~JB~. I'm sure it's more than us. [Ł]

Hát van rész, már hétfőn. Nem voltam nyaralni, családi okok miatt. :( de remélem tetszeni fog. szeretnék kapni véleményeket vagy valamit... Előre is kössz.:D 

36. rész


Mi...? - értetlenkedtem. Tudtam, hogy készül valamire, de hogy mire arról fogalmam sem volt. Az is félelemre adott okot, hogy bár mosolygott, szemei komolyan fürkészték az arcom. És mire számíthatok egy sráctól? Egy sráctól aki szerelmes belém? Egy sráctól aki nem adja fel még akkor sem amikor a képébe ordítom, hogy "HAGYJ BÉKÉN!" Egy sráctól akivel egy hete egy szobába vagyok zárva és már egyszer, "csak úgy", meg is csókolt? Most megint elvisz valahova ahol letámadhat? Elvisz randizni? Na neeeem! Elfutok! Mi járhat a fejében? Egy újabb csók? akkor megint kap egyet. Várjunk csak? Miért rándult görcsbe a gyomrom a csók szóra???!!! Remélem semmi ilyet nem forgat a fejében.
- Ugye, nem eszel meg? - kérdeztem, mikor már a lépcsőn közepénél jártunk.
- Nem bántalak - nyugtatott meg.
- Tudod, félnem kéne...
- De nem teszed - állapította meg. Elhúztam a számat.
- Szia, Anya, majd jövünk! - köszönt oda anyjának.
- Rendben, sziasztok. - Kevin bá' érdekesen nézett utánunk.
A kocsiban ülve próbáltam kitalálni hova visz. Megint átfutott az agyamon a csók, a gyomrom megint megrándult. Körülbelül 3 percig tudtam elmélkedni, ugyanis megérkeztünk - a partra hozott.
- Miért jöttünk ide? - értetlenkedtem, de nem válaszolt. Inkább felhúzott egy sziklára.
- Figyelj, Em...
- Emma! - vágtam közbe. Megmosolyodta  közbe szólásom, majd folytatta.
- Emma, én... próbálok megváltozni, de nem megy. Próbálok... jobb lenni - értetlenül néztem fel az arcába. - Sajnálom.
- Mit sajnálsz? Egy mukkot sem értek! - fakadtam ki.
- Én.. megpróbáltam... de nem megy - megszorította a kezem, én pedig még mindig értetlenül hallattam őt. - Tudod, hogy érzek... és én...
- Attól tartok, hogy még mindig nem értem.
- Szeretlek...
- Oké, ezt értem. Sajnos - megszorította a kezem, és közelebb lépett hozzám. Ösztönösen hátráltam.
- Tudom, és... Nick, menjünk vissza! - próbálkoztam, de hajthatatlan volt.
- Emma, most mondtam ki, hogy mit érzek! Ne szórakozz! Mond el, hogy te mit érzel!
- De... - mélyen a szemembe nézett, nyeltem egyet és végig gondoltam mindent. A gyomor rándulásoktól addig, hogy miért nem is rántom ki a kezem a kezéből és rohanok haza. Döntöttem a választ illetően. biztos voltam benne, hogy ezt akarom. Teljesen átjárt, majd megpróbáltam kinyögni.
- Oké! Én... is...
- Te is? - elkerekedett a szeme, úgy nézett rám.
- Én is... szeretlek...
Jézus! Kimondtam. Nem vagyok normális, de most már biztos, igen! Szeretem. Magamban ismételgettem ezt a szót, közben mosolygó arcát néztem. Hirtelen minden olyan szép lett - gondoltam. Megint közeledett, de most nem hátráltam. Két kar ölelt át... Várjunk csak, hisz mindkét kezével az én kezeimet fogja!... Már csak pár centi... Behunyom a szemem...Valami kisimítja a hajat az arcomból, biztos a szél... most a nevemet mondogatja valaki, de hisz ez lehetetlen! Csak mi vagyunk a parton, és éppen most tapasztotta ajkait az enyémekre... Vajon ki szólítgathat?
Hirtelen felültem, mint akit áramütés ér. Össze is fejeltem a fölém hajoló Nickkel.
- Au - nyavalyogtam. - Mit csinálsz?
- Bocs, de elaludtál a földön és felhoztalak az ágyra, mert az szerintem kényelmesebb.
- Oh, köszi - a fejemet vakargatva gondoltam vissza az álmom részleteire. - De... miért hajoltál fölém?
Mikor meghallotta a kérdésem az egész feje elvörösödött és elfordította a fejét. Kérdőn néztem a hátára. Egy perc múlva már tudtam, hogy nem fog válaszolni, így feltettem egy másik, létfontosságú kérdést.
- Lementünk a földszintre? Vagy a partra?
- Nem - értetlenül fordult felém, eleresztettem egy kis mosolyt majd elmentem zuhanyozni.
Észre sem vettem, de körülbelül 10 percig sikáltam a fogaimat. xD Hát igen, elkalandoztak a gondolataim. Mikor elkészültem és visszamentem a szobába Nicket nem találtam ott. Talán elment valahova... (ekkora felismerést XD). Ránéztem az órára: még csak fél 10. Áhhhh. :/ Felültem az ágyra törökülésben és megint az álmomon gondolkoztam. Tudni kell rólam, hogy ha valami érdekes történik napokig képes vagyok gondolkozni rajta. :D Szóval éppen azon elmélkedtem, hogy mennyi az esélye annak, hogy ez teljesüljön amikor nyílt az ajtó majd csukódott. Eldöntöttem: ez egy hatalmas marhaság! Én soha nem leszek szerelmes Nick Jonasba! És még hogy szerelmet vallok neki?! Röhögnöm kell magamon. Közben alig érzékeltem mi történik a közelemben. Talán Nick beszélt is valamit, majd elment zuhanyozni. Néhány perc múlva egy szál törülközőben lépett ki a fürdőből.
- Vááá! Nick, te barom!- sikkantottam.
Igen, ezt már érzékeltem. rémülten húztam a fejemre a takarót.
- Ne röhögj, nem vicces! Tudod, vannak hátrányai is annak, hogy veled kell egy szobában lennem. - szóltam ki a takaró alól amikor meghallottam, hogy kuncog.
- Például?
- Például az, hogy félmeztelenül szaladgálsz! És olyan szerencsétlen vagy, hogy még a törülköző is leesik rólad!
- És mi az előnye? - kérdezett újra.
- Az, hogy... nos... mégis csak egy tinibálvány vagy.
Hangosan nevetve ment vissza a fürdőbe.
Hogy lehet ekkora barom?! Rászántam egy fél percet arra, hogy franciául káromkodjak. Hozzávágtam volna néhány dolgot, de úgy döntöttem, hogy inkább nem. :D
Mikor, már felöltözve, kijött a fürdőből már megint törökülésben ültem és bámultam ki a fejemből. Elkaptam a tekintetét: majd' megfulladt az elfojtott röhögéstől.
- Mi olyan vicces?
- Úgy ülsz ott és nézel ki a fejedből, mint Demi szokott amikor elmélkedik.
- Csak tájékoztatás képen: épp azt csinálom. - egy kis szünet után: - Demi Lovato?
- Aham. Ismered? - most rajta volta a kíváncsiskodás sora.
- Sophie valamelyik nap nézett egy filmet amiben ti játszottatok. És egy csaj akit Demi Lovatonak hívnak. Azt hiszem... Camp Rock volt a címe - válaszoltam, közben próbáltam visszaemlékezni a film egyes részleteire. Én is leültem Sophie mellé, de csak az utolsó 20 percet láttam. Sophie szerint, a 20 legjobb percet.
- Oh, nos igen. Arra a Demire gondoltam.
- Nem jön be? - reménykedtem.
- Össze akarsz hozni vele? - rájött a hátsó szándékaimra. Na bumm. :/
- Nem, nem - hesengettem el a választ.
- Na, de min elmélkedsz ennyire? - kérdezte, miközben megint maga elé húzta a laptopot.
- Rosszat álmodtam... - mégsem közölhetem vele, hogy miről!  Hogy szerelmet vallottam neki álmomba, mikor semmilyen késztetést nem érzek egy ilyen tettre. Mégis milyen képet vágna? Mit mondana? Azt, hogy: kár, de nem tudhatod mi lesz?! Oguaah! Na, neeem!
- És próbálok rájönni mennyi az esélye annak, hogy teljesüljön - ezzel a válasszal meg voltam elégedve, őt viszont meglepte.
- Oh - sóhajtott.

Itt a tegnapra megígért rész. Ízért, írok így külön, mert ma délután megyek be nagyimhoz, szóval nem tudok majd írni nektek. :S LEgközelebb kedden várjatok rész.:D Addigis itt van ez. Remélem tetszeni fog, bár nem nagy szám.. :D Puszii.Dórii.

35. rész


- De, Sophie!
- De, Emma!
- Ne legyél hü.lye! Honnan szedhetsz ekkora marhaságokat? - kérdeztem rémülten, bár nagyon dühös voltam.
- Ahogy néz! Te ne legyél hü.lye. Látom, hogy megváltozott néhány dolog. Hisz mindenki láthatja - Sophie nagyon mulatságosnak tartotta, hogy felhúztam magam azon amit mondott.
egyetlen húgom azt állítja, hogy én és Nick... Szóval értitek? Hogy köztünk több van mint barátság. ÉS ezt úgy adta a tudatomra, hogy közölte, látja, hogy megváltoztak az érzéseim. hahaha. Sophie-kám milyen vicces vagy. -.-"
- Soha - suttogtam. Közel voltam ahhoz, hogy elordítsam magam, de a telefonom csörgése félbe szakított.
- Bella. Bocsi, Sophie, de keresek egy csendes zugot. Nincs harag - rámosolyogtam majd megöleltem és kimentem a szobából. közben felvettem a telefont.
- Szia, Bells.
- Helló Em! Mizujs? - rikkantott a telefonba Bella.
- Semmi, semmi. Egy perc, várj. - Láttam, hogy most csukódik Joe szobájának ajtaja, azt hittem oda zárkóztak Jónásék. Bementem hát Nick szobájába és leültem a fotelba.
- Itt vagyok, kedves- mosolyogtam -,  mi újság felétek?
- Áh, meg vagyunk. Ginny mondani akar valamit. - Bella prüszkölt az elfolytott röhögéstől majd adta Ginnyt.
- Szia, Emma - köszönt másik chicagói barátnőm.
- Szia. Min röhögtök annyira?
- Csak azon, hogy Chris meghallott minket rólad és Jónásékról beszélni. És most el akarja kérni Miley Cyrus számát. - Mihelyst kimondta elröhögte magát, én pedig csak hápogni tudtam.   
- Miley Cyrus? - kérdeztem vissza.
- MILEY CYRUS! - ordítottak egyszerre a készülékbe. El kellett tartanom a fülemtől.
- Nyugi, értettem, csak meg vagyok lepve. Honnan kéne tudnom a számát? - kíváncsiskodtam.
- Nem tudom. Kérdezt Christ... -
- Jajj, lányok. Mégis mit csináljak? Menjek oda Nickhez és csak közöljem vele? Összehugyozná magát a...
- A röhögésben. - fejezte be Bella a másik oldalon.
- Így van. - mosolyogtam. Kopogtak majd Nick jött be. - Szia - köszöntem neki.
- Mi? Kinek köszönsz? - értetlenkedtek a másik oldalon Belláék.
- Szia - köszönt nagyon boldogan Nick.
- A szobatársamnak - válaszoltam a lányok kérdésére, erre Nicknek még nagyobb lett a mosoly a fején.
- Oaaaah.
- Szóval, érted mekkora marhaság? Mondd meg Chrisnek, hogy felejtse el! -  megpróbáltam lezárni a problémát, de a lányok nem hagyták annyiban.
- Ha Nick Jonas a szobatársad és az előbb jött be a szobába, akkor add oda neki a telefont és mi majd megkérdezzük. Úgy is itt van Chris néhány méterre. - Ginny felajánlotta azta lehetőséget amitől a legjobban féltem. - CHRIS, gyere ide! - kiáltott.
- Te pedig szóllj Nicknek, hogy az egyik chicagói barátod beszélni akar veled. - adta ki az utasítást nekem.
- Persze, egyből! Akkor már hozzátehetném, hogy a volt pasim is, nem? Köszi. - Hoppá! Ezt egy kicsit hangosan mondtam. Nick kérdőn nézett rám.
- Nem is tudtam, hogy jártatok - hülyült Ginny. Na, Chris már itt is van. Bella most felvázolja neki a helyzetet. Gyerünk Emma!
- De... - tiltakoztam
- EMMA! - kiáltott. Sóhajtottam, majd Nick felé fordultam, aki a szekrényben matatott.
- Öhm, Nick! - megpróbáltam mosolyogni, nem jött össze.
- Hm?
- A vonalban néhány chicagói osztálytársam beszél. És, öhm, az egyikőjük szeretne kérni tőled valamit. Hozzáteszem nem az én ötletem volt. - a végére muszáj volt odatennem a tiltakozást. Felém fordult, talán azt hitte szórakozok, majd az arcomat látva odalépett és elvette a telefont.
- Halló? - szólt bele.
- ...
- Oh, szia. Igen, igen, én vagyok. - mosolygott Chrisen.
- ...
- Valóban? - lepődött meg.
- ...
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e.
- ...  - Szinte biztos voltam benne, hogy Chris minden marhaságot összehord neki, csak azért, hogy megkapja a számot.
- Mi rá az esély?
- ...
- Ebben biztos vagyok.
- ...
- Erről Emmát kérdezd. - Féloldalasan mosolygott.
- ...
- Miley nem szereti az ismeretleneket. - jelentette ki, még mindig mosolyogva.
- ...
- Persze, megbeszéltük.
-...
- Oké, oké. Vissz'hall. - köszönt el majd néhány másodperc után visszaadta nekem a telefont.
- Mit mondott? - kíváncsiskodtam.
- Egy csomó hülyeséget. Miley számát kérte. Nem tudtam, hogy ilyen beteg osztálytársaid voltak. - Mosolyogva folytatta a turkálást a szekrényben.
- Igen. Persze - motyogtam az orrom alatt.
 Míg ő a szekrényben keresett valamit én gondolkoztam. Hogy lehetnek Belláék ennyire hü.lyék? Miley Cyrus száma. érted? MILEY CYRUS! ÉS még azt hittem megkapja. XD Hahaha. :D Chriset ismerve egész nap telefonon molesztálná szerencsétlen lányt. xD
A nap további részében nem történt sok minden. Nick elmondta Joenak, hogy az egyik osztálytársam Miley Cyrus számára áhítozik. Joe egész nap ezen röhögött, még énekelni is elfelejtett. xD Sophie amikor meghallotta a történetet egyből rájött, hogy kiről beszélünk.
...
Szombat délelőtt  Patiékkal lógtam. Jókat röhögtünk majd elmentünk Dianáékhoz és a leglehetetlenebb öltözékekben fényképezgettük egymást. XD Délután 3 körül Jónásékkal mentünk egy sportcenter szerű valamibe. Baseballoztunk, ping-pongoztunk, teniszeztünk, fociztunk...
A focit élveztem a legjobban. :D Joe abban a hitben volt, hogy én és sophie egyáltalán nem tudunk játszani, sőt még a labdától is félünk. Hát tévedett. XD Chicagoban mindketten játszottunk a lány csapatban.
Két csapatra osztottuk magunkat. Az egyikben Joe és Kevin, a másikban én, Sophie és Nick. A szülők, Frankie és Ron pedig néztek minket.
Nem sokkal a kezdés után PONT OTT találtam el szerencsétlen Kevint. :$ Ron leesett a padról a röhögésben. Sophie összefejelt Joeval, a labda Nickhez került és ... GÓÓL! Juppíí.^^ 1:0 ide.
A játék folytatását is így képzeljétek el. Végül fél óra múlva az állás 10:3 volt nekünk. :D
- Oké! Kész! - kiáltott Kevin bá' a játékidő leteltével.
- Nem rémlik, hogy említetted volna: tudsz focizni. - tettette a durcásat Joe.
- Nem, bocs - mosolyogtam. -  De elfogadod, hogy jobbak voltunk?
- Rám nevetett, majd mint egy bátyj aki megbocsátja húgai csíntalanságát, átölelte a vállamat és Sophie-ét. Nick gyilkos pillantást vetett ránk. :OxD
Hazafelé felidéztük a vicces pillanatokat. Már 6 óra is bőven elmúlt amikor berontottunk a házba. Mindenki evett valamit majd Joe, Kevin és Sophie felmentek készülődni. Kevin és Danielle valahova bulizni mentek, Joe Taylorral készült valahova. Sophie pedig Richievel indult egy szintén titkos helyre. Amíg Sophie készülődött beültem hozzá. Nem tudta mit vegyen fel. Végül nagy nehezen döntött. Amikor fél 8ra jött érte Richie elköszöntem tőle majd bementem Nickkel közös szobánkba. Szobatársam az ágyon hasalt, teljesen elfoglalva azt, és netezett. Én fogtam a rejtvényes füzetemet, lefeküdtem a földre és elkezdtem lapozgatni.
Király, megint itt vagyunk, csak mi ketten. Frankiék játszanak vagy nem tudom mit csinálnak, mi meg itt ülünk a nagy csendben. Megszakíthatná már...
- Mi nem megyünk randizni? - viccelt. Oké, nem erre gondoltam. :/
- Persze, egyből - azért, nem volt olyan vicces.
- Oké, gyere! - felpattant az ágyról, de mielőtt felhúzott volna elkezdtem tiltakozni:
- Héé! Csak vicceltem. Na, Nick, engedj eeeeeeel!!! - a végén már kiabáltam, nevetve elengedett.
- Tudod, hogy csak én is - grimaszt vágtam.
- Oké! De akkor mit csináljunk? - fakadt ki néhány perc múlva.
- Fogalmam sincs...  
Hirtelen elmosolyodott. Olyan mosoly volt az arcán mint Joenak szokott amikor valamilyen ötlete támad.
- Mi....?

Halli.Jéé, van áram. XD

 Azok a barom vezeték szerelők elszedték az áramomat a legnagyobb melegben, hogy Dórika megfúljon. Hogy ro.hadjanak 3fele. xD

 Mindegy.^^ írtam nektek résszt. 2 hossszú részt:D Szóval élvezzétek a helyzetet és kommentáljátok itt vagy emailben.[dorikah_us5.fan@citromail.hu] Ma még talán írok, nem tuti.^^

34. rész




A napok teltek, most már tudok aludni. 3 éjszaka virrasztottam. :D Kezdtem jól érezni magam - Jézus mit mondtam. Joe hétfőn este kezdte el a kikészítést. Eddig élvezem. Abból áll, hogy folyamatosan viccekkel bombáz. Azt hiszi megunom. Lehetetlen gondolat. Aztán kedd délután amikor sohieval hazaértünk suliból éppen itthon próbáltak egy számot. Kevin bá' ki volt akadva, mert Joe mindig 3 hangal magasabban énekelt, persze direkt. :D Azt mondta, kipróbálja, hogy az apja meddig bírja hallgatni. Utána Ron megszólalt, hogy Nick bá'. Szóval elvoltak.^^ Szerdán Joe és Kevin randira mentek. Előtte Joe bemutatott Taylor Swiftnek. Sophie elvolt ájulva én meg mosolyogva társalogtam Taylorral. Egész kedves lány. Sophie azt mondja, hogy megnyertem egy híresség barátságát, mire én, hogy csak beszélgettünk. :/ Képzelődik... Richie elvitte Sophiet vacsorázni egy mezőre vagy hova. Sophie alig bírt beszélni amikor hazaért. Miért is? Richie emgcsókolta. A mázlista. XD
Szóval, péntek reggel van. Gyorsan kikapcsoltam az ébresztőmet, és sóhajtottam egyet. Már csak egy nap a suliban. Király! Csendben kimásztam a fürdőbe a nesszeremmel és ruhával a kezemben. Kinéztem a kis  abalkon és láttam, hogy elég jó idő van odakint, bár elég sötét felhpk jöttek a part irányából. Elvégeztem a reggeli teendőket és felöltöztem. Egy kockás, lila térdnadrág, szürke-kék póló. Egy csattal feltűztem a hajam majd visszamentem a szobába. A táskám felé vezető úton megbotlottam valamiben. A fehér tornacipőm. Ez jó lesz - gondoltam és felvettem.
- Reggel van? - nyöszörögte mögülem egy hang.
Változhat az ember véleménye néhány nap alatt? Úgy értem ilyen szinten! Erre a kérdésre nem tudom a választ. De az biztos, hogy az elmúlt 4 napban megismertem Nick egy teljesen más oldalát. Rendes, segítőkész, vicces, reggelente a saját nevét nem tudja, rengeteget bír enni és nem utolsó sorban ugyan olyan hülye mint Joe. Oh és horkol. XD Most már nem vesznénk össze minden apróság miatt és nem is tesszük. Persze, persze, tudom, hogy ő teljesen máshogy érez mint én. De akkor is. most a legjobb barátomnak sorolnám be. Sok minden változott... És most? A haja 603 felé áll, nem tudja a nevét és várja a válaszom. Nagy, barna szemeivel kicsit bambán bámul.
- Igen, reggel. Felébresztettelek? - közben cipőt kötöttem.
- Nem, nem - mosolyogva dőlt vissza az ágyra.
- Majd délután találkozunk. Szia - köszöntem majd elindultam.
- Jah. Sok hosszú óra múlva... - motyogta, mosolyogva csuktam be az ajtót.
- Min röhögsz? - kérdezte a mellettem elhaladó Joe.
- Az öcséd nem tudja milyen napszak van.
- Beszélt éjjel? - már a lépcsőn mentünk amikor ezt kérdezte.
- Nem tudom. ALUDTAM. - kiáltottam a képébe, elmosolyodott.
Leültünk reggelizni, Sophie arról kérdezte Kevin mit csinálnak ma.
- Délelőtt fotózás, utána délután 6tól felveszünk egy számot. - Joe a kezén számolta a teendőket.
- Oh, és valamelyikőtök levághatná a füvet az udvarban. A szobátokban is csinálhatnátok egy kis rendet, múltkor majd nem belefulladtam a koszba a szobádba - itt Denise jelentősség teljesen Joera nézett aki kelletlenül számolta tovább a teendőket.
- Nekünk mennünk kell. Viszlát! - köszöntünk el kórusban.
Előbb indultunk mint szoktunk, a busz megálló majdnem üres volt.
- Esni fog - nézett fel Sophie az égre.
Bólintottam. Nem volt kedvem beszélgetni, inkább a megváltozott álláson gondolkoztam. Eddig biztos voltam, hogy Nicket mint barátot szeretem. Még mindig az vagyok. Nem is akarok másra gondolni! De vannak bennem kérdések. Például : miért érzem magam rosszul, ha nem tudom hol van és mit csinál? És miért nem lehet letörölni a mosolyt a képemről ha ott van a közelemben? NEM TUDOM. Az élet bonyolult. Vannak kérdések amikre nem kapunk választ. Bizonyára ez is olyan. Ha meg nem?Már tudom is a választ! Nicket csupán bátyjként szeretem. Végül is, ha nem tudom hol van Sophie akkor is rosszul érzem magam, ugye? HÁT PERSZE! Ennyi. Probléma megoldva. Csodás! :D
Most, hogy elméletben tisztáztam a problémát szétnéztem. A buszon ültem, Sophie mellett. Nem tudom, hogyan kerültem ide. xD A napom gyorsan telt. Amikor rajzról mentünk a büfébe eleredt az eső. Ettől mindenkinek sza.r hangulata lett.
- Csinálunk ma valamit? - szakította félbe Diana az asztalunknál lévő nyomasztó csendet.
- Nem tudom. Mit? Van ötletetek? - jöttek a válaszok minden felől. Diana bevágott egy "gondolkozom" fejet.
- Menjünk le a partra és nézzük a szörföző pasikat - dobta be az ötletet fél perc múlva. Patitől és tőlem kapott egy "te meg kire vagy?" arckifejezést, Laura kinevette.
- Jah, és keressünk egy hajadon srácot, nem? - miközben beszélt beleharaptam a szendvicsembe, de félrenyeltem a röhögéstől. Pati megveregette a hátam.
- Kössz. Hajadon srácot? - ismételtem nevetve. - Figyelj, Diana. Kint szakad az eső. Szerintem a part nem a legjobb ötlet. - Laura bólogatva értett egyet velem.
- Oké - sóhajtott Diana -, akkor mit csináljunk?
- Fogalmam sincs. - válaszoltam elkenődve.
- Indulnunk kéne.
Csak rohanva értünk be a következő óránkra. Nekem még volt egy rajz szakköröm. Nem sok kedvem volt elmenni, mert így egyedül kell majd buszoznom hazafelé, de azért bementem. Az volt a feladatunk, hogy alkossunk párokat és rajzoljuk le a párunk arcát. Próbáljuk érzékeltetni a rajzon az arc egyedi tulajdonságait, az orr és száj formáját, a szem vágását. Nagyon jó feladat, mondhatom. :/ ÉS még otthonra is kaptunk feladatot.
- Rajzoljtok le egy családtagotok vagy barátotok kezét valamint egy felnőtt lábfejét - zengte a tanár basszus hangján.
- Miért pont egy felnőttét? - kérdezte az egyik srác.
- Mert azt nehezebb lerajzolni - adta meg a magyarázatot a tanár, mire az osztály zsörtölődve elkezdte összepakolni a cuccát. Kedvtelenül ballagtam a szakadó esőben a busz megálló felé. Még volt 15 perc a busz indulásáig, de legalább addig valami lesz a fejem fölött. Leültem a buszmegállóban és vártam. 5 perce sem ültem, amikor egy kocsi állt meg. Az anyósülés felőli ablak letekerődött és Nick arcát pillantottam meg mögötte.
- Elvigyelek vagy inkább jössz a busszal? - kérdezte mosolyogva.
- Nem is tudom... - húztam az agyát. Elkomorult az arca, én elnevettem magam és beszálltam mellé a kocsiba.
- Kössz. De honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdeztem amikor elindultunk.
- Sophie beszélt valami olyat, hogy "Szegény, Em! Ott kellett maradnia rajzon. Agyon fogja unni a fejét a buszon egyedül."
- Oh - sóhajtottam.
Néhány percig csndben ültünk. Bekapcsolta a rádiót, de Jonas Brothers-t játszottak, szóval inkább kikapcsolta. Kérdőn néztem rá.
 - Joe ma egész nap ezt a számot énekelte - válaszolt amikor meglátta hogyan nézek rá.
- Értem, mi a címe?
- Lovebug. - sóhajtotta. Szépen néztem rá.
- Most nem - mosolyogta amikor rájött mire gondolok. - Majd Joe elénekli neked.
Eleresztettem egy kis féloldalas mosolyt és kibámultam az utcákra. Most még jobban esett, mint rajz előtt.
- És mit rajzoltatok rajzon? - kíváncsiskodott.
- Egymás fejét - morogtam.
Jót nevetett rajtam. A házukig nem esett több szó köztünk. Gyorsan beszaladtunk az eső elől.
- Kevin örül, mert nem kell levágni a füvet az eső miatt.  - suttogta a fülembe Nick amikor meglepetten  megtorpantam.
- Azt látom... - mosolyogtam. Kevin mosolyogva hevert a nappaliban.
- Szia, Kevin - köszöntem neki.
- Helló, Carrie!  szép napunk van nem? - tátott szájjal meredtem rá.
- Carrie? Persze, szép - esős.
Még egyszer rámosolyogtam Kevinre majd elindultam az emeletre. Útközben találkoztam Joeval aki valamit énekelt.
I can’t get your smile out of my mind.
I think about your eyes all the time.
You’re beautiful but you don’t even try
Modesty is just so hard to find.

Oké - gondoltam magamban. Mikor felértem csak ledobtam a táskámat az ágyra és átmentem Sophiehoz beszélgetni.
/közben lent/

Joe épen akkor ért le dalolgatva amikor Kevin megkérdezte öccsét:
- Na mi volt?
- Semmi - válaszolt Nick csüggedten.
- Mit értesz azon, hogy semmi? - értetlenkedett Kevin, közben Joe leült mellé.
Nick elmesélte, hogy mi történt amíg hazahozta Emmát. Elmondta miről beszélgettek.
- Király, mond neki, hogy rajzoljon le téged is - sóhajtott tehetetlenül Joe.
- Miért nem beszéltél hozzá? Szerintem válaszolt volna - vonta kérdőre Kevin.
- Hacsak nem kezdi el ecsetelgetni a szerelmi ügyeit neki - szólt közbe Joe.
- Nem állt szándékomban.
- Figyu, még van egy heted. Addig derítsd ki, hogy mit érez. Ha kell minden nap menj el érte suliba. - Kevin megpróbált leket önteni tehetetlen öccsébe.
- Most mit csinál? - kérdezte Joe.
- Fogalmam sincs. Felment. - vont vállat Nick.
- Menj utána, barom! - kiáltott Kevin öccse arcába.
- Oké, és mégis mit mondjak neki? - nézett rá nagy szemekkel Nick.
- Arról fogalmam sincs - válaszolt egyszerre Kevin és Joe.  Nick eleresztette egy csalódott mosolyt.

 

33.rész



Reggel a szívinfarktus kerülgetett. Még mindig az ágy szélén feküdtem, háton vagyis úgy ahogy elaludtam. De hogy kerül Nick feje a nyakamhoz a keze pedig a derekamra? :O:@ Legszívesebben lelöktem volna az ágyról, de úgy döntöttem, hogy inkább nem. Megpróbáltam kibújni az öleléséből. Amikor leemeltem a kezét amagmról néhány tizedmásodpercig nyugodtan feküdt, de aztán a keze megint visszavándorolt rám. -.-" Oké, felkeltem, nem érdekel.
- Nick, légy szives kellj fel! - szabad kezemmel elkezdtem rázni a vállát. - Niiiick!Kellj fel!! - kiáltottam  fülébe.
Erre úgy megilyedt, hogy nemhogy elengedett, de az ágy másik felén le is esett. XD
- Emma - dörzsölte a fejét -, mi a fenét csinálsz?
- Hát, tudod álmodban aléggé "rám másztál". És NEM voltál hajlandó felkelni. - monddtam egy kicsit ingerülten, de a szám sarkában mosoly bújkált. A haja 600 felé állt és eléggé kómás volt. Mikor felfogta mit mondtam a füle tövéig elvörösödött.
- Mennyi az idő? - kérdezte miközben felállt.
- 7 óra - néztem az órára. Nyögött egyet majd visszazuhant az ágyra. Én pedig bementem a fürdőbe.
Elvégeztem a reggel szükséges dolgokat és felöltöztem. Egy kék farmer, zöld-barna ujjatlan és zöld kardigán volt a mai menü. XD Mikor kiértem Nick az ágyon hasalt és egy könyvet nézegetett. Közelebb érve láttam, hogy a töri könyvem az, amibe múlt órán Patival írkáltuk az üzeneteket egymásnak. Most azokon nevetett? :D Odamentem a táskámhoz, kivettem belőle azokat a könyveket amik mára nem kellettek.
- Ki az az Adam? - kérdezte nevetve.
- Osztálytárs - válaszoltam, miközben a tolltartómat kerestem.
- És ki írta ide azt, hogy jól néz ki? - röhögött, de kíváncsiság is volt a szemében.
- Pati - válaszoltam gyorsan. Persze, nem volt igaz. Én írtam, de naa.:D Még mindig a tolltartómat kerestem, de úgy tűnik, otthon hagytam. Sóhajtottam egyet, Nick felemelte a fejét.
- Ah, Nick, vankölcsön tollad és ceruzád? - kérdeztem.
- Persze, van. - mosolygott és keresett nekem tollat. A kezembe nyomott két kék és  egy piros tollat valamint 1 rotlingot. Milyen nagylelkű. :D
- Köszi - mondtam, majd kimentem a szobából. sophie is épp akkor jött ki a vendégszobából.
- Jó reggelt - köszöntünk egymásnak.
Lent Denise tojást csinált. Megettünk egyet-egyet majd megköszöntük és elindultunk suliba. A busz innen egy kicsit messzebb volt. Pati, Diana és Laura izgatottan várt a beszámolómat az első éjszakáról". 2szer is el kellett mesélnem a történetet, mert Laura nem jött a busszal. (Ő, ugye elég közel lakik a sulihoz.) Annál a résznél, hogy Nickkel vagyok egy szobában hurrogást hallattak, a reggeli ébredésnél pedig "oh"-kat és "ah"-kat.
- Én maradtam volna abban a pózban még egy kicsit. - motyogta az orra alatt Lilly, aki a mesélésem felénél kapcsolódott hozzánk.
- Hahaha.
- Azt mondtam, Pati, hogy mit olvasgatott amíg öltöztem? - kérdeztem mosolyogva Patitól.
- Nem, mit? - nézett rám kíváncsian.
- Csak a töri könyvemet.
- A mit?! - sikkantott Pati.
- A töri könyvemet.
- Azt a töri könyvedet amibe a múlt órán firkáltunk? - kérdezte rémülten.
- Azt a töri könyvet. - mosolyogtam rá melegen. :D
- Juj. - nyögte.
- Miért, mi van abba töri könyvbe írva? - szólt közbe Laura.
- Áh, csak annyit írt bele Emma, hogy Adam jól néz ki. XD - röhögte Pati.
- Egy szóval sem többet. - erősítettem meg Patit.
- És mit csinált amikor meglátta? - kérdezte nevetve Lilly
- Röhögve megkérdezte, hogy ezt ki írta - idéztem. - És rávágtam, hogy te. - megelőztem a közbeszólást, ránevettem Patira.
Küldött felém egy "de kedves vagy" nézést, majd bementünk a terembe. A napot nagyjából túl éltem. Matekon ki kellett mennem a táblához. :S Az ebéd szönetben programokat tervezgettünk a hétre, de nem volt különösebb ötletünk. Majd még gondolkozunk - bíztatott minket Laura amikor indultunk a következő óránkra a büféből. Utolsó óránk után Patival és Dianával indultam a buszhoz. Fél úton utól ért minket sophie. Nagy vonalakban beszámolt a napjáról.
- Mi újság veled és Richievel? - szólt bele a mesélésbe Diana.
- Ma is beszéltem vele. Azt mondta, hogy szeretné megismételni azt az estét. Én pedig boldogan beleegyeztem. - Sophie nagyon mosolygott. - Szóval szerdán 6kor elvisz valahova. Azt nem mondta, hogy hova.
- Kicsit idős hozzád. - mosolygott Pati.
- 2 év... - nézett rá lelombozva Sophie
- Vicceltem, nyugi. - Pati megveregette a hugom hátát majd felszáltunk a buszra.
~Nem sokkal később~
- Sziasztok, lányok. - köszönt Denise a nappaliból. Újságot olvasott.
- Jó napot. - köszöntünk neki, majd felmentünk. A biztonság kedvéért bekopogtam a szobába, Sophie jót nevetett rajtam. Nem jött hang, nyugodtan nyitottam be az üres szobába. Sophie még mindig az ajtó előtt állt, próbálta elfolytani a nevetést.
- Nyugodtan - néztem rá. Igen, elnevette magát, jó hangosan, én pedig belöktem az ajtót. :D Leraktam a táskámat az asztal alőtt álló székre és levetettem magam az ágyra. Fejemre raktam a párnát és gondolkodtam. Nem tudom mikor, azt sem hogyan, de az tuti, hogy elaludtam. Arra ébredtem, hogy nyílik az ajtó.
- Szia. - köszönt Nick, az ajtóban mögötte Kevin állt.
- Sziasztok - visszadőltem az ágyra. Valamit matattak és beszélgettek, de nem figyeltem rájuk. Amikor újra becsukódott az ajtó azt hittem, hogy mindketten kimentek. Átmásztam az ágyon az íróasztalhoz és kihalásztam a töri könyvemet a táskámből. Levettem egy radírt az asztalról és kiradíroztam belőle a firkálásokat.
- Miért radírozod ki? - szólt mögülem egy hang. Leestem az ágyról ilyedtemben. - Bocs. - szólalt meg megint.
- Ez a hobbid? Hogy ilyesztgess? - morogtam, miközben felültem. Pont átláttam az ágy felett, a fotelben ült. Talá szét kellett volna néznem mielőtt felkeltem - gondoltam. :D
- Miért radíroztad ki? - kérdezte újra.
- Be fogják szedni a könyvet. Érdekesen nézne a tanár... - eleresztettem egy kis mosolyt majd a földön folytattam a radírozást.
- Amúgy, mennyi az idő? - emeltem fel a fejem a könyvből.
- Öhm... fél 5. - nyögtem egyet majd kiszedtem a táskából a könyveimet és neki estem a házinak. Elég sokat bíbelődtem vele. A metekot feladtam, majd a végén - mondtam magamnak. Angol, műv. töri, sima töri, fizika... Jézus, ennyi házit - gondoltam. Miközben írtam a leckét nick mögöttem lapozgatott valamit, talán egy könyvet. 6 óra múlt néhány perccel amikor megint magam elé húztam a matekot. Szórakoztam vele 20 percet, de még mindig nem értettem.
- Uah. Je déteste les mathématiques - sóhajtottam fel.
- Tessék? - hallottam nick értetlen hangját a hátam mögül.
- Utálom a matekot. - ismételtem angolul.
- Segítsek? - kérdezte, ránéztem, láttam, hogy felállt.
- Hát... - tétováztam.
- Na, mutasd! - odaállt mögém én pedig megmutattam neki a problémát okozó feladatot. Megpróbálta elmagyarázni, jókat nevetett tudatlanságomon. Mondhatom nagyon vicces. Segítséggel és azzal, hogy elmagyarázta tényleg kezdtem megérteni.
- Na? - kérdezte mikor leírtam az utolsó számot is.
- Hú. Okos vagy. - ismertem el.
- Kössz. De érted?
- Igen. Ezzel már átengednen évvégén. - nevettem. :D
- Remélem is - nevetett velem.
Kopogtak. "Szabad" válaszolt Nick, közben engem nézett. Frankie és Ron jöttek be.
- Sziasztok - köszöntem nekik. Ron odajött hozzám és megölelt.
- Niick, elvihetjük Elvist sétálni? - nézett szépen Frankie bátyjára. Közben Ron az egyik könyvemet nézegetet.
- Persze, de vigyázzatok rá - mosolygott majd összeborzolta Frankie haját.
- Milyen volt a suli? - kérdeztem közben Ront.
- Jó volt. - Hamiskásan mosolygott, nem kérdeztem rá.
- Nyugi, Nick bá', visszahozzuk Elvist. Végül is nem akarjuk, hogy Nick bá' megegyen minket vagy ilyesmi. - Frankie elröhögte magát velem együtt, Nick pedig értetlenül nézett.
- Nem aggódok, nyugi. De ha még egyszer Nick bá'-nak hívsz akkor tényleg megeszlek. - Ron szemei elkerekedtek, de eleresztett egy mosolyt majd Frankievel elmentek.
- Nick bá' - mosolyogtam.
- Te is?
- Oké, oké. - elpakoltam a cuccom az asztalról, Denise akkor kiáltott, hogy "Vacsora".
- Ha most van vacsora akkor Ronék mikor akarnak kutyát sétáltatni? - kérdeztem miközben mentünk le a lépcsőn. A válasz egy vállvonás volt.

Ez a rész nem mond sokat, de lehet nevetni rajta, tesóm szerint. :D Remélem tetszeni fog. Oh, és még anny, hogy a jövő héten azt hiszem péntekig vagy csütörtökig nem lesz áram a faluban. X((( Szóval rész sem lesz. :/ de nyugii.Utána pótolom. És még elehet, hogy ma is jövök még egy résszel.^^ végeztem.:D let's reading.^^

32. rész


Valaki benyitott a szobába, nem vettem észre.
- Szia! - köszönt rám Nick.
- Jajj! - sikkantottam. Megtántorodtam és belezuhantam a fotelba. nick nevetve leült az ágyára.
- Szia - köszöntem.
- Bocsi, hogy megilyesztettelek - mosolygott még mindig.
- Semmi,semmi. - Megpróbáltam feltornászni magam egy normális pózba. nick mosolyogva nézte a próbálkozásaimat. :D
- És, öhm, mit csinálsz? - kérdezte fél perc csend után.
- Próbálok normálisan ülni a fotelben - ezen elnevette magát, valószínűleg nem erre a válaszra számított.
- Igen, azt látom. Úgy értettem, hogy itt mit csinálsz?
- Hát, öhm. Anyud kijelentette, hogy a vendégszobában csak egy ember fér el, szóval Sophie letámadta azt a szobát. - Csúnyán néztem a vendégszoba irányába. - Ron berontott Frankiehez. És Denise felküldött ide. - grimaszoltam, ő mosolygott.
Néhány percig csendben ültünk. Én a szobát tanulmányoztam, ő engem figyelt.
- Vacsora! - hallottam lentről Denise hangját. Nick felpattant és elsuttogott egy "gyere"-t. LEsétáltunk az ebédlőbe, és miután Joe is befutott Kevin bá' elmondott egy imát. A vacsora nagyon finom volt.:D Denise nagyon jól főz, el kell ismerni. Joe, Kevin és Nick többször is szedett a tányérjába. A három éhenkórász. XD Mikor végeztünk Sophieval kimentünk a hátsó udvarba. Elvis egyből letámadott- Nyalogatott ahol csak ért. :D
- Joe elkezdte már a kikészítést? - kérdezte mosolyogva Sophie
- Nem, nem. Még nem volt szerencsény beszélni vele - válaszoltam miközben Elvis füle  tövét vakargattam.
- Kivel nem volt szerencséd beszélni? - kérdezte Joe, aki épp akkor jött ki.
- Az emlegetett szamár - motyogtuk Sophieval.
- Veled - mosolyogtam.
- Itt vagyok - közölte.
- Látom.
- Örülsz?
- Túlságosan is.
- Milyen volt a koncert? - szólt közbe Sophie.
- Jó! Élveztem - mosolygott. - Főleg azt a részt amikor Nick hasraszállt.
- Mi? Komoly? - nevettünk Sohpieval.
- Igen, komoly. Amikor jöttünk le a színpadról. Valamin nagyon elgondokozhatott. Szerencsére, csak mi és a menedzsment láttuk. Jézus, de röhögtem. - Most már a hasát fogta.
- Máskor is volt ilyen? - Kérdeztem amikor abbahagytuk a nevetést.
- Igen - mosolygott majd belekezdett ilyen történetek mesélésébe. Épp az egyiken nevettünk amikor Kevin jött felénk egy magas, barna hajú, csinos lánnyal.
- Sziasztok! - köszöntek.
- Szia, Danielle. - köszönt Joe a lánynak.
- Danielle, ők itt Sophie és Emma. Emma, Sophie bemutatom a barátnőmet Daniellet. - Danielle ránk mosolygott, mi meg vissza. Kezet ráztunk majd eltűntek. :D
- Csinos lány - mondtam csendesen. - Összeillenek.
- Igen, szerintem is - mondták kórusban.
Joe folytatta a mesélést, mi meg a nevetést.Nem sokkal 9 után felment mindenki a "szobájába". Nick nem volt a szobában. Elmegyek zuhanyozni - gondoltam. Összeszedtem a fürdéshez szükséges cuccaimat meg a pizsamámat és bevonultam a fürdőbe. Levettem egy tiszta törülközőt a polcról, remélve, hogy Nick nem esz meg. :D Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a fogam. Amikor visszamentem a szobába Nick megint a szívbajt hozta rám...
- Jajj! - sikkantottam amikor megláttam egy nagy púpot az ágyon, ami alól egy kéz lógott ki.
- Nyugi van! Csak megpróbálok megágyazni. - röhögött a takaró alól Nick.
- De mit csinálsz a takaró alatt? - mosolyogtam most már nyugodtan. A nesszeremet leraktam a bőrönd mellé.
- Igazítom a lepedőt. - röhögött még mindig a saját hülyeségén. Mosolyogva néztem ahogy kimászik a takaró alól és megígazítja a párnákat.
- Kell kispárna? Vagy elég egy nagy? - nézett rám.
- Elég a nagy.
- Akkor kész vagyok. - kihúzta magát.
- Helyes. - bólintottam, rám vigyorgott.
Néhány perc múlva elment zuhanyozni szóval egyedül maradtam. Ültem az ágy szélén és még mindig azon gondolkodtam, mennyire lehet kényelmes az a fotel, ha az ember benne alszik?! Kipróbáltam. XD
Háát... nem a legjobb. :/ Jajj, Emma, kibírod - mondogatta az egyik felem. A másik viszont tiltakozott: most azonnal menj át Sophiehoz. Igen, át megyek Sophiehoz. Jó ötlet. De akkor miért nem akarok? Miért nem indulok már is? Jézus! A francba, már nem zuhanyzik, ami azt jelenti, hogy 2 perc és kijön. Gyorsan, talán ösztönösen beugrottam az ágyba. Lehúzódtam a jobb oldalára, teljesen a szélére, elhelyezkedtem  és a fejemre húztam a takarót.
És tényleg, 2 perc múlva nyílt majd csukódott a fürdőszoba ajtaja. Hallottam ahogy halkan odamászik az ágy másik oldalára. Megpróbáltam alávást tettetni, nem tudom hogyan sikerült. :/ Valójában viszont nem nagyon tudtam aludni. Nick forgolódott mellettem, ebből arra követkesztettem, hogy ő sem. Sokáig feküdtem álmatlanul az ágyban, még akkor is amikor Nick már  hortyogott.:D
Valamit motyogott álmában. Annyit tudtam kivenni belőle, hogy Joe. XD Oké, oké, próbálj meg nem röhögni - bíztattam magam. :D Saját számítások alapján hajnali 1 és 2 között aludtam el. :D

32. rész



-És miért nem engednek hozzánk? - kérdezte Pati felháborodva.
A tengerparton ültünk a homokban. Éppen most fejeztem be a mesélést, és mindhárom barátnőm arcáról a döbbenetet lehetett leolvasni.
- De legalább tisztázni tudod az ügyet Nickkel. - mosolygott rám Diana. Ezzel sajnos nem segített. Elhúztam a számat.
- Nem merek odamenni. Azt szeretném ha Nick elfelejtené ezt a marhaságot. Remélem sok munkájuk lesz és nem lesznek otthon. - sóhajtottam - Bár félek nem így lesz. De, legalább a vendégszobában leszek Sophieval. Ez egy plusz pont nekem. Úgy értem nem kell egy szobában aludnom vele...
- És az öcséd, Ron? - kérdezte Laura, miközben lefeküdt a földre.
- Ő majd kiugrik a bőréből. Amikor megkérdeztem örül-e azt válaszolta, hogy ha lehetne odaköltözne... - a három lány nevetett, én is elmosolyodtam.
- Végül is nem kell sokáig ott lenned. - mondta Pati, kérdőn néztem rá - Hát hétköznap suliban vagy. Elmész, megírod a leckét és elmész. Visszamész vacsorázni meg aludni... Ennyi.
- Az pofátlanság! - szólt közbe Diana - Ez teljesen olyan, mintha egy hajléktalan hozzád járna enni meg aludni.
Pati válaszként grimaszt vágott. Egy ideig csendben sütkéreztünk a napon. Anya elmondta, hogy hétfőn hajnalban indul a gépük, szóval örülne, ha már vasárnap délután átmennénk. Amikor megkérdezte mit ért az alatt azt mondta, hogy vigyem a könyveimet és ruhákat. -.- Ez is csak veled történhet meg, Emma Caroline. Csendes elmélkedésünkből a telefonom csörgése ébresztett fel.
- Ah! - nyögtem majd felvettem. - Hallo?
- Sziaaa, Em! - üdvözölt Joe boldogan.
- Szia, Joe! - mellettem Laura érdekesen fészkelődni kezdett.
- Hallom a híreket! 2 hét. Kikészítelek. - nevetett a telefonba, furcsa képet vágtam.
- Már várom. - mondtam színtelen hangon.
- Nem is örülsz? - a kedvét szegtem. XD
- Deee. - mosolyt erőltettem az arcomra.
- Akkor jó. Várj itt van Kevin... - suttogást majd recsegést hallottam a másik oldalról majd beleszólt a legidősebb Jónás.
- Szia, Emma!
- Hello, Kevin.
- Hallom Joe ki akar készíteni téged.
- Igen, azt hiszem egy csöppet meg fogom őt unni a 2 hét alatt. - most őszinte volt a mosolyom.
- Abban biztos vagyok. Frankiet látnod kéne. Nem lehet lenyugtatni. Egész nap ugrál.
- Igen, azt hiszem el tudom képzelni. Ron is ilyen állapotban van. - együtt nevettünk. Kevin olyan volt nekem mint egy báty. :D
- Joe kérdezi, hogy mikor jöttök? - továbbította Joe kérdését.
- Holnap délután.
- Oh, király. Csak az a kár, hogy pont nem leszünk itthon. - egy kicsit lelombozódott.
- Miért hol lesztek? - lelkesültem fel. Recsegés, majd Joe szólalt meg.
- Koncert. - sóhajtotta.
- Értem. - mosolyogtam. - Bocsi, nem baj, ha most lerakom? Patiék hiányolnak. - a három lány arcán grimasz jelent meg, elmosolyodtam.
- Persze, persze. Holnap találkozunk. Szia, Emma! - köszöntek el.
- Sziasztok!
Amikor végre kinyomtam Laura felsóhajtott. Azóta Pati lehasalt a homokba, Diana pedig törökülésben ült, állát kezén nyugtatva.
- Azt hittük soha nem rakod le... - sóhajtott Laura.
- De az utolsó mondat tetszett. - mosolygott Pati.
- Hahaha.
- Joe ki akar készíteni. Sajnálom, de az az érzésem, hogy hétfő reggel ki leszel akadva. - viccelt Diana, erre kapott egy adag homokot az arcába.
- Majd meglátjuk. - mosolyogtam.
Még szórakoztunk a parton, de 5 felé hazaindultunk. Terveztünk egy kis bulizást estére. Örültem, hogy legalább néhány óráig nem azon kell aggódnom, hogy Nickkel leszek egy házban 2 hétig...
~8 óra~
Már megkajáltam és megzuhanyoztam. A buliba Lilly is jön. Egyrészt azért, mert ő az egyetlen akinek van jogsija másrészt, mert LAura elhívta, és boldogan fogadtuk. :D Volt fél órám, hogy találjak egy megfelelő ruhát stb. Sophie segítségével végül sárga rövid szoknya, egy fehér, színes feliratos fölső, egy sárga magassarkú és színes karkötők mellett döntöttem. :D Feltettem egy szolid sminket, a hajam egy csattal feltűztem. Épp kész voltam amikor dudáltak. Egy kistáskába még bedobáltam a fontos cuccokat és leszáguldottam a lépcsőn.
- Egyben gyere haza! - kiáltott utána anya amikor kiáltottam egy "sziasztok, majd jövök"-öt.
Beültem hátra Pati és Laura mellé és már mentünk is. Lilly ismerte a legjobb helyet a környéken, egyből oda vette az irányt. Tényleg nagyon jó hely volt. LAura egyből elszáguldott pasizni Lillyvel. Én, Pati és Diana pedig belevetettük magunkat a táncoló sokaságba. Majd' egy óra tán után szereztünk innivalót és kerestünk egy asztalt. Beszélgetés közben megláttuk Laurát ahogy egy jó képű sráccal táncol. Tőlük nem messze Lilly egy nála majdnem 2 fejjel magasabb srác mellett ropta. 15 perc után mi is visszamentünk táncolni.
Rengeteget táncoltunk. Szegény Lilly egész este narancslevet ivott, mert haza kellett jutnunk valahogy. XD 11 körül Diana alig állt a lábán szóval megkerestük Lillyéket és hazaindultunk. Hazafelé Laura a srácról beszélt akivel "összejött". Diana elaludt a vállamon.
~Másnap reggel~
Váá! Szörnyen fájt a fejem. :SXD Kikászálódtam az ágyból és elmentem lezuhanyozni. Elvégeztem a reggel szükséges dolgokat, majd felöltöztem. Amikor kinéztem az ablakon csúnya felhőket pillantottam meg. Szóval egy szürke farmert és egy lila pólót vettem fel.
A délelőttöm nagy részt eseménytelenül telt. Bellával és Ginnyvel beszéltem telefonon. Délután anya parancsára bepakoltam néhány ruhát egy bőröndbe, a táskámba pedig az összes könyvemet. Hogy lehet ilyen tapintatlan? Apával Forma1et néztem. XD
Mire végeztem már vége volt.. :S Alonso nyert, Rosberg 2.<3333 :D (Massa és Raikkönen= rossz hely.X( ) Fél 6kor beraktuk a cuccokat a kocsiba és apa átszállított a Jonas házhoz.
Sophie ment előre.
- Jó napot! - köszönt Denisenek.
- Szia, Sophie. Sajnálom, de a vendég szobában csak egy ember fér el. Ha... - kezdte, de Sophie közbe vágott.
- Tökéletes lesz, köszönöm.
- A folyosó vége. - igazította útba Denise. Sophie izgatottan elindult a lépcsőn, Ron szaladt mögötte, ő tudta hova kell mennie. Én akkor értem be, amikor Ronék már eltűntek a lépcsőn.
- Jó napot, hol leszek én? - kérdeztem mosolyogva.
- Mivel a húgod lefoglalta a vendégszobát attól tartok muszáj leszel Nickkel osztozni. - mosolygott rám Deinse. A szám szabályos O alakúra nyílt.
- Biztos, hogy nem férek el a vendég szobában? Vagy valaki másnál? - kérdeztem reménytelenül.
- Attól tartok nem. - megveregette a hátam, és én nagy szomorúan felmentem az emeletre.
- Oh, Denise, Nicket nem fogja zavarni? - kérdeztem vissza a lépcsőről.
- Nem, nem. - válaszolt, majd apámhoz fordult.
De engem igen is fog! - háborodtam fel magamban. Bevágtattam Nick szobájába, üres volt. Leraktam a cuccomat az ágy mellé és átmentem a vendég szobába.
- Sophie! - sóhajtottam mosolygó húgomra. - Miért?
- Mi? - értetlenkedett
- Nickkel vagyok egy szobában. - megmosolyogta dühös arckifejezésem, majd folytatta a pakolást.
- Majd átjössz ide. - mosolyogta.
- Ok-ké. - mondtam, majd átmentem a "helyemre".
 Na bumm! Nem elég, hogy itt kell lennem 2 hetet, még bezárnak egy szobába Nickkel. Oké, tudom, hogy elméletilge megbocsájtottam neki,de ez?!! Túlzás, nem? x( Jujj. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt előre kitervelte, de úgy döntöttem, hogy ezt inkább megtartom magamnak. Levetettem magam az ágyra. Két személyes... -.-" Nincs kanapé amit ki lehet húzni, vagy aludni rajta, csak egy fotel. Hm... Áh, inkább nem.XD Fájdalmas lenne az ébredés. És nem akarom az összes smink készletemet elhasználni csak azért, hogy ne látszódjanak a karikák a szemem alatt. Inkább alszok majd az ágy szélén...
Még fortyogtam egy kicsit a saját mérgemben, majd felmértem a terepet. Jobbra az első szoba Frankié, szemben velünk Joe... Jézus, bele sem gondolok... :D Joe mellett Denisék, a folyosó végén Sophie a vendégszobával. Balra az első Kevin szobája, mellette pedig vagyok én Nickkel. Kb ennyi. A földszinten egy konyha, egy nappali, egy mosókonyha. Aztán egy szoba hangszerekkel. Itt is vannak hangszerek. Vagyis csak gitárok. Az ágy mellett íróasztal. A sarokba beállítva 2 gitár. Az ablak mellett és alatt felakasztva néhány. Az egyik ajtó a fürdőbe nyílik. A szoba másik felén, fotel, mögötte egy szekrény, olyasmi amibe az ember zoknikat tesz. Csak nagyobb. Rajta képek sorakoztak. Közelebb mentem megnézni. Egy kép a csecsemő Nickről, egy a szülőkről(talán az esküvőn). Néhány gyerek kori kép, amin a három idősebb Jonas gyerek van, szülőkkel és egyedül. Aztán az egyiken a 8 éves Nick kezében a csecsemő Frankievel. :D Egy kép amin a dobok előtt, egy másik amin zongora előtt ül. Az utolsó nem rég készülhetett. 4 srác állt rajta, egy nagy színpad előtt. :D Még nagyban a képeket tanulmányoztam, amikor valaki benyitott a szobába.
 

31.rész



A házunk előtt érdekes hangokra lettem figyelmes. Mintha valaki kiabált volna?! A hangok a hátsó udvarból jöttek, így egyből oda indultam. A teraszon apa ült az egyik székben, anya mellette állt, Ron mosolygott valamin mint a tejbetök, Sophie pedig az egyik fa alatt ült és ha jól láttam nagyon dühös volt. Miért? - Ez volt az első gondolatom amikor megláttam őket. Amikor Sohie meglátott odarohant hozzám, közben apa a nevemet sóhajtotta. mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi folyik itt, Sophie anyához fordult.
- Emma nem megy bele. Biztos vagyok benne. Most jelenleg utálja Nicket és nem lesz hajlandó 2 hétig a közelében lenni. - miközben Sophie beszélt, szemem a szüleim és közte cikázott.
- Mi van itt? - kérdeztem, kezdtem félni.
- Áh, csak annyi, hogy anyáéknak vissza kell menniük Chicagóba 2 hétre. - jelentette ki szenvtelen hangon Sophie.
- Frankievel lehetek 2 hétiiiiig! - ujjongott mosolyogva Ron.
- Miért lennél Frankievel 2 hétig? - értetlenkedtem. Mindenki rám nézett.
- Anya kitalálta, hogy mivel a legjobb barátnője Denise addig menjünk hozzájuk.
- Mi???!!!! De...De... Nekem meg  Pati a legjobb barátnőm. Én hozzá megyek! - hadobáltam össze-vissza. Tudtam, hogy ez már el van döntve.
- Emma...
- Nem! Miért nem maradhatunk itt! Tudunk vigyázni egymásra. Volt már olyan, hogy egyedül hagytatok egy ideig. - próbáltam meggyőzni anyát, de ahogy Sophie rám nézett kivettem, hogy ezzel ő is próbálkozott.
- De ez nem olyan. Nem rég jöttünk ide! - érvelt anya.
- De... Kérlek... - ránéztem a hatalmas szemeimmel. Nem hatottam meg.
- Miért pont Jónásék?
- Azt hittem kedveled Denise fiait... - szólt elgondolkodva apa.
- Igen, de... - kezdtem, de a szavamba vágott.
- Akkor nem lesz semmi probléma! - zárta le apa a veszekedést. - Sophieval nagy dühösen felmentünk a szobáinkba.
5 perce sem ültem az ágyamon a falat nézve, amikor valaki kopogott.
- Szabad. - válaszoltam a kopogásra. Anya jött be. Leült mellém és megfogta a kezem.
- Emma, tudom, hogy mérges vagy rám. De kérlek érts meg. Vagy legalább próbáld meg.
- Miért nem maradhatunk itthon? És miért pont Jónásék??? - tettem fel az engem aggasztó kérdéseket.
- Megértesz, ha azt mondom, hogy féltelek? - anya rám nézett a nagy, barna szemeivel. Egyértelműen tőle örököltem a szemeimet.
- Meg, csak... nehezen. - elhúztam a számat.
- És miért pont Jónásék? Azt hittem, hogy kedveled a srácokat. - az arcomat fürkészte, mint mindig, amikor nem ért.
- Igen, csak...
- Még mindig Nick? - kérdezte
- Ah, igen. Ma beszéltem vele. Kierőszakolt egy megbocsájtást, de félek, nem kellett volna. - Sóhajtottam egyet,majd folytattam. - Megkérdeztem őt mit érez valójában. Nem mondta ki, de rávezetett. Szerelmes beél és rám kente. hozzám vágta, hogy az én hibám, mert csinos vagyok. De.. senki nem mondta neki, hogy rám kell nézni.
Hagyta, hogy ömöljön belőlem a szó.
- 2 hét elég lesz tisztázni? - mosolyogva nézett értetlen arcomra. - Ő még mindig abban bízik, hogy belé szeretsz. Tudom, tudom, te sosem fogsz... De jól gondold meg.
Még rám kacsintott egyszer az ajtóból majd eltűnt. Áhhhh! Nem lehet igaz. Ez csak veled történhet meg, Emma Caroline! Amikor Vincenttel jártam még Montrealban nem voltak ekkora csavarok. Ebből is látszik, hogy nem egymásnak vagyunk teremtve. Nicknek szépen el kell felejtenie mindent. Igen... De ha 2 hétig ott leszek a közelében hogy fogja elfelejteni? Jáájjj!:S

Ma 2 részt kaptatok.:D *boldog* ♥

Sokáig tartott megírni, de itt van.^^ Remélem tetszeni fog.:) írrrrrjatok komit.plssss:D

30.rész




A szombatom nagyon unalmasnak nézett ki. De csak addig amíg le nem mentem a földszintre. Örültem volna neki, ha tényleg egész nap az ágyamon heverhetek... Hát nem jött össze.
Amikor lementem anya épp az egyik nagy bőröndöt vitte a mosókonyhába.
- Anya, mit akarsz csinálni azzal a bőrönddel? - kérdeztem amikor elhaladt mellettem.
- Csak egy kicsit kitisztítom. - válaszolt majd eltűnt az ajtó mögött.
Nem volt étvágyam, így be se mentem a konyhába. Inkább leültem az egyik fotelba és magamhoz vettem a dohányzóasztalról a ma reggeli újságot. Még a felénél sem jártam, amikor Sophie jött le az emeletről. Bement a konyhába, gondolom reggelizett. 5 perc múlva amikor kijött leült a mellettem lévő kanapéra és bekapcsolta a tv-t. Egy ideig nézegette, hogy mi megy egyes adókon, majd megállapodott egynél.
- Mit nézel? - szóltam ki az újság mögül.
- Camp Rock.
Kinéztem az újság mögül és láttam, hogy mosolyog. Nem figyeltem a filmre, csak miután befejeztem az olvasást. Így, nem is hallhattam az ismerős hangokat...
Éppen egy csomó fiatalt mutattak, aztán...
- Semmi humorom elcseszni a nyaramat. Shane Gray vagyok, az Isten szerelmére.
- Hé, öreg! Imádtuk ezt a helyet. 3 éve táborozók voltunk.
- Ja, haver. A Connect 3 itt állt össze.
Mi?!
- Ez valamilyen Jonas-os film? - meredtem tátott szájjal Sophiera.
- Hát, öhm. Fogalmazzunk úgy, hogy ők is benne vannak. - válaszolt szemét le nem véve a tv-ről.
- Ok-ké! - nyögtem miközben felálltam és az ajtó felé mentem.
- Hová mész? - kiáltott utánam Sophie.
- Sétálni. Majd jövök. - kiáltottam vissza és már az utcán is voltam.
A sétálás abból állt, hogy elmentem oda, abba a parkba, amit ittlétem 3. vagy 4. napján fedeztem fel. Leültem az egyik padra és néztem a sétáló embereket. Közben azon gondolkoztam, hogy mi minden történt velem az óta, hogy itt vagyok. Hát,  elég sok minden... Hihetetlennek tartottam, hogy Patinak igaza van. Igaza abban, hogy Nick Jonas több akar lenni mint egy barát. De inkább megráztam a fejem és más irányba irányítottam a gondolataimat...
Nem tudom meddig ültem a padon, arra ébredtem fel, hogy csörög a telefonom. Valaki rejtett számról hívott. Azt hittem, hogy Sophie keres, szóval felvettem.
- Sophie, te vagy az? - kérdeztem, talán kicsit meggondolatlanul.
- Nem. Nem Sophie vagyok. - hallottam az ismerős, bánatos hangot a vonal másik végén.
- Ah - dühöngtem -, mit akarsz?
- Sajnálom, Emma. Kérlek, beszéljük meg. - kérlelt. De nem, én már döntöttem.
- Mit akarsz megbeszélni? Csalódtam benned, nem is kicsit. Nem tudod, mi értelme volt ennek. Nem érdekel a...
- Nem találkozhatnánk valahol? - szakított félbe.
- Mégis minek? Hogy megint letámadhass?! Hagyj ki engem ebből.
- Kérlek.. - hangja elcsuklott. Most tényleg sír? És én tényleg sajnálom?! Nem, Emma, nem! Nem szabad, hogy érdekeljen. Szépen köszönj el és rakd le! - győzködtem magam.
- Ni...
- Figyelj - szakított félbe, újra -, tudom, hogy egy hü.lye barom voltam. És, hogy tényleg nem kellett volna. Kérlek, beszéljük meg.
- Mit akarsz ezen megbeszélni? - kérdeztem újra. Sóhajtott.
- Kérlek... - hangja újra könyörgő lett. Szoktak a fiúk így könyörögni, egyáltalán? Csak, mert velem még senki nem beszélt így. És ilyenkor mit kell csinálni? Egy újabb esélyt adni nekik? Én is tegyem ezt? Végülis, azzal, hogy beszélek vele nem adok újabb esélyt... Vagy igen? Egye fene. Legyen.
- Ah, oké. Találkozzunk. - mondtam, minden szót nagyon megrágva.
- Köszönöm. Akkor abban a parkban, ahol Joe felismert a hajadról, ugye tudod hol van?
- Igen.
- Akkor 15 perc múlva, ott? - kérdezte
- Rendben. Szia. - nem vártam meg amíg elköszön, egyből kinyomtam.
Nem kellett mennem sehova. Ott voltam a megbeszélt helyen, szóval vártam. Nem bírtam gondolkodni, helyette újra a padokon ülő  és sétáló embereket néztem. Miért nem nyomtam ki egyből?! Én hü.lye....
Néhány perc múlva, leült mellém a padra. Nem tudom mire várhatott. Talán arra, hogy neki ugrok egy kis-baltával? Milyen jó ötlet.:) Nem inkább nyugodtam maradsz! - mondtam magamban. Még néhány másodperig nyendben ült mellettem, aztán kitört belőle a szó:
- Figyelj, megbántam. Tudom, hogy tényleg hatalmas marhaság volt. Ezt Kevin, Danielle, Joe és Frankie is közölte velem. Nem volt nehéz rájönni. Tudom, hogy most utálsz és azt gondolod, hogy egy nagyképű sztár vagyok aki azt hiszi, hogy mindent megkaphat. De...
- Igen, tényleg így gondolom. De ha csak azután jöttél rá ezekre, hogy Kevinék közölték veled akkor szánalmas is vagy.  - vágtam közbe.
- Em...
- Neked jelenleg csak Emma. - hangsúlyoztam a "csak" szó.
- Emma, én tényleg sajnálom. Elmondhatsz akárminek, csak egyet kérdek cserébe. - Kérdő tekintetemet látva fozzátette: - Bocsáss meg. Adj még egy esélyt.
Oké. Most miért könyörög így. Elég ha szépen megkér, de ez?!  Már majdnem térdel előttem. És olyan szép szemekkel néz. Észre sem vettem eddig, hogy milyen szép szemei vannak.  Emma! Ez nem lényeges. - mondtam magamnak. És most miért néz így?! Hoppá! Azt hiszem hangosan mondtam, hogy "Emma! Ez nem lényeges!"
- Mi nem lényeges? - vonta fel a szemöldékét.
- Semmi, semmi. - tértem ki a válasz elől.
- Szóval?
- Attól félek, hogy... - kezdtem, de nem, muszáj megkérdeznem valamit! Fontosabb, mert ahoz, hogy korrekt választ adjak tudnom kell az én kérdésemre a válaszát.
- Nick, kérlek őszintén válaszolj! Mit érzel, igazából? És tényleg az igazat mondd! - miközben beszéltem lenéztem a kezemre. Éreztem a pillantását az arcomon és tudtam, hogy a szemembe szeretne nézni. Hát ez nem fog összejönni - gondoltam. Sokáig nem válaszolt, talán azon gondolkozott, hogy tényleg az igazat mondja-e. Nem tudom, végül mire jutott.
- Én... Azt hiszem, hogy erre már te is rájöttél... - szólt végül, csendesen.
- De a te szádból akarom hallani. Ugye, megcáfolod a feltételezésem? - kétségbeesetten néztem fel az arcába. Ő is ugyanígy nézett vissza rám.
- Emma, az előbb arra kértél az igazat mondjam. Most azt szeretnéd, hogy hazudjak? - fél szemöldökét felvonta, elég érdekes arcot vágott.
- Oké - nyögtem.
Szóval Patiéknak igazuk volt? Nem is ismeri, még is tudta, hogy mit érez. Vagy csak megérzés volt? Ez már nem derül ki. És most, itt ülök Nicholas Jonas mellett aki az imént támasztotta alá a feltevést, miszerint szerelmes... belém. Azt utolsó szót még gondolatban is nehéz volt kimondani.  Most mit csináljak? Haza kéne mennem... Nem, nem a néhány utcával arrébb lévő házra gondolok. Párizsra - a helyre ahol maradnom kellett volna 12 éve... De ezek a gondolatok marhaságok. Miért kéne visszamennem oda? Az azt jelentené, hogy megijedek... egy fiútól. Na neeeem! Emma, te ennél több vagy. - mondtam magamnak.
- Emma? - kérdezte halkan Nick. A fejemet ráztam. Még gondolkodnom kellett.
- Figyelj - folytatta, amikor nem válaszoltam -, ez nem csak az én hibám. - Itt, bár nagyon messze elkalandoztak a gondolataim, felkaptam a fejem.
- Miről beszélsz? - értetlenkedtem
- Arról, hogy te vagy az oka. - mosolyogtt miközben beszélt.
- Én?! - háborodtam fel. Nem tettem semmit azért, hogy belém szeressen.
- Igen, te. Ha nem lennél ilyen, hm, csinos, nos ez nem történt volna meg. - a mondat végére a szám szabályos O alakot öltött. És akkor elnevettem magam. Értetlenül nézett rám, ő nem talált semmi nevetségeset abban amit mondott.
- Ez most olyan Edward Cullen-es volt. Mint az Alkonyatban. - tovább nevettem. Amikor már csak egy nagy mosoly volt az arcomon újra megkérdezte:
- Szóval, kapok még egy esélyt? - talán arra gondolt, hogy mivel most egy kicsit jó a kedvem nagyobb esélye van. Megint szép szemekkel nézett rám, és megint végig gondoltam mindent. Sóhajtottam, csak utána válaszoltam.
- Egy feltétellel. Ha nem csinálsz több ilyet...

Bocsi, de elképzelhető, hogy egy ideig nem lesz rész... Még nem tudom legközelebb mikor.:/ Majd jelentkezem. Addig is kitartás és írjatok néhány komit.^^ :D Vagy leveletis írhattok. dorikah_us5.fan@citromail.hu  hát előre iss kösz.<3

puszii.Dóri

29.rész




Aznap, csütörtökön már nem mozdultam ki. Sophie fél órán keresztül verte kívülről az ajtót, de nem nyitottam ki. Tudtam, hogy megértene, de most csak egyet akartam: egyedül lenni.
Nem értettem miért csinálta ezt. Most jobb? Azt hittem, hogy a barétom. Ezek szerint én vagyok az egyetlen aki a barátságot akarja?! Hát köszönöm szépen. Elmondhatta volna. Na, mindegy. Megleszek én a HÍRES Nick Jonas nélkül is. Nagyképű, hü.lye.
Este 11ig vagy 20szor hívott, de én vagy kinyomtam vagy hagytam csörögni. Nem érdekelt mivel magyarázkodik. Hozzám ne jöjjön többet. Csókolgassa a híres barátnőit, azoknak legalább bejön.
11 után aludtam el, de nem volt valami szép éjszakám. Többször felébredtem, majd nagy nehézségek árán tudtam csak visszaaludni. Már hajnali 6kor ültem az ágyamban. Nem tudtam többet aludni. Elmentem lezuhanyozni és készülödni. Már végeztem a zuhanyzással amikor hangokat hallottam apáék szobája felől. Nem gondolni semmi rosszra, éppen keltek ők is. Miután felöltöztem táskástul lementem. Apa a konyhaasztalnál ült és kávét ivott, anya pedig a teáját kavargatta.
- Jó reggelt, kicsit. Hogy hogy ilyen korán? - kérdezte meglepetten apa amikor meglátott.
- Nektek is jó reggelt. Nem tudtam aludni. - válaszoltam miközben tejet vettem ki a hűtőből. Csináltam egy kis kakaót, közben apa szónoklatát hallgattam a munkahelyén történő dolgokról. Aztán anya mesélte, hogy tegnap (megint) Denissel voltak. Nem igazán figyeltem rájuk, de az egyik mondatnál felkaptam a fejem.
- ... És épp a nappaliban beszélgettünk, amikor Denise fia - azt hiszem Nicknek hívják - berontott a házba és nem valami boldogan feltrappolt a szobájába. Nem értettük mi baja. Néhány perccel később amikor a legidősebb srác - azt hiszem Kevin - és a barátnője lejöttek az emeletről, Denise megkérdezte őket, nem tudják-e mi a baja Nicknek. Emma, tudod mit válaszoltak? - néz rám anyám - Azt, hogy szerelmes.
- És mi közöm nekem ehez? Egyáltalán nem érdekel mit művel a híres Nick Jonas. - vágtam rá dühösen és kivágtattam hátra, a teraszra.
Anyám mit vár tőlem? Hogy féltékeny legyek? Mit hitt? Azt, hogy tudom mi a baja? Ha Kevin azt mondja, hogy szerelmes akkor elhiszem. A bátyja, ismeri, nem?! Legyen szerelmes, hajrá. De engem hagyjon ki belőle!
Néhány perc múlva anya kijött utánam és leült mellém.
- Emma, kicsim, mondtam valamit? - nézett rám röntgen szemeivel.
- Én... Én csak...
- Mi történt tegnap? - kérdezte óvatosan.
- Nick. - válaszoltam egy szóval, szomorúan.
- Csinált valamit? Vagy mondott? amikor Kevin azt mondta, hogy szerelmes, rád gondolt? - puhatolózott tovább anyám. Úgy döntöttem nincs értelme titkolózni. Hátha jobban érzem majd magam, ha valakinek elmondom a bajom.
- Tegnap, elmentünk sétálni. Beszélgettünk egy csomó dologról. Jól éreztük magunkat... Aztán... amikor jöttünk haza... Lehúzott az út szélére... és... és... - nem tudtam folytatni, mert megint rám jött a sírás. Hozzábújtam anyához, mint egy 5 éves.
- Figyelj, Caroline. Ez a fiú, Nick... - kezdte, de közbe vágtam.
- Ne mond ki a nevét!
- Szóval, ez a srác, nem gondolkozott. Ha tudta, hogy csak a barátja akarsz lenni, akkor talán nem egyből le kellett volna támadnia. Én a helyében előbb elmondtam volna neked, hogy mit érzek és, mondjuk, megkértelek volna, hogy gondolkozz el ezen. Aztán, ha azt mondod, hogy te még mindig csak a barátom akarsz lenni, megpróbálok én is úgy érezni és túllépni rajtad. De, ha beleeggyeznél a "több mint barátság"-ba akkor boldogan ölelgetnélek és kürtölném szét, hogy a barátnőm vagy. - miközben beszélt a hátamat simogatta. Kezdtem megnyugodni.
- De, én... Ezzel csak azt érte el, hogy gyűlölöm és soha többé nem akarom látni. - néztem fel anya arcába.
- És jól teszed. De, ismerd be, ez nem lesz könnyű. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan itt terem, hogy bocsánatot kérjen.
- Neee - nyögtem.
- Ez ellen nem tehetsz. Szerintem, mond meg neki, kedvesen, hogy te tényleg csak a barátja akarsz lenni. Ez nem árthat. És ha végképp nem egyezik bele akkor keverj le neki egyet.
- Akkor az már a második lesz. - motyogtam az orrom alatt, anya kérdő tekintete miatt hozzátettem: - Miután megcsókolt behúztam neki egyet. - elmosolyodott, majd feláll és engem is felhúzott.
- Jól tetted. Na, de most menyj és mosd meg a szemed. Oh, és szervezz valamit mára a barátnőiddel. Az majd eltereli a gondolataidat. - tette hozzá amikor már bent voltunk a nappaliban.
- És ha keresne legalább nem leszek itthon. - mosolyogtam majd felmentem a fürdőbe és megmostam az arcom. 7 óra körül a nappaliban ültem és a tegnapi újságot olvastam. Sophie és ron nagyjából egyszerre jöttek le. Bementek a konyhába enni valamit, Sophie egy tányéron 1 pirítóst hozott és leült mellém.
- Jó reggelt. - köszöntem fel sem nézve az újságból.
- Szia. Emma, mi történt tegnap. Hallottam, hogy sírsz, de nem engedtél be... - mondta kicsit durcásan, közben harapott egyet a pirítosból.
- Nick.. csak... - kezdtem, de közbe vágott.
- Oh, akkor azért hívott vagy 6szor engem is. Éppen fürödtem és nem volt kedvem kimászni a kádból. - mosolygott, de amikor találkozott a tekintetünk lehervadt az arcáról a mosoly. Inkább harapott még egyet a pirítósból.
- Mit csinált? - kérdezte fél perc múlva.
- Megcsókolt. - közöltem kurtán. Ezzel le is zártam a beszélgetést, de Sophie nem. :/
- Na, de... Ugyem megmondtuk, hogy szerelmes beléd. - arcáról a meglepődést lehetett leolvasni, de hangja inkább sértő volt.
- Ne beszéljük erről, jó? Hagyagoljuk ezt. Majd az esküvőm előtt, a lánybúcsúztatón felhozhatod, de addig NE! - ezzel tényleg lezártam a beszélgetést.
Mire végeztem az olvasással éppen indulnunk kellett. A suliban semmi említésre méltó nem történt. Annyi, hogy elhívtam Lauráékat váasárolgatni. Mosolyogva beleeggyeztek.
- De hívhatom egy barátnőmet is? - kérdezte Laura
- Öhm... Persze, ha csak nem Isabellék azok. - viccelődött Pati.
- Nem, nem nyugi. - nyugtatott meg mindhármunkat Laura. - Lilly. - ezt az ötletet mosolyogva támogattuk, szóval Laura rajz előtt szólt Lillynek, hogy ha van kedve jöjjön el velünk. Lilly beleegyezett és azt beszéltük meg, hogy 4kor találkozunk a pláza előtt. Szóval így telt a suli. Senki nem beszélt Nickről. Én sem, így Patiék nem tudják, hogy mi történt tegnap délután.
~ Délután 4kor a pláza előtt~
Már mind itt vagyunk, szóval mehetünk is. A vásárlás abból állt, hogy bementünk minden üzletbe és megvizsgáltuk a próbafülkéket. xD :D Vettünk egy csomó ruhát, a ruhatáram jelentősen gyarapodott a pénztárcám meg üresedett. Amikor már hazafelé tartottunk a bejáratnál találkoztunk Isabellel és barátnőivel.
- Lányok, kék ruhákat kell vásárolnunk. Az Joe és Nick kedvenc színe... - ennyit hallottam a beszélgetésükből, bőven elég is volt.
- Hallottátok? " Az Nick kedvenc szíííne" - utánoztam nyálas hangok Isabellt. A 4 lány meglepődve nézett rám, Pati rákérdezett:
- Em, történt valami?
- Elkényesztetett, nagyképű... - morogtam az orrom alatt - Isabellnek csak be kell öltöznie Emma Caroline Lamontnak és Nick Jonas belészeret.
Lillynek fogalma sem volt arról miket hordok itt össze.
- Emma? - kérdezte meglepetten.
- Gyűlölöm. - morogtam.
- Mit csinált tegnap? - kérdezte kórusban Diana, Pati és Laura. Miközben a válaszra vártak Diana nagy vonalakban beszámolt Lillynek a köztem és Jonasék közt lévő kapcsolatról.
- És ennyire utálja Nicket? - kérdezett vissza.
- Nem, eddig nem utálta, ennyire. Valamit csinált a srác, megint... - sürgető és fürkésző pillantásokkal néztek rám.
- Fogalmazzunk úgy, hogy letámadott. - adtam be a derekam.
- Mit csinált?
- Befejezte amit múltkor Rontól nem tudott. - morogtam. Még mindig értetlenül néztek rám. Gyorsan szétnéztem, nem volt senki körülöttünk.
- MEGCSÓKOLT!- kiáltottam a képükbe.
- Oaaaaaaah! - ez aztán megnyugtató válasz.
- Oké. Váltsunk témát. - mondtam gyorsan, nehogy kérdezősködni kezdjenek.
- Jó, tetszik a bátyám? - kérdezte Lilly négyünktől.
- Mi? Nem, dehogy! - nevetett Laura.
- Túl idős. - válaszolt gyorsan Pati, bár egy év nem tudom hol számít...
- Nem az esetem.
- Nem csúnya.
Hoppá! Igen, én voltam a barom aki azt mondta, hogy "Nem csúnya". Úgy néztek rám mint egy földönkívülire.
- Hé, nem azt mondtam, hogy tetszik, meg mit tudom én. Apám se csúnya, mégsem akarom vele járni. - megpróbáltam elviccelni, be is jött.
- Igen, igen. Szerintem sem csúnya, Emma. - Lilly rám kacsintott. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha megint Chicagóban lennék Bellával és Ginnyvel. Ők mindig ilyen könnyű szerrel vették, ha kijelentettem, hogy valakik jól néz ki. - De ha gondolod, szólhatok néhány jó szót az....
- Nem kell, köszi. - szóltam közbe mosolyogva.
- Csak szólj. - még egyet kacsintott. Ezek után nem került újra szóba Lilly "bátyja".
Mosolyogva értem haza. Ennek anya és Sophie is örült, mégis valami aggódás is volt a szemükben. Felvittem a vásárolt cuccokat a szobámba és elraktam őket. Közben rádiót hallgattam. A szívinfarktus kerülgetett, amikor meghallottam az egyik Jonas számot. Azt a számot amit a próbán harmadiknak énekeltek. mint az őrültek rohantam kikapcsolni a rádiót. Utána mosolyogva huppantam le az ágyra....