattam az időd, hogy tanulmányoztam a termet és az osztálytársaimat. Laura közvetlenül előttem ült, és az ő jobb oldalán Diana. Pati eggyel Laura előtt jobbra. (remélem érthető volt - by: szerk.:D ) Fél órás monológ után a tanár végre felnézett a papírból, az osztály pedig felébred az álmából. xD Utána a tanár kiosztotta az órarendet és a könyvlistát.
- A könyveket azután lehet megvenni, hogy itt végeztünk. Remélem, mindannyian készek lesztek beszerezni őket - húzta a száját, és a hátsó padsorban ülő egyik srácra nézett egy sokat mondó pillantással.
- És remélem, hogy sokatok fog jelentkezni a különböző szakkörökre. Ezekről ismertetőt a faliújságokon találtok. Nos, akkor azt hiszem, hogy ennyi volt. Köszönöm a figyelmet. - ezután kivonult a teremből mi pedig kezdünk kifelé oszolni. Gyorsan odamentem Lauráékhoz, és együtt mentünk megvenni a könyveket. Ezzel szerencsére gyorsan végeztünk. Gyorsan felhívtam apát, hogy jöhet értünk, mert végeztünk, addig is legalább megkeresem Sophiet.
- Na, akkor holnap találkozunk. Tényleg, itt a számunk, hogy tudj hívni - mondta Pati majd megadta mindhármuk számát és én is az enyémet, majd ők elmentek én pedig keresni kezdtem Sophiet. Elég gyorsan megtaláltam. Ott állt az egyik padnál egy csajjal.
- Sziasztok! - köszöntem nekik - Sophie, jössz?
- Szia! - köszöntek nekem ők is
- Igen, mindjárt. Oh, tényleg. Emma ő itt Ivy, Ivy ő itt Emma a nővérem - mutatott be Sophie új barátnőjének. - Na, Ivy, sajnos nekünk mennünk kell, de holnap találkozunk. Szia! - köszönt el a húgom
- Sziasztok!
- Szia!- köszöntem én is, majd kimentünk a nagykapunk, közben pedig arról beszélgettünk, hogy Sophie kivel és én kivel találkoztunk. Elmondtam, hogy találkoztam 3 rendes lánnyal. Közben Sophie kifejtette véleményét az egyik srácról az osztályukban, aki egész végig stírölte. Miközben vártunk néhány méterrel arrébb sétáltunk a nagy kaputól, mert ott apa tuti nem találna ránk. 10 perc múlva már meg is érkezett, mire mi gyorsan b pattantunk.
- Na, milyen volt?- kérdezte mosolyogva. Mire mindketten végeztünk a beszámolóval már haza is értünk. Ron még nem volt otthon. Minden bizonnyal ő is a suliban volt még, anyával.
- Gyorsan felmegyek átöltözni- jelentettem ki, mire Sophie követte a példámat. Felvettem egy szűk farmert és egy lila felsőt valamint egy lila nyakláncot és lementem. Anyáék is pont akkor érkeztek meg.
- Hello - köszöntem nekik
- Szia, kicsim! Na milyen volt? - kérdezte anya is. Majd elmeséltem és arról kérdeztem mi volt Ronnal.
- Óh, semmi különös. Neki is abból állt a napja, mint neked. Csak nekik az igazgató is beszélt. - mondta anya. közben leért Sophie is. Ameddig ő anyának segített a konyhában és közben az élményeit mesélte én beültem a tv elé és keresgélni kezdtem egy jó műsort. Az egyik csatornán megint Szpartakusz ment, így jobbnak láttam gyorsan elkapcsolni, amíg Ron meg nem látja. XD
Valami hülye filmet néztem, amikor anya kikiáltott a konyhából, hogy „ Ebéd” ….

8. rész             



A nap további része eseménytelenül telt. Annyi volt, hogy mikor Sophie megtudta hol voltam, egyből kifaggatott minden másodpercről. Örült neki, hogy beszéltem Nickkel és hogy jól elvoltunk. Este még segítettem anyának a vacsorában, majd a vacsora után gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni…
/ Utolsó nap a nyári szünetből/

Egész korán keltem, majd miután egy farmerban és egyszerű pólóban lemásztam a földszintre kerestem eleséget. Ron már a tv előtt ült és valami marha mesét nézett. Csináltam magamnak egy szenyát és leültem mellé.
-Mit nézel? - kérdeztem, mikor már 5 perce ültem mellette és még mindig nem értettem a mesét
- Ez Szpartakusz! Lazy Town!! - újságolta boldogan, na de jó! :D Üres szemekkel néztem a tv-t. Különösebben nem érdekelt, hogy menti meg Szpartakusz a rózsaszín hajú csajt, akibe, mint megállapítottam tuti szerelmes. XD Aztán jött valami Nyalókás gyerek, meg Rosszvér Robi. Na, itt úgy döntöttem, hogy a konyhában fejezem be a kaját. XD Ez jó. rosszvér Robi. Így fogom hívni, Ront, ha nem hallgat rám. :D xD Mikor Sophie lejött már megint felfelé mentem. Felvettem egy normális ruhát, ugyanis úgy döntöttem elmegyek valami könyvtár szerűségbe. Gyorsan felkapkodtam a ruháimat és a táskámmal+ térképpel felszerelve elindultam.
- Elmegyek egy könyvtárba -kiáltottam Sophienak
- Oké! Szia!- kiáltott vissza, de én már nem nagyon hallottam, mert ekkor már becsuktam magam mögött az ajtót. Találtam egy könyvtárat kb. 20 percnyire tőlünk. Bementem, szétnéztem, majd úgy döntöttem kiválttatom az olvasójegyemet. Ez gyorsan ment, ugyanis délre már otthon is voltam 3 könyvvel.
- Megjöttem!- kiálltottam el magam amikor a könyveket leraktam az étkezőben. Sophie néhány másodperc múlva már ott is volt mellettem.
- Szia, mit vettél ki?
- Áááh, semmi különöset. Csak néhány alap. - röhögtem. És tényleg. Az egyik könyvet egyből Sophie kezébe nyomtam, ugyanis azt neki vettem ki. A másik kettő az enyém.
- Ohh, köszi! Nem fogok unatkozni. - mondta boldogan Sophie
- Ron még mindig azt a Szpartakusz valakit nézi?- kérdeztem gyanakodva miközben a nappali felé pillantottam.
- Nem. Azóta azzal nyaggat, hogy vigyem át Frankiehez. azt mondtam neki, hogy meg kell téged várni, szal asszem mindjárt jön. - mondta Sophie, bárláttam rajta, hogy ő is szívesen menne
- Tudod, hogy nem rajtam múlik. - tiltakoztam- Hívd fel anyát, hogy mi legyen!- mondtam, majd felvittem a könyveket. Addig Sophie felhívta anyát. Mikor leértem már Ronnal az ajtóban álltak.
- Muszáj mennem? -kérdeztem, ugyanis nem sok kedvem volt.
- Igen! Anya azt mondta, hogy el kell kísérned minket!! - mondta jó hangosan Ron, hogy biztosan meghalljam. XD
- Ahh, na, jó! Menjünk! - adtam meg magam. Gyorsan odaértünk Jonasékhoz. Miután Ron nagy nehezen becsöngetett (alig érte fel a csengőt). Megint Denise nyitott ajtót.
- Csókolom, Frankie itthon van? -kérdezte Ron tiszta aranyosan
- Sziasztok! Igen, itthon van. Gyertek be!-mondta Denise és mi bementünk. Ron már felment Frankiehez, de mi még csak a nappaliba értünk be.
- Lányok, ha gondoljátok a srácok is itthon vannak. Hátra mehettek hozzájuk, a kertbe. Azt hiszem, a kutyával vannak.
- Kutya? - nyögte Sophie rémülten
- Ő, köszönjük, kimegyünk. Merre? - kérdeztem tanácstalanul. Denise eligazított minket és ki is találtunk elég könnyen a fiúkhoz. Mikor meglátott minket Joe tisztára örült.
- Sziasztok!- rikkantotta és egy-egy puszit nyomott mindkettőnk arcára.
- Sziasztok, srácok!- köszöntünk mi is
- Sziasztok- köszönt Kevin és Nick
- Joe, ennyire örülsz nekünk? - kérdeztem sunyin
- Ahaa. Amúgy, tényleg. Rég láttalak titeket. Üljetek le. - mondta Joe. Én leültem közé és Nick közé, Sophie pedig Joe mellé.
- Mit csináltatok?- kérdezte Sophie
- Beszélgettünk erről-arról - mondta Kevin
- De ugye nem zavarunk? - kérdeztem Nicktől -Ha akarjátok hazamehetünk! - mondtam ravasz mosollyal.
- Nee! - tiltakozott egyszerre Nick és Joe. Ezen mindannyian elkezdtünk nevetni. Viccesek voltak, ahogy tiltakoztak. Ezek után Joe vicceket mondott és h.lye fejeket vágott. Nickkel közben elkezdtünk néhány dologról beszélni. Vagyis, sok mindenről. :P Később Kevin is csatlakozott a beszélgetésünkhöz, majd mikor Denise kijött, hogy megkérdezze maradunk-e vacsorára heves tiltakozásba kezdtünk.
- Nem, köszönjük. Nekünk lassan mennünk kell. - mondtam közben pedig felálltam.
- Igen, sajnáljuk. - mondta Sophie is és ő is felállt
- Értem, akkor mindjárt szólok a srácoknak, hogy jöjjenek le, rendben?- kérdezte kedvesen Denise
- Köszönjük - mondtuk kórusban a húgommal. Mikor Denise bement Nick heves tiltakozásba kezdett:
- Légyszii ne menjetek!! - kérlelt minket
- De hisz muszáj, világsztár! Nekünk holnap suliii! - mondtam indióta fejjel
- Na jó! - adták be a derekukat a srácok. eközben leért Frankie és Ron.
- Na akkor megyünk is. Sziasztok!- mondta Sophie majd velem és Ronnal a sarkában a nyomában elindult a ház mellett előre
- Sziasztok!- kiáltottuk Ronnal hátra a fiúknak
- Héé! Se puszi, se semmi??!! - Joe kiakaszt. XD Visszamentünk, majd mindhármuknak nyomtunk egy puszit az arcára. Most már tényleg mentünk. mikor hazaértünk már 5 óra körül volt, vagyis anya és apa mindjárt jönnek. Leültünk enni valamit, majd mikor végeztünk anyáék beestek az ajtón.
- Sziasztok!- köszöntünk nekik
- Sziasztok!- köszöntek ők is
- Milyen volt a napotok?- kérdezte anya
- Egész jó!- mondtuk egyszerre. Ők is leültek vacsorázni, majd én felmentem a szobámba, anya elmosogatott, apa bement az dolgozószobába Sophie és Ron pedig letelepedtek Szpartakuuszt nézni. ÉN beültem a gép elé, felmentem msn-re , de mivel senki nem volt fen így ki is kapcsoltam a gépet. Megint beültem a zongorához és eljátszottam néhány dalt majd utána elmentem zuhanyozni és bedőltem az ágyamba és néhány percre rá elnyomott az álom.:D

7. rész



Másnap dél körül úgy döntöttem, hogy felhívom Nicket. Nem tudom, mert jött ez a gondolat, de jó ötletnek tűnt. :D Megkerestem a cetlit, amit tegnap előtt adott, és tárcsáztam a számot. 2szer csöngött ki, és már fel is vette.
-Hallo, Nick Jonas beszél. - szólt bele
- Jó napot kívánok, pszichiátria! Nick Jonast keresem, be lett utalva és nem jelent meg.- mondtam bele komoly hangon
- Tessék? Sajnálom, azt hiszem, egy másik Nick Jonast keres. - szólt bele meglepett, ám komoly hangon
- Sajnálom, de nem. Biztos vagyok benne, hogy tegnap egy hölgy beutalta magát- röhögtem a telefonba
- Milyen hölgy???
- Emma vagyok, csoroh - röhögtem bele a telefonba.
- Áááhhh! Én meg tiszta besz.rtam, hogy Joe már megint szórakozott- röhögött már ő is.
- Neem, na jó. Nem baj, hogy felhívtalak? Mondtad, hogy hívhatlak, szal hívtalak. Érteeed- röhögtem még mindig. Úgy látszik, ma jó napom van. :D
- Nem baj, sőt örülök. Na és miért hívtál? -kérdezte
- Hát, izé, nem megyünk le a partra, vagy valahova?
- Okés, jó ötlet. tudok egy jó helyet. A Gold bar és Stanley utca sarkán van egy fagyizó, ott jó lesz neked?- kérdezte, és hallottam a hangján, hogy örül.
- Ő… Várj egy kicsit, megnézem a térképet. Egy perc. - mondtam, majd gyorsan megkerestem a térképemet, amit még Chicagóban vettem és megkerestem a Gold bar és a Stanley utcát. Nem is voltak annyira messze. Gyalog kb. 10 perc. De jó. Hahahahaa
- Okés, megtaláltam. Nekem jó lesz. Nincs is messze- mondtam bele a telefonba
- Oh, rendben. Akkor mondjuk fél óra múlva ott?- hallottam a hangján, hogy most már legalább van programja és nem is akármilyen, és hallhatólag ennek örült:D
- Rendben, akkor ott. Szia!- köszöntem el
- Hello . köszönt el ő is, majd leraktuk. Gyorsan megrohamoztam a gardróbomat, hogy találjak vmi normálisat, ugyanis eddig csak egy shortban és ujjatlanban voltam. Találtam egy tök jó zöld térdnadrágot, hozzá pedig egy sárga topot, feliratokkal. Hajamat összefogtam, mert elég meleg volt odakint. Az egyik válltáskámba bedobáltam a fontos dolgokat és a térképemet, majd elindultam. Még a konyhába betérve odakiáltottam anyának, hogy megyek sétálni és kiléptem az utcára. Jól gondoltam, 10 perc alatt megtaláltam azt a fagyizót, ahova Nickkel beszéltem találkozót. Egész jól nézett ki.:D Mármint a fagyizó kívülről. Áhh! :D Nem sokkal később egy valaki napszemüvegben és baseball sapkában odalépett hozzám.
- Szia, Emma! Nick vagyok, nyugi - volt is szükség a nyugtatásra, hiszen, amikor meg kopogtatta a vállam egyenesen besz.rtam. xD
- Jajj, Nick! Sziia! Megijesztettél, minek ez a gusztustalan napszemüveg??- kérdeztem, és tényleg szörnyű volt rajta az a napszemcsi. Kb. olyan, mint amilyeneket még anyámék hordtak szebb koraikban.:D
- Bocsi, csak tudod, nem akarom, hogy egy csomó lány rám szálljon. Na de menjünk be!- a mondat elején elhúzta a száját, de a végén már mosolygott. Bementünk, és kértünk fagyit.
- Egy sztracsatellát és egy csokit kérek!- mondtam a pult mögött álló srácnak.
- Egy diabetikust kérek - mondta Nick is, és miután kikaptuk leültünk az egyik asztalhoz. ÉN eközben nagy szemekkel néztem rá.
- Mi az? - kérdezte, mikor észrevette, hogy nagy szemekkel nézek.
- Diabetikus?
- Aha. De… Oh, tényleg. Hisz te nem vagy fan. - mosolygott, erre én grimaszoltam egyet. - Igen, cukorbeteg vagyok- elszomorodott, engem pedig nagyon leütött ez a hír.
- Szegény. Nagyon rossz lehet. - bátorítóan rámosolyogtam, erre megint egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. Sok mindenről beszélgettünk, még elnyaltuk a fagyit. Utána elmentünk sétálni, amikor egy padra leültünk, pont azzal nyaggattam, hogy énekeljen nekem valamit.
- De hiszen mondtad, hogy voltál már koncerten, és nem szereted a „szépfiú bandákat”  - tiltakozott, de ezzel nem ment semmire.:D
- Igen, tudom! De én hallani szeretném élőben a hangodat. Mert a koncerteken a hangfalak meg a mikrofonok eltorzítják a hangot. Meg, pl. ha valaki playbackel. -röhögtem rá
- Hé! mi nem playbackelünk!!! Muszáj? - nagyon nem akart. De akkor is fog. :D xD
- Légysziii - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Ah, na jó. Mit énekeljek?- a kiskutya szem bejött. xD
- Nem tudom. Mondjuk valami szépet
- Hm….
When you look me in the eyes,
And tell me that you love me.
Everything's alright,
When you're right here by my side.
When I hold you in my arms,
I know that it's forever.
I just gotta let you know,
I never wanna let you go.

-Fúúú! Nagyon király! Ismerős, mintha énekeltétek volna..
- Igen, minden koncerten elénekeljük. - mosolygott rám. Elég érdekesen éreztem magam, mert amíg énekelt végig a szemembe nézett
- Király! Még a végén fan leszek. Mit mondtam? :O -ezen mindketten nevettünk.
- Légyszi, ne legyél. jó lenne egy olyan barát, aki nem fan. De azért örülök, hogy tetszett.
Ezek után még beszélgettünk erről-, arról, de 3 körül mennie kellett, mert fotózásra és autogramosztásra mentek.
-Oké, értem. De kérhetek egy autogramot én is? Mármint Sophienak?
- Ok! Szívesen- majd röhögve aláírt egy lapot a noteszemben és külön odaírta, hogy „; Sophienak szeretettel” :D
- El fog ájulni. Már most tuti.
- Na, hát akkor majd hívlak, rendben?- kérdezte
- Persze! Akkor, szia! - köszöntem el
- Szia! - majd egy puszit nyomott az arcomra és elindult egy fekete kocsi felé.

6. rész

Az igaz, hogy már fél 10 volt mire hazaértem, de Sophie már tűkön ülve várt a bejárati ajtó előtti lépcsőn. Mikor meglátott elkezdte kiabálni a nevem, meg azt hogy mi volt. Szépen nyugodtan elmondtam neki ő meg „nyugodtan”  végig hallgatott. A történet után néhány másodpercig emésztett, majd elkezdte elemezni a történteket.
- Szóval, azt mondta azt hitte ismer téged, pedig sehol semmi. Nos, nos, nos… Igen!- kérdően néztem rá, de nem izgatta. Inkább folytatta az összefoglalást: - És azt hitte fan vagy,mert már voltál koncerten. Nos, ha nem ismernélek minden bizonnyal én is ezt gondoltam volna… De mivel a húgod vagyok.

- Mivel a húgom vagy kérlek, ebbe ne menjünk bele. Folytasd az elemzést- szakítottam félbe, mert nem akartam hallani a megrovásait, mert én nem szerettem bele se Richiebe se Billbe vagy Tomba. :/
- Oké, oké, oké!!! Szóval örült neki, hogy nem vagy fan. Bizonyára nem akar egy olyan lánnyal ismerkedni aki mindent tud róla alapból is és csak az ingyen koncertjegyekért van vele… És a barátkozásra igaz az amit az előbb mondtam. Szép. - mosolygott Sophie
- De te most úgy beszélsz erről a témáról, mintha én és Nick járni akarnánk. De ez nem igaz. Nekem Nick egyáltalán nem jön be, és lehet, hogy belülről tök kedves meg aranyos meg mittudom én, de nem hiszem, hogy egy párt alkothatnánk, szal szállj le erről a témáról, légyszíves!- mindig is utáltam, ha Sophie kitalál valamilyen kapcsolatot velem és egy fiúval, főleg ha az a srác nekem nem jön be. Most ezzel a Nick üggyel nagyon felhúzott.
- ÉS amúgy is, biztos vagyok benne, hogy van barátnője. - jelentettem ki magabiztosan.
- Sajnálom, de most tévedsz. Úgy tudom, hogy nincs barátnője. De rendben, hagyjuk ezt a témát. Hagyjuk a Jonas Brothers, és inkább beszéljünk arról, hogy holnap mit veszünk fel arra a vacsorára. - javasolt Sophie inkább egy jobb témát. Jó sokáig elbeszélgettünk a holnapi ruhákról, de a szó átterelődött néhány más dologra is, mint pl.: új suli, LA, meg sok minden. Kb, 11 óra volt, amikor a kertből felmásztunk a szobáinkba. Gyorsan elmentem lezuhanyozni + fogat mosni majd aludni

/ Másnap reggel/
Anya keltett. Nagy nehezez felkeltem és összekapartam magam a fürdőben és 15 perccel később már normális fejjel és normális öltözékben mentem le a földszintre. Apa újságot olvasott, Ron tv-t nézett, Anya a konyhában volt Sophie pedig még nem volt lenn. Addig én megettem egy pirítóst, és miután Sophie is megevett egyet elindultunk. Először vettünk írószereket meg ilyeneket majd egy-egy táskát is és végül olyan kellékeket, amikre szükségünk lesz valamint füzeteket. Jó 2 óra alatt végeztünk, majd mivel se Ron, se apa nem reggeliztek beültünk egy mekibe. Otthon kipakoltam az íróasztalomra a cuccokat és megkérdeztem apát, hogy mikor lesz az a vacsora. 8 kor, nos, akkor még van időm. :D Elmentem sétálni az mp4-emmel. Útközben találtam egy tökjó kis park szerűséget szökőkúttal, nagyon megtetszett. Ez lesz az én helyem- gondoltam. Csak ültem az egyik padon és elmerengve néztem ki a fejemből, szóval nem csoda, hogy majd meghaltam mikor valaki megszólított, vagyis a második nevemet mondta. Hátranéztem, és láttam, hogy csak az egyik Jonas az. Jaaajjj, nem bírnak békén hagyni? -gondoltam. Nem voltam mérges rájuk, sőt semmi bajom nem volt velük, csak hát rosszkor bukkant fel az egyikük, akinek a nevére nem emlékeztem.
- Szia!- üdvözöltem, de a nevét még mindig nem tudtam. :P
- Carolinenak hívnak, ugye? Nem emlékeztem a másik nevedre -mosolygott Jonas
- Emma, de én egyáltalán nem emlékszem a te keresztnevedre. - mosolyogtam vissza
- Joe- Oooohh, hugica álompasija. XD - De hívhatsz Jonasnak.
- Inkább nem. Hogyan ismertél fel?
- Nagyon kábán néztél, meg a hajadról- ez egy újabb KO. :D A hajamról? =O =O Ez a Zsó nem normális
- Ő… biztos.
- Mit keresel itt egyedül, nem a barátoddal kéne lenned?- hogy mi??!! Milyen barátommal? dupla KO.
- Kivel? Nincs barátom- néztem értetlenkedve Joera. El sem tudtam képzelni ezt honnan szedte. Hisz nem is ismer. :O
- Azt hittem van barátod. Na, mindegy. - mondta Joe, majd beszélgettünk néhány marhaságról, és rá kellett ébrednem, hogy tök vicces és kedves srác. 2 körül hazaindultunk, mert neki valami fotózásra vagy hova kellett mennie nekem meg mehetnékem volt. XD
- Akkor majd találkozunk, Szia!
- Hello- köszöntem el és a házunk felé vettem az irányt.

A délután folyamán még elfoglaltam magam olyan dolgokkal, hogy tv nézés. XD Majd 6 körül apa felküldött öltözni. Gyorsan magamra kaptam a fekete alkalmi ruhámat, ami kifejezetten az ilyen eseményekre lett véve. Kisminkeltem magam, a hajam feltűztem és lementem. 10 perc múlva már indultunk is. Egy elegáns étterem előtt álltunk meg néhány perc kocsikázás után. Bementünk apa valamit bragyogott a pincérnek, aki utána a helyünkre kísért minket. Az illetők (akikkel találkoznunk kellett) már itt voltak. Apa mindenkit bemutatott mindenkinek, majd leültünk az asztalokhoz és felvették a rendelést. Apáék üzleti ügyekről beszélgettek, nem igazán értettem miről, de megpróbáltam odafigyelni, mert volt már olyan, hogy kikérték a véleményem. :/ A vacsora felénél tarthattunk, amikor apáék egy költözés féle dologról kezdtek el beszélni. Erre felkaptam a fejem.
-… Persze nem lenne gond, hiszen már megszoktuk, amennyire ezt meglehet, de örülnék egy közelebbi irodának. - mondta apa a pasasnak, akit ha jól emlékszem George Hiltonnak hívtak
- Igen, megértem. Ezt persze meg lehet beszélni, de kicsi az esélye- jelentette ki a hapsi, és kortyolt egyet a borából
- Emma mit gondolsz?- fordult felém apa. Na, igen. Tudtam én, hogy megéri figyelni. xD
- Jó lenne megismerni jobban Los Angelest, de ha a munka megkívánja és nincs jobb ajánlat, akkor…  - nem fejeztem be, mert nem akartam, de apa ebből is megértette mire gondoltam. Igazából maradni akartam, nagyon is.
- Wilfried, a lányából egyszer nagy ember lesz- mondta Mrs. Hilton mire én elmosolyodtam. Még mindig a felvetődött költözésen agyaltam. Hiszen csak most jöttünk, nem akarok elmenni. Csak adjanak esélyt, hogy megismerjem LA-t. Hál’ Istennek leszálltak erről a témáról, de végülis nem egyeztek meg semmiben. Ennek valahol örültem, valahol nem. Így, egy ideig biztosan nem megyünk sehova :D Annak viszont nem örültem, hogy ez azt jelenti, hogy még lesznek ilyen vacsorák. Na, egy fene. :D xD 10 óra után néhány perccel indultunk haza. Nekem otthon nem kellett sok, levetkőztem, lezuhanyoztam és előbb olvastam egy kicsit, majd elaludtam.

- Jonas Brothers. - reagálni már nem volt időm, mert akkor lépett be a nappaliba Denise és 3 fia. Egy göndör hajú, 2 pedig vasalt hajú. Nagyon hasonlítottak egymásra, mintha hármas ikrek lennének. XD Mellettem Sophie valami olyat makogott, hogy „Em, kelts fel”  meg „ Ezek nem ők”. Ahogy tudta minden szót más nyelven mondott. Ilyet tényleg nagyon ritkán csinál… :D
- Srácok, ők itt annak a kisfiúnak a nővérei akikről tegnap Frankie olyan sokat beszélt.
- Kevin Jonas- nyújtotta felém a legidősebbnek tűnő srác a kezét.
- Emma Caroline Lamont - fogtam meg a kezét, és megráztam.
- Szép hosszú neved van. Hogy bírod megjegyezni?- kérdezte hülye fejet vágva
- Hidd el nem nehéz. - mosolyogtam.
- Sophie Lamont- mondta Sophie mikor Kevin neki is odanyújtotta a nevét.
- Joe Jonas- fogott velem kezet a másik vasalt hajú srác is majd Sophieval is
- Nicholas Jonas, de csak Nick- mondta a göndör hajú srác, aki a legfiatalabbnak tűnt. Mikor megfogtam a kezét, és ránéztem az arcára, találkozott a szemünk, és megint olyan érzés fogott el, mint amikor tegnap azon a koncerten annak a Nicknek a szemébe néztem. Miközben visszaültünk a kanapékra, már a fiúk társaságában odasúgtam Sophienak.
- Nem b.szol, hogy ezek a Jónásék??!!- besz.rtam. Szó szerint. Ha ezek tényleg azok a Jónásék akiknek tegnap a koncertjükön voltunk, akkor most 3 hírességgel ülök egy nappaliba, és ráadásul az egyikőjük le sem veszi rólam a szemét :S
- Na és lányok mit kerestek itt? - kérdezte Kevin, mire anyjától egy lenéző pillantást kapott.
- Elkísértük Ront, mert anya nem ért rá -válaszolta Sophie. Közben én magamon éreztem Nick nézését, de egyrészt nem érdekelt, másrészt pedig nem értettem. Joe hülye kérdései és Denise nevelő szavai, nem kevésbé Kevin kíváncsisága gyorsan elkergette az időt. Jó sokat nevettünk. Ahogy jobban megismertem Kevint és Joet rádöbbentem, hogy Joe a mókamester. :D Nick hangját viszont 2 órán keresztül nem lehetett hallani. Nagyon ritkán nevetett velünk, és (legnagyobb bánatomra) nagyon ritkán vette le a szemét az arcomról. Denise többször is megkérdezte:
- Nick, jól vagy?
- Igen, anya. Csak egy kicsit fáradt. - jött mindig ugyanaz a válasz. 6 óra előtt néhány perccel Nick bejelentette, hogy felmegy és lefekszik.
- Lassan nekünk is mennünk kéne - mondtam néhány perccel később. – Esetleg, felmennék Ronért.
- Oh, persze. Menj fel és az első emeleten jobbra az első ajtó Frankie szobája. - igazított útba Denise
- Mindjárt jövök- suttogtam Sophienak majd elindultam fel a lépcsőn. Már majdnem kopogtam be az ajtón mikor valaki megköszörülte mögöttem a torkát.
- Igen? - kérdeztem Nicktől, aki pont akkor léphetett ki az egyik szobából.
- Kit keresel? - kérdezett vissza közben közelebb jött hozzám.
- Az öcsémet, tudod, indulnánk haza - válaszoltam majd bekopogtam az ajtón. Egy „Szabad!” után pedig benyitottam. Ron és Frankie valami videojátékon játszottak
- Sziasztok! Ron, figyelj lassan kezd összeszedni magad, mert 6 óra.
- Okés, 5 perc és lett leszünk. - válaszolta az öcsém, közben pedig rám sem nézett. Na, ez szép. XD Mikor becsuktam az ajtót és megfordultam Nick még mindig ott ált.
- Esetleg még valami? - néztem fel az arcába
- Kérdezni szeretnék valamit. - mondta tétovázva. mint aki valami közveszélyessel beszél.
- Ömm.. Oké, kérdezz
- Nem itt- grimaszolt- Nem találkozhatnánk valahol?
- Hát… Izé.. Rendben, hol?- kezdtem kíváncsi lenni. :P
- Az XY kávézóban, 8kor?- kérdezte
- Okés. De ez hol van? Bocsi, csak tudod, nem igazán ismerem a környéket. - vágtam h.lye képet. Leírta egy cetlire a címet, majd lementem. 2 percre rá Ronék is leértek majd elbúcsúztunk és elindultunk hazafelé. Útközben Ron az élményeit mesélte, Sophie valami olyat motyogott, hogy „ Em, ébressz fel! Joe olyan helyes” XD Otthon senki nem volt. Ron és Sophie elmentek enni valamit én pedig kerestem egy térképet. Megkerestem rajta a helyet, ahol az a kávézó volt.
- Emma, mi a baj?- kérdezte Sophie mikor már a tv előtt ültünk Ronnal. elmondtam neki mi történt amikor felmentem.
- De hát mégis miről ??-kérdezte meglepődve sophie
- Háát - erre elmondtam neki hogy mi történt a koncerten és akkor amikor Nickkel kezet fogtam. De hozzátettem, hogy a koncerten valószínűleg csak képzelődtem.
- Szerintem nem. ÉN is észrevettem, hogy Nick alig veszi le rólad a szemét. Kíváncsi vagyok, mi lehet olyan fontos amit ott nem lehetett elmondani. Még sokat beszélgettünk erről a témáról, majd fél 8 körül felálltam.
- Hát, akkor. De majd mond el mi volt- kísért ki Sophie ezekkel a szavakkal a házból. szerencsére a kávézó nem volt messze a házunktól, szal gyorsan odaértem és Nick még nem volt ott. Leültem egy a kávézó előtt álló padra és vártam. Néhány percre rá Nick ült mellém a padra.
- Szia - üdvözöltem mosolyogva
- Hello
- Na mi az a nagy dolog amit mondani akarsz?- kérdeztem. Már nagyon kíváncsi voltam, és ezt a kíváncsiságot csak növelte komoly arckifejezése.
- Ömm…Gyere- mondta majd elkezdett húzni az utcán. Néhány perc múlva pedig megszólalt:
- Szóval, van itt több minden is.
- Kezdhetnéd az elején - mondtam, mert már untam, hogy csak húz maga után.
- Igen. Jó ötlet- csillant fel a szeme. Mi van? - Szóval, voltál te már JB koncerten?
- Miért font… - mondtam volna, de mivel elkaptam a tekintetét inkább megmondtam az igazat.
- Igen, voltam. Tegnap este. -Nem tudom mit mondtam, de egy pillanatra megállt és a semmibe nézett.
- Fan vagy?- kérdezte ijedten
- Neem, dehogy! Az kéne még. Csak a húgomat kísértem el. - Nagyon kiütött ez a kérdése.
- Értem. És… Nem tudom, hogyan kérdezzem. Amikor ma délután bemutatkoztál, és a…hát a szemembe néztél… olyan érzésem volt, hogy ismerlek. - nyögte ki nehezen, és ezt így hallani elég érdekes volt. Elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Hát, izé. Nem tudom, hogy ismerhetlek-e. Úgy értem, hogy korábbról. Ha csak nem éltél vagy voltál valaha is Chicagóban, Párizsban, Montrealban vagy Madridban.
- Hát Chicagóban már voltam, de nem hiszem, hogy találkoztunk. - tűnődött
- De akkor miből gondoltad, hogy ismersz?
- Abból, hogy.. nem tudom- Azt már nem tudtam meg miből, de szinte biztos voltam benne, hogy volt rá oka ezt gondolni.
- Van még valami? - kérdeztem. Nem akartam menni, de kicsit érdekesen éreztem magam a közelében.
- Igen, lenne.
- És mi?
- Hát az, hogy lehetnénk barátok? Tudom, hogy még nem nagyon ismerlek, de szeretnélek megismerni. - Na ez totál KO. Nagyon meglepett és egy jó fél percig nem tudtam megszólalni. Nick Jonas, aki nagyon-nagyon híres a tini lányok körében barátkozni akar egy lánnyal aki minden 3. és 4. évben költözik. Na jóóó.
- Oké, tőlem. - mondtam mosolyogva, amikor már tudtam reagálni.:D
- Rendben, hát akkor most megyek. Majd beszélünk. Jah, és itt a számom. Szia!- nyomott a kezembe egy kis cetlit, és elment. Húúú!!! Ha ez Sophie megtudja. XD Gyorsan feleszméltem a kábulatból és elindultam hazafelé.. már amennyire tudtam, hogy merre kell mennem.

- Na hát akkor, örülök, hogy ezt az iskolát választották. - kezdte rám és Sophiera nézve- Én Steven Johnson vagyok, az iskola igazgatója. Korábban már beszéltem Önnel, Wilfried, és megkérdtem, hogy hozza el a lányai korábbi bizonyítványait-nézett apámra, aki elővett az aktatáskájából néhány zöld, kék és piros kiskönyvet, a korábbi bizonyítványainkat.
- Hm, nem is rosszak . - mondta miközben a bizonyítványomat nézte – Látom, az előző iskoláidban elég jól szerepeltél a művészeti tantárgyakban. Minek készülsz?- nézett rám
- Pszichológusnak. De nagyon szeretek rajzolni,és festeni. -válaszoltam miközben a szemem Mr. Johnsonra emeltem
- Igen, ezekkel, mármint a rajzolás és festés fejlesztésével itt is foglalkozunk. Tessék, itt vannak a lehetőségek . - nyomott a kezembe és Sophiéba egy lapot. Elolvastam, majd mikor végeztem elégedetten néztem a szüleimre.
- Nos, mit gondolsz, Em? - kérdezte apa. közben elvette tőlem a lapot, hogy ő is elolvassa
- Tetszik. Vannak külön rajz és zenei tagozat. Tetszik. - mosolyogtam
- Ohh, játszol valamilyen hangszeren?- nézett rám Mr. Johnson
- Igen. Zongorázom 8 és fél éve kezdtem
- Akkor, és te Sophie, mit gondolsz róla?- nézett anya kisebbik lányára
- Nekem is bejön. -mondta Sophie
- Nos, akkor én nagyon örülnék, ha Szeptember 1.-től a tanítványaink lennétek. Persze itt van néhány papír, amit ki kell töltenetek. - mondta Mr. Johnson és odaadott néhány papírlapot nekem és Sophienak. Kaptunk 1-1 tollat is és kezdtük kitölteni az űrlapot. Az alapvető kérdések voltak benne, a második lapon pedig, hogy milyen szakra kívánunk beiratkozni és hogy hányadik osztályt fogjuk kezdeni meg minden marhaság. XD Majd az egyik szülőnek alá kellett írni és már kész is volt.
- Köszönöm. A tanév szeptember elsején kezdődik reggel 10 órára kell itt lenni, az iskolai uniformisban. Az uniformist minden iskolai felszereléseket áruló üzletben be lehet szerezni. Még egyszer köszönöm.
- Mi köszönjük. Akkor, viszlát! - mondta apa
- Viszlát- köszönt el Mr. Johnson
- Viszlát köszöntem én majd kiléptünk a folyosóra. amíg be nem szálltunk az autóba csak még egy „ Viszlát!”  hagyta el a szánkat, amit a portásnak intéztünk. a kocsiban azonban már apa arról beszélt, hogy holnap lesz egy vacsora, ami ott kell lennünk, de előtte elmehetünk beszerezni a cuccokat. Mivel már csak 1 hét van a nyári szünetből.. Na de jó. :/
- Ohh igen, lányok meg akartalak titeket kérni, hogy vigyétek el 3 körül ront az új barátjához, Frankie-hez. Tegnap megbeszélték, hogy ma is találkoznak. - szólt hátra anya a válla felett
- Hogy mi??!!- én és Sophie egyszerre
- Miért nem te viszed el? Tanulnom kell!- Sophie, közben meg sehol semmi. XD
- Mert állásinterjúra megyek. - jelentette ki anya, és úgy tűnt ezzel megnyerte a csatát.
- Na jó. - morogtuk Sophieval. Akkor ennek a Frankie gyereknek legalább jó képű bátyai legyenek- gondoltam- Bár attól tartok anya egyből ki is vágna a házból ha itt létem 3. napján bepasiznák. (:
mikor hazaértünk 10 óra körül volt az idő. Gyorsan felmentem átöltözni. Felvettem egy fehér farmer szoknyát és a sárga-fehér ujjatlanomat, a hajamat pedig feltűztem. Felvettem a kedvenc tornacsukámat és lementem szerezni egy kis kaját…
/ Délután 3 óra/

-Rooon!!Hol vagy? Megyünk!!- kiabáltam az előszobából az öcsémnek
- Jövök- jött a válasz valahonnan az emeletről. Fél perc múlva Ron leért mellém is kisietett az ajtón a kapuhoz ahol Sophie állt. Gyorsan bezártam az ajtót, a kulcsot bedobtam a táskámba majd elindultam a testvéreim felé. Sophienál egy térkép és a cetli amire anya Frankiék címét írta. Nagy nehezen megtaláltuk a házat, ami szintén, mint a miénk tipikus amerikai családi ház stílusban épült. Annyi volt a különbség, hogy ez kb. kétszer nagyobb volt és oldalt csak egy keskeny ösvény vezetett a hátsókertbe. Becsöngettem, és mint azt útközben megbeszéltük Sophieval, amikor egy nő ajtót nyitott ő szólalt meg. (remélem érthető volt. XD)
- Sziasztok!
- Jó napot!- köszöntünk
- Én, mi.. Izé. Tegnap állítólag az öcsénk, Ron és a maga fia, Frankie találkoztak… izé… Kathryn lányai vagyunk.
- És fia - suttogta mellettem Ron
- Ohh, igen. Már emlékszem. Gyertek be. - nyitotta ki a kaput előttünk. - amúgy én Denise Jonas vagyok. - nyújtotta a kezét felém
- Emma Caroline Lamont- fogtam meg a kezét.
- Sophie Lamont- nyújtott kezet a húgom is
- Ohh, és te vagy Ronald, akivel tegnap találkoztam- mondta Mr. Jonas, miközben beértünk a házba. A bejárati ajtó egy előszobába majd onnan egy újabb ajtó a nappaliba és lépcső felé nyílt.
Mrs. Jonas beinvitált minket a nappaliba, Ront pedig eligazította, hogy hol találja Frankie szobáját.
- Mrs. Jonas, ezt tényleg…

- Kérlek, szólítsatok Denisenek. - szakított félbe mosolyogva Denise.
- Oké, Denise. - mondtuk mosolyogva.
- Megvárjátok az öcséteket, vagy haza mentek, amíg meg nem unják a játékot?- kérdezte kedvesen Denise. Sophie rám nézett, olyan szemekkel, hogy „maraadjuuk” . XD Már megint volt egy olyan érzésem, hogy tud valamit amit én nem. Bár ő mindig is ilyen volt. túúl sokat tudott. xD
- Akkor szerintem megvárjuk őket. - mondta Sophie.
- Nos, ebben az esetben. Nem baj, ha én boldogítalak titeket még egy jó fél óráig? A fiaim akkor érnek haza, utána azt hiszem, velük jobban el tudtok majd beszélgetni- mosolygott Denise és a kanapéra mutatott, hogy üljünk le. Lehuppantunk az egyik kanapéra, Denise pedig a dohányzóasztal túloldalán lévő fotelbe ült. Jó sok mindenről beszélgettünk. Jó beszélgető társ volt. :D Olyan 4 óra felé hangokat hallottunk. Egy kocsi állt meg a ház előtt, majd 10 másodperccel később nyílt a bejárati ajtó.
- Anyaa!! Itt vagyunk!- kiáltott egy hang, mire Sophie megmozdult mellettem.
- Joe! Az a lábam!!- egy másik hang, Sophie megint megmozdult
- Anyaaa! Van kaja?- egy harmadik. Erre Sophie már meg is szólalt: „Jaajj”.

A három valaki se szó, se beszéd megcélozták a konyhát, Denise pedig utánuk ment. Ahogy hallani lehetett enni adott 3 kiéhezett fiának.
- Mi az?- kérdeztem a biztonság kedvéért franciául Sophietól
- Ez...Ők…Itt..Nem is gondoltam…Csak sejtettem…- dadogta
- Hogy mi?? Kik azok az Ők? Kinyögnéd??- mondtam értetlen arccal.
- Ők a…a… akiknek..tegnap… Joe…- ennyi telt ki tőle. De nekem még mindig nem esett le..Joe.. Ki a f.sz az a Joe? Na jó, ez nekem magas. Túl magas.
- Hm… ? Nem? Nyöögd ki- kérleltem Sophiet, de ő le volt taglózva. Ahh. Néhány percig csendben ültünk. Én figyeltem a húgom arcát, de az nem volt jobb állapotban. Kintről, a konyhából beszélgetés hallatszott, de nem igazán hallottam, sem értettem, hogy miről szólt. Sophie csak a falat nézte, majd:
- Jonas Brothers.